2017.
Ezékiel próféta könyvét olvassuk napok óta, Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve. Ha lehet ilyet mondani, Ezékiel talán a Biblia legfurcsább prófétai alakja. Hogy miért tartják őt furcsának? Azért mert korának legkülönösebb prófétai egyénisége volt. Az átlagos Bibliaolvasók többsége nem tud mit kezdeni történeteivel, és ezért könnyebb azt mondani, hogy Ezékiel egzaltált embere volt Istennek.
Azt mondhatjuk róla, hogy talán a legérzékenyebb lelkű próféta volt. Rengeteg látomása volt, rengeteg kijelentést kapott az Úrtól, és furcsa dolgokat vitt véghez. Már elhívási története sem mindennapi: az Úr egy tekercset etet vele, amelyet meg is eszik. De nagyon megdöbbentő az a történet is, amikor Jeruzsálem ostromának kiábrázolása kapcsán 390 napig fekszik oldalán, Izrael büntetésének szimbólumaként, majd 40 napig Júda bűnéért, és közben egy ostromlott város életének megfelelő mennyiségű és minőségű ételt és italt fogyaszthat. Szinte érthetetlen egy másik történet is, amikor halott feleségét nem gyászolhatja, mert ez az Úr parancsa. Furcsa tettek, furcsa látomások, furcsa tanítások…
Mit tudunk Ezékielről? A teljesség igénye nélkül néhány dolgot említenék: Pap volt Jeruzsálemben, és az első deportáltakkal viszik őt is fogságba, Kre. 598-ban. Prófétai tisztét a fogság ötödik esztendejében nyerte. Ettől kezdődően prófétai működését két részre lehet osztani:
1. 593-587-ig, tehát a teljes fogságra vitelig, a zsidó államiság pusztulásáig. Ebben a korszakában Ezékiel keményen ostorozta a népet bűneiért, és szembeszállt azzal a nézettel, hogy az emberek nyugodjanak meg, a fogság kevés ideig fog tartani.
Második prófétai korszaka a templom lerombolásától, 587-571-ig tartott. Ebben a szakaszban már a fogságra vitt nép prófétája, aki irgalmat és szabadulást hirdet népe számára.
Érdekes megfigyelni ezt a logikus kettősséget: amíg van esélye a népnek, hogy Isten haragját magáról elfordítsa, addig hirdeti a megtérés szükségességét, majd amikor Isten haragja elérte népét, akkor arra szólítja fel őket, hogy ebbe az ítélő kézbe simuljanak bele, mert az ítéletet szabadulás fogja követni.
Ezékiel prófétai ténykedésének első momentumát hoztam közétek: az ő elhívását.
Igen nagy számban találkozunk a Szentírásban olyan történetekkel, amelyek valamely személy Isten általi elhívásáról szólnak. Olvashatunk egészen részletes elhívási történeteket is, hogy valakit hogy ért el Isten, hogy tett a maga számára alkalmas eszközzé: gondoljunk most Saul elhívására, aki Pálként tért meg a damaszkuszi útról, vagy Ézsaiás nagyon megragadó elhívási történetére, de beszélhetünk Gedeon, Mózes, Tamás, vagy akár Jeremiás elhívásáról is.
Elgondolkoztam azon, hogy miért ilyen nagyszámú elhívási történet írattatott meg? Aztán, arra a válaszra találtam, hogy ezek a történetek nagyon fontosak, útmutatóak a mi számunkra is, hiszen Isten minket is elhívott, vagy elhív az Ő szolgálatára. Mindenkit másként: láthatjuk az elhívási történetekből is, hogy mindenkit más módon ért el, más feladatra, más szolgálatra hívott el. Nem mindenkit az Ige hirdetésére, volt, akit a szabadítás eszközévé tett, volt akit népe vezetőjévé. Nem egyfajta elhívás, a lelkészi pályára történő elhívás létezik tehát. Különösen is jó ezt szem előtt tartanunk a presbiterválasztás vasárnapján, amikor 6 esztendőre választunk őrállókat gyülekezetünk élére.
Mégis, vannak dolgok, amelyekben egyeznek ezek az elhívási történetek.
1.Isten mindig előbb kiválasztja azt, akit használni szeretne. Az első lépés a kiválasztás. Pálról olvashatjuk, hogy választott edénye volt Istennek a pogányok közt. Jeremiásról pedig egyenesen azt, hogy Isten már formáltatása előtt, az anyaméhben kiválasztotta. Isten mindenhatóságát és mindent tudását emeli ki ez a tény is. Nincsenek olyan titkok, amelyek Isten előtt nem tudottak. A kiválasztás pedig Isten kegyelmes, hozzánk aláhajló szeretetét is mutatja: méltat bennünket arra, hogy szolgálatában használjon fel minket! A presbiterválasztás napján különösképpen is ki kell ezt mondanunk, drága régi és új presbiter testvérek! Azt, hogy jelöltek titeket e tisztre, megelőzte Isten kiválasztása! És, minden gyülekezeti tag, ifjú és idős szolgálata ebben a tényben nyugszik: Isten választott ki minket, mindannyiunkat, az Ő követésére, az ő szolgálatára!
2. A másik amely sok elhívási történetet jellemez, hogy az elhívott ember tiltakozik elhívása ellen, kevésnek tartva magát a feladat végrehajtására. Mózes beszédképtelenségre, Jeremiás pedig ifjú korát, járatlanságát viszi az Úr elé- kifogásként. Mit jelent ez? Azt, hogy Isten olyan dolgokat tud rólunk, amit mi még magunkról sem. Ez a tény is alátámasztja mindenhatóságát! Tudja, hogy mire vagyunk képesek, mit bízhat ránk, mennyire vagyunk terhelhetőek. Erőn felül nem terhel, és nem hív el az Ő szolgálatába.
3.A harmadik, amely minden elhívásból kiderül, de különösen is hangsúlyossá lesz Ezékiel elhívásában, az, hogy mindaz amire elhív minket a mi Urunk, nem lesz könnyű feladat. Ezékielnél ez különösen is látványosan jelenik meg, már az elhívási történetben is. Isten kijelenti: pártos néphez, lázadó néphez küldi Ezékielt! Kemény arcú-vagy ahogy a héber eredetiből kiderül-gyémántkemény arcú emberekhez, makacs szívű fiakhoz. A különösen szomorú Ezékiel számára az, hogy ezek az emberek nem idegen népek fiai, hanem az isten ellen lázadó Izrael népe. A saját népének kell szólnia az ítélet és a kegyelem igéit!
Ez, ma sincs másként!
Ma is, mint elhívott emberei az Úrnak, elsősorban a mi véreinkért, népünkért vagyunk felelősek: először házunk táján kell söprögetnünk, körülnéznünk, és csak azután menni idegenek közé. És, láthatjuk azt, hogy a mi környezetünk sem könnyű környezet. Ez a kifejezés, kemény arcú, és makacs szívű ember, sok mellettünk élő emberre is illik!
Népedhez küldelek, nem idegen népekhez, keményfejű, és konok szívű emberekhez! – szólt Izraelről egykoron Isten. Ám ez ma is realitás!
Nagyon nehéz feltörni az embereket körülvevő fásultságot, kiábrándulást, szeretetlenséget, félelmet, amelybe bezárkóztak. A mai magyar nép is keményfejű, és konok szívű! A ma Szeged lakossága ugyanilyen makacs
Nem kell nekik Isten szava, megelégszenek saját erejükkel és őket ne próbálja senki irányítani, még szeretettel sem. Hagyják őket békén Istennel, csak a saját kívánságaik után járnak. Magukban hisznek, és elhiszik, hogy ez elég. Minden más fontosabb a számukra, mint Isten országa. Kemény arc, és makacs szív!
Ez az, ami miránk is vár, ha Isten küldetésében elindulunk ebben a világban!
Két napon keresztül gyűjtöttünk a Tescoban tartós élelmiszert és édességet, játékot a Nyilas Misi programban rászoruló gyermekek számára. Az az idő, amit a gyűjtésben eltöltöttem nem csak a gyűjtés szempontjából volt hasznos, hanem esettanulmány is volt egyben. Az emberek egy része nagyon durván utasított el. Egy feltűnően jól öltözött nő például szavaimra ezt mondta, gúnyos arccal: „Akkor gyűjtsenek!”. Volt aki majd fellökött és voltak, Istennek hála olyanok, akik a több mint tíz doboz adományt összeadták!
Nem könnyű a misszió!
Szavakban és tettekben sem! Nem könnyű hittanosként megszólalni osztálytársak közt, hívő egyetemistaként, vagy fiatal dolgozóként, középkorú gyülekezeti tagként, idősödve vagy öreg korunk éveiben Istenről szólni!
Nem mindenhol fogadják majd örömmel a keresztről szóló beszédet, nem mindenhol adnak hálát akkor, ha bizonyságot teszel!
Mégis, el kell kezdened, ha pedig elkezdted, nem szabad feladnod, folytatnod kell szolgálatodat, ott, ahova helyezett az Úr, ahogy Ezékielnek is mondta: hadd tudják meg, hogy próféta volt közöttük!
A nehéz feladatokhoz ugyanis ígéret is társult, és társul ma is: Ne félj, mert én veled leszek!
Ezékiel próféta tehát az átlagos embernél sokkal érzékenyebben reagált Isten szavára, parancsaira, minden rezdülése erről tesz tanúbizonyságait. Illetve arról, hogy cselekedeteit áthatja a teljes engedelmesség: magát és mindenét, amije csak van, annak rendeli alá, akiben hisz. Mi vajon hol tartunk?
Imádkozzunk!
Juhász András