2018

Kedves Testvérek!

Már 3 gyertyaláng mutatja nekünk, közeledik az ünnep, közeledik a várva várt, csodálatos időszak. Gyakran elgondolkodom rajta, hogy a karácsony igazán misztikus ünnepként van beállítva. Mintha azon az estén, minden évben, valami rendkívüli csoda történne. És ahogy vége van a 3. napnak, ez a csoda oly gyakran eltűnik. A játékok még érdekesek pár napig, a süti kitart még egy kicsit, a karácsonyi terítő lekerül az asztalról, és minden úgy megy tovább, mintha mi sem történt volna, talán csak az augusztusban talpunkba szúródó tűlevelek emlékeztetnek ré, volt itt egyszer egy karácsony.

Aztán az is eszembe jutott, hogy ebben az adventi időszakban mindig elmondjuk a szószékről is, hogy készítsük magunkat, lélekben hangolódjunk. És talán szót is fogadva, mind készítjük a lelkünket az ünnepre, ami pár nap alatt elmúlik, és oda az összes energia, amit a hangolódásra fordítottunk.

Talán már kicsit elcsépelt is, hogy az advent a várakozás időszaka. Így hát engedjétek meg, hogy most arról beszéljek nektek, mi lesz, ha elmúlik az ünnep, ha visszatérnek a hétköznapok. Mi marad meg a decemberi adventből az örök adventi várakozásba?

Bár ma már egyre jobban mennek ki a divatból a régi, klasszikus mesék, azért talán még mindannyian ismerünk emlékezetes mesehősöket. A kondás fiút, a király legkisebb fiát, a szegény szabólegényt. Olyan elképzelt alakokat, akik legyőzték a sárkányt, túl jártak a boszorkány eszén, vagy éppen az ördögöt sikerült becsapniuk. Akik megoldották a visszás helyzeteket, kiszabadították társaikat, a rossz elnyerte méltó büntetését, ő maga pedig a fele királysággal és a királylánnyal együtt boldogan élt, amíg meg nem halt. Olyan daliák, akik jöttek, láttak és győztek.

Annak idején Izraelben is hasonló módon képzelték el a Messiást, aki majd jön, lát, és minden ellenséget legyőz. Aki erős lesz és hatalmas, aki előtt mindenki meghátrál és térdet hajt. Abban a korban az ilyen Istentől rendelt hősöknek az Úrtól való felkenetés volt a különös ismertetőjegyük. Az, hogy közvetlenül tőle kapták küldetésüket.

Amikor Jézus ugyan ezt az igeszakaszt, a szegények evangéliumát olvasta fel a zsinagógában, rajta csüngött ámulattal, várakozva mindenki szeme. Végül megszólalt: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.”

A hallgatóság pedig igen elcsodálkozott. Miről is van szó? Mit jelentenek az elhangzottak? Mi teljesedett be? Honnan veszi a bátorságot, hogy egy ősi prófécia beteljesedését hirdeti?! Miért is pont ma teljesedne be? Nincs semmi jele annak, hogy pont ma köszöntött volna be az ÚR kegyelmének esztendeje! Egyáltalán ki ő ahhoz, hogy Isten küldöttjének nevezze magát?! Hiszen ő csak Jézus, a József fia! Ismerjük jól gyerekkora óta!”

Amikor arra a kérdésünkre keressük a választ, hogy kicsoda Jézus Krisztus, akkor ebben a rövid igeszakaszban megtaláljuk. Megtaláljuk, mert Jézus meghirdette a programját ebben az Igében: „örömhírt vigyek a szegényeknek, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek.”

Ez a prófécia tehát Jézusra vonatkozott, és ennek igazát Ő maga nyilatkoztatta ki. Talán nem ilyen hőst képzeltek maguknak: nem volt se erős vitéz, nem voltak csatlósai, sem gazdagsága, csupán egy egyszerű ács még egyszerűbb fia volt. Hogy lenne Ő a mi hősünk?

És ezzel a hozzáállással ma is sokat találkozunk. Ugyan már, ki ez a Jézus, mit is akartok, hogy elhiggyem, ez így történt? Így lesz Jézusból sokszor ma is hős helyett, Megváltó helyett csupán az ács fia, egy régen volt bölcs, aki bár mondott szép dolgokat, de azért nem kell túl komolyan venni.

Pedig ez a prófécia igen fontos dolgokról beszél: örömhírről, bekötözésről, szabadulásról, kegyelemről. Csupa olyan dologról, amiből a legtöbbször hiányt szenvedünk, vagy csak nagyon erőtlen formában tapasztaljuk meg. Olyan dolgokról, melyek most, az év végén, a nagy ünnepi hajrában igen csak jól jönnének, sőt az egész emberiség számára nagyon fontosak lennének. Csupa olyan dolog, melyről a mostanában játszott, csöpögős karácsonyi filmek jutnak az eszembe.

Ha mindezt valaki tényleg meg tudná adni, az valóban mesés lenne. Jézus pedig állítja magáról, hogy Ő az a hős, aki képes erre.

Milyen jó, hogy mi itt vagyunk, és halljuk ezt. Hogy nekünk megadatott az a kegyelem, hogy ismerhetjük az Ő szavát.

És ebben van a mi örök adventünk, ami tovább tart, mint a karácsony, tovább, mint a hóesés, tovább, mint a szilveszteri parti. Mert amit itt hallunk Róla, azt Ő megcselekedte, de nekünk is kínál valamit. Kínálja azt a csodálatos távlatot, hogy követői lehetünk ebben a világban. Élhetünk örök adventben, megteremthetjük az örök adventet.

Krisztus ugyanis az igében említett teendőket: az örömhír továbbadását, a bátorítást, a kegyelem hirdetését és gyakorlását nekünk is feladatul adta. Lehet, hogy csetlünk-botlunk hívő életünkben, és közel sem vagyunk olyan jók és tökéletesek, mint ahogy azt magunktól elvárnánk, ezeket akkor is küldetésként kaptuk. Urunk nem csak azért hívott el és szólított meg, hogy nekem magamnak boldogságom és üdvösségem legyen, hanem hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, hogy bekötözzem a megtört szíveket és szabadulást hirdessek a foglyoknak.

A karácsony ajándéka, hogy Isten közel jött, és azóta is közel van.

Ez pedig nagy felelősséget helyez vállunkra. Nem élhetünk önmagunknak és nem élhetünk önmagunkban! Aki Krisztus testének tagja lett, a keresztyének közösségébe lépett, az mindig kap feladatot is. Ha erre gondolunk, bizony meg kell vallanunk bűneinket: hányszor nem teljesítettük megbízatásunkat.

Hányszor törődök csak a magam bajával és hagyom figyelmen kívül a másikat.

Az örömhír helyett én csak rossz híreket szállítok másokról, és csak arra tudok panaszkodni, hogy már megint felemelték az árakat; már megint baleset történt; aggodalmaskodom jövőm felől e bizonytalan időben, elégedetlenkedek, és uszítok.

A bekötözés helyett csak újabb szíveket törtem össze felelőtlen ítélgetéseimmel, bántó szavaimmal. A szabadulás helyett csak erősítettem a rácsokat a börtönök ablakán, amikor segítő kezek után nyúlt valaki a bűn sötét cellájából. Szabadság helyett csak súlyosabb rabságot, örömhír helyett csak súlyosabb szomorúságot, sebkötözés helyett csak sebek felfakasztását okoztam, a békéltetés szolgálata helyett békétlenséget szítottam.

Legyen ez az advent más. Vegyük fel magunkra a Krisztustól kapott feladatot. Vigyünk örömhírt, szabadulást, szavainkkal kötözzünk be, és tetteinkkel a bélókét szolgáljuk.

Ne akarjuk letudni, és hamar túlleni rajta, beleesni a karácsonyba, majd vissza a munka világába mindennemű változás nélkül. Drága testvérek, az Úr közel, Ő visszajön, Sion előbb, mint véled…

Ne érjen véget ez a karácsonnyal, hanem ez a csendes, békességre törekvő, másokon segítő, megkötözöttségből megszabadító hozzáállás jellemezze minden napunkat, és minden időnket.

A mi hősünket Jézus Krisztusnak hívják. Csak Ő pont nem egy kitalált személy, hanem élő és valóságos, aki most is köztünk van. Őt követve pedig mi is hősökké lehetünk mások számára. Az Ő követségében járva pedig ez a körülöttünk lévő, gyakran zord világ mesés valósággá változhat. Ámen.

Mándi Kitti