2017.

A római gyülekezethez írott levél története, a keresztyénség története. Ezen kívül, a római levelet úgy tartják számon, mint a reformáció aranykönyvét-mondta egykoron Ravasz László.

A keresztyén egyház gyökeres, és igazán nagy változásai mind e levélhez kapcsolódtak. Luther Mártont Isten Szent Lelke e levél által szólította meg döntő módon, és tette reformátorrá: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálra ítélt testből?”-  szólal meg Pál apostol szava, nem is szól szinte kiált az apostol! Luther Márton, de Kálvin János is e szavak súlya alatt, eljutva erre az önítélés mélypontjára harcolták meg saját reformációjukat Kálvin János e levél alapján írta Institutióját, a XX. században pedig szintén, a liberalizmusba, történetkritikába és liberális teológiába hulló egyházat, e levélhez fűződő kommentár, Karl Barth római levél magyarázata rázta fel 1919-ben.

És, hogy mindezek után egy magyar vonatkozást is említsünk: I. Rákóczy György erdélyi fejedelem jelmondata-életének mottója is e levélben olvasható, a felolvasott versben: ”Annakokáért tehát sem nem azé, aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené” –óriási alázat ez, egy fejedelemtől, aki élet és halál ura volt birodalmában! Komolyan elgondolkodtató hitvallás ez egy olyan embertől, aki isten Igéjének terjedésért oly sok mindent megtett, döntést hozott, majd e döntés mellett következetesen kitartva erre építette fel országát!

A levelet két fő részre oszthatjuk: az első hittani, azaz dogmatikai kérdésekkel foglalkozik, ez az első 11 rész, míg a második egység, a keresztyén erkölcstani, az etikai rész. Olyan csodás ez a felosztás, mert tudjuk jól, hogy a keresztyén etika nem egyszerűen erkölcstan, azaz mit illik, mit nem illik tenni, hanem az Isten szeretetére adott emberi válaszok, szavak és tettek összessége. A dogmatikai részben ott találjuk Isten szeretetét, amely testet öltött Jézusban, azt a felfoghatatlan és meg nem érdemelt szeretet, amelyben az Egyszülött Fiút feláldozta értünk. Mindazt, amit tett értünk, és amire válaszul hálából, neki tetsző engedelmes életet vár! Ő tett értünk először, és nem is valamit tett, hanem mindent megtett!

Mit mondtam bizonyságtételem elején? E levélhez fűződtek a keresztyén egyház igazán nagy változásai! Isten e levelet különösképp is felhasználta arra, hogy egyházát felrázza, megváltoztassa, vissza- alakítsa, megújítsa! 

E levélhez kapcsolódott a reformáció! Ha elfogadjuk reformátor atyáink azon hittételét, hogy az egyház folyamatos reformációra szorul, valamint tisztában vagyunk azzal, hogy az egyház mi vagyunk, tagjai egyen-egyenként, akkor figyeljük e szavakat különös alázattal, könyörögve azért, hogy szólítson meg bennünket az Úristen, hogy érintsenek meg minket örök szavai, hogy változzék életünk ezek által, és ez az egész egyház életében változást hozzon!

E bibliai vers egy olyan egység egyik központi verse, amikor Pál apostol Izrael állapotát, sorsának alakulását vizsgálja, a Jézus Krisztushoz való viszonyulásuk függvényében. Nagyon mély teológiai kérdésekről esik szó e versekben, kiválasztásról és elvettetésről, üdvösségről és kárhozatról.

E vers pedig az üdvösség megszerzésének kérdését adja elénk, röviden, lényegre törően. Talán a legfontosabb kérdést, ami szinte válasz is lehet a Luthert egykor gyötrő kérdésre: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálra ítélt testből?”- Annakokáért tehát sem nem azé, aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené!”

Két ige található e versben, az akarni és a futni igék.

Az akarni ige, a görög nyelvben bír egy ilyen jelentéssel is, és jelen esetben így is fordíthatjuk: eldönt valamit, döntést hoz, elszánja magát valamire. Aki tehát akar valamit, az elméleti szinten, ahogy ma divatosan mondják: „fejben” döntést hoz, és ragaszkodik ahhoz, amit akar. A görögségben nagyon fontosnak tartották az akarat szabadságát, egyes filozófiai iskolák egyenesen úgy gondolkodtak, hogy az igazán szabad ember, akinek szabad az akarata. Nem véletlen tehát, hogy Pál apostol kihangsúlyozza, semmit nem jelent akarásunk, az üdvösség elnyerése szempontjából! Sokszor, a földi életre nézve sem jelent sokat, gondoljunk csak azon mondatunkra, ami gyakran hagyja el szánkat egy-egy rosszul sikerült cselekvésünk után: „Pedig én jót akartam!”

A másik ige, a futni ige már az élet gyakorlati területére visz el bennünket. Fut, szalad, rohan – siet, azaz, gyakorlatilag mindent megtesz érte. Pál, gyakran használja a futni igét, a versenypályán futó sportoló képét – például Timótheust tanítva - akitől, hogy célját elérje, kivételes erőkifejtés kívántatik meg. A futás, tudjuk jól, hogy nagy erőkifejtéssel jár, akár rövidtávról, mert ott a gyorsaság a fontos, akár hosszú távról, mert ott pedig az erőnlét a fontos.

Sem nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut!

Azaz, sem elmémben, sem cselekedeteimben nem határozom meg az üdvösséget! Sem elméleti akarásom, sem az önerőből vagy éppen elhatározásomból, emberi akaratomból fakadó tetteim, még ha jó tettek is, nem határozzák meg azt, hogy üdvösség lesz az osztályrészem, csak és kizárólag Isten irgalma, kegyelme!

Az e helyen található görög szó, beszédes szó. Az „eleeó” ige jelentése: részvéttel van valaki iránt, könyörül valakin, irgalmaz valakinek. Az e szóból képzett főnév került be úgy a magyar nyelvbe, hogy alamizsna. Mi az alamizsna? Ne a mai, kicsit pejoratív értelmét nézzük, hanem eredeti értelmére tekintsünk vissza! Az alamizsna régi jelentése: könyöradomány. Könyörületből adott adomány, amit a rászorulónak adott az, aki megtehette, és ezzel lehetővé tette azt, hogy tovább éljen! Nem volt kötelezve erre, jó szíve diktálta, hogy megtegye, mégis adta, megszánva embertársát, mert megesett a szíve annak nyomorult állapotán.

Vagy gondoljunk arra, amikor egy uralkodó kegyelmet gyakorol, és nyilvánvalóan bűnös embereknek megkegyelmez!

Különösen is szép példa erre, amire nagyon kevés uralkodó vagy vezető volt képes a történelemben, hogy az ellene lázadó, ellene forduló embernek megkegyelmezzen!

Drága Testvérek! Isten is így fordul felénk! Mint kegyelmet gyakorló uralkodó, az ellene lázadó bűnös felé! Mint korlátlan gazdagságú, teljhatalommal bíró úr, a koldusszegény felé, részvéttel!

Mert mi is a kegyelem, ha Isten és ember viszonyában értékeljük? Istennek az a magatartása, indulata, cselekedete, amivel nem tartozik senkinek. Amit nem kénytelenségből, viszonzásképpen tesz, hanem teljesen szabad jó tetszéséből. Amit pusztán szeretetből gyakorol valakivel szemben, aki ezt egyáltalán nem érdemelte ki, nem szolgálta meg valamivel, sőt annak az ellenkezőjét várhatná! Így értsük hát azt a kegyelmet, hogy az Istennek az a cselekedete, indulata, magatartása, amivel nem tartozik senkinek. De, mondom kicsit másképp: nem tartozik nekünk!

A kegyelem miatt nincs még végünk! Így fordul felénk, mert nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen!

Úrvacsorai ágendánk egy kérdése nagyon tisztán rámutat erre: „Hiszitek-e hogy az Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtett első embernek esete folytán ti magatok is mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, kik saját erőtökből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek?” Olyan jó kimondani, én ezt hiszem és vallom, mert ezzel azt vallom meg, hogy tisztában vagyok helyzetemmel, és azzal, hogy csak és kizárólag Isten kegyelméből van reményem arra, hogy az örök haláltól megmeneküljek.

Gyermekkoromban, mint Duna mellett lakó gyermeknek gyakran a tudtomra adták bölcs, emberek, hogy ha már végképp nem bírunk nyáron magunkkal, és úszni támad kedvünk, azt ne a Dunában tegyük. Ha pedig mégis ott tettük, akkor ne menjünk csak addig, amíg nem olyan erős a sodrás, hogy elvigyen minket. Ha elvitt, akkor könnyen örvénybe kerülhetünk, ami lehúz. Mit tesz ilyenkor ösztönösen az ember? Rúgkapál, úszni próbál, ki akar valahogy menekülni. Az örvényből egyetlen menekülési lehetőség van, ha elhisszük, hogy nem tudunk saját erőből kijönni, abbahagyjuk a rúgkapálást, kezünk magunk mellé tesszük. Az örvény levisz, majd kivet magából. Ahogy sok embernek akit az örvény elkap, a végét az jelenti, hogy mindenáron saját erőből akar megmenekülni, úgy lelki értelemben sok élet tragédiája az, hogy saját magunkat akarjuk megmenteni, megváltani.

Akarunk és futunk, azt hisszük, hogy elég ha erkölcsileg megváltozunk, változgatunk, vagy igyekszünk rá. Azt hisszük, hogy elég, ha akarjuk, hogy ne az indulataink uraljanak, hanem mi uraljuk azokat.

Azt hisszük, hogy önerőből le tudjuk győzni magunkat, és a jó cselekedetek, amiket teszünk, elégségesek arra, hogy megmeneküljünk.

Nem elég!

Mert Isten egyetlen utat és módot adott arra, hogy megmenekedjünk: a Jézusban nekünk adott kegyelmet. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Ez az egyetlen esélyünk, ne játsszuk el!

A reformáció egyik fő üzenete volt, a középkori egyház tévelygéseire és tévtanításaira válaszként a Sola gratia elve, az egyedül kegyelemből hittétele. Mert sem nem azé aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené! Ámen

Juhász András