2018

Az elmúlt héten szólítottak meg bennünket ezek az Igék, Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve.

Nagyon fontos Igéi a Szentírásnak azok az Igék, amikor az Úr személyesen szólít meg bennünket. Óriási személyes üzenetet hordoznak ezek a megszólítások. Gondoljunk például az ézsaiási igére: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy."

Vagy idézzük eszünkbe a Jelenések könyvében több helyütt előforduló megszólítást: "Tudom a te dolgaidat!" – azaz ismerlek, tisztában vagyok vele, hogy ki is vagy valójában.

Vagy Dávid történetére gondolva, amikor vétke után az Úr így szólítja meg, a próféta által: „Te vagy az az ember!”- és bár bűnbánatra indítanak ezek a szavak, mintegy tükröt tartva elénk, mégis érezzük, hogy személy szerint vagyunk, egyenként vagyunk drágák, fontosak a mi Urunknak. Jó dolog, amikor így – függetlenül attól, hogy áldást vagy ítéletet, örömre vagy őszinte magunkba tekintésre utaló szavakkal szól az Úr hozzánk, mert - személyesen érezzük Istenünk jelenlétét megszólítása által.

Jó dolog, amikor így, személyesen érezzük Istenünk jelenlétét megszólítása által.

Hatalmas biztatás van azonban ebben az Igében is, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus azt mondja: „Ne félj Te kicsiny nyáj!” Most nem egyen-egyenként szólít meg bennünket a mi Urunk, hanem úgy mint egy közösséget. Azt szokták mondani, hogy az emberi közösségekben erő van, ahol egy akarattal vannak, ahol összefűzi az embereket a közös otthon, a szeretet, egymás tisztelete és megbecsülése, ott nagy feladatokra hivatottak, ott eredmények vannak, van előrehaladás, fejlődés.

Van benne sok igazság, hiszen egy közösségben legyen az család, falu gyülekezet, munkahelyi kollektíva, sokkal több erő rejlik, sokkal több alkotó erő, mint a magányos emberben. De még a közösségeknek is vannak határai, vannak félelmei, közösségek felbomlanak, szétesnek, meghasonulnak, és számtalan olyan dolog van, amitől még a közösség sem védheti meg tagjait.

Sajnos manapság nagyon is tapasztaljuk ezt. Látványos az emberi kapcsolatok felbomlása a mai világban, sok a magányos, sok a szakadás, a befeléfordulás, a nemtörődömség.

A szép isteni rendet, amelynek alapja a család a gyülekezet, az élet- és lakóközösség, a nemzet, sokan megkérdőjelezik, és az egyént, az egyes embert állítják középpontba, annak szabadságát teszik mindenek feletti mércévé. Önzővé nevelve generációkat. Tragédiája ez a ma emberének!

Ezért nagyon fontosak azok az Igék is, a személyesen nekünk szólókon túl, amikor Isten egy közösség tagjaként szólít meg bennünket.

Gondoljunk bele: ha egy közösség tagjaként szólíttatunk meg, már nem vagyunk egyedül. A közösség részesei vagyunk! Belőlünk épül fel a közösség!

Jézus szava, a jó Pásztor szava most a közösséget szólítja meg: Ne félj Te kicsiny nyáj.

1. De mi is az a közösség? Több közösségnek vagyunk tagjai ugyanis. Tagjai vagyunk, először a legszorosabb értelemben vett családi közösségnek. Aztán tagjai vagyunk lakóhelyünk, népünk-nemzetünk közösségének. És természetesen tagjai vagyunk Isten gyülekezetének, a szentek közösségének is.  Hitvallásunk így ír erről: Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.

Az előbb azt mondtam, hogy természetesen tagjai vagyunk Isten népének is. Ez a természetesség azonban nem fakad másból, mint a kiválasztásból és az isteni kegyelemből. Így lettünk e közösség tagjai, nem saját erőből, hanem Isten kegyelméből. Ezért pedig nagyon hálásnak kel lennünk, hogy éppen minket választott ki, hívott el követésére, minden fogyatkozásunk, vétkünk, mulasztásunk, bűnünk, alkalmatlanságunk és kicsinységünk ellenére is!

2. Nektek adta az országot. Mit jelent e mondat?

Milyen országra vonatkozik mindez? Érdemes többféle országról is beszélnünk.

Nos, ha az emberi közösségeket nézzük, akkor kijelenthető, hogy földi környezetünkről. Nem véletlenül vagyunk e világon! Tamási Áron halhatatlan gondolatait idézve: azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk benne. Ha népünk történelmére nézünk, összeszorul a szívünk, a sok vér, áldozat, nyomorúság és pusztulás láttán.

Ám, lehet ezt másként is nézni: még megvagyunk! Más nemzetek fele ennyi csapás hatására eltűntek a földről, feloldódtak, beolvadtak. Mi még létezünk! Létezünk népként, nemzetként, ami azt jelenti, hogy küldetésünk van. És hol létezünk? Nem akárhol!  Európa szívében, termékeny folyók völgyében, a Kárpátok ölelésében, gyönyörű erdőségek, hegyek és az Alföld jó földje vesz körül bennünket. Fodrásznál jártam – ott sok információ gazdát cserél – ott mondta az egyik fodrász, aki eddig nem sok jót mondott Magyarországról, ám a világ leggazdagabb és legfejlettebb országaiban járva visszavágyott ide! Elmondta, hogy hálás azért, hogy itt élhet, és nem máshol a földön!

Legyünk hát jó értelemben vett lokálpatrióták: szeressük lakóhelyünket, becsüljük meg, a jó gazda gondosságával munkálkodjunk benne és érte, szeressük népünket, és tegyünk meg mindent annak felvirágoztatásáért. Isten már mindent megtett: nekünk adta az országot, becsüljük meg ajándékát! Legyen ez most az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk előtt, az államalapításra is emlékezve ünnepi célkitűzésünk!

Ha lelki közösségben gondolkodunk, akkor arra az országra kell gondolnunk, amely nem időben és térben képzelhető el. Isten országára, amelynek polgárai vagyunk, amely ott valósul meg, ahol Istent szerető, neki engedelmeskedő emberek élnek. Akik keresik az Ő akaratát.  Amikor Krisztus országról beszél az evangéliumban, Isten országára gondol. Amely közöttünk van a szeretetben, Isten szeretetében egyfelől. Ez az ismérve.

Amikor Krisztus azt mondja, hogy, ne féljünk, mert az Úr nekünk adta az országot, akkor azt üzeni: nektek adta a szeretetet. Ez a mennyei kincs itt is munkálkodik a földön, lakozást vesz a szívekben, összeköti a lelkeket. Hatalmas erő, ha van! Pótolhatatlan hiány, ha nincs! Ez oszlassa félelmeinket, és töltsön el mindannyiunkat!

Isten országa másrészt az Ő királysága, ahol nem lesz több fájdalom, könny, nyomorúság és bánat, ahol biztonságban él majd az ember, mindig közösségben Istennel. Ennek mintegy előzetesét - mint a filmeket összefoglaló jól elkészített előzetesekre gondoljunk, amelyek úgy készülnek, hogy mutatnak is valamit a filmből és nem is, de mindenképp kedvet adnak az adott film megtekintéséhez – adta Jézus elénk minden csodajelében, amit tett, a halottak feltámasztásában, az 5000 ember megelégítésében, a beteggyógyításokban, a nyomorultak felemelésében, a természet erői felett uralkodva és a démonvilág erőit megtörve. Megmutatta földi életében azt, hogy milyen lesz az az ország, amely vár bennünket!

Mert a miénk lesz ez az ország, akkor, ha Isten nyájának tagjai vagyunk. ha igent mondunk a jó pásztor hívására.

3. Azt mondja az Úr az övéinek: ne félj! Elmondtam sokszor, el is fogom mondani még: 365-ször van benne e két szó: ne félj, vagy ne féljetek a Szentírásban! Miből van még 365? Az év napjaiból! Ennyire ismer minket Istenünk, tudja, hogy naponként biztatásra szorulunk!

Milyen félelmeink is vannak?

Sokfélék, mert bizony félelmetes az a világ, amely körülvesz bennünket! Ebbe a félelmetes, sötét háttérbe szól bele Jézus szava, és mint ahogy a leszálló repülőgép reflektora utat mutat a sötét éjszakában az égbolton, vagy az autó reflektora megmutatja az utat, úgy mutat számunkra is kiutat e néhány csodálatos szó: „Ne félj, te kicsiny nyáj!”

Számtalan félelmünk van ugyanis, amelyekre csak Isten jelenlétében, szeretetében van válasz.

Van olyan, amikor bármennyire is szeretnénk valakit megtartani, nem lehet.   Elmegy tőlünk, a mindenélők útján, és miránk is vár ez az út. 

Félelmeink között ott él az is, hogy vajon a számunkra ismeretlen jövő mit tartogat. Betegségek, próbatételek vajon elkerülnek-e vagy éppen Isten ezekkel próbál?

Azt hogy „Ne félj!”, az a Jézus mondja, akitől sem halál, sem élet el nem választ minket.

De félelmeink között sok minden más is ott van. Lesz-e erőnk a munkához, lesz -e egyáltalán munkánk, lesz e mit ennünk, lesznek-e szerető szívek mellettünk.

Vajon sikerül-e elérni, hogy boldog legyek – Isten szerint boldog, nem e világ szerint, és boldog legyen az a közösség is, amelynek tagja vagyok.

Nem lesz-e meghasonlás, nem fogy-e meg a szeretet, a bizalom egymás iránt. Hiszen ezek mind mind feltételei, hogy őrizni tudjuk egymást, hogy végezni tudjuk azt, amit elterveztünk, amire Isten elhívott minket.

Amikor ma megállunk együtt, tegyük mindezt  Isten kezébe. Tegyük Krisztus kezébe, aki azt mondja nekünk, Ne félj Te kicsiny nyáj! Aki annyi szeretetet bizonyított felénk, aki annyi vigasztalás forrása volt már, aki annyiszor adott erőt elhordozni a terheket.

Aki életét áldozta ezért a kicsiny nyájért, értünk, hogy a bűnből, Isten tiszta szeretetéhez vezessen, és feltámadt értünk, hogy az örök élet reménységét adja nekünk. Ámen

Juhász András