2017.

Mai alkalmunkon szeretném folytatni a református jelképekről szóló sorozatunkat, a reformáció 500. évfordulójára készülve. Ma, a templomaink tornyának csúcsán látható csillagról szeretnék szólni. Hogy kerül oda a csillag, és mit is jelent, mit jelképez? Gyermekként, emlékszem nem csillagnak, hanem buzogánynak láttuk, vagy szerettük volna látni, ma is sokan kérdezik, miért van egy buzogány a református templomok tornyán?

Hol találkozunk a Bibliában csillaggal, csillagokkal? Elsőként, a teremtéstörténetben láthatjuk őket, mégpedig a teremtés 4. napján.

Sokan értetlenül fel is kapják fejüket, hogy kerül a nap, hold és a csillagok teremtése a negyedik napra, amikor minden józan gondolkodású ember tudja, hogy az élet egyik alapvető feltétel a fény. Azt pedig a Nap adja.

Nos, a Teremtéstörténet nem csak természettudományos ismereteket akar közölni, hanem hitvallás is. Az Izrael körül élő népek a Napot, a Holdat és a csillagokat istenként tisztelték. Gondoljunk arra, hogy Egyiptom legfőbb istene a Nap volt. A teremtéstörténetben azért kerül a negyedik napra, és ráadásul azzal a szinte gúnyos felhanggal, hogy feltette őket az égboltra Isten határozott szereppel, feladattal, mert ezzel a szentíró mitológiátlanít. Elmondja, megvallja, hogy a Nap, a Hold és a csillagok is Isten teremtményei, nem istenek vagy félistenek. Élettelen anyagok, amelyeket az Úr jókedvéből alkotott!

A bibliai görög nyelvben jövevényszóként honosodott meg más görög dialektusokból a csillag görög szava, az „asztér”. Ismerjük ezt a szót, például az aszteroida szóból, de ismerjük az asztrológia és asztronómia szavakból is. Csak az érdekesség kedvéért mondom el, hogy mi a különbség a két szó között.

Az asztrológus szóban a csillag szón túl, a „logosz”, a beszéd szó található meg. Szabadon így fordíthatnánk: a csillagokról való beszéd, esetleg fecsegés. Amely minden tudományos alapot nélkülöz.

Az asztronómia szóban a csillag szó mellett a „nomosz” szó található, amely törvényt jelent. Azaz, így fordíthatjuk a szóösszetételt: a csillagok törvényszerűségei, amely ellentétben a csillagokról való felszínes beszéddel, komoly tudományos megfigyeléseken nyugszik.

Az asztrológus tehát egyfajta csillagjós, aki beszél a csillagokról, különösebb tudományosság nélkül! Mondhatjuk azt is, az asztronómus nem más, mint a csillagász.

Úgy gondolom, hogy e ponton egy kicsit meg kell állnom.

Mennyi asztrológus van TV műsorokban, újságokban, és kínálgatja a hiszékeny embereknek szánalmas áltudományát! Hány horoszkóp van, még komoly újságokban, internetes honlapokon is, amelyek mind az asztrológia termékei? És hány ember ezzel kezdi vagy fejezi be a hírek olvasását, és veszi nagyon komolyan, az ott foglaltakat, a csillagok emberi életre gyakorolt hatását! Pedig, a csillagok is csak teremtmények, mint a teremtéstörténetből is kiderül, nem tudnak uralkodni felettünk, élettelenek, hatalom nélkül valók! És, mégis, hány és hány ember néz egy nap elé rettegéssel vagy épp vágyakozva, miután horoszkópját elolvassa, Gondoljuk ezt meg drága testvérek, mikor legközelebb valaki arról beszél, hogy horoszkópja szerint ez vagy az fog történni, vagy amikor csábít a horoszkópos rovat a belepillantásra!

És, ha szóltam a Teremtés könyvében, a már kezdetben fellelhető csillagokról, had szóljak a Biblia utolsó könyvében, a végidőkről szóló tanítást tartalmazó könyvben megjelenő csillagokról is!

A Jelenések könyvében egy látomásban beszél János apostol a 7 csillagról. Úgy beszél János Jézusról, a Mindenség Uráról, mint aki a kezében tartja a hét csillagot. ( Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár). A hét csillag a hét üldözött Kisázsiai gyülekezetet jelenti, akikhez az apostol is szól, de jelenti azok vezetőjét, elöljáróit, tanítóit, és a Jelenések könyvét átszövő számmisztika alapján a hetes szám a teljességet, azaz az egyetemes keresztyénség minden gyülekezetét. És, drága Testvérek a Filippi levél tanúsága szerint (Filippi 2:15.) jelenti azokat az igazi keresztyéneket is, akiknek élete csillagként világít, tükrözve, továbbadva a Nap, a mi Napunk, Istenünk ragyogását. Ezt olvashatjuk: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent. Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, mint Isten hibátlan gyermekei, az elfordult és elfajult nemzedékben, akik közt ragyogtok, mint csillagok a világban!”

Olyan jó tudnunk azt, hogy Jézus a hét csillagot, azaz egyházát, benne pedig egyen-egyenként minket kezében tart! Mégpedig jobb kezében! Mert, a jobb kézben tartás jelenti a megtartó, óvó, védő és kormányzó hatalmat, valamint azt is, hogy munkavégzéshez kívánja használni e csillagokat a gyülekezetek Ura! Megőriz, vezet, irányít bennünket, és az övéit szolgálatába fogadja, munkatársaivá teszi!

A csillag, mégsem ezen okokból – pedig valljuk meg szép szimbólum lenne ezek alapján is – hanem a Betlehemi csillag története alapján lett református szimbólummá, amely történettel karácsonykor szoktunk találkozni, ám látni fogjuk, hogy Isten Igéje élő és ható, nem időhöz, nem eseményhez kötött, így mindig aktuális számunkra.

Kora gyermekségünktől ismerjük a történetet, amely József Attila csodálatos versén keresztül a nem hívők számára is ismert. Igaz, nem biblikus módon, hiszen három királyról beszél a néphagyomány alapján a költő, miközben a Biblia arról szól, hogy keletről jövő bölcsek keresik és találják meg Jézust, akiknek számát nem ismerjük. Sokan, az általuk vitt ajándékok (tömjén, arany, mirha) alapján gondolják azt, hogy hárman voltak. Nem tudjuk, de azt hiszem hogy ez nem is lényeges!

Az igazán fontos, hogy ezek az emberek, akik a kor tudósai közé tartoztak, egy új csillag felbukkanását észlelték, amely csillagot követve eljutottak Jézushoz!

Sok mindent megtanulhatunk ezektől az emberektől!

Mindenek előtt, azt tanulhatjuk meg tőlük,  hogy amikor látták az égi jelt, nem haboztak, hanem elindultak. Megszólítva érezték magukat, hívásként értelmezték a felbukkanó jelet! Keresni kezdik a csillag felbukkanásakor született királyt!

Aztán, követték a csillagot, nem érdekelte őket, hogy milyen akadályokat kell leküzdeniük. Még mai viszonyok közt sem annyira kényelmes akár négy keréken sem leutazni több száz, több ezer kilométer, hát még akkor, teveháton, sivatagokon át. Nem is volt biztonságos vállalkozás az utazás, a szinte mindenhol lesben álló rablók-haramiák miatt, akik vagyonban és életben egyaránt kárt tehettek, gondoljunk az irgalmas samaritánus példázatára, amit mint teljesen életszerű történetet, napi példabeszédet mond el Jézus, és a hallgatóság nem szisszen fel azon, hogy ilyet még soha nem hallottak!

Az utazás nehézségei közé tartozott az is, hogy nem voltak szállodák, csak néhány helyen egy-egy vendégfogadó, így az úton levőnek az út teljes időtartamára gondoskodni kellett magáról, övéiről, illetve az utazás során érintett települések lakóinak vendégszeretetére voltak ráutalva. Időigényes foglalatosság is volt, mert ne a ma megtehető útmennyiségekkel számoljunk, hanem a tevék, lovak, öszvérek, szekerek napi teljesítményét tartsuk szem előtt. Összefoglalva: ezek az emberek az isteni hívásra elindulnak, nem sajnálják arra idejüket, nem féltik életüket, nem törődnek a várható kényelmetlenségekkel, csak mennek a csillag nyomában.

Olyan elszomorító a történetnek az a pontja, hogy az idegen népek fiai örömmel, lelkesen keresik a találkozás lehetőségét, addig azt olvassuk, hogy a hír Heródesben, a választott nép királyában és egész Jeruzsálemben nyugtalanságot ébresztett. Értjük ezt? A kívülállók vágyakoznak találkozni a született gyermekkel, ahogy Heródes megfogalmazza, a Krisztussal, míg az Isten népének tagjai rettegnek, félnek e találkozástól! Miért? Mert tudják, hogy életük nem megfelelő, tetteik, gondolataik, érzületük, mind Isten ellen lázad, és tudják, hogy e találkozásban sötétségük napvilágra kerül!

Elindulásuknak, keresésüknek, kitartásuknak pedig a lehető legnagyobb a jutalma: találkoznak a világ megváltójával, Jézussal!

Utuk során pedig végig a csillag vezeti őket, amely ekkor megáll az istálló felett, és egyértelműen mutatja, hogy mi az úti cél. De mondom másként: ki az úti cél!

Drága Testvérek! Ezért van Európában, sőt a világon egyedülállóan a magyar reformátusok templomainak tornyain a csillag! Mutatják a célt! Mutatják azt, hogy hol lehet találkozásunk a világ megváltójával, a testté lett Úrral, Jézus Krisztussal! Hol lehet előtte hódolnunk, mint egykor tették a keleti bölcsek, hol lehet leborulni előtte, és a legnagyobb ajándékot, szívünket felajánlani neki. Hol lehet tőle kérni a könyörgésben, imádságban, hol lehet dicsérni Őt zsoltárban és lelki énekekben, hol hallhatjuk a Szentíráson, a Biblián és a prédikáción keresztül minket megszólító szavát! Mert templomaink e célból épültek, és ezért állnak ma is! A csillag pedig hívogat mindenkit, hogy találkozzon Jézus krisztussal!

Mennyien látják e csillagot, akár tudva is jelentését, és mégis elmennek mellette! Miért? Mert a keleti bölcsekkel ellentétben nem érzik magukat megszólítva, nem vágyják a Mindenség Urának szavát, jelenlétében nem akarnak elcsendesedni.

Sokan, sajnálják rá az időt, pedig gondoljuk meg, a Tízparancsolatban az van, hogy a hetedik napot szenteljük Istennek!

Ebből egyetlen órácskát is sajnálnak sokan, és azt hiszik, hogy az időt jobban ki tudják használni, ha több marad nekik, közben pedig kifolyik kezeik közül…

Sokan a kényelmüket nem adják fel, hiszen esik,fúj a szél, hideg vagy meleg van, otthon jól temperált lakásaikban maradnak, vagy a fogyasztás istenének oltárán áldoznak az Úr napján egy plázában, ami szintén kényelmesebb, mint egy templom.

És, hálát adok az Úrnak, hogy vannak ma is „keleti bölcsek” akik látják a csillagot, hallják az Úr hívását, eljönnek az Úr házába! Akiknek sem idő sem fáradtság nem drága, akiknek nem baj, ha korábban kell felkelniük, akik tudnak áldozatot hozni Istenért, a vele való találkozásért!

Tegyük fel magunknak most a kérdést: Mi vajon miért vagyunk itt? Ha az úr Jézussal való találkozás öröméért, azért, hogy ő megszólítson, hogy életünk fájó sebeit gyógyítsa, hogy előtte hódoljunk, akkor jól értjük a csillag szimbólumát! Életünk pedig jó úton van… Ámen

Juhász András