2018

Húsvét szent ünnepének délelőttjén szeretnék még néhány gondolat erejéig visszakanyarodni a virágvasárnapi történethez.

Amikor Jézus virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, a tanítványok sokasága, a zarándokok tömege, és gyermekek csoportjai dicsérték Istent, és hirdették Jézus dicsőségét.

A farizeusok ekkor arra kérték Jézust, hogy hallgattassa el őket. Jézus ezt felelte nekik: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani!”.

Az írásmagyarázók többsége azt mondja, hogy a kövek kiáltása néhány évvel később megtörtént, amikor Titus légiói elpusztították a szent várost 71-ben, és követ kövön nem hagytak benne. Mutatva ezzel azt, hogy mit jelent Krisztus királyi igényének elutasítása.

Érdemes azonban a kövek kiáltását egy másik szempontból is megvizsgálni. A kövek kiáltása már korábban, nagypénteken és húsvétkor megkezdődött. A tanítványok, és általában mindenki Jézus környezetében elhallgatott (szétfutás, tagadás, árulás, végtelenül gyáva elbújás, és csend. Hallgat mindenki e nehéz órákban. 

Két ember szólal meg ekkor, két olyan ember, akiknek semmi közük Jézushoz, de még csak a zsidósághoz sem: Pilátus pogány felesége szólal meg, amikor menteni próbálja Jézust, nagypéntek reggelén. Azt üzente férjének – a kor gyakorlatát teljesen figyelmen kívül hagyva, - hogy ne ártsa magát ennek az ártatlan embernek ügyébe.

Majd, néhány órával később a Jézust kivégző csapat századosa szólal meg, a kereszt alatt állva, Jézus szenvedését hivatalból végignézve, majd a halálát konstatálva: „Ez az ember Isten Fia volt!”

Senki nem hirdette Jézus királyi dicsőségét, senki nem állt ki mellette a választott nép tagjai közül, csak két idegen, két pogány. Sarkadi Nagy Pál szerint ők „kövek” akik megszólaltak.

De ekkor kezdődött el az igazi kövek bizonyságtétele. Máté evangéliumában azt olvashatjuk, hogy amikor Jézus nagy fennszóval kiadta lelkét, a kősziklák megrepedeztek.

De ami még ennél is fontosabb, amikor az asszonyok aggódva és összetört szívvel mentek húsvét reggelén a sír felé, hogy vajon ki gördíti el a követ a sír szájáról, akkor ismét történt valami: a KŐ el volt hengerítve. E tény azt jelentette, hogy a sír üres! Nincs a sírban a juhok nagy pásztora, tehát, ahogy azt későbbi megjelenései igazolták: FELTÁMADT!

Ha jól meggondoljuk, akkor az első húsvéti evangélium hirdetés a KŐ igehirdetése volt.

Ezután néhány perccel már Isten választottai vették át az igehirdetés fontos feladatát, és végzik, azóta is azt! Először azonban a kő prédikált! Miről szólt a KŐ prédikációja, Mit mondhat el egy néma kő?

Nézzük meg először is, hogy miért tették oda a követ.

A követ azért tették oda, hogy lezárja Jézus sírjának száját. Minden intézkedést megtettek, hogy ez a Jézus ügy véget érjen, egyszer, s mindenkorra. E sír legyen a végállomás. Ne legyen tovább még reménység sem. A követ lepecsételték, és őrség is állt a sír előtt. A kő mérete óriási volt, az asszonyok pedig aggódtak azon, hogyan hengerítsék el azt.

A kő a mindent lezárás köve volt. Vége a Názáreti történetének. Vége annak a három évnek, ami alatt az egyszerű embereknek oly sok örömet hozott, és a hatalom képviselőinek pedig oly sok kellemetlen órát, napot!

A kő a hamis rend köve volt. Pecséttel ellátva, őrökkel bebiztosítva. És, így egyben a rómaiak, de főként a farizeusok és szadduceusok számára a hamis biztonságérzet köve volt. Nyugodtan hátradőlhetnek, kiiktatták ezt az embert, terveik szerint még az ünnep előtt, nagyobb belpolitikai és külpolitikai következmények nélkül, tehát minden folytatódhat tovább. Eltelik pár hónap, év, és az emberek azt sem fogják tudni, hogy kit is temettek mögé! a kő, a feledés kövévé is lesz tehát, mint oly sok sírkő temetőinkben.

Minek szánták e követ? Mindent lezáró kőnek a, befejezés kövének a, hamis biztonságérzet és hamis rend kövének, a, felejtés kövének.

És nézzük meg, hogy mivé lett ez a KŐ?

Az asszonyokat életük legnagyobb meglepetése várta sírnál ugyanis: a kő el volt hengerítve! A sír szája megnyitva, mert Jézus áttörte a halál ajtaját! A halál hatalmát megtörte, és ezáltal, nem a halálé az utolsó szó a mi életünkben sem!

1.A nagy kő első üzenete a számunkra az élet üzenete! A mi számunkra is van tovább! Elképzelni sem tudjuk, hogyan, de van tovább! Új testet kapunk, és osztályrészünk az örök élet lesz! Krisztus feltámadása, ahogy azt hitvallásunkban megvalljuk, a mi feltámadásunknak is biztos záloga.

Mit tanít az I. Korinthusi levél 15. része? Mint első zsenge támadt fel. Az első zsenge az árpaaratást előzte meg. Ez az áldozati forma azt jelentette: hálát adtak a termésért, és kezdődhet az aratás. Ha Jézus feltámadása az első zsenge áldozattal áll párhuzamba, akkor azt jelenti a kép, hogy mi is fel fogunk támadni! A mi halálunk falát is áttöri a feltámadás nagy napján a mi élő Urunk. Ezért oly fontos, hogy tartsuk szem előtt a páli intést a már említett bibliai szakaszból: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk!”

Elhunyt szeretteink felől, és a magunk jövője felől is biztonságban lehetünk! (A kő már nincs ott, a gyásznak vége, örvendezz bátran, feltámadt a holt!-feltámadt Krisztus Te győztél bennem, legyőzted végül a kárhozatot.  – énekeljük egy ifjúsági énekünkben)

2. Az elhengerített kő másodszor számunkra a győzelem jele. Krisztus győzelmének a jele! Itt azonban szembe kell néznünk azzal a nagy kérdéssel, hogy ha Krisztus tényleg győzött, akkor miért pusztít továbbra is a bűn, és arat a halál? Azért, mert az elhengerített kő nem a végső, hanem a döntő győzelem jelképe! (Sztálingrád volt a döntő ütközet, csata, ám Berlin elfoglalása a végső ütközet, amikor a háború véget ért). Végső győzelme az lesz a mi Urunknak, amikor eljön ítélni eleveneket és holtakat. Ekkor semmisül meg, mint utolsó ellenség a halál is. Ekkor azonban már nem lesz szükség győzelmi jelre, hiszen az egész világ erről a győzelemről fog szólni! Minden szem meglátja az ég felhőin eljőni Krisztust!

3. A kőre tekinthetünk ezen túl úgy is, mint határkőre –mondta egykoron egy nagy igehirdető. Ott áll a világkorszakok határán, a régi és az új világ között. Még a régi világkorszakban élünk, de a kő figyelmeztetése az, hogy már e világban Isten eljövendő új világának polgárai vagyunk. A kérdés az, hogy vajon meglátszik-e életünkön a mennyei állampolgárság? (Egy lelkész mondta kicsit viccesen: a valutát csak itt gyűjthetjük majd hozzá) Szorgoskodunk-e a mennyei kincsek gyűjtésében? Meglátszik-e életünkön a húsvéti tényből fakadó öröm, békesség, szeretet és reménység? Húsvéti hitünket bizonyítják-e húsvéti cselekedetek?

4. Végül az elhengerített kő ott áll előttünk vádolva, számonkérve és figyelmeztetve, a bizonyságtételre.

Mert Isten országában nem normális dolog az, ha a köveknek kell hirdetniük a feltámadás evangéliumát. Isten akkor folyamodik ehhez a rendkívül fájdalmas megoldáshoz, ha az emberek már csődöt mondtak. Keresztelő János nem véletlenül tanította így Izrael népét: „Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.” (Amikor teológiára készültem, egy barátomtól kaptam ezt az igét, egy papírlapon, egy kis kaviccsal együtt. a papírlap hátulján pedig ez volt: „Minden embernek van egy ilyen köve, neked is. Maradjon ez a kő csak kő, te pedig kezdj el munkálkodni!”). Mindannyiunknak van egy köve, maradjon mindannyiunk köve kő.

Mert, jaj annak, akinek mulasztása miatt a köveket kell Istennek megszólaltatnia!

Könyörögjünk azért, hogy a mi életünkben, egyházunkban, gyülekezetünkben ne kerüljön sor a kövek kiáltására, hanem szolgálatunkkal-munkánkkal életünk minden napján úgy éljünk, hogy az lehessen a bizonyságtétel! Ámen

Juhász András