2017.

Két hete kezdtem el a református szimbólumokról szóló sorozatot, a reformáció 500. évfordulójára készülve. Két hete, a kakasról szóltam, amely református templomaink tornyáról messziről szólít meg bennünket, hogy soha ne legyünk hittagadók.

Szerettem volna folytatni a sorozatot, egy rejtett szimbólummal, a nyitott sír, Jézus nyitott sírjának szimbólumával, amely Jézus feltámadásának szimbóluma, mint keresztyén hitünk legszentebb titkáé. Ám, olvasva a napi igéket észrevettem, hogy egy olyan történet kerül elénk e napokban, amelyről régóta szeretnék már szólni, nem csak temetőben, nyitott sír, ravatal mellett, hanem szószékről is. Dilemmát jelentett számomra, hogy miről is szóljak, aztán megértettem, hogy Lázár feltámasztásának történetéről nyugodtan beszélhetek akkor, amikor a nyitott sír szimbólumát hozom közétek, mert jelentős közös pont található köztük.

Ma, a holnapi és holnaputáni napra rendelt újszövetségi igeszakasz alapján szeretném tehát szólni Istenünk üzenetét.

A történet elénk adja a halál okozta örök és mérhetetlen fájdalmát az emberiségnek, a haláltól való félelmet, és Jézust, aki életre hívja a holtat.

Olyan jó, hogy erről éppen ma, egy vasárnapon szólhatok! Mert, ma, mint minden vasárnap Krisztus feltámadására emlékezünk! Halál, elmúlás és az élet győzelme a halál felett!

Vizsgáljuk életünket az élet királyának napján, e csodálatos történet fényében, amely megmutatja a halál fölött is győzedelmes Jézust!

Egy érdekességgel szeretném kezdeni mai igehirdetésemet: Lázár sírját már az első keresztyének nyilvántartották, és a későbbi időkben zarándokhellyé lett, ami mellé templom épült. Bethániában azonban nem csak ezt az egy sírt őrzi az emlékezet. 1950-ben találtak egy másik, sziklába vágott objektumot, eredetileg ciszternát, később sírkamrát. A sírkamrát többször lemeszelték az elmúlt két évezred alatt, a zarándokok miatt, akik graffiti szerűen összeirkálták a falát. Egy megdöbbentő üzenetet találtak a régészek a legalsó rétegre írva: „Uram Istenem, aki feltámasztottad Lázárt a halálból, emlékezzél meg szolgádról Aszklepioszról és szolgálódról Chionionról.”

Mit jelent mindez? Azt, hogy az elmúlt évezredek emberét nem hagyta hidegen Lázár feltámasztásának története, és így vagy úgy, de véleményt nyilvánítottak az üggyel kapcsolatban.

Lázárról szól a e történet, ám nagyon érdekes, mert Lázár a történetben nem tesz semmit. Nem tesz semmit a történetben, csak megbetegszik, meghal, majd feltámasztja Jézus. Egy szót sem szól, nem cselekszik, csak történik minden vele. És, mégis, azt kell mondanunk, hogy Ő a történet második főszereplője Jézus mellett.

Mit tudunk meg róla? Nem sokat, nevének jelentése mindenesetre beszédes: Isten az én segítségem. Szülei tehát mintha érezték volna sorsát, amikor e nevet adták neki, vagy ez volt reménységük gyermekükkel kapcsolatban!

Mártának és Máriának volt a testvére, egy házban lakott a három testvér, egy olyan házban, ahol Jézus vándorlásai közt testileg megpihent, és felüdült. Csak egy pillanatra gondoljuk ezt végig! El sem tudom képzelni annak a háznak milyen légköre lehetett, ahol Jézus, aki mindig csak adott, és adott, kapott valamit! Ahol Ő, aki mindeneket felüdített, e helyen pihent meg! Ahol jól érezte magát! Nem titkolt vágyam, hogy gyülekezetünk, családi otthonaink ilyen hely legyen, ahol Jézus lábánál lekuporodva épülhetünk szavai által az Igéből, és egyben úgy szolgáljuk Őt, hogy az nem szomorúságot, hanem örömet jelent neki!

De, menjünk tovább!

Lázárról, igazán a betegségén, és azon kívül, hogy Mária és Márta testvére volt két dolgot tudunk: Jézus szerette őt, és testvéreit, valamint azt, hogy Jézus úgy beszél róla a tanítványoknak, mint barátjukról.

Nézzük meg, hogy mit jelenthet ez a két apró, de annál jelentősebb tartalmat hordozó információ.

1. Jézus szerette Lázárt. Mindezt alátámasztják könnyei, és az, hogy a Szentírásban nagyon kevés helyen olvashatjuk azt, hogy Jézus felindult lelkében. Lázár halála kapcsán János kétszer is megjegyzi, hogy „megrendült lelkében” és mélyen megindult, amikor a sírbolthoz ment. Mindez Jézus tökéletes emberségére mutat, tökéletes Isten volta mellett.

János evangéliumában még valakiről jegyzi meg az evangélista, hogy Jézus szerette: egy tanítványról, aki Jézus kebelén volt nagycsütörtök éjjelén. Ezt olvashatjuk: a tanítvány, akit Jézus szeretett. Mit jelenthet ez a kifejezés, hogy Jézus szerette Őt? Mindez azt jelenti, hogy valami egészen különleges szeretetkapcsolat volt köztük, valami, ami egyáltalán nem mondható hétköznapinak. Valami, ami több volt, mint ami a többi emberhez kötötte a mi Urunkat.

2. Erre utal a másik szó, a barát szó is.  Ki a barát? Az a valaki, aki szoros kapcsolatban van velünk, aki vállalja a közösséget jóban és rosszban, akire számíthatok, és aki számíthat rám. A barátot a rokonnal ellentétben mi választjuk, és ő választ minket. Nem véletlen volt az elmúlt rendszer vicces találós kérdése, hogy a nagy Szovjetunió barátunk vagy testvérünk? És a válasz rá ez volt: testvérünk, mert a barátainkat megválaszthatjuk! A baráti kapcsolat tehát nem vérségi, de sokszor erősebb kötelék a vér szavánál.

Jób könyvében megható mondatot találunk a barátsággal kapcsolatban, Jób panaszai közt: „Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, még ha elhagyta is a Mindenható félelmét”.

A Prédikátor könyvének 17. részében is nagyon értékes gondolatot olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy milyen az igaz barát: „Mindig szeret a barát, de testvérré csak a nyomorúságban válik!” Érdekes ószövetségi gondolat, amikor Isten Ábrahámról, mint barátjáról beszél.

Jézus nagyon kevés embert nevezett barátjának: tanítványainak a Lukács 12. tanúsága szerint azonban ezt mondta: „Nektek, barátaimnak mondom ezt…!”. Most, a történetben Jézus Lázárt barátunknak nevezi. Talán nem vagyunk messze az igazságtól, ha mindezek alapján kijelentjük: az Jézus barátja, aki követi Őt. Akit ő kiválasztott és aki igent mondott kiválasztó szeretetére és viszont szereti őt. Az, aki hozzátartozik, akinek fontos Jézus. Jó, hogy mi is ehhez a közösséghez tartozhatunk! Jó, hogy Jézus barátai lehetünk! Hogy kiválasztott minket és mi igent mondhattunk szent hívására!

3. János evangéliumában az utolsó csoda Lázár feltámasztása. Illetve nem az utolsó. Még egyet találhatunk, amelynek Lázár feltámasztása mintegy előkészítője, előképe: ez a csoda Jézus feltámadása.

Tegyük egymás mellé néhány gondolat erejéig a két csodát:

- Lázár, már 4. napos halott volt, "már szaga van" – mondja róla a testvére. Ez a mondat nem elsősorban annak bizonyítására szolgál, hogy Lázár valóban halott. A kijelentés inkább az Isten "Szentjére"- Jézusra utal, aki "nem fog enyészetet látni", ahogy arról az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk (13.35): „Nem engeded, hogy a te szented elmúlást lásson”.

- Lázárral csak történik minden, úgy főszereplő, hogy nem is szólal meg, nem tesz semmit, Jézus pedig aktív, cselekvő részese halálának és feltámadásának egyaránt.

- Lázár ismét meg kell, hogy haljon, Jézus visszatérése azonban örök visszatérés.

- Lázár feltámadásának semmi haszna nincs egyéni életünk szempontjából, Jézus feltámadásának azonban haszna van az én életemre és a te életedre nézve is, úgy, ahogy azt a Heidelbergi Káté megfogalmazza: Először: Feltámadásával legyőzte a halált, másodszor: az Ő ereje most minket is új életre támaszt fel, harmadszor: Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunknak bizonyos -záloga számunkra.”

-Lázár feltámasztása nem eredményezett hitet a tanítványokban. Hiába tudtak erről az eseményről, Jézus halála után szétszélednek, lezárt ügynek tekintve Jézus misszióját. Jézus feltámadása, annak két bizonyítéka a nyitott sír és a megjelenései hitet eredményez, egy olyan bizonyosságot, hogy van átjárás ég és föld között, sőt, az életünk nem fejeződik be a halállal. Vajon hisszük ezt?

És, ha egy érdekességgel kezdtem, egy érdekességgel szeretném befejezni: Baruch Spinoza a következőt mondta Lázárral kapcsolatban: „Odaadnám filozófiai rendszeremet, ha el tudnám hinni ezt a történetet!”

Mert, ez a történet drága testvérek, a hit próbaköve volt, és az ma is. Történet, amelyen áll vagy bukik hitünk. Tudunk-e Jézusra, mint élet és halál urára tekinteni?

Tudunk-e úgy tekinteni rá, mint akinek kezében van elköltözött szeretteink további élete?

És legfőképp, tudunk-e rá úgy tekinteni, mint aki a mi életünket is megváltja a koporsótól?

Imádkozzunk!

Juhász András