2018

Kedves Testvéreim!

A mai istentiszteleten az Istenbe vetett bizalomról szeretnék közöttetek bizonyságot tenni Ézsiás próféta szép hitvallása alapján. Igénk első része a bizalmatlanságról és a veszteségről szól. A bizalmatlanság nagy kísértés az ember számára. Sokszor még mi is keresztyén, hívő emberekként is elbizonytalanodunk, kétségbe esünk, letérünk a helyes útról. Gyakran hangoztatjuk, nagy magabiztossággal hirdetjük, hogy ha az Úrban bízunk, akkor nem érhet minket semmi veszedelem, nem érhet bennünket semmi baj, azonban ha jönnek a próbatételek és a nehézségek az életünkben, máris könnyen elfeledkezünk erről. A felolvasott Igében azt látjuk, hogy ezt érezhette Izráel népe is. A népnek minden oka megvolt arra, hogy hangot adjon Isten iránti csalódottságának, fájdalmának, hiszen a Krisztus előtti 6. század végén a Babiloni birodalom seregei elfoglalták Jeruzsálemet, lerombolták a templomot, azt a szent helyet, ahol Isten lakozott, ahol az Ő népével találkozott. A háború azonban nem csak sok ember halálával járt, hanem a főváros és a szent hely elpusztulásával is. A babiloniak a nép egy részét magukkal hurcolták az országukba, és ott telepítették le őket. Idegen hatalom alatt, idegen országban él az a nép, amely a veszteség elszenvedése és a nemzeti gyász következtében már csak így tud Istenre gondolni: "Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé." Isten elhagyott, megfeledkezett rólam, ha nem így lenne, akkor ez nem történhetett volna meg velem- mondja ezt Izráel. Nem csak az fájt a népnek, amit átéltek, nem csak a veszteségek, nem csak a sok nyomorúság, amelyeket elszenvedtek, hanem a lelki gyötrelem is, mert azt hitték, hogy elhagyta őket az Úr, de vajon miért?  Kedves Testvérek! Gondoljunk csak bele, hogy milyen sokan vannak ma is, akik felteszik azokat a kérdéseket, azok is, akik hisznek Istenben és azok is, akik nem hisznek Őbenne: miért történt ez velem? Vajon mit vétettem? Miért pont én? Igazságtalan az Isten- vonják le a következtetést, és az ilyen Isten már pedig nem kell. A vád szembeállít Istennel és ellenségnek nyilvánítja Őt. De nem csak Istent, hanem a világot, a másik embert, sőt önmagát is. Sokszor mi is csak panaszkodunk és sóhajtozunk, és nem vesszük észre Istenünk és Atyánk értünk való szeretetteljes fáradozásait. A keserű ember nagyon könnyen válhat mindenki ellenségévé, és folyamatosan azt érzi, hogy vele nem törődik senki, ő nem fontos senkinek, mindenki elhagyta őt és csak magára számíthat, egyedül van a világban.

Pontosan ugyanebben a helyzetben van Izráel népe is, amely azt érezte, hogy Isten magára hagyta és sokan vannak ma is, akik hasonlóan éreznek a körülöttünk levő világban, de nem szabad hagynunk, hogy az élet nehézségei, próbatételei elbizonytalanítsanak bennünket. A bizalmatlanság sok nehézséget okoz, sok kárt okozhat az Istennel, és az embertársainkkal való kapcsolatainkban, a testi – lelki épségünkben, egészségünkben.

Ha egy kicsit tovább megyünk, akkor ezt olvassuk: "Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé”.

Isten nagyon is jól ismer bennünket, gyermekeit, ismeri a gondolatainkat, tudja a vágyainkat, az óhajainkat, örömeinket, bánatainkat, hiszen Ő belelát a mi szívünkbe. Isten mindent tud rólunk, előtte semmit sem tudunk eltitkolni.

"Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője," A próféta ebben a mondatban a következő dolgokra emlékezteti Isten népét és velük együtt minket is: Isten megalkotta, megteremtette a világot, de ezzel azonban nem fejeződött be a munkája, mert folyamatosan jelen van a teremtett világban, és „fáradhatatlanul munkálkodik is érte”.   Minden a Mindenható Isten kezében van, Ő adja az életet és Ő is veszi el, egyedül Neki van joga dönteni és ezt Izrael nem kérdőjelezheti meg.

,,nem fárad el és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen”.

Nem igaz, hogy nincs ott az ügyünk Isten előtt, mert éppen alszik, fáradt, vagy éppen mással van elfoglalva, Isten tudja azt, hogy nekünk mire van szükségünk, hiszen jól ismeri a szívünket, és tudja azt is, hogy mikor van arra szükségünk. Isten nem olyan, mint mi, akik könnyen megfeledkezünk egymásról, könnyen eltévedünk, megfáradunk. Nem is olyan régen olvastam egy cikket, amelyben egy színdarabról írtak, aminek a címe: Camille. Ebben a színdarabban, a főszereplő szobrásznő hitben élő testvére megindító imádságában és monológjában megvallja, hogy Isten az egyetlen alkotó, az egyetlen művész, aki nem veti meg az alkotásait. Isten „értelme kifürkészhetetlen.”

 „Kifürkészhetetlen elméje és ebből eredő cselekedetei meg is haladják az emberi értelemet.” Ézsiás próféta könyvében, néhány fejezettel később Isten, a próféta által ezekkel a szavakkal jelenti ki önmagát: „Mert amennyivel magasabb az ég a Földnél, annyival magasabbak az én Utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs. 55,9.)

"Erőt ad a megfáradtnak és az erőtlent nagyon erőssé teszi, elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el”.

Ő, aki soha meg nem fárad, és nem lankad, abban a helyzetben van, hogy odanyújtsa erejét azoknak, akik megfáradtak a harcokban, a küzdelmekben és a szenvedésekben. 

Pál apostol erről az erőről mondja azt a Korinthusiakhoz írott második levelében:  „az én erőm erőtlenség által ér célhoz…”(2Kor 12,9).

Isten szeretete és csodája, hogy nem pusztán szavakat mond, hanem cselekedetével jön el hozzánk, hogy megerősítsen, megújítson, helyreállítson, gyógyítson, formáljon bennünket.

Elmondja, hogy "még a legkiválóbbak is megbotlanak", az ifjak, az erősek, a hitben érettek is eljutnak oda, hogy úgy látják, nem bírják tovább, mert Isten elfordult tőlük.

Vannak olyan napok, olyan időszakok az életünkben, amikor elfáradunk, kimerülünk, mert nehéz terheket cipelünk. A gyász, a betegség, a veszteség, az anyagi problémák, a családi vagy munkahelyi konfliktusok sok nehézséget okozhatnak számunkra. Az ember pedig sokszor abba a hibába esik, hogy magába zárkózik, egyedül akarja megoldani a problémáit és mindig erősnek mutatja magát. Nem enged bepillantást az életébe, ezért nem kér és emiatt sokszor nem is kap segítséget az embertársaitól. Az ige azt mondja, hogy bízzunk az Úrban, forduljunk Hozzá bátran, imádságos szívvel, hiszen Máté evangéliumában, az Úr Jézus is arra bíztat minket: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt. 7,7.)

Az Úr nem hagyja, hogy a fáradt, ellankadt emberek szenvedjenek. Nem nézi tétlenül a botladozásukat. Isten megújult erőt ad a benne bízóknak, erősekké teszi őket.

Olyan erősek lesznek, mint a levegőben gyorsan magasra emelkedő és a levegőt erős szárnyaikkal szelő sasok. Aki a saját erejére támaszkodik, hamar elfárad, de aki az Úrban bízik, az nem lankad el, mert megújul az ereje.

„Isten, aki maga soha nem fárad el és lankad el, újra meg újra erőt ad azoknak, akik bíznak benne, ők pedig tekintetüket az égre emelhetik és legyőzhetik a nehézségeket, energiával telve futhatnak anélkül, hogy ellankadnának, és kitartóan járhatnak anélkül, hogy elfáradnának.”

Kedves Testvérek! Bízzunk az Úrban! A bizalom legszebb és legmegrázóbb példája Jézus Krisztusé, aki életében és halálában az Atyában bízott. Utolsó óráiban a kereszten így imádkozott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet " (Lk.23.46). Teljesen Istenre bízta magát. Most álljunk meg egy pillanatra mi is és gondoljuk végig, mi vajon ki tudjuk-e ezt mondani: Uram, a te kezedbe helyezem az életemet, tégy velem, amit akarsz.

Én azt kívánom ma itt ezen az istentiszteleten mindnyájunknak, hogy bízzunk az Úrban, engedjük meg Neki, hogy az Ő szerető karja átöleljen bennünket. Ámen.

Rézműves Zita