2017.

Szeretett Testvéreim!

Történelmi időket élünk. Igaz, hogy 2017 januárja óta foglalkozunk vele –egyházi és világi körökben is-, hogy a reformáció 500. emlékéve van. Igaz, a legtöbb egyházi alkalmunk fő témájaként szerepel. Igaz, hogy általános és középiskolák is úgy rendeztek történelmi versenyeket, melyeknek eme meghatározó esemény, ez a csodálatos megújulási folyamat állt a középpontjában. Igen, és ennek az emlékévnek mi is részesei vagyunk.

Csillogó szemekkel néztek vissza rám idei konfirmandusaink, akiknek elmondtam, hogy milyen nagy dolog lesz megosztani majd gyermekeikkel, unokáikkal, hogy ők megélték az 500. évforulót, a kedden felavatandó reformációi emlékmű felállítását, és emlékeiket tovább adhatják az utókornak!

Ezek nagy dolgok! Éppen ezért nem azt kell ebben látnunk, hogy minden most a reformáció körül forog, hanem fel kell fedeznünk és meg kell tudni fogalmaznunk, hogy mit is jelent az, hogy mi reformátusok vagyunk, és mit jelent számunkra a megújulás, személyes életünkben!

A Protestáns Napok első alkalmán hallhattuk, hogy nyilván nem hagyhatjuk szó nélkül Luther Márton, Kálvin János vagy magyar reformátoraink tevékenységét. Mégsem őket kell most méltatnunk. Ők lennének a leginkább ellene annak, hogy ők legyenek a figyelem középpontjában, hiszen nem akarnák, és soha nem is akarták eltakarni személyükkel és tanításaikkal azt a Krisztust, Akinek egész életükben szolgáltak!

Ószövetségi Igét hoztam ma közétek, melynek üzenete nagyon is időszerű és vezérfonállá válhat a reformáció ünnepl

Ilyen területe életünknek a hit is. Még pedig a Szentháromság Istenbe vetett hit. Ebben a kérdésben nem lehet semmit elsimítani és kiegyezni. Nem lehet arany középút Isten és a világ között; az Ige szerint az Úr és a Baal között. Ennek legfőbb indoka ez: Isten sem csak félig adta önmagát a mi megváltásunkért, hanem egészen!

Jézus Krisztus földi személyében nem csak volt valami isteni, hanem azt mondja róla az Ige, hogy benne lakott az istenség egész teljessége testileg! És ennek az istenség egész teljességét magában hordozó Jézusnak nem mellékes ügye volt a megváltás, hanem egyetlen ügye. Egyetlen ügye, amire mindenestől ráment; amibe testestől-lelkestől belehalt, mert a megváltás olyan nagy ügy volt, hogy az az egész Jézus Krisztust igénybe vette, követelte.

A teljes megváltásunkhoz az egész Krisztus kellett. A Krisztus által történt megváltás is egészen igényel minket. Nem csak részeket belőlünk. Nem csak az értelmünk; nem csak a kezünk; nem csak a pénzünk… vagy valami más töredék belőlünk, mert így, megosztva nem ér semmit a megváltás számunkra. Egy szívet kettéosztani éppúgy halált jelent lelkileg, mint egy élő embert kettévágni is halált jelent testileg.

Bizony: egy szívet kettéosztani nem lehet. Már ezt akkor Illés is tudta. Végig nézte, ahogy Aháb király elhagyta az Úr parancsolatait, és törvényét és a Baalokat követte. A bálvány istenek imádása és tisztelete okozta Izrael romlását lelki és fizikai szempontból.

A Karmel-hegyen gyűlt össze a nép színe-java. És Illés valami hihetetlen dologra szánta el magát: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” Istenítéletet tartott, és hite szerint hagyta, hogy az egy, élő Isten tegyen csodát. És megtörténik.

Mekkora csoda történik ott és akkor: „Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!” (1Kir 18, 37). – Már ez is csoda, ahogy Illés segítségül hívja az Urat. „Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot, és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet felnyalta.” (1Kir 18, 38). – És az Isten nem marad néma; ez az Isten nem marad tétlen.

Ezek a Baalok olyan tökéletesen szimbolizálják azokat a személyeket, tárgyakat, eszméket, ideológiákat az életünkben, melyek akadályt jelentenek abban, hogy szívünket egyedül, teljes egészében az Úrnak szánjuk! Ezek a kis játszmák, kiegyezések, beletörődések, tűrések, bujkálások mind-mind az arany középútra törekszenek, mégis, szívünk csak megosztott szív marad…

Illés égő hite nélkül; Isten segítségül hívása nélkül semmi nem történt volna a Karmel-hegyen. Reformátoraink égő hite nélkül semmi változás nem történt volna az egyház életében, és a Szentírás komolyan vételében. Égő hit kellett az egyház megreformálásához, és az kell annak megtartásához is! Ez a mai alkalom nagy üzenete: mindenkinek döntenie kell, hogy kihez tartozik; hányfelé osztja meg szívét?!

Mert az 500 évre emlékezni hiába szép dolog és történelmi időnek számít, melyet majd emleget az utókor, de nem csak emlékezni jöttünk, hanem azért, hogy Isten Igéjére figyelve megértsük végre: égő hitre van szükségünk, hogy egyházunk továbbra is megújuló egyház lehessen. Olyan egyház, amelynek egyedül Krisztus a feje, mi pedig olyan részei, akik betöltik küldetésüket!

Mivel is fejezhetném be bizonyságtételemet, mint a reformáció 5 Solájával: Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás, amely tökéletesen kinyilatkoztatja Isten tervét életünkre nézve. Sola Fide – Egyedül a Krisztusba vetett hit által nyerhetjük el az élet koronáját. Sola Gratia – Egyedül az Isten kegyelme az, ami megbocsát, és megtart minket. Solus Christus – Egyedül Jézus Krisztus a mi Urunk, nincs más Isten. És végül Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség!

Akarod, hogy életed minden területén érvényes lehessen ez a hálával teli mondat: Soli Deo Gloria? Akkor dönts mellette, ne oszd ketté szívedet, és égő hittel tedd azt, ami rád bízatott! Azért, hogy életed megújuljon, és egyházunk folyamatosan reformálódjon, egyedül az Isten dicsőségére! Ámen.

Lovász Adrienn