2017.

Olvasgatva az Apostolok cselekedeteiről írott könyvet, egy olyan történetre bukkantam, amely nagyon elgondolkoztatott. Ezt a történetet olvastam fel, és szeretném megosztani veletek azt, amit kaptam a mi Urunktól a történeten keresztül.

Pál apostol missziói útja egy érdekes közjátékkal kezdődik: Pál, elválik eddigi munkatársától, Barnabástól, és Silással indul az új útra. A felolvasott igeversek az elválás okaira világítanak rá: konfliktus támadt köztük János Márk miatt.

Ki volt ez a Márk, és mit tett? Sokan azonosítják őt Márk evangélistával. Azt mondják, ő az az ifjú, aki Jézus elfogatásának éjjelén felsőruháját a katonák kezében hagyva, gyakorlatilag meztelenül szalad el félelmében. Biztosan tudhatjuk róla, hogy Barnabás unokaöccse. Lehet, hogy lévita volt – azaz Isten szolgálatára elkülönített személy, aki azért, hogy ne kelljen a templomi szolgálatot vállalnia megcsonkította magát, levágta egyik ujját, így már nem volt hibátlan testű, ezért a kultusz végzésére alkalmatlan volt. Azt, hogy lévita volt, Márkkal ellentétben Barnabásról biztosan tudhatjuk.

Édesanyjának háza volt Jeruzsálemben, és ez a ház az ottani keresztyének egyik gyülekező helye volt.

Pálékkal volt az első missziói úton, ahonnan visszafordult Pamfiliánál, ahogy a felolvasott versekből kiderül.

Pál apostol úgy érezte, és ezen érzésének hangot is adott, hogy mivel a fiatalember elhagyta őket, ezért ne vigyék magukkal a második missziói útra.

Barnabás azonban ragaszkodott hozzá, és így meghasonlás támadt köztük. Kialakult egy vitás helyzet, amelynek az lett az eredménye, hogy Pál és Barnabás más útra indultak, és úgy hirdették az Úr igéjét.

Izlelgessük ezt a szót: meghasonlás. Meghasonlás a keresztyének közt?

Meghasonlás az apostolok közt?

Az ember felkapja a fejét: keresztyén közösség és konfliktus?

Azóta is sokan döbbennek meg ezen, ha az egyházból nem mindig a békesség hangja hallatszik. Krisztus-hívők, és konfliktusaik vannak?  – teszik fel sokan a kérdést.

A válasz igen, vannak olyan élethelyzetek, amikor egy-egy gyülekezetben, de még inkább egy-egy keresztyén ember közt, vagy egy keresztyén családban nem a békesség az úr. És, hogy miért van ez így?

A válasz teljesen világos és egyértelmű: azért, mert emberek alkotják közösségeinket, gyülekezeteinket, és emberek alkotnak egy keresztyén családot is. Emberek járnak együtt egy közösségbe, és élnek együtt egy fedél alatt, és ez nem mindig könnyű. Emberek, akik bár megváltottak, de mégis emberek maradnak, új emberük alól gyakran előbukkan ó-emberük.

Spurgeon, a XIX. század lánglelkű igehirdetője mondta egy alkalommal, igazi emberismeretről, és önismeretről, valamint alázatosságról adva számot: „Úgy szeretnék egy tökéletes gyülekezet tagja lenni, de az csak addig lenne tökéletes, amíg nem lennék tagja!” Kicsit viccesebben, de ugyanezen tartalommal fogalmazza meg Adrian Plas keresztyén író ugyanezt: „Olyan jó keresztyén ember lennék, ha ebben más emberek nem zavarnának!” Mennyire jól látta Spurgeon, és mennyira jól ismeri magát Adrian Plas! Ameddig nem a Mennyei hazában, feltámadott  testben dicsérjük Urunkat, addig lehetnek és lesznek konfliktus helyzetek, a keresztyén emberek közt is.

Nagyon nehezen látjuk be  ezt, és el is keserít bennünket az ilyen élethelyzet! Jó ez a keserűség azonban, mert közelebb visz bennünket a probléma megoldásához, hiszen ilyenkor magunkba szállunk, magunkba nézünk, és őszintén meg tudunk állni a mi Urunk előtt.

És, ebben lehetünk, és vagyunk mások, mint a világ fiai, ahol szintén konfliktusok jellemzik az emberi kapcsolatokat, a munkahelyi, iskolai és egyéb emberi közösségeket Abban vagyunk mások, hogy Krisztusra tekintve kezeljük a konfliktushelyzeteket. Pál és Barnabás hogy kezelte a kialakult helyzetet? Így, Krisztusra tekintve. És mi lett az eredmény?

Nézzük meg mindenek előtt a második térítői utat, amelyen az evangélium eljutott Európába, amelynek következtében vagyunk mi is keresztyének! Isten megáldotta azt, hogy tudták kezelni a köztük lévő meghasonlást, konfliktust!

És van még valami: nem véletlenül olvastam fel Pál apostol búcsúszavait a II. Timótheusi levél végéről!  Pál ugyanisTimótheusnak néhány évvel később, fogságából, kiszolgáltatott helyzetben ezt írja: ”Márkot hozd magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban” (II. Timótheus 4:11). Ennél nagyobb dicséretet nem is mondhatna Pál arra, aki egykor elhagyta őket, arra a valakire, akiről ő lemondott. Az öreg apostol nemhogy megbékél Márkkal, hanem egyenesen hasznosnak nevezi, nélkülözhetetlennek nevezi maga mellett.

Hogy jutottak újra ide? Hogy jött helyre a kapcsolat kettejük közt? Úgy, hogy a köztük lévő már-már elmérgesedő helyzetet nem önerőből, hanem Isten segítségével tudták kezelni. Így tudták megoldani.

Isten ugyanis szinte receptet kínál az embernek az ilyen vagy hasonló helyzetek megoldására. A recept a következő: „Minden dolgotok szeretetben menjen véghez!” . Azaz minden, a másik emberrel, a felebaráttal kapcsolatos gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteket a felelősségteljes szeretet hassa át. Az mozgasson benneteket. Mondom másként: az mozgasson minket.

De milyen is ez a szeretet? Olyan amilyennek Pál leírja az I. Korinthus 13-ban: a szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.

Szeretett Testvéreim! Isten tehát nem azt ígéri nekünk, hogy konfliktusmentes, csak vidám életünk lesz, azért mert hozzá tartozunk, de azt feltétlenül, hogy ha rá figyelünk, és élünk az általa adott szeretet lehetőségével, akkor problémáink megoldódnak, feloldódnak benne.

Így legyen, ámen

Juhász András