2018

Az elmúlt vasárnapra kijelölt újszövetségi igeszakaszt olvastam fel, és szeretném köztetek Isten Lelkét segítségül hívva magyarázni. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a Bibliaolvasó Kalauz összesen két igeverset ajánl napi lelki táplálékként, el is gondolkoztam azon, hogy miért. A Szentírásba belepillantva azt láttam, hogy egy teljesen külön egységet alkot e két vers. Beleolvasva pedig azt láttam, hogy mondanivalóját tekintve hihetetlenül gazdag. Az elmúlt napokban több alkalommal is olvastam ezeket az igeverseket, amelyek számomra most olvasva mégis teljesen új dolgokat mondtak.

Eddig, igazán csak a mindennapi életből ismert, és a politikában is óriási karriert befutó gondolat szólított meg: „…aki nincs ellenetek, az veletek van!”. Eszembe jutott a II. világháború borzalma, amelyben kezdetben Hitler paktumokat kötve érte el, hogy ne kelljen több fronton háborúznia, éppen ezt az elvet: aki nincs ellenünk, az velünk van – alkalmazva. Így sikerült neki az Anschluss,  a Szudéta vidék annektálása, Lengyelország lerohanása, Hollandia, Belgium, Franciaország megszállása Eddig csak Jézus szava volt, amely e történetből hangsúlyossá vált a számomra, most azonban valami más: a tanítványok gondolata, amelyre Jézus ezt a mindannyiunk által  ismert tételt válaszolta.

Mi az alaphelyzet? A tanítványok láttak valakit, aki ördögöket űzött, mégpedig Jézus nevében.

Az ördögűzés sokszor hozzátartozott egy rabbi, a mester  napi foglalatosságaihoz, és ezen túlmenően pedig voltak olyan emberek, akik kifejezetten e foglalkozást űzték. Sok betegségre ugyanis úgy tekintettek, mint démoni megszállottság eredményére. Ezért, az ördögűzőkre,  szinte mint orvosokra, csodatévő emberekre tekintettek.

Jézusról is olvashatjuk azt, hogy ördögöt űzött, gondoljunk most csak a Gadarai megszállottra, akiben légiónyi gonosz lélek lakozott, akik olyan mértékig nyomorították meg életét, hogy ön és közveszélyes volt. Vagy a Megdicsőülés hegye utáni történésekre, ahol Jézus egy olyan fiút szabadít meg akit a tanítványok képtelenek voltak megszabadítani az őt megszálló démonoktól, gonosz lelkektől.

Pál apostol is, tanít az ördögűzéssel kapcsolatban, az I. Korinthusi levélben, egy nagyon beszédes helye, a 12. részben, amely rész a kegyelmi ajándékokat adja elénk: a nyelveken szólás, gyógyítás, tanítás, prófétálás, a lelkek megkülönböztetésének kegyelmi ajándéka, a hit, az ismeret, a nyelveken értés, az isteni erők munkáinak ajándékait.  Ez az „isteni erők munkái” az ördögűzést jelentette. A kegyelmi ajándékok úgy jelennek meg,  mint a keresztyéni lét velejáróit, nem úgy mint mindent egy ember által birtokolhatót, hanem egyen-egyenként megkapható ajándékokat, amelyeket a közösségben kell használni, Isten nevének dicsőségére.

De, térjünk vissza a történethez. A tanítványok elmesélték Jézusnak, a találkozást, és elmondták azt is, hogy eltiltották e cselekedettől az embert, -és itt válik igazán elgondolkoztatóvá a történet – így szóltak a tanítványok: Lukácsnál kicsit enyhébben - ”mert nem követ téged velünk együtt!”, de Márknál szinte képviselhetetlenül: „Mert nem követett minket!”

Mit tudunk meg e néhány apró információ alapján az „ismeretlen ördögűzőről”? Ez az ember Jézus nevében űzött ördögöket, mégpedig eredményesen. Ismerünk egy történetet a Szentírásból, amikor Efezusban Pált utánozva akarnak néhányan ördögöt űzni. Látták ugyanis, hogy Pált, és Pálon keresztül Jézust  mennyire népszerűvé teszi a pogányok között a sok csoda, és ezért Jézus nevében elkezdtek ördögöt űzni. Azonban a lelkek nem engedelmeskedtek az emberi erőnek, és váratlan fordulat következett: A gonosz lelkek által megszállt ember rávetette magát az ördögűzőkre, és ezt mondta: "Jézust ismerem, Pálról is hallottam, de ti kik vagytok?" Miért nem sikerült nekik? Mi volt a hiba az Ő ördögűzésükben? Miért nem koronázta erőfeszítéseiket siker? Azért, mert mindez csak az ő dicsőségük növelésére történt, és bár a Jézus neve elhangzott, de csak varázsszerként, és nem valóban segítségül hívva. Ha nem valóban Jézus nevében végzett volna szolgálatot tehát az ismeretlen ördögűző, hanem pusztán használva Jézus nevét, akkor kudarcra lett volna ítélve. Az ismeretlen ördögűző tehát egyben Jézus követője is volt, hitt benne. Nem magának keresett dicsőséget, hanem Jézus nevének! A tanítványok azonban mindezt másként látták, eltiltották őt az ördögűzéstől, ”mert nem követ téged velünk együtt!”.

Mi derül ki ebből a mondatból? Az, hogy a tanítványok számára az egyetlen helyes út és mód Jézus követésben az, amit ők maguk gyakorolnak. Mindegy, hogy valakinek nyilvánvalóan áldott a szolgálata, mindegy, hogy emberi életek szabadulnak, gyógyulnak meg, mindegy, hogy az illető mindezt nem a saját dicsőségére teszi, hanem Jézus nevében. A lényeg: „ nem követ téged velünk együtt!- azaz, ahogy Márk mondja: nem követ minket” .

És sajnos, amikor az ember ezt kimondja, akkor már nem Jézus személyén, nem is a követésen van a hangsúly, hanem a velünkön. Az ember énje válik fontossá, és Jézus második helyre kerül.  Nagyra nőtt énünk megint csatát nyer életünkben Jézus felett, az ilyen helyzetekben.

Gondoljunk bele, hogy amikor idáig eljut egy keresztyén ember, akkor mit is tesz. Olyan, mintha ezt mondaná: Mindegy, hogy a másik hogy él, hogy áldott szolgálatokat végez, hogy Isten eszköze, és mindezt még Jézus nevében is teszi, ha mindehhez nem kapcsolódik az a gyakorlat, amit én elfogadok nem ér semmit az – vallja nagyon sok ember.

Jézus válasza azonban kijózanítólag hatott az övéire, és hat ma is: ne tiltsátok! Mit jelent ez? Mit jelent Jézus határozott utasítása tanítványai számára?

Azt, hogy még a tanítványok, akik közvetlenül Jézus mellett voltak, akik vele mentek mindenhova, akik mindent elhagytak érte, akiket ő személyesen hívott el a követésre, akik éjjel és nappal a közelében voltak, még ők sem léphettek fel a kizárólagosság igényével.

Még ők sem mondhatták azt, hogy csak egy módon lehet Jézus követni, és az a mód a mi gyakorlatunk. A kizárólagosság igénye vezet el ugyanis a szektásodáshoz. Amikor az ember azt hiszi, hogy rajta és közösségén kívül nincs is igaz hitű ember. Amikor mindenki ellenem van, aki nem ugyanúgy imádja Istent, követi Jézust, mint én. Amikor az ember úgy gondolkozik, hogy az én gyülekezetem, az én egyházam az egyedül üdvözítő közösség, akkor ott nagyon nagy baj van.

Azt hiszem, hogy Jézus, mai tanítványai számára is óriási kísértés: én igazán hiszek, de a másik, aki nem úgy imádkozik, nem úgy böjtöl, nem úgy és annyiszor jár templomba, nem oda mint én, az már nem is tartozik hozzá.

Nem léphetünk fel ma sem a kizárólagosság igényéve! Ez veszélyes gyakorlat! Ezzel párhuzamosan örülnünk kell minden olyan helynek, alkalomnak, ahol tisztán szól az evangélium, ahol Jézusról úgy tesznek bizonyságot, mint egyedüli Megváltóról!

Mit mondott Jézus az övéinek? Más akolból való juhaim is vannak. Mondta ezt, zsidó követőinek a pogányokra mutatva. Ma ez talán úgy érthető: egy nyáj van, de sok akol – azaz sok keresztyén felekezet, különböző hitgyakorlat – még egy felekezeten belül is, és senki sem a kizárólagos igazság birtokosa, de a pásztor egy!

Ez a tény pedig, hogy Jézusnak több tanítványa van, ha nem is a mi gyakorlatunk szerint, mint azt gondolnánk – hálaadásra kell, hogy vezessen minket. Többen vagyunk, mint gondolnánk, hinnénk, és a sokszínűségünkkel is szolgálhatjuk Istent. Egy ökumenikus alkalmon valaki ezt a sokszínűséget a szivárványhoz hasonlította, amelynek színei együtt, harmóniában adják a tökéletes szépséget. Becsüljük meg hát azokat a testvéreinket, bármely felekezet, közösség, gyülekezet tagjai is, akiknek Jézus a pásztoruk, úgy mint nekünk, és akik által és között ugyanúgy munkálkodik Isten, mint általunk és köztünk.

Azért is adjunk hálát, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van! ÁMEN

Juhász András