2017.

Hetek óta olvassuk a Zsoltárok könyvét, azokat az imádságokat, amelyeket mi magyar reformátusok egyedülállóan a világon kivétel nélkül liturgiánk részévé tettük, azáltal, hogy mindegyik benne van az Énekes könyvünkben.

A mai napra a 25. zsoltár negyedik versét hoztam közétek, és szeretném szívetekre helyezni. E zsoltárvers egy olyan zsoltár része, amely zsoltár nem más, mint az üldözött, nehéz helyzetben lévő istenfélő ember imádsága, vezetésért való könyörgése. Egy olyan élethelyzetben van, amelybe bármely ember kerülhet: ellenségeskedés veszi körül, egyedül van, és még a bűntudat is marcangolja. Ahogy megfogalmazza a könyörgéseket, az annyira általános, hogy sokan és sok élethelyzetben érezhetjük magunkénak az imádságot!

Vezetésért való könyörgés! Tökéletes cél egy új esztendő első napján! Könyörögjünk hát mi is ezért, és fogadjuk így, imádságos lélekkel az ezzel kapcsolatos tanítást!

Minden évkezdet az emberek többsége számára egy kicsit új kezdet is. Az ember új reménységekkel, új tervekkel, célokkal kezdi az új esztendőt. Sokan új utakat keresnek-kutatnak maguk számára.

Sokan, ilyenkor a múlttal is igyekeznek szakítani. Számtalan komoly és komolytalan módszer van erre, a komolytalanok közül csak egyet mondanék el: az egyik amerikai nagyváros főterén évek óta egy zúzó és papír megsemmisítő gépet helyeztek el, amibe mindenki beledobhatja az elmúlt évből való, nem szép emlékeit dokumentáló papírokat. Érezzük azonban, hogy ez a kísérlet, még ha nagyon látványos is, nem sikeres, hiszen a múlt nem semmisül meg a papírokkal együtt.

Egyetlen lehetséges módja van az ember életében az új kezdetnek, tiszta lappal való új életnek, ha az Istennel kezd új életet az ember! Isten ugyanis valóban tiszta lapot ad az ember számára, új utakat mutat, bűneinket megbocsátja, nagyvonalúan háta mögé veti azokat!

A zsoltáros megtapasztalta ezt! Istent szabadítónak nevezi, akiben bízik lelke, akiben való hit nem hiábavaló, és nem szégyenít meg, és aki eddig is vezetést adott számára.

A zsoltáros azért könyörög, hogy Isten mutassa meg az útjait számára. Útjait? Kaphatjuk fel a fejünket, teljesen jogosan. Hiszen úgy tanultuk a Bibliából, hogy egy olyan út van, amely kedves az Isten előtt, és ez a keskeny út. Megnéztem az eredeti szöveget is, és ott is a többes számot találtam: a zsoltáros utakról, és ösvényekről beszél, következetesen többes számban. Hogy lehet áthidalni akkor ezen ellentmondást? Egy út van, vagy több út, amely kedves lehet az Úr szemében?

Mindkettő igaz.

Egy út van, amely kedves az Úr szemében, az az út, amelyen Ő velünk jön, vezet bennünket, és fogja kezünket. Ez, a keskeny út, amelyre a megtérésünk után léphetünk rá.

Ám, életünkben, ha nem életutunkról, hanem a mindennapok küzdelmeiről beszélünk, mint utakról, akkor az élet számtalan választást ad elénk. Ha levisszük e kérdést, a mindennapok szintjére, akkor már nem egy jó és egy rossz út közül választhatunk, hanem számtalan lehetőség közül kell választanunk, amelyek közt vannak jó utak és rossz utak is. Több van mindkettőből. Ahogy énekeljük egy szép dícséretünkben: „Utad van számtalan sok, uram és eszközöd!”

Mitől lesz egy út rossz, vagy jó? Mi a jó utak ismérve?

Édesapámnak van egy gyönyörű faragása, amelynek címe ez a zsoltárvers: „Útaid uram mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem!” – a testvérek a néhány évvel ezelőtti kiállításán láthatták is. Az alkotás egy hatalmas fa, amely közös tőből indul, és egyszerre szétágazik, több felé. Minden ág, azaz minden „út” szép mintákkal van díszítve, de az ágak közül néhány le van fűrészelve. Két ág azonban tovább kúszik, és eléri a napot, amely a népi fafaragás motívumrendszerében Istent jelenti. Ezen mű alapján értettem meg igazán, hogy mi a jó utak ismérve: Istenhez vezetnek el. A vele való örök közösségben érnek véget.

És valóban számtalan út van, számtalan lehetőség, amellyel élhetünk, hiszen életünk nem determinált. Megválaszthatjuk, hogy melyik jó úton menjünk, szabadságunk van erre is. A lényeg, hogy a célt soha ne vétsük el! A rossz utak is lehetnek szépek, ahogy arra a fafaragás is rámutat, csak éppen nincs végük. Isten nélkül ugyanis nem lehet teljes az ember élete, olyan lesz, mint a lefűrészelt ág: nincs semmi értelme!

De, hogy láthatja az ember egy úton, hogy jó vagy rossz út az? Különösen, ha szépnek látszik a jó is és a rossz is. Hogy lehet biztos abban, hogy a jó utak közül megtalált egyet, amelyen járva eljuthat az Istennel való örök közösségre?

Ugye, ha úton járunk, akkor az ember próbál tájékozódni. A célt tudja, hogy hova szeretne eljutni, és ahhoz, hogy eljusson oda, nagyon sokban segítik a térképek, és a jelzőtáblák. Biztosan nem csak én vagyok vele úgy, hogy autót vezetve időnként ellenőrzöm az utat, a táblák segítségével, amely tulajdonképp azt jelenti, hogy megnézem, hogy jó úton járok-e. Ugyanezt megteszem, a térkép segítségével is, ha idegen helyen járok, a GPS-t hagyjuk, azzal csak eltévedek.

Ugyanez megtalálható a lelki élet területén is. Istentől kaptunk jelzőtáblákat, térképeket, amelyek segíthetnek útjainkban, amelyek tájékoztatnak, vezethetnek, figyelmeztethetnek minket! Azonban, fontos, hogy e térképeket-jelzőtáblákat használjuk is, azaz, éljünk azzal a lehetőséggel, amelyet az Úr készített számunkra.

1. Az első ilyen útjelzőtáblánk, a lelkiismeret. Nagyon gyakran megmondja, ha nem jó úton járunk, nyomaszt-fáj-bánt ilyenkor minket. Nem véletlenül mondta rá egy görög filozófus, hogy „éjszakánként meglátogat egy daimon, akinek neve lelkiismeret”. Azonban, e jelzőtáblánk nem annyira megbízható. Biztos jártatok már úgy, hogy nem jelzett, vagy rosszat jelzett. Ahogy az útjelzőtáblák sem mindig azt az utat jelzik, amerre menni kell, mert néha „jótékony és kedves kezek” megfordítják őket, vagy bekoszolódnak, vagy lekopik róluk a felirat, úgy a lelkiismeret sem mindig megbízható eszköz. Nem, mert megfordulhat a bűn hatására irányjelző szerepe, vagy egyszerűen csak hallgat!  Éppen ezért, csak a Szentlélek által megvilágosított lelkiismeret vezethet jól! Csak abban bízhatunk, és a lelkiismeret mellett nézzük a lelki térképet, a Szentírást is!

2.  A Szentírás, Isten csodálatos ajándéka! A Szentírás ugyanis nem csak térkép, de jelzőtábla is. A Szentírást nevezik törvénynek és evangéliumnak.

Ha a törvény részeit nézzük, egyértelműen kimondhatjuk: a törvények jelzőtáblák. Mégpedig, előíró, de inkább tiltó táblák. Tiltanak valamit, amit ha megtennénk, akkor az a kárunkra válna. Ugye, épeszű ember, ha egyirányú utca jelzést lát, akkor nem megy szembe a forgalommal. Ha szakadékot és út végét jelzi a tábla, akkor az ember nem kapcsol ötösbe. Ha veszélyes kanyart jelez, és 30 km/órát ajánl, nem megyek be a kanyarba százzal. Így van ez a törvényekkel is! Isten törvényei a javunkat akarják! Nem azért tilt Isten meg valamit, mert nincs jobb dolga! Azért tilt valamit, mert ismeri azt, ismer bennünket is, és tudja, hogy kárunk származna abból, ha megtennénk.

Ha a Szentírásra, mint evangéliumra tekintünk, annak a szeretetteljes vezetése a térképekéhez hasonlítható. Előre láttatja, hogy az ember mit tegyen, és mit ne tegyen, merre forduljon, merre ne forduljon. Vezetést kaphatunk példák által – hogy ez vagy az a szereplője a Bibliának, egy olyan útszakaszon, amilyenen most én járok, így-vagy út tett, és tettének ez lett a következménye. Térkép, amely eligazít tehát a Biblia, és egyben útjelzőtábla, amely figyelmeztet! Az írott Igén túl, ugyanilyen lehet számunkra a hirdetett Ige, a prédikáció is! Isten ez által is taníthat, vezérelhet bennünket. Csoda ez is, hiszen isten embereken keresztül szólaltatja meg az Ő üzenetét! Hogy tanítja Pál apostol? Tetszett Istennek, hogy az Igehirdetés bolondsága által tartassunk meg…

3. Még egy segédeszközt kaphatunk útjainkon, és ezek az embertársaink, akik velünk együtt járják az utat. Biztos jártatok már úgy, hogy eltévedtetek, és útbaigazítást kértetek, lehetőleg egy olyan valakitől, aki helybélinek tűnt, úgy tanultuk, érdemes biciklis embert kérdezni, az valószínűleg helybeli ember.

Ugyanígy kérhetünk, és kaphatunk lelki útbaigazítást testvéreinktől. Rámutathatnak a jó útra, figyelmeztethetnek, ha letértünk róla. Vezethetnek minket, foghatják kezünket, hogy ne tévedjünk el.

Ezért is nagyon fontos a közösség!

Az egyház, és a gyülekezet. Mert minden keresztyén közösségnek van egy ilyen úton, a Krisztus útján tartó szerepe is: felelős vagyok a másikért, és van olyan valaki is, aki pedig értem felelős.

Szeretett Testvéreim! 

Íme, hát, a táblák és térképek, segítsen minket az Úr, hogy ne vétsük el útjainkban az irányt! Figyeljük őszintén, és bizalommal az Isten csodálatos eszközeiben megnyilvánuló vezetést, és merjük rábízni életünket. Így legyen. Ámen

Juhász András