2017.

Néha, az Úristen nagyon különleges módon mutat rá egy-egy igére az életemben, és aztán bízza rám, hogy mondjam el, amit ezzel kapcsolatban tőle kaptam. Most például ez így történt: Minden héten több csoportban is tartok felnőtt konfirmációi előkészítő alkalmakat, ahol felnőtt testvérekkel járjuk körbe a református tanítást. Az egyik ilyen alkalmon, az elmúlt héten a bűnnel kapcsolatos tanításhoz jutottunk. A bűnesetről szóltam, felidézve annak részleteit, amikor elém idéződött ez a mondat, Isten első feljegyzett szava az emberhez: „Ádám, hol vagy?” Azonnal éreztem, hogy nekem erről a mondatról szólnom kell. Mert beszéltem már a bűnesetről konfirmációs képzésen, tanári katedrán, szószéken, de ez a mondat valahogy mindig elkerülte figyelmem!

Ekkor eszembe jutott Heinrich Böll Nobel díjas író „Ádám, hol voltál? – nyilvánvalóan az isteni kérdésre utaló - címen írt háborús regénye, amelyben egy Adam nevű német katona a második világégés poklában a védekező hadműveletekben Szeged környéki harcokban is részt vesz, és az emberi felelősségvállalásról szól elgondolkodtató és megszomorító formában.

„Hol vagy?”-tette fel a kérdést az Úristen egy döntő élethelyzetben az első embernek, amikor az ember az engedetlenség útjára lépett, és teszi fel ma nekünk is, egyen-egyenként.

De, térjünk vissza a történethez. Az ember, az Éden kertjében élve egyetlen tiltást kapott, hogy ne egyen a jó és gonosz tudásának fájáról. A kísértő azonban az emberben lévő ősi kíváncsiságot kihasználva Isten ellen fordítja az embert.

Hogy mennyire bennünk van ez a fajta kíváncsiság?

Egy hittanos kislánnyal beszélgettem az interneten terjedő egyik őrületről, amiben gyermekeket vesznek rá értelmetlen cselekedetekre, majd végül öngyilkosságba kergetik őket. A kislányt nagyon érdekelte a téma és kérdezgetett. Mondtam neki, hogy ha nem kattint arra az oldalra, ha nem veszi fel a szervezőkkel a kapcsolatot, akkor nincs veszélyben. A kislány csak hallgatott, és azt mondta: „De én annyira kíváncsi vagyok András bácsi!” Ugye értjük testvérek? Életveszélyes helyzet, és a kislány életösztönénél is erősebb érzés a kíváncsiság.

De, tudnának erről beszélni, a játékgépet csak egyszer kipróbáló azóta függővé lett emberek, és azok is akik kíváncsiságból csak egyszer szívtak el marihuánás cigarettát, és most a heroin foglyai, a halál jegyesei.

A másik vágyat, amely az emberben van, ugyanilyen hatékonysággal használja ki a kísértő, amikor azt mondja, ha esznek a fáról, olyanok lesznek, mint Isten. Ez a vágy, a mindig többé létel vágya, az elégedetlenség, az, hogy függetlenítse magát Istentől az ember, láthatjuk, hogy az első emberpár esete óta munkál bennünk.

A magukat megistenítő celebecskék, filmsztárok, az isteni trónusra törekvő világklasszis élsportolók, a saját bűvkörükből, önnön nagyságuktól szabadulni képtelen politikusok, és mérhetetlenül gazdag emberek, a magára legalábbis félistenként tekintő sebész, aki azt állítja, hogy a műtőben ő az isten, mert életnek és halálnak ura, a magát őrnagyként szólíttató őrmester, mind-mind ennek a jelenségnek tünete.

Éva ekkor eszik a fa terméséből, és adott vele lévő férjének is. Döbbenetes változáson mennek ekkor keresztül, észreveszik mezítelenségüket, mivel elvesztik ártatlanságukat! És, ahogy elveszítik ártatlanságukat, azonnal valami öltözetet kell készíteniük, és elrejtőznek a kert fái közt Istentől.

Láthatjuk tehát, hogy a bűnt elkövető ember első reakciója a rejtőzés. Az emberiség történelmében ez mindig így volt! A törvénybe cselekedetivel ütköző ember, a társadalom elől elmenekült, elrejtőzött. Elbújt, mint Ádám és Éva, ha nem is kert fái közt, de erdőkben, barlangokban, kietlen vidékeken, hogy az üldözők szem elől tévesszék. A másik ilyen rejtekhelye az embereknek ősidők óta a nagyobb városok, ahol az emberek elidegenedve élnek egymás mellett, azt sem kérdezik ki a másik, nem szólnak egymáshoz. Ott is legalább annyira el lehet rejtőzni, mint a vadonban, hegyek közt.

Beszédes a kisgyermekek viselkedése is, amikor valamit elkövettek. Fiaim kisebb korukban, ha valami olyat tettek, amit nem volt szabad, akkor nagyon csendbe lettek – már ez gyanús volt, majd amikor kerestem őket, elbújtak, vagy eltakarták arcukat, azt hitték, hogy ha ők nem látnak engem, én sem fogom észrevenni őket – ekkor már biztosan tudtam, hogy valamit tettek!

De, a felnőtt is elbújik, ha nem is így, fizikálisan. De, kerüljük annak társaságát, aki ellen vétkeztünk, kerüljük tekintetét.

Sokszor, egy-egy bűnünk annyira lehúz, hogy legszívesebben senkivel nem találkoznánk, egyedül lennénk, elrejtőznénk a világ elől!

És, drága testvérek, rejtőzünk Isten elől! Mint rosszat tett gyermekek, kerüljük a mennyei Atyát! Nem szólítjuk imádságban, nem olvassuk a Szentírást, hiszen úgy érezzük, hogy nem is vagyunk méltók arra, hogy Isten hozzánk szóljon, vagy mi megszólíthassuk!

De vajon el lehet rejtőzni a Szent Isten színe elől? Hogy olvassuk a  139. zsoltárban? „Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.”

Nem lehet elrejtőzni, elbújni előle! Ádám és Éva is megtapasztalta ezt! Hol vagy? Szólítja meg őket az isteni szózat, és kiderül, hogy nincs értelme futni Isten elől, nincs értelme rejtőzni előle!

Drága Testvérek! Úrvacsora előtt szól hozzánk ez a két szó, ez a kérdő mondat: „Hol vagy?” Személy szerint hozzád és hozzám!

Hol vagy? És, mögötte van Isten téged és engem kereső féltő szeretete, amivel számon tart egyen-egyenként bennünket!

Hol vagy? Azaz merre, hova tart életed? Azon az úton járunk, amin járnunk kell? Helyünkön vagyunk? Lelki életünk az Isten által elvárt mederben folyik?

Hol vagy? – Azaz rejtőzöl előlem, mert ismét vétkeztél? Hol vagy? – azaz tékozló fiúként megint messzire kerültél az atyai háztól, vagy épp a tékozló fiú bátyjaként ott vagy az Atyához közel, de nem vagy vele? Vagy erre a kérdésre azt tudjuk válaszolni, minden rendben van lelki életemben, és szerető kérdésed Uram megerősít abban, hogy helyemen vagyok, jó úton járok?

Ha a kérdő mondatra a válaszunk az, hogy rejtőzök Uram, mert vétkeztem ellened, akkor itt a lehetőség arra, hogy még most, itt e neki szentel hajlék falai közt, őszinte csendes imában, bűnbánatot tartva elé vigyük életünk nyomorúságait, és az Úrasztalánál letéve bűneinket, megkönnyebbült szívvel mondhassuk: köszönöm kérdésed Uram, Istenem, a helyemen vagyok. Így legyen, Ámen

Juhász András