2017.

Szeretett Testvéreim!

Úgy gondolom, nagyon frusztráló érzés az, amikor viselkedésünket, munkánkat árgus szemekkel vizsgálják, és a számító tekintetek csak arra várnak, hogy mikor követünk el hibát, vagy arra koncentrálnak, milyen bűnöket követünk el… Manapság az iskolákban és a munkahelyeken is óriási a nyomás, nagy az elvárás és az ilyen „rosszakarók” jelenléte és ébersége nem könnyíti meg a dolgunkat!

Csak sejthetem, hogy milyen érzés lehetett az írástudók és farizeusok jelenléte Jézus körül, akik már-már árnyékként követték Jézust, és arra vártak, hogy felelősségre vonják. Mai történetünk pontosan ezzel a képpel kezdődik!

„Köréje gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek, és észrevették…” (Mk 7, 1-2a). Odagyűltek tehát Jézus köré, feltehetőleg Kapernaumba érkeztek Jeruzsálemből… tehát utaztak csak azért, hogy valamit észrevegyenek Jézus, ill. a tanítványok viselkedésében!

Jézus talán nem volt zavarban tőlük. Egyrészt már-már megszokhatta a farizeusok és az írástudók állandó jelenlétét és rosszindulatú vizsgálódásukat; másrészt Ő soha nem önmagára tekintett, és arra, hogy mindenáron önmaga igazát hangsúlyozza, hanem egy sokkal nemesebb cél vezérelte!

Jézus célja minden esetben az volt, hogy a népet, a sokaságot a szeretetre nevelje. Tanításaiban mindig világos útmutatást ad, nehogy a nép hite csupán a hagyományokon, emberi szabályokon alapuljon. Mindezt azért tette, mert nem akarta, hogy az ember a saját maga által kreált szabályai miatt bűnben maradjon, és így távol maradjon a mennyei Atyától!

Hisz tudjuk mi is, szeretett Testvérek, olyan hamar el lehet veszni a tradíciókban, berögzült gyakorlatokban, melyek nem élővé, hanem gépiessé teszik vallásosságunkat, és Istennel való kapcsolatunkat!

Az árgus szemek felháborodva veszik észre az emberi szabálytalanságot: a tanítványok „tisztátalan”, azaz mosdatlan kézzel esznek. A „tisztátalan” kifejezés bármire vonatkozhatott; ami a zsidóság vallási szertartásai szerint tisztátalannak minősült, nem lehetett azt Istennek szentelni vagy áldozni.

A szertartásos tisztálkodás előírásait a farizeusok és általában a zsidók a vének hagyományának tekintették. Ezeket az előírásokat ugyanolyan kötelezőnek tartották, mint az írott törvényt. A hithű írástudók minden nemzedéknek továbbadták ezeket a hagyományokat.

A legáltalánosabb szertartásos tisztálkodás a kezek maréknyi vízzel való megmosása volt étkezés előtt. Ez különösen a piacról való hazatérés után volt fontos, ahol a zsidó ember kapcsolatba kerülhetett „tisztátalan” pogányokkal, vagy pénzzel, és egyéb eszközökkel. Egy hithű zsidó számára a szabályok figyelmen kívül hagyása bűn volt. Az Isten szolgálatának lényege, hitük szerint ezek megtartásában rejlett.

Jézus bölcsességét láthatjuk ebben a történetben is! Nem tér ki válaszában a tanítványok életére, és szokásaira. Inkább felvet két alapvető, és nagyon elgondolkodtató kérdést: 1. A vallási tekintély igazi forrása a hagyomány vagy az Írás? 2. A valódi tisztátalanság szertartási vagy erkölcsi természetű?

Jézus „képmutatók”-nak nevezi őket, mert csak külsőleg imádták Istent, de szívük távol maradt Tőle. Istentiszteletük hiábavaló volt, akárcsak Ézsaiás napjaiban, amikor az emberek parancsolatait úgy tanították, mintha azok isteni tekintéllyel bírnának… Jézus határozottan visszautasítja, hogy ezeket a hagyományokat, emberi szabályokat tekintélynek kellene tartani!

Szemléletes példa az, amivel rávilágított bűnükre. Mózes világosan kifejtette előttük az isteni parancsot az ember szüleivel szembeni kötelességéről. Az V. parancsolat magában foglalta a megfelelő anyagi támogatást és a róluk való gondoskodást idős korban. Aki megvetéssel bánt szüleivel, az halálbüntetéssel nézett szembe!

A zsidó „hagyomány”-ban lehetséges volt, hogy az ember minden tulajdonát „korbán”-ná nyilvánítsa, és ez által mentesítse magát a parancsolat alól. Ez az idegen kifejezés, a „korbán” egy héber kifejezés görög fordítása, amit az Istennek áldozott ajándék megnevezésére használtak.

Ha egy fiú kijelentette, hogy idős szülei támogatásához szükséges anyagi javai „korbán”-ok, akkor az írástudói hagyomány szerint mentesült Istennek e parancsa alól, és szülei jogilag nem támaszthattak semmilyen követelést felé. Ez a tökéletes példája annak, hogy a zsidók a hagyományaikkal érvénytelenítették Isten beszédét…

A tisztátalanság kérdéséről Jézus valami újat tanít. Ha már a reformáció 500. évében vagyunk, és ebben az emlékévben különösen is nagy hangsúlyt fektetünk a megújulásra, a megújításra, hadd fogalmazzak így: Jézus megújítja, újraértelmezi a tisztátalanság fogalmát! Jézus teljesen háttérben hagyja a zsidó hagyományokat, és rámutat a szó igazi jelentőségére! Visszamegy egészen az emberig, és világosan kimondja: semmi nincs, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné! Erkölcsileg az embert nem szennyezi be, amit megeszik, akkor sem, ha nem mossa meg a kezét.

Az teszi tisztátalanná az embert, ami kijön belőle. Erkölcsileg az szennyezi be, amit szívében gondol. S tudjuk jól, ami a szívben már megbújik, legyen az jó vagy rossz, könnyen cselekedet követi!      Jézus megcáfolta tehát a rabbik nézetét, kijelentve, hogy a bűn belülről ered, és nem kívülről! Megmutatta a mózesi törvényben lévő tiszta és tisztátalan ételre vonatkozó előírások lelki célját is. Azt a zsidót, aki tisztátalan ételt evett, nem az étel, hanem az Isten parancsa iránti engedetlensége tette tisztátalanná!

Böjti időszakban vagyunk, amikor különös tekintettel kell önvizsgálatot tartanunk magunkban, a szívünkben, lelkünkben. Mik azok a cselekedetek vallásosságunkban, melyek megszokásból, egyfajta családi tradícióból erednek, és mik azok a szívbéli tettek, melyek élő hitünkből származnak, s melyekben az Atya gyönyörködik?!

Igehirdetésem elején nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy ’Jézus célja minden esetben az volt, hogy a népet, a sokaságot a szeretetre nevelje.’ Tudhatjuk, hogy Ő nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem hogy betöltse azt. Betölteni pedig –Isten parancsolatához hű maradni- csak szeretettel vezérelve és azzal betöltekezve lehet!

A Példabeszédek könyve így tanít minket: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Péld 4, 23). A gonoszságok –melyeket Jézus hosszan sorol- megfertőzik az ember szívét. Jézus tehát arra a szükségletre irányította a figyelmet, hogy Istennek kell az ember gonosz szívét megtisztítania!

Jeremiás próféta fogalmazza meg: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?! Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője…” (Jer 17, 9-10a).

A Mindenható Isten végezze el bennünk azt a lelki tisztogatást, melyre mindnyájunknak, egyen-egyenként szükségünk van!

Merjünk ráállni Isten Igéjére, a Szentírás ígéreteire, és ne a hagyományokat fogadjuk el tekintélynek!

Könyörögjünk minden nap a Szentháromság Istenhez, hogy szívünk védve legyen minden olyan indulattól, és gonoszságtól, melyek elválasztanak minket Tőle! Ámen.

Lovász Adrienn