2017.

Az elmúlt napokban olvastuk Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve e történetet, csak épp János evangélista tollából.

Az ötezer ember megvendégelése egy olyan történet, amellyel gyakran találkozunk. A gyermekistentiszteleteken már egész korán találkozhatunk vele, mert könnyen megfogható, látványos, könnyen illusztrálható történet.  Sokat beszélnek róla az idősebbek is, és így ismerős. Ezért nehéz róla beszélni, mégis fontos, hogy beszéljünk róla. Hiszem azt, hogy a Lélek által kaphatunk tanítást egy olyan történeten keresztül is, amelyet gyerekkorunk óta ismerünk. Azért is gondoltam, hogy szólok róla, mert a mai vasárnapon az Úrnak asztalát az új kenyérét való hálaadás alkalmából terítettük meg, és e történet egyik kulcs-gondolata  a kenyér kérdése, ám ezen túl még igen sok mondanivalót hordoz.

1. Az első amely hangsúlyossá lett számomra, az az, hogy Jézus egyedül elment egy helyre. Miért? Azért, mert szüksége volt az egyedüllétre. Elgondolkoztatott az, hogy vajon miért tette ezt? Egyértelmű választ kaphatunk, ha a kontextust, azaz a környező történeteket megvizsgáljuk. Jézust Keresztelő János halálának híre megviselte. Rokona volt, akiről úgy nyilatkozott, hogy nagyobb ember nem született nála a földre. Szerette Jánost, és ezért a kivégzés híre megviselte. Mit jelent ez? Azt, hogy EMBER volt, teljesen. E történet is mutatja, megviselte őt egy közeli hozzátartozójának halála. Fájt neki, ami nekünk, szüksége volt lelki feltöltődésre. Örömet adott neki, ami nekünk. Megviselte az, ami minket is megvisel! Olyan sok ilyen történet van vele kapcsolatban a Bibliában feljegyezve! Csak néhány hete olvastuk a samáriai asszony történetét, ahol Jézus az útonlétel nehézségeitől elfárad, megszomjazik, majd vizet kér valakitől! Annyira emberi! Vagy, néhány hét múlva kerül elénk Lázár feltámasztásának története, ahol azt olvassuk, hogy barátja halála miatt sírt! Miért fontos Jézus ember volta? A dogmatika a Krisztus kettős természete alatt beszél arról, hogy tökéletesen ember volt, mindenekben hasonló hozzánk, kivéve a bűnt. És arról is, hogy egyben tökéletes Isten is! Az emberi és isteni természet pedig benne szétválaszthatatlanul és összeelegyíthetetlenül volt jelen.

Ember volta azért fontos, mert emberré lételével tudott a helyünkre lépni. Így, Isten, aki igazságos, de szerető szívű Atyánk, aki nem szívleli a bűnt, de a bűnös embert szánja, mondom másként: minket egyen-egyenként szán és szeret, Őt büntette helyettünk, miattunk és értünk! Ahogy klasszikusan megfogalmazzuk: Emberré lett, hogy az embert megváltsa. Ember volta a garancia arra, hogy áldozata érvényes volt, azaz Isten az Ő érdeméért nem tulajdonít nekünk bűnt. Meg vagyunk tehát váltva!

A másik okunk e ténnyel kapcsolatban az örömre, az az, hogy  olyan Urunk van, aki maga is szenvedett, tehát biztosak lehetünk abban, hogy szenvedéseinken megindul. Gyászban, veszteségben, betegségben, nyomorult testi vagy lelki állapotban bátran fordulhatunk hozzá, hisz ha valaki, hát Ő tudja, hogy mit jelent szenvedés!

2. A következő, amely a történetben fontos lett a számomra, az az volt, hogy Jézust érdekli a kenyér problémája is. Fontos, hogy legyen mit ennie az embernek. Fontos, neki, mert pontosan tudja azt, hogy az ember test és lélek egysége.  Tudja, hogy van egy "testi oldalunk is", amely testi oldal nélkülözéseibe elpusztulhat az ember.  Nem véletlen, hogy az Úri imádságban is benne van a kenyérért való könyörgés, és vezeti is erre az embert Jézus a Miatyánk imádkozás közben: imádkozzunk mindennapi kenyerünkért. Olyan jó ezt szem előtt tartani, amikor az Új kenyérét adunk hálát!

3. A felolvasott igeversnek van egy nagyon különleges mondata. Miután Jézus a hiányról tudomást szerez, így szól az ő tanítványaihoz: "Adjatok nekik ti enni!" . Ez a mondat, a négy evangéliumból háromban szerepel, idézőjelben, mint amikor valaki egészen pontosan idéz valakitől. Valószínű, hogy az evangéliumokat iró tanítványok, még évekkel később is szó szerint emlékeztek életük eme eseményére. Ha meggondoljuk, teljesen érthető, hogy ez így van. Megvallom, hogy megpróbáltam magam elé képzelni a tanítványok arcát, gondolatait azután, amikor meghallották Jézus utasítását. Szinte érzi az ember a döbbenetét a tanítványoknak. Szinte látja maga előtt azt, hogy egymásra tekintenek kérdőn. Szinte hallja a gondolatokat: hogyan kérhet tőlünk ilyet Jézus, hiszen csak férfiak több mint 5000-en vannak itt! Megdöbbentő tehát ez a mondat,  de, ha Jézus parancsolja, akkor annak oka van. Akkor a tanítványok képesek erre!  Nem mondaná, ha nem így lenne. Jézus, be akarja vonni az övéit ennek a problémának a megoldásába is! A szó szoros értelmében munkatársaivá kívánja tenni az Övéit!

Csodálatos tehát ez a vers, és e vers felől közelítve kérdezzük meg, a mi Urunkat, hogy mire akar minket tanítani ezen keresztül! Ízlelgessük mindenekelőtt a mondatot, hisz nekünk is szól: „Ti adjatok nekik enni!”

4. Elsőrenden azt jelenti e mondat Krisztus mindenkori tanítványai számára, hogy nem lehetünk szociálisan érzéketlenek.

Nem csukhatjuk be szemeinket, amikor nyomorúságot látunk, tapasztalunk, és nem csukhatjuk be ezen túl a mi pénztárcáinkat sem!

A mi problémánk is a kenyér kérdése-krízismisszió, hajléktalanok, ügye.

Nem tehetünk úgy, mintha ehhez semmi közünk nem volna! Nagyszerűnek tartom a gyülekezet hetenként megvalósuló hajléktalan és szegénygondozását, a Nyilas Misi programot, a Szeretetdobozt, azt hogy kiosztjuk rászorulóknak az élelmet: hiszen ez is beletartozik az „adjatok ti enni nekik” kategóriába! Megvallom nektek, hogy sokszor én is kételkedek abban, hogy mire vagyunk képesek, hisz úgy tűnik kevesen vagyunk, és sokan a rászorulók. Istenünk csattanós választ adott kétkedésemre. Négy gyűjtés volt az elmúlt hetekben, és nem egyszerűen a gyülekezet tagjaihoz fordultunk segítségért, hanem megszólítottuk városunk lakóit. Gyülekezetünk tagjai, kicsik és nagyok az áruházakban gyűjtöttek tartós élelmiszert és tanszereket. Majd, amikor hazahoztuk, akkor döbbentünk meg igazán! Csak e négy gyűjtésben 1,5 millió forint értékű adományt kaptak a rászorulók, rajtunk keresztül! Mi az, ha nem „az adjatok nekik ti enni” csodája? Nekünk is volt 5 kenyerünk és 2 halunk, azaz idő, amit odaszántak gyülekezeti tagjaink, mosoly, amivel megszólították az embereket, lelkesedés, ami meggyőzte azokat, akik adományt adtak! Isten ezt áldotta meg, és szaporította meg úgy, hogy több száz embernek jutott belőle!

Mert bizony drága testvérek, nekünk is feladatunk úgy, ahogy arra Jakab apostol rávilágít, hogy embertársainknak ne csak a lelki szükségleteik megoldásában segédkezzünk, de a testi oldalra is tekintsünk.

- Másodsorban, ha Jézus így szól az övéihez: „Ti adjatok nekik enni!” -  akkor a tanítványai többre képesek, mint gondolnák. Többre, mint amit hinnének. Többre, mint amit látnak magukban, magukról. Hogy miért nem teszik meg mégis? A kulcsszó: a hit, vagy inkább hitetlenség. Nem hiszik, hogy Jézus nevében képesek erre. Pedig világos a jézusi ígéret: még nagyobb dolgokat is tehetünk, mint ő, ha van hitünk.

Nekünk is szól tehát: többre vagyunk képesek, mint amiről elhisszük, hogy képesek vagyunk. Többre, mint amihez erőt, tehetséget, energiát, időt érzünk magunkban! Isten ügyében munkálkodva nincs lehetetlen előttünk. Elhisszük ezt? Képesek vagyunk úgy tekinteni magunkra, mint akik valóban Jézus munkatársai, és így erő, és hatalom adatott nekünk? Vagy kicsinyhitűen, szégyenlősen nem veszünk tudomást erről. Erősítenünk kellene magunkban a tudatot, hogy Jézus munkatársaiként többre vagyunk elhívva, mint amiről valaha álmodtunk!  Pál apostol hogy ír erről? Timótheust tanítgatja: „Emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát magadban…” Timótheusban is ott volt a kapott ajándék, többre hívta el az Úr, akárcsak minket.

Könyörgésünk szóljon ma erről: Uram! Ha képtelennek látszó feladat elvégzésére is hívtál el engem, tudom, hogy Te adtál hozzá erőt, és képességet. Erősítsd hitem, hogy láthassam azt, hogy képes vagyok akaratod szerint szolgálni ebben a világban- Ámen

Juhász András