2018

Kedves Testvérek!

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet!

Egy nagyon sokat emlegetett, sokak által jól ismert történetet olvastam most fel, melyet minden bizonyára a jelenlévők is sokszor olvastak, hallottak már.

Hadd mondjam el rögtön az elején, hogy ne értsük félre ezt a történetet és ne gondoljuk azt, hogy a gazdagság az egy kizáró ok az Isten országából. A szegénység pedig bebocsátó ok az Isten országába.

Gyakran él a mai emberben egy olyan tévhit, hogy aki gazdag, az egy sem lesz ott, aki meg szegény, az mind ott lesz az Isten országában.

Ez a történet nem erről szól, hanem sok minden másra tanít bennünket. Itt van ebben a történetben egy fiatalember, akiről Márk evangélista elmondja, hogy nagy vagyona volt. De ennek ellenére ez a fiatalember odafut Jézushoz, és azt írja róla az Ige, hogy térdre borult előtte és megkérdezte Jézust.

Mi itt a különös, kérdezhetnénk. Nos látszólag semmi. De valójában az a különös, hogy az ókori keleten, aki egy gazdag, jómódú ember volt, az méltóságteljesen élt, s nem nagyon futkározott, mert a futás, különösen egy másik ember után, megalázó dolognak számított. Ez az ember ezt mégis felvállalja, mert azt halljuk róla, hogy odafutott Jézushoz. Fut, mert valamit meg akar kérdezni Tőle. És még ráadásul le is borul előtte. Hát ma nem sok ilyen gazdag van.

Napjainkban, aki meggazdagszik, az általában nem Jézushoz fut, hanem inkább elfut tőle egyre messzebb. Ez a fiatalember mégis odafut Jézushoz és leborul előtte. De vajon miért? Abból, amit leír a Szentírás erről a fiatalemberről, kiderül, hogy neki volt egy nagyon komoly vallásos nevelése. Tudja az Isten parancsolatait. Még azt sem lehet rá mondani, hogy ő pogány volt.

Valami mégis hiányzik az életéből. Érezte ez a fiatalember, hogy vannak dolgok, amiket tudok, van mellé pénzem, vagyonom, de valami még kellene. Valami, ami ha megvan, akkor biztonságban lesz a lelkem. És ezzel az érzéssel fut oda Jézushoz. A lényeg az, hogy ott van Jézus lábainál és kérdez ez az ember. Ma nagyon sok ilyen ember jön Jézushoz. Akinek sok mindene megvan, csak kell valami, amitől biztonságban tudja a lelkét. És szüksége van arra, hogy valaki választ adjon erre a kérdésére.

Találkoztam egyszer egy gazdag emberrel, aki vámos volt, az felénk a nagyon jól jövedelmező állások közé tartozik. Ez az ember már nyugdíjas volt. Beszélgetésünk első félórája arról szólt, hogy ő milyen tisztességesen él. Én nem vontam mindezt kétségbe, mondván nem az én dolgom kétségbe vonni mindezt, hiszen tudom én, hogy felénk milyen tisztességesen élnek a vámosok. Majd eltelt egy óra, és akkor Isten elindította bennem azt a dolgot, hogy kérdezzem meg ezt az embert, hogy minek jött ide? És amikor ezt a kérdést feltettem neki, akkor ez az ember elkezdett sírni. Egy hatalmas nagy derék ember, nem olyan, mint én. Fájt neki, hogy elvesztette az apját, de mielőtt ez megtörtént volna, előtte egy évig nem szólt hozzá. Rá sem nyitotta az ajtót. Most már sok mindent mondana neki, de már nem tudja elmondani. Tele volt ennek az embernek a szíve keserűséggel. Nem volt ő elégedetlen, hisz mindene megvolt, ami kell egy embernek idézőjelben mondva a nagy boldog élethez, sőt még többje is volt, csak közben üres volt a szíve. És ekkor elmondtam neki, hogy Isten hiányzik az életéből. Mindenre az volt a válasza, hogy tudom.

És tudjátok, hogy mi volt a szomorú ebben a találkozásban? Hogy ez az ember pont úgy ment el, ahogy odajött. És mindjárt kiderül, hogy miért.

Sok mindenben hasonlít ehhez a vámoshoz ennek a fiatalembernek, a gazdag ifjúnak a története. Leborul ez a fiatalember Jézus előtt és felteszi neki a kérdést: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”. Első hallásra azt lehet erre mondani, hogy milyen jó dolog, hogy egy gazdag embert érdekelt az, hogy hogyan lehet örök élete. Hisz alig lehet ilyet találni. És íme, ő még tenni is akar azért, hogy örök élete legyen. Még örvendetesebb dolog.

De Testvérek nem is ezzel volt itt a baj. Nem a céllal, azaz az örök élettel, hanem az eszközzel, ahogy ő azt meg akarta szerezni. Azt kérdezi tőle Jézus: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.”.

Jézus fel akarja ébreszteni ezt a fiatalembert, hogy ember: ha te bennem csak egy jó mestert látsz, és neked csak egy jó tanácsra van szükséged és nem látod meg bennem azt a valakit, aki megment, megvált a bűneidtől, nem látod meg az életet adó Urat, akkor te azzal a jó tanáccsal, amit én adok neked, el fogsz menni a kárhozatba. Ha te nem látod bennem a teremtő Urat, akkor te nagyon rossz helyen vagy. Neked akkor csak egy jó tanács kell. És fogod gyűjteni a jó tanácsokat, de nem fog tőlük megváltozni az életed.

Ezért mondja azt Jézus, hogy senki nem jó. Jézus rá akarja döbbenteni ezt az embert arra, hogy amire neked szükséged van, ami az örök élet, az nálam van. Tőlem kérd és ne a jó mestertől. Testvérek, én biztos vagyok abban, hogy ha most elindulnánk a sorok között, és elkezdenénk mindenkit megkérni arra, hogy mondjon egy jó tanácsot, akkor mindenki tudna mit mondani.

De vajon azok a tanácsok, amiket adnánk, azok a dolgok, amiket mi megtanultunk és továbbadnánk, azoktól nekünk jobb lett az életünk? Lett új életünk? Sőt, lett örök életünk? Megvolt a tervünk, s úgy voltunk vele, hogy Jézus, áldj meg! Én tudom, hogy mit akarok, s nekem csak az kell, hogy Te mondd meg, hogy hogy csináljam. Én megcsinálom. Te Jézus, csak adj hozzá erőt,adj hozzá tudást, áldd meg, segíts meg! Na így ment oda Jézushoz ez a gazdag ifjú is. Mond meg Mester, hogy mit tegyek, én megteszem. Kell hozzá a tanács, mert azt nem tudom. Jó mester, jó tanács kell! Na így lesz testvérek alkalomról alkalomra Jézus a jó mester, de nem lesz az életünk megváltója.

Szeretnék ezen kapcsán egy időszerű kérdést feltenni, mely így hangzik: mire kell neked Jézus? Testvérek! Jézus nem lesz mankó! Jézus nem lesz görbebot! Jézus nem lesz segédmunkás, aki asszisztál, mi meg csináljuk a magunk dolgát! Jézus nem vallásos embereket keres, hanem olyanokat, akik Őt akarják követni. Te követni akarod Őt?

Egyszer azt mondtam egy presbiternek, hogy meg kell térni, de nem értette, hogy miért mondom ezt neki. Elmondta a mondókáját, amit minden bizonyára ti is jól ismertek, hogy „református magyar vagyok, amíg élek, az maradok, és abban is akarok meghalni”. Mondom neki, hogy mindez jó, csak én annyi református embert eltemettem már, akinek semmi köze nem volt Krisztushoz, hogy lassan tele lesz velük a temető. Nem lehet másképp bemenni az Isten országába, nincs sok kapu. És ha Jézus csak jó mester marad, akkor nem lesz örök élet.

Valahol ott volt ennek a gazdag ifjúnak a szavaiban az, hogy Jézus, Te ne akarj uralkodni, Te csak mondj egy jó tanácsot. Én majd megcsinálom.

A másik hiba ebben a kérdésben az az volt, hogy azt kérdezte, hogy mi jót cselekedjek, hogy örök életem legyen? Ez olyan divatos hozzáállás ma is. Csinálok valami jót és akkor majd megyek a mennybe. Adakozok egy nagyobb összeget, részt veszek valamilyen gyülekezeti munkában, merje azt valaki mondani rám, hogy én nem megyek be az Isten országába.

De nem ezért fogsz bemenni az Isten országába. Nem azért, mert jót csinálsz. A jó, az a megtérésünknek a gyümölcse kell, hogy legyen. De megtérés nélkül bármennyi jót is teszünk, nem megyünk be az Isten országába. Tudod testvérem, lehet azt mondani, hogy én nem fogyasztok alkoholt, nem dohányzom, nem bántom a családtagjaimat. Lehet azt is mondani, hogy nem nézek tv-t és azt sem tudom, hogy mi az az internet, mert én csak Bibliát olvasok. Lehet azt mondani, hogy minden munkában részt veszek. Én rendszeresen adakozok, böjtölök. De ha ezekre a dolgokra építjük fel hitünket, akkor nagy bajban vagyunk, mert ezek csak cselekedetek. Ezek kellenek, ezek jó dolgok, melyekre szükség van, de megtérés nélkül nem megyünk velük semmire. Nincs értékük.

Olyan ez, mint amikor valaki megfog egy üres festménykeretet és felakassza a falra. A keret megvan, de a lényeg hiányzik belőle. A tartalom, azaz Krisztus hiányzik az ilyen életből.

Van egy pár gyülekezet Kárpátalján, lehet, hogy Magyarországon nincs, azt nem tudom, mely gyülekezetekben minden vasárnap meg vannak dicsérve a gyülekezeti tagok, hogy ők milyen jók. Vannak igehirdetők, akik úgy építik fel igehirdetéseiket, hogy azt mondják, nektek minden sikerülni fog, mert ti jók vagytok.

Nekem személy szerint ezekben a gyülekezetekben az a furcsa, hogy ott mindenről beszélnek, csak a bűnről nem. Az nincs. Az első alkalmon, csütörtök este viszont elmondtam azt, hogy csak az az ember lehet Jézus által megmentett ember, aki gyűlöli a bűnt.

Azt mondja Jézus ebben a történetben ennek az embernek: „tartsd meg a parancsolatokat, mire ő így felelt: megtartottam. Én még ilyen emberrel nem találkoztam, de ha ti igen, akkor mutassatok be neki. És mit mond ennek a fiatalembernek Jézus? Azt mondja neki, hogy még egy fogyatkozásod van: „Eredj el, add el minden vagyonodat, oszd szét a szegények között és kövess engem!”.

Elgondolkodtam ezen testvérek, hogy ennek a gazdag ifjúnak azt mondja Jézus: egy fogyatkozása van. Egy. Elszégyelltem magam. Hát nekem hány van, pedig én lelkész vagyok. Jézus meg beleköt ebbe az egybe.

Hát mi baja volt Jézusnak ezzel az emberrel? Egy fogyatkozással bíró ember, hát ilyen nem is létezik. És nem mások mondják ezt neki, hanem Jézus. És azt írja az Ige: „és megtetszett Jézusnak ez az ember”. És ekkor elmondja neki, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy igazán élhessen, örökké élhessen. És tudjátok azt testvérek, hogy hol bukott el ez a fiatalember? Ő azt mondta, hogy megtartja a parancsolatokat. Tudjátok, hogy melyik parancsolatnál bukott meg? Az elsőnél, melyet jól ismerünk: „Én az Úr vagyok, a te Istened. Ne legyenek más isteneid énelőttem”. Nos neki volt.

Jézus rátapintott a legérzékenyebb pontra. Hisz ha nálad rendben van minden, ha te az összes parancsolatot megtartod, akkor bizonyára nem fog gondot okozni az, hogy eladod mindenedet, és szétosztod a szegények között a vagyont. Azt mondja Jézus: na, ez kellene az örök élethez. És lám, miből lett a gond! Add el azt, ami visszatart, add el azt, aminek a legnagyobb súlya van az életedben és azt mindig fontosabbnak tartod, mint engem. Gyere utánam! Én megyek az Isten országába, te csak kövess engem! Vállald fel Krisztust, vállald fel mindazt, ami Vele jár! Gyere utánam és csináld azt ,amit mondok és én beviszlek téged az én országomba!

Kell-e így az Isten országa? Azt mondja ez a fiatalember, hogy ilyen áron nem. Illetve nem mond ő semmit, csak amit hallunk az Igéből, abból kiderül, hogy ezt érzi: „és szomorúan távozott onnan”. Mert Jézus én nem ezért jöttem hozzád. Nekem jó tanács kellene! Ki kérte tőled azt, hogy Te szólj bele az anyagi helyzetembe? Én tudom azt, hogy mit akarok!

Egyszer elment egy presbitérium egy presbitereknek szervezett alkalomra, melynek szünetében azt panaszolták el a többi jelen lévő presbiternek, hogy hát a mi papunkkal nagy baj van, mert ő mindig csak a megtérésről prédikál. Mire az egyik presbiter bölcsen azt kérdezte: és megtért minden presbiter? Jött a válasz: Á, dehogy. Erre azt felelte: akkor tessék visszamenni, és komolyabban venni mindazt, amit a pap mond, hátha akkor majd megtértek! Én nem ezért jöttem Uram!

Testvérem! Te vajon hányszor mentél el ugyanolyan érzéssel egy-egy igei alkalomról, mint ez a gazdag ifjú? És tudtad azt, hogy amikor nem azt kaptad, amit vártál, akkor is azt adta neked az Úr, amire a leginkább szükséged volt? Mert az Úr gondolt rád! Vannak emberek ma is, akik amikor kritikusan fogalmaznak saját maguk kapcsán, akkor elmondják, hogy hányingerem van saját magamtól. És amikor megkérdeztem egyszer egy ilyen embertől, hogy mit ettél reggelire, akkor a következő választ adta: elolvastam reggel az Igét, imádkoztam, majd elmentem a barátaimmal dolgozni. Egész nap káromolták körülöttem az Istent, én meg nem szóltam semmit. Hazamentem, leüvöltöttem a családtagjaim fejét a nagy semmiért, s még megittam néhány üveg sört is, majd leültem, és azt éreztem, hogy hányingerem van saját magamtól. Nem lehet az Úr asztaláról és az ördög asztaláról is enni. Jézus felkínálta ennek a fiatalembernek azt, amire a legnagyobb szüksége volt, de ő azt mondta erre, hogy nem kell! Mi kellett neki? Az aranyközépút. Hogy nekem ne kelljen Jézus magamat elkötelezni sem melletted, sem pedig más mellett. A keresztyénség, a Krisztust követő élet az nem is is, hanem vagy vagy! Vagy az ördög asztala vagy az Úr asztala? És Jézus ezt a döntést adja a fiatalember elé, hogy vagy jössz utánam, és akkor én beviszlek az Isten országába, vagy mész a magad feje után, de ott én nem leszek.

Tudjátok, hogy az aranyközépútról nem beszél a Biblia: vajon miért? Azért, mert az nem létezik. Azt mi, emberek találtuk ki. Egy kicsit kisminkeljük, kidekoráljuk az életet egy kis vallásossággal, rakunk a kirakatba jócselekedetet, amit a gazdag ifjú is kipakol: megtartottam az Isten parancsolatait ifjúságomtól fogva. Milyen jó, nem igaz? Csak a Krisztus melletti döntés hiányzott belőle. Ő szívében megkeseredve, szomorúan távozott Jézus elől. Otthagyta az örök életet, s nem választotta az Isten országát. Kellett neki az örök élet? Hát, ha kellett volna, akkor azt mondja Jézusnak, hogy rendben van Uram, én követlek téged, és azt teszem, amit mondasz. Azt mondja Jézus: „könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni”. Annak idején volt Jeruzsálemben egy kapu, melyen, ha valaki napnyugta után akart bejutni a városba, akkor keresztül kellett mennie. Ezt a kaput tűkapunak hívták. Úgy kellett rajta átmenni, hogy a tevékről le kellett pakolni az árut, mert felülről fal volt, s a gazda bement a kapun, s behúzta a tevéjét, melynek le kellett térdelnie ahhoz, hogy bejusson.

Kérdezik itt a tanítványok Jézustól, hogy mit jelent az, amit mondott a gazdag ifjú kapcsán? És Jézus ezt a hasonlatot mondja el az Isten országáról. Hogy oda bizony letérdelve lehet csak bejutni. És oda nem lehet minden vackot bevinni. Az Isten országa előtt még egy teve is megalázkodik, pedig az egy oktalan állat. Csak az ember nem akarja sokszor a lomjait levetni, de akkor hogy lesz örök élet? Hogy jutunk be így az Isten országába? Ahhoz, hogy bejussunk, le kell tennünk a kacatokat, mert azoknak ott nincs helyük: a sértődékenységet, a félelmet, az indulatot, a békétlenséget, a nagyravágyást, büszkeséget, mindent, ami megkeseríti az életünket. Nem ezeket kellene ledobni magunkról és letérdelni az Úr elé, és azt mondani neki, hogy Uram, ha ez az ára annak, hogy én bejussak a Te országodba, akkor rendben, legyen? Leteszek mindent, hiszen az Isten országába úgysem vihetek be semmit sem. Ott le kell térdelni.

Valaki egyszer azt mondta, hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen ember. Mert a tehetetlen embernek valóban minden lehetetlen. Jézus is erről beszél ebben a történetben.

Három dolgot hadd mondjak még befejezésképpen.

Akire figyelsz testvérem, arra hallgass is!

Akire hallgatsz, azt kövesd is!

Akit követsz, attól fogod elvenni a jutalmat.

Kire hallgatsz, kit követsz, és mi lesz ennek a jutalma? Az Úr munkálkodjon szívedben, hogy ezekre a kérdésekre őszintén válaszolj! Ámen.

Stefán Zoltán