2017.

A korinthusi gyülekezet több szempontból is a veszélyeztetettek közé tartozott. A város lakosságára jellemző volt a vegyes összetétel, a laza erkölcsök, a mindenféle szellemi irányzatok jelenléte. A nagyváros forgataga mindenkit magával sodort, és rengeteg hatás érte az embert.

Ilyen körülmények között még a legóvatosabb ember is könnyen eshetett bele valami olyanba, amiről nem is gondolta, hogy rossz.

Éppen ezért Pál apostol nagyon szigorúan magyarázza el a korinthusiaknak, hogy mit szabad, és mit nem szabad. A zöldfülű korintusi közösség azonban képtelen arra, hogy következetesen, a krisztusi elkötelezettségnek megfelelően viselkedjen. Látszik, hogy a korintusiaknak eszük ágában sincs arra gondolni, hogy milyen fontos lenne viselkedésüket összehangolni hitükkel. Pál már az előbbi fejezetekben is megállapította, hogy a korintusiak lelkileg éretlenek, és hiányzik belőlük az igazi bölcsesség. Erre a hiányosságra a hit és a gyakorlat szétválasztása a bizonyíték.

Pál prédikációja viszont, akaratlanul is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a korintusiakfélreértsék. A már amúgy is fellelkesült korintusiak könnyen egyik végletből a másikba estek, és úgy képzelték, hogy mindez azt sugallja, hogy mivel már meg vannak váltva, többé nem vonatkoznak rájuk a testi tabuk. Sőt, mi több, a többi ember fölé emelték magukat. Ez pedig, tudjuk, sosem helyes, ha Jézus példáját vesszük alapul, aki a legkisebbé lett mindenki mögött.

Nagyon szép a kép, amit az apostol használ. A húsvéti liturgiábólkölcsönzi a kovász képét. Azzal folytatja, hogy megnevezi azt az erkölcstelenséget, amely a korintusi közösséget megfertőzte.

Óva inti őket, és nem is akárhogy. Arra a hitbizonyosságra utal, ami miatt a korinthusiak bizonyosan gőgösek voltak. Figyelmezteti őket: tessék odafigyelni, mert a nagy kényelemben elferdült az út, és belekeveredett a gonoszság kovásza. És ahogyan a zsidók a páska megünneplésekor minden kovászosat eltávolítanak otthonaikból, úgy kell a keresztény közösségeknek kivetniük maguk közül a romlottságot és a gonoszságot, amely beszennyez, és figyelmüket a megszentelésre és az elhívásra kell fordítaniuk az "őszinteség és igazság" kovászával.

Elgondolkodtatott az apostol szava. Amint egy kis kovász megkeleszti a tésztát…

A cserkésztáborban egyik nap vacsorára fánkot tervezett be a tábori szakácsunk. Kellemes meleg délután volt, és a tejet kitette a napra melegedni, aztán beletette az élesztőt. Nem telt bele 2 perc, és a levesestálban púposan állt a kifutóban lévő élesztő. Magunk is elcsodálkoztunk, hogy ennyire gyorsan történt, és majd később is, amikor a 300 fánk elkészült.

Ez jutott eszembe az apostol szavait olvasva.

Hogy a mi életünkbe is olyan hamar kerül egy kis kovász. Bele sem gondolunk szerintem. Sőt, általánosságban elmondhatjuk, hogy meg vagyunk elégedve egyéni és közösségi vallásgyakorlatunkkal. Eljárunk templomba, imádkozunk, Bibliát olvasunk; vannak gyülekezeti csoportjaink, rétegalkalmak, hittanosok, tábor és vasárnaponként nagy gyülekezet.

Mindezért hálásak is lehetünk.

De óva int az apostol. A hála át ne váltson gőgbe, a megelégedés ne legyen belelustulás.

Mert amikor nem figyelünk, akkor fog kifutni az egész.

Nem tudom, a kedves testvérekben milyen elképzelés él akkor, amikor az egyházfegyelem kifejezést hallják.

Bennem sokáig kettős gondolat élt. Egyrészt úgy voltam vele amikor még csak mezei, ritkán templomba járó gyülekezeti tag voltam, hogy nem örülnék neki, ha a lelkész bele látna az életembe. Netalántán, megszólna ezért, vagy azért. Ennek az is volt az oka, hogy nem igazán értettem ennek az egésznek a lényegét, na meg persze az is hozzátartozott, hogy lett volna mit megszólnia a tiszteletes úrnak.

Ugyanakkor, amikor elkezdtem bele látni a gyülekezet működésébe, ráébredtem, hogy nem ártana, ha a lelkész azért néha úgy odapirítana egy-egy embernek, mert azért voltak a faluban olyanok, akik megérdemelték volna…

Nos, ilyen gondolatok keringtek bennem ezzel kapcsolatban. Másokkal szemben gyakorolják, de velem szemben hanyagolják a dolgot.

Már a konfirmandusok is megtanulják, hogy az egyházfegyelem az igaz egyház ismertetőjegyei közé tartozik. Kálvin külön fejezetet szentel ennek a témakörnek az institúcióban. Mondjuk a Kálvin életrajzból tudjuk, hogy az ő egyházfegyelmezési szigora nem volt épp könnyű, és a gyülekezeti tagok számára teljesen kívánatos. De ugye az a kor a szigorúság és a puritanizmus kora volt. Páléké a mindenféle csábítás és vegyes vallások kora.

És itt vagyunk mi. XXI. századi, városi gyülekezet. Vannak, akik most vannak itt először, és vannak, akik hosszú évek óta ide járnak. Vannak, akiknél már többször látogattam is, és vannak, akiknek csak sejteni lehet a nevét, de nem nagyon tud róluk senki semmit.

Hogyan jelenik meg az egyházfegyelem a mi gyülekezetünkben? Elsőrenden az igehirdetésben. Aminek a Szentírás az alapja. A mai igénkhez hasonlóan nagyon sok erkölcsi vonatkozású igeszakasz található, melyek mind azért adattak nekünk, hogy legyen útmutató, irányt adó segítségünk.

Ugyanakkor a személyes beszélgetések is teret adnak a fegyelemgyakorlásnak, a szelíd, jóindulatú iránymutatásnak. Mert erről szól az egyházfegyelem. Iránymutatás, tanítás, tanbeli tisztítás.

Nagyon megfogott a kifejezés, amit Peter Wagner alkalmazott ezzel kapcsolatban: az egészséges gyülekezetnek ki kell fejlesztenie az immunrendszerét, hogy ellenálló legyen a betegségekkel szemben.A gyülekezet is test. A gyülekezetnek is megfelelően kell „étkeznie”, és „testmozgásra” van szüksége az építő szeretet és céltudatosság által. Ez pedig mindnyájunk feladata. Felismerni a veszélyt, és megóvni tőle a közösséget. Milyen megbetegít tényezők lehetnek egy gyülekezet életében? Az egoizmus, mind a lelkész, mind a gyülekezet részéről, a képmutatás, a sznobizmus, az elzárkózás, a túlzott beolvadni akarás, amikor már nem lényeges az alap, csak hogy elfogadjanak, a törvényeskedés, a személyfüggőség, a hiperérzékenység, a fásultság. Vigyáznunk kell ezekkel, hogy ne fertőzzenek, ne betegítsenek. Imádságban kell hordozni nem csak egyes személyek, hanem az egész gyülekezet életét.

Viszont kedves testvérek, túl az intézményesített egyházfegyelmen, beszélnünk kell a saját fegyelmünkről.

Arról, ami a lelkünkkel való foglalatoskodás. Az odafigyelés mindarra, amivel találkozunk. Az óvatos kitekintgetés a nagyvilágba, vigyázva, hogy szemét, a méreg ne fertőzőn meg minket. Azért a televízióban és az internetről elég nagy mennyiségű szemét hullik ránk, nap mint nap. HA az ember csak a híreket olvassa, vagy a leveleit, már aközben is könnyen csábításra lelhet. Pláne úgy, hogy a nagy médiumok figyelik minden internetes tevékenységünket, és azok alapján állítják össze a minket bombázó reklámokat.

Ha nem vagyunk elég figyelmesek, a bűn az ajtó alatt, a legkisebb réseken is be tud bújni, és meg tudja fertőzni az életünket. Elsőre nem tűnik nagy dolognak. Jaj csak most ezt a picit. De épp úgy, mint a meleg tejben az élesztő, bizony, ezekből lesznek a nagy elhajlások.

Kedves Testvérek!

Pál szerint van különbség a kívül levők és a belül levők között. A gyülekezet nem hallgatóság, tömeg, vagy pusztán a jelenlévők összessége, hanem mindenki számára nyilvánvaló és nyilvánvalóvá tett hovatartozás. A határvonalat az jelenti, amikor egy Krisztushoz tért ember kifejezi a szándékát, hogy a hívők közösségéhez akar tartozni, a gyülekezet pedig befogadja őt tagjai sorába. Ennek lehettünk tanúi a konfirmáció során.

A belül lévő olyan ember, aki magára nézve kötelezőnek tekinti a tanítványság szabályait, és a hívők közösségének valamint Krisztusnak képviselőjévé, mások számára ikonjává válik. A belül lévők ezért már nem csak magukért, hanem az ügyért is felelősséggel tartoznak.

A kívül lévőktől viszont nem lehet elvárni, hogy szent életet éljenek, hiszen erre semmilyen kötelezettséget nem vállaltak, és mivel kívül állnak, a keresztények gyülekezetét sem járatják le viselkedésükkel.

Összekeverjük a dolgokat, ha a belül lévők helyett a kívül lévőket sújtjuk ítéletünkkel. Éppen fordítva kellene ennek lenni! A hívők legyenek önmagukkal szemben szigorúak, tartsanak rendet saját soraik közt.

Testvéreim!

Figyeljetek oda. Magatokra, egymásra, a gyülekezetre. Ne azzal foglalkozzatok, hogy megítélgessetek mindenkit. Befele figyelni, a kintiekért imádkozni. Ez a mi feladatunk.

Ámen

Szappanos Kitti