2018

Húsvétot Ünneplő, Keresztyén Testvéreim!

’Hiszem, ha látom!’ – de sokat halljuk ezt, főleg Istennel kapcsolatban. ’De hát Istent még senki nem látta!’ – mondják sokan, hozzáteszem, valótlanul. Tény, hogy a mindenkori ember szeret meggyőződni a dolgokról. Az a biztos, amit tapinthatunk, szemünkkel meggyőződhetünk róla. Nos, ha valaki így gondolkodik, biztos nem érti a nagyhét eseményeit, és nem tudja átélni a feltámadás örömét…

Már az Ószövetségben is láthatjuk, hogy a zsidó nép mindenkori vágya kiábrázolni Istent. Amikor Mózes felmegy a hegyre, és a Tízparancsolat kőtábláival tér vissza, azzal kell szembenéznie, hogy ott, a hegy lábánál van egy aranyborjú-szobor, és a nép előtte hajol meg, és dicsőítik. Igen, mert a mindenkori embernek igénye van arra, hogy lássa, és tapintsa az istenséget!

Szándékosan használom ezt a kifejezést, és nem Isten nevét említettem. A transzcendentális iránti vágy, és az Ő fizikai közelsége hiányzott, sőt hiányzik az embereknek.

Ma is sokféle bálványunk, egyfajta istenpótlónk van. Személyek, eszmék, ideológiák, tárgyak… Mégis üres az ember, mert ott tátong benne egy űr, melyet semmi és senki nem képes betölteni.

A téves elgondolásokra én is reagálnék. ’De hát Istent még senki nem látta!’ Jézus Krisztus, a testet öltött szeretet, Isten Egyszülött Fia erre a világra született. Látták Őt szülei, farizeusok, írástudók, későbbi tanítványai, a sokaság, Annás, Kajafás, Pilátus… hogy csak néhány embert említsek. Az Írásból tudjuk, a húsvéti események pedig meg is erősítik, hogy Krisztus egy az Atyával, tehát Isten. 33 év adatik Neki e földi világban, de addig köztük él.

Eszik, iszik, böjtöl, tanít, imádkozik, gyászol, sír, örül, ünnepel, szomorkodik, gyötrődik, szenved, meghal. Látták ezt mindnyájan, akiket az imént felsoroltam. De láttak még valamit: azt, hogy Ő nem marad a sírban, mert harmadnapra feltámad. Feltámadottként többször megjelenik tanítványainak, pontosan azért, hogy nézésük látássá váljon, és saját szemükkel felfedezzék a csodát: Krisztus bár emberként szenved, és leheli ki lelkét, de Istenként támad fel, s így végérvényesen legyőzi a halált!

Sokszor kételkedünk ebben? Lehet. Sokan úgy vannak vele, hogy húsvét van, és ilyenkor erről illik beszélni a templomban? Lehet. De mi nem azért beszélünk Krisztusról, mint Megváltóról, mert így illik, hanem azért, mert hisszük, sőt tudjuk, hogy mindezek megtörténtek.

Annyira beszédes az evangélisták tudósítása! Asszonyok viszik az örömhírt, hogy Krisztus nincs a sírban. Asszonyok! A kor leghátrányosabb helyzetben és megítélésben lévő emberei, akiknek sem javaslati, sem szavazati joguk, de még joguk sem volt. Bírósági tárgyalásokon is vallomásuk csak üres fecsegésnek bizonyult… Asszonyok, akiknek a szülés, gyermeknevelés és a háztartás vezetése volt a feladatuk. Vajon leírtak volna annak idején egy ilyen valótlan butaságot, hogy asszonyok az első tanúk az üres sírnál?!

Aztán ott vannak Krisztus megjelenései Feltámadottként. Istentiszteletünket kereszteléssel kezdtük, és újra meghallgattuk a keresztség szereztetési igéjét. „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…” (Mt 28, 19)… Kevesen tudják csak, hogy ez az ige nem csupán szereztetési igeként, de ún. missziói parancsként is ismeretes.

Hiszen Jézus ekkor Feltámadottként mondja tanítványainak, hogy most, hogy saját szemükkel megbizonyosodtak arról, hogy Ő a halálon túl is Úr, menjenek szerte a világba, és tegyenek erről bizonyságot! Mennyire ismeri az embert az Úr Jézus! Tudja jól, hogy szüksége van megerősítésre, és akár bizonyítékra is! Nem véletlen, hogy feltámadása után még 40 napig van a földön, és csak ezután megy fel a mennybe, az Atya jobbjára.

Szüksége volt erre a megerősítésre Tamásnak is. Amikor Jézus először megjelenik tanítványainak a zárt ajtók mögött, Tamás épp nincs velük. Amikor pedig szívük legnagyobb örömével elmondják neki, hogy látták az Urat, Tamás nem hiszi.

Milyen szépen ábrázolja ki Tamás alakja a mindenkori embert! ’Hiszem, ha látom!’ ’Tudod bizonyítani? Akkor elhiszem!’ Nagyon emberi ez, szeretett Testvérek! Ilyenek vagyunk mi is! Egyszer elbizonytalanodunk, másszor megerősödünk. Többnyire a minket ért csalódások, és sikertelenségek azok, melyek indokolják, hogy hitünk megrendüljön. Pedig amikor hitünk lángja pislogni kezd, az soha nem azt jelenti, hogy Jézus távolodott el tőlünk, hanem pont fordítva! Mi vagyunk azok, akik mérföldekre kerülünk attól a Jézustól, aki pontosan a mi félelmeinket akarja elűzni!

Ő annyi mindent elszenvedett; Ő annyira közel jött hozzánk; és Ő olyan drága árat fizetett értünk, hogy nem éri meg, hogy ezek után magunkra hagyjon! Ő velünk jön a zárt ajtók mögé, és békességet akar nekünk ajándékozni. Persze nem azt a békességet, melyet a világ is felkínál!

Pontosan ezt mondja övéinek is: „Békesség néktek!” (Jn 20, 19b; Jn 20, 26b). Ő jön, a zárt szívünkhöz, a közömbösségünkhöz, bizonytalanságunkhoz, és azt mondja, hogy ne félj! Legyen békességed, melyet én ajándékozok neked! Ez a békesség nem ideig-óráig tart, hanem mindig veled marad, ha engeded, hogy maradjak az életedben!

Nos, Tamás zárt és kételkedő szívének csak erre volt szüksége: hogy ő maga is lássa az Urat! És mi történik? 8 nap múlva Jézus újra megjelenik, de most csak Tamásra fókuszál. „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” (Jn 20, 27).

Jézus nem kérdezi, hogy miért kételkedik. Nem kéri számon, holott Tamás is számos csoda szem-és fültanúja volt. Jézus csendben megjelenik, és azt nyújtja, amire Tamásnak épp szüksége van: Önmagát. A sebeivel együtt, mégis élőként, bizonyítva, hogy feltámadt a halálból!

És mit reagál Tamás? El kezdhetne magyarázkodni – minden oka megvan rá! Mi ezt a magyarázkodást elég gyakran alkalmazzuk… Most nincs Istenre időm. Vannak fontosabb dolgok is. Nem nekem való ez a vallásosság. Nincs rá szükségem, boldogulok egyedül is.

Tamás mondhatta volna, hogy sajnálja hitetlenségét, és szégyelli magát kicsinyhitűsége miatt. De nem mondja. Egy pillanat alatt az Újszövetség egyik legnagyobb hitvallását fogalmazza meg: „Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20, 28b).

Hát ebben aztán benne van minden! Jézust már nem csak Mesterként látja, hanem Úrként, Istenként, de a legszebb ebben, hogy azt mondja: az enyém! „Én Uram, és én Istenem!” – Az én Istenem, Aki nagyobb a félelmeimnél, a hitemnél; nagyobb az életemnél, mert Ő, és csakis Ő az Élet és Halál Ura!

Beszélhetünk mi arról, hogy Krisztus legyőzte a halált, és az Ő feltámadása a mi feltámadásunknak is a záloga… Ennek tovább kell fejlődnie bennünk: Jézus Krisztus feltámadása az ÉN FELTÁMADÁSOMNAK IS A ZÁLOGA! Személyesen értem tette. Neked, nekem nyitott utat az Atyához! Na erről szól a húsvét!

Bizonyságtételem elején beszéltem az asszonyok híradásáról, az üres sírról, és a Feltámadott megjelenéseiről. Hadd beszéljek arról is, hogy milyen hatása lett mindez a tanítványok életére. Jánoson, a szeretett tanítványon kívül az összes apostol mártírhalált halt. János a római jogban megkapható második legsúlyosabb büntetést kapta: száműzetést egy szigetre kényszermunkával.

Ha valaki nem hiszi Krisztust, akkor mondhatnánk azért, mert kitartottak valami fikció mellett, ami mesének jó, másnak nem. Ha valaki hiszi Krisztust, akkor azt mondhatnánk, –és mondjuk is- hogy életüket adták azért, mert nem voltak hajlandók megtagadni azt az Urat, Aki maga a feltámadás és az élet!

Valaki netán még mindig azt mondja: ’Hiszem, ha látom’? Adja meg az Élet és Halál Ura, hogy legyen lelki látásunk és nyitott szívünk arra, hogy meglássuk a húsvétban a csodát, örök életünk ajándékát, és érezzük annak az Istennek a jelenlétét, Aki képes nekünk itt e földi létben is új szemléletmódot, és legfőképpen új életet ajándékozni! Ámen.

Lovász Adrienn