2017.
Az elkövetkező napokban fejezzük be Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve az Apostolok cselekedeteiről írott könyvet. A könyv utolsó nagy egysége Pál hajótörése és Isten kegyelméből történő megmenekedésének története. Néhány évvel ezelőtt a történet egy képét kiragadva szóltam arról, egy konfirmáción, hogy a katonák elvagdalták a csónak köteleit, és az emberek így a hajón maradtak. Elmondtam, hogy a hajó, a bárka az Egyház szimbóluma, és komoly jelentősséggel bír a hajón maradás. Ott a helyünk, ahová Isten állított minket: abban a közösségben, abban az egyházban. Higgyük el, hogy szép és bátor tett együtt maradni a hajóban. Akkor is, ha öröm van, akkor is ha gond, akkor is ha éjszaka van.
Hányan hagyják el az egyház hajóját, amikor gondot-bajt éreznek?
Hány gyülekezeti tagnak lesz a tragédiája az egyéni érdekeket kereső önzés? A katonák elvágják a mentőcsónak köteleit. Milyen jó, amikor az Úristen elvágja önzésünk köteleit! És, buzdítottam Isten szava által a frissen konfirmáltakat az egyház hajójában maradásra, a hit valódi megerősítésére és nem a le és ki-konfirmálására.
Ma, más oldalról szeretném, a leírás gazdagsága miatt szinte csak vázlatosan magyarázni a történetet Pál hajótörésének leírása – az Újszövetség szinte legrészletesebben kidolgozott története, a szemtanú Lukács tollából maradt ránk. Lukács, többes szám első személyben írja le a történéseket, mint Pál útitársa, hűséges kísérője. Olyan részletes, hogy szinte teljes képet kapunk arról, hogyan hajóztak mintegy 2000 esztendővel ezelőtt viharban.
A történet előzményeiből tudjuk, hogy Pál, a császárhoz fellebbezett. Joga volt ehhez, mint római polgárnak, és a birodalom fővárosa: Róma felé igyekszik a hajón. A hajón 257 foglyot szállítanak, az őrzésükre rendelt katonákkal együtt. Rajtuk kívül még a hajó személyzete, a kapitány és a hajósok vannak a hajón.
Pál intése ellenére a hajósok elindulnak. Elindulnak, noha a vállalkozás kimenetele bizonytalan. Elindulnak, és egy óriási viharba kerülnek.
1. Elindulnak, de nem Isten akarata szerint, hanem azzal szemben. Elindulnak, mert úgy látszik, hogy megéri, hogy a hajózás anyagi nyereséggel kecsegtet, míg várni, veszteséget jelent. A történetből kiderül, hogy az elindulás a teljes anyagi veszteséget hozta el, és csak a puszta életüket tudták megmenteni a hajósok.
Hány ember életének a tragédiája ez! Hányszor járunk mi is ebben a cipőben! Elkezdünk valamit, belefogunk valamibe, de nem kérdezzük Isten akaratát! És, ez még a jobbik eset, mert sokakkal az is előfordul, hogy kifejezetten az isteni akarattal szemben „szállnak hajóra”. Az ilyen utazásoknak a vége, hajótörés.
Több egyetemista mesélte el nekem, hogy olyan tanulmányokba kezdett, amik jó megélhetéssel kecsegtették. Tudták, talán már a kezdetén, hogy ez nem az ő utuk. De, hajótörést kellett szenvedniük – a tanulmányokban, hogy rájöjjenek, nem az Isten által kijelölt utat járják. De, ugyanez igaz életünk bármely területére!
Kezembe került egy kétszeresen szabadult elítélt vallomása, aki elmondta, azért kellett a börtönt megjárnia, hogy ott élete hajótörésében megtalálja Istent!
Ha Istennel szemben hajózunk, hajótörést fogunk szenvedni. Sok ember ilyenkor még tovább megy: Istent vádolja. Ilyenkor hangzanak el olyan kérdések: miért történt mindez? Miért kell szenvednem? Miért a vihar az életben?
Ha az anyagi világ értékeit többre tartjuk, és csak azzal számolunk, nem számítjuk be Istent a tervezéskor, akkor könnyen zátonyra futunk, és sok veszteséget szenvedünk!
2. Csodálatos volt számomra, olvasva a hajótörés történetét, hogy Isten ennek ellenére nem mond le az engedetlen hajósokról sem.
Pálért, rá tekintve megtartja életüket! Elvész a vagyon, elvész a hajó, a pénz, az emberi magabiztosság, de az élet megmarad! Azaz, Isten nem engedi el ezeket az embereket a viharban sem. Megérdemelnék a pusztulást, hisz ellene lázadtak, mégis megmaradnak. Megmarad az élet, és lehetőségük lesz új kezdésre, átgondolva azt, hogy mi értékes a számukra igazán. Olvasok egy könyvet, amelyben a háborút túlélt, mindenükből kibombázott, minden anyagi javukat elvesztő emberek éreztek így, mint a hajósok: de legalább élünk! Nagyapámékat bombázták ki házukból, miközben templomban voltak. Hazaérve, a romok mellett hálát adott, hogy a család minden tagja a templomban volt!
3. A tengeren hányódók olyan gyötrő helyzetbe jutnak, hogy egyetlen kívánságuk marad, az elemekkel való küzdelemben: bárcsak nappal lenne. Már nem a megmenekedés mozgatja őket, már nem csodát várnak, csak enyhülést a kínban.
Mert, ide is eljuthat az ember élete során, hogy nem marad más kívánság, bárcsak nappal lenne.
Kórházban fekvő drága testvérek mondták el, egy-egy nehéz szenvedésekkel teli éjszaka után, hogy annyira nem vártak mást, mint, hogy legalább nappal legyen, amikor ember áll mellettük, és az éj gyötrő árnyai kisebbednek. Vagy, szerintem mindannyian jártunk már úgy, hogy egy magányosan átvirrasztott éjjel, hánykolódva ágyunkban, telve gyötrő gondolatokkal már csak a nap első sugarait vágytuk.
És, így van ez, átvitt értelemben is: várjuk életünk sötét periódusai után a nappalt, a fényt, amely a megmenekedést hozhatja el nekünk.
3. A hajósok, a megpróbáltatás éjszakáján menekülni akartak. Azt olvastuk, hogy a mentőcsónakot titokban vízre akarták helyezni, és nem törődtek tovább a rájuk bízott életekkel. Pál azonban megakadályozza őket. Világosan a katonák értésére adta, hogy csak együtt van menekvés, külön-külön nincs. A katonák pedig a csónak köteleit elvágták, és a hullámokba lökték a mentőcsónakot.
4. Két alkalommal is olvashatjuk, hogy a hajósok kidobálták a terheket a hajóból, amit a hajó szállított. Érdekes ez a két alkalommal!
Teljesen természetes reakció ez a hajón ülők számára: vesszen el minden inkább, csak az élet maradjon meg.
De miért két alkalommal olvashatunk a hajó terheinek kiszórásáról?
Úgy gondolom, hogy nem belemagyarázás, ha ezen a helyen a lelki terhek levetéséről szólok.
Az első alkalommal kidobálták a hajó felszerelését, és mindent, amit a hajó szállított. De, maradt a fedélzeten még gabona. Gabona, amely a túléléshez kellett. Másodszor, már ettől a gabonától is megszabadulnak a hajósok. Attól, amibe utoljára vetették bizodalmukat. De, amely ugyanúgy, mint a többi árú terhelte a hajót.
Mennyiszer élünk mi is így! Bizonyos lelki terhektől, bálványoktól, bűnöktől megszabadulunk, de nem mindentől! Amíg nem teljes, radikális a bűnbánatunk, addig azonban nincs biztos révbe érkezés!
A hajósok kidobták az utolsó terheket is, és könnyítettek a hajón! Dobjuk ki mi is a terheket, Isten azt akarja! Könnyítsünk a szívünkön: bocsássunk meg, kérjünk bocsánatot, legyünk nagylelkűek, legyünk elnézőek. És, vessünk el magunktól minden bűnt!
5. A hajó zátonyra fut, és a katonák meg akarják ölni a foglyokat, akikért életükkel feleltek. Ám, a századosuk nem engedi. Egy pogány százados által menti meg az övéit! A megszálló római hadsereg egy tisztjén keresztül!
Ennek is csodálatos üzenete van számunkra! Isten mindig gondoskodik az övéiről! Lehet, hogy olyanokon keresztül áll mellénk, akikről nem is gondolnánk! Eszembe jut, elődöm mesélte, hogy Esztergomban szerettek volna templomtornyot építeni a templom mellé, ami nem volt kedves vállalkozás a szocialista időben. Akadályozták, ahogy tudták. Egyik nap megkereste a tanácselnök, és azt mondta, holnap adja be a kérelmet, mert ő fogja elbírálni, az, aki gáncsoskodna, nem fog dolgozni. A templom tornya pedig azóta is áll.
Adjunk hálát, hogy többen vannak velünk, mint ellenünk, az Ő nagy kegyelméből! Adjunk hálát, hogy olyanokon keresztül is gondoskodik övéiről és az Ő ügyéről, akikről nem is gondolnánk!
A hajótöröttek Málta szigetére vetődtek ki. Málta régi neve: Melita, amelynek jelentése megmenekülés! Milyen szép név! Megmenekülés! Több mint szimbolikus ez az elnevezés is!
Ezt a megmenekülés szigetét adja nekünk a mi Urunk, a földi élet viharai közt, és azon túl is! Ámen
Juhász András