2017.

Az elmúlt vasárnap Jézus megdicsőülésének csodás története alapján hirdettem Istenünk üzenetét. Ma, a történet közvetlen folytatását szeretném szívetekre helyezni, csak nem Márk tollából, hanem a bőségesebb Mátéi részlet alapján. Egy megszállott fiú meggyógyításának történetét, amely közvetlenül a megdicsőülés történetét követi.

Ritkán adok címet prédikációknak, de ha ma meg kellene tennem, ezt a címet adnám: KONTRASZT.

Mit is jelent ez a szó, amit oly gyakran használunk? Jelenti az ellentétet, és a fényképezésben jelenti a sötét és világos arányát, azaz a tónuskülönbséget egy képkockán belül. Jelenti a festményeken a  fénynek és árnyéknak, a sötétnek és világosságnak ellentétét!

Fény és árnyék. Mi emberek nagyon gyakran ellentétpárokból tájékozódunk. A kontraszt két dolog közt mutatja meg valaminek a valós értékét, értelmét! A sötétből kiemelkedik a világos, nagyon sokszor akkor látszik valami, amikor más megvilágításba kerül. Elgondolkodtató példa erre talán az egészség. Olyan természetesnek vesszük, hogy van. sokszor meg se köszönjük, van és kész. Ellenben, amikor tartósan vagy időszakosan betegek vagyunk, egyből, azonnal mekkora értéknek látjuk az egészséget!

Vagy, gondoljunk a fiatalságra, amit szintén annyira természetesnek veszünk, hogy csak akkor vesszük érte értékét, amikor már nincs. Megdöbbentő József Attila egyik utolsó versének, a „Talán eltűnök hirtelen…” című versnek erről szóló versszaka: „Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek.”.

 Az anyagi jólétet is addig természetesnek veszi az ember, amíg van, aztán amikor olyan helyzetbe kerül, hogy elvétetik valamilyen okból, akkor kezdi értékelni, utólag, visszatekintve.

És, sajnos embereket is így értékelünk. Könnyek közt mesélte el egy idős férfitestvérünk, hogy mennyit zsörtölődött feleségével, nem igazán értékelve azt, hogy társa van, és most a hiányban, a gyászban, a veszteségben látta csak meg, hogy mekkora ajándék volt elhunyt felesége.

A két egymást követő történetben is valami ilyesminek lehetünk tanúi.

Micsoda kontraszt van a két egymást követő történet közt! Fény és árnyék, sötétség és világosság!

Fent, Isten országának jó előíze, a tökéletes harmónia, a béke Isten szent világa, ahonnét nem vágyódnak vissza a tanítványok!

Lent, a hegy alatt ott a másik világ, a földi valóság. Szenvedő gyermek, a gyermek szenvedésétől megtört apa, sokaság, amely a csodát várja, és tehetetlen, kétségbeesett tanítványok. A verseket olvasva szinte kézzelfoghatóan érzi az ember a nyomorúságot.

És, még erősebben ha az előző versektől nem leválasztva értelmezzük! Óriási a kontraszt tehát Isten országa, és a bűn rontása alatt lévő világ közt.

Odafent, a menny előképeként nincs nyomorúság, halál, szenvedés, lent pedig tapintható a nyomorúság.

Jézus személye egyedül, ami oldja ezt a szomorú képet. Jézus jelenléte és cselekvése a hegy alatt azt is mutatja, hogy Ő egy olyan világot képvisel, ahol nem kell már a földi nyomorúságokkal, szenvedésekkel szembenézni, egy tökéletes világot: Isten országát! Jézus minden csodatétele tulajdonképpen e világra mutat rá. Mert, Jézus csodái nem öncélú vagy épp céltalan csodák, nem hókuszpókuszok, nem szemfényvesztések, hanem a hogy a Biblia a jézusi csodákra alkalmazott görög szót elénk adja: csodajelek! Csodák, amik rámutatnak valamire, csodák, amik jeleznek számunkra valamit, egy csodás új világot, amely reánk vár.

2. A hatalmas különbség azonban nem csak az előbb említettekben mutatkozik meg a két világ közt. A hegy lábánál lévő tanítványok nem képesek meggyógyítani a beteg, megszállott, nyomorult fiút. Amikor Jézus meghallja a történteket, meggyógyítja a fiút.

Néhány mondat hangzik el Jézus szájából, amelyek mindegyike a hitről, és a hitetlenségről szól: hitetlen nemzetség, kishitűség miatt, ha akkora hitetek volna. Három megszólalás, és mindhárom a hit szükségszerű voltára mutat rá.

A Krisztus-követők ugyanis nem élhetnek hit nélkül. Hitetlenséggel idáig jutnak – de mondom másként, idáig jutunk, ameddig a történetben szereplő tanítványok: be kell látnunk, tanácstalanul széttárt karral, hogy képtelenek vagyunk megfelelni a világ kihívásainak.

Képtelenek vagyunk továbblépni, képtelenek vagyunk a mi Urunkat hitelesen: tettekkel is képviselni a világban. Jézussal való kapcsolatunk ugyanis a hitre épül.

Nem látjuk őt testi szemeinkkel, nem halljuk testi füleinkkel, nem érzékeljük testi érzékszerveinkkel, de a hit érzékszerveivel tapinthatjuk, érzékelhetjük Őt.

Ha azonban hitetlenségünk győz felettünk, ha gyenge hitünk nem erősödik, akkor kudarcra vagyunk ítélve. Éppen úgy, mint egykor a hegy lábánál lévő tanítványok. Legyen hát örök fohászunk a tanítványok kérése: Urunk, növeld a mi hitünket!

A történet még egy ponton szólított meg. Egy olyan ponton, amely látszólag nem illik a történetbe.

Ez pedig a záró mondat volt: Jézus azt mondja az övéinek, hogy ez a fajta (gonosz lélek) csak imádsággal és böjtöléssel űzhető el.

Hogy kapcsolódhat a böjt és az imádság a hithez?

Hiszen a hit Isten ajándéka, míg a böjt, az imádság az ember vallási cselekménye, sőt a Hegyi beszédben a kegyesség helyes gyakorlásáról szóló tanításban az imádság, a böjt és az adakozás szerepel, illetve ezek gyakorlásának helyes módozatai.

A húsvétot megelőző napokban, a böjt időszakában, a harmadik böjti vasárnapon érdemes elgondolkoznunk ezen a mondaton, amelyben Jézus böjtölésre és imádkozásra hív!

Mi derül ki ebből, amely a mi böjti gyakorlatunknak is hasznára lehet?

- Először, e mondaton keresztül Jézus azt mondja az övéinek, ha böjtölnek, ha imádkoznak, azt ne magukért tegyék. Hogy olvastuk? Imádsággal és böjtöléssel űzhető ki ez a gonosz lélek. A betegből, a megszállottból. A böjtöt tehát, a jézusi értelmezés szerint másokért tegyük, a szenvedő felebarátért, így felvéve a harcot a gonosz erőivel. Ne öncélú legyen, sem imánk, sem böjtünk tehát, hanem Isten ügyében történjen, a felebarátra, az embertársra tekintve!

- Másrészt, a böjt és az ima összekapcsolódik. Nem választható el, „nem butítható le” a böjt csak a testi önmegtartóztatás területére. Nincs értelme pusztán egy léböjt-kúrának, nem is nevezném böjtnek, inkább egy testi tisztító kúrának. Nincs értelme pusztán, ima nélkül – a húsról, vagy bármi ételről való lemondásnak, mert az akkor csak egy szimpla fogyókúra – csak akkor, ha épp a fogyókúra a cél. Imádsággal azonban értelmet nyer, mert ezáltal Istenre irányítjuk a tekintetünket és vele vagyunk kapcsolatban!

Az ima és a böjt úgy kapcsolódhat a hithez, hogy a hit nem könnyű dolog. Hogy megéljük, hogy fejlődjön, hogy erősödjön ahhoz sok imádság és böjt kell.

Ahogy Ravasz László írta le: „böjt, amely lassan, fokozatosan elfordul ettől a világtól, és a láthatatlanba nő bele, és sok-sok imádság, amellyel, mint egy bányászlámpással szállunk alá Isten akaratának elrejtett mélységeibe, oda ahol a csodák drágakövei teremnek” Ámen

Juhász András