2017.

Kedves Testvérek!

Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

450 éve ez a reformátusok jelmondata. 450 éve ez vígasztal az üldöztetések közepette, a hitvitákon keresztül, a harcok és ellenreformátorok ellen, a gályákon és börtönökben. Ez az ige hangzott a lemeszelt falú templomokban, és ezzel adtak hálát, ha sikerült felépíteni egy újabb templomot. Ez az ige visszaköszön a Református Egyház címeréről, és elgondolkodtatott engem is.

Vajon, ha most, 450 évvel az első zsinat után jelmondatot kellene választani, vajon most is ez lenne az az ige, melyet célul, erősítésül, vezér és alapigéül választanánk?

Sok idő telt el, mióta először tett hitvallást együtt a tiszántúli reformátusság. Most pedig, mind együtt gondolkodunk azon az igén, melyet őseink tűztek zászlajukra.

Mit üzen ez a néhány vers számunkra, mai reformátusok számára?

Bár a történelmi kontextus változott, mégis, ugyan úgy vannak helyzetek, melyekben nehéz megállnunk. Vannak olyan fórumok és médiumok, melyek épp olyan nyomást és kényszer gyakorolnak ránk, mint az ellenreformáció idején a katolicizmus, vagy Pál apostol korában a római birodalom. Helyzetek, amikor kényelmetlenséget szül, hogy keresztyének vagyunk. Vélemények, melyek csúnyán leszólják a fanatikus keresztyéneket. Párbeszédek, melyek során a hitvallásunk hátrányunkra szolgál. Azt hiszem, kedves Testvérek, hogy sokan vannak ma itt, akik tudják, milyen érzés komolyan elgondolkodni azon, merjem-e a hitemet megvallani, vagy jobban járok, ha hallgatok. Vannak, akik megtapasztalták az előző rendszerben, hogy a hit gyakorlása bizony, nem volt kifizetődő.

Pál apostol megélte azt, amikor a keresztyénségért bizony még halál járt. Ugyanakkor mégis így írt azoknak, akik szintén nehéz helyzetben éltek: „Ki vádolná Isten választottait? Ki ítélne kárhozatra? Ki választana el minket Krisztus szeretetétől?”

Igaz ezek a kérdések, költői kérdések. De nem azért, mert a válasz egyszerűen „senki” lenne. Nem igaz, hogy Pálnak nincs ellensége, nincs aki vádolná, nincs aki elítélné, nincs aki kiszakítaná Isten szeretetének erőteréből. Hanem a miatt nevezem költői kérdéseknek ezeket, mert hiába bárki, legyen az akár földi, akár mennyei támadás, Isten szeretetének hatalmát nem győzheti le. Ezért és csak így senki a válasz. Micsoda bizonyságtétel minden kor keresztyénei számára. Senki sincs Jézus Krisztuson kívül, aki bármit is számon kérhetne rajta, rajtunk.

A kérdésekben azonban más is benne van. Mégpedig az, hogy ennek így kell lennie, a támadások nem elkerülhetők.

Mindez azonban egyáltalán nem magától értetődő számunkra. A mi elsődleges életsratégiánk: ezeket a helyzeteket elkerülni. Nem kihívni magunk ellen a vádakat, az ítéletet, a hatalmasságok haragját. Félünk. Félünk, hogy az evangélium, azaz Jézus Krisztus képviselete az iskolában, a munkahelyen, esetleg még a családban is kiváltja az erők, a hatalmak támadását. Ezt szeretnénk elkerülni, és jobbára el is kerüljük. Mindannyian tudjuk, hogyan lehet a legkockázatmentesebben keresztyénnek lenni mindennapi életünk különböző színterein. Félelemből eredő életstratégiánkat Jézus így jellemzi: „A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.” Mi mégis gyakran elrejtjük lámpásunk, hogy ki ne vívjuk a világ haragját, megvetését, gúnyát. Csendben megbúvunk, csak hogy ne legyenek összeütközéseink. Mindannyiunknak megvannak a sajátos módszerei, amelyek ezt megtestesítik. Viszont ha elrejtjük a lámpást, akkor nem töltjük be azt a rendeltetésünket, amire Krisztus hívott el minden benne hívőt.

Pál apostol, az első keresztyének és reformátor őseink öröksége ma tanít bennünket. Tanít arra, hogy bár Krisztus tanítványaiként mindenkor lesznek nehéz, vitás, fenyegető helyzetek, számunkra mégis a tanítványság megélése lesz a feladatunk. A kiállás, a hitvallás, a bizonyságtétel.

S hogy mivel indokolja mindezeket Pál? „De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Az apostol mindent számba vett. Tíz veszélyről ír, ami a hívőket elválaszthatja Istentől. Halál, élet, angyalok, fejedelemségek, tehát mennyei és föld alatti erők. Magasság és mélység, jelenvalók és eljövendők, hatalmak, másfajta teremtmények, erők. De azt mondja, hogy a hívőket semmi nem választhatja el az Isten szeretetétől, mert az Krisztusban gyökerezik, így alapja rendíthetetlen.

Mit jelentenek ezek? A testi halál, amely minden ember számára egyszer elérkezik. Halálos ellenség. Ezt maga a Szentírás mondja. Utolsó ellenség. A korabeli, első keresztyének számára pedig napi valóság volt ez a fenyegetettség. Mivel nem imádták a császárt, és nem borultak le az örök Róma, mint hatalom előtt, ezért naponta hurcoltak el egyeseket közülük, és végeztek ki, így haltak meg nyomorultul az oroszlánok karmai között. A reformátorok életének is része volt az állandó fenyegetettség, a rendeletek, törvények változása, a földesurak önkénye, a zsoldos katonák fenyegetése.

Aztán azt mondja Pál, hogy az élet. Az élet terhei is veszélyt jelenthetnek bárki számára. A napi gondok, a megélhetés, a létezés problémái, nehézségei. A betegség és egészség kérdése, és mégis azt mondja Pál, hogy ez sem választhatja el a hívőket Isten szeretetétől. Pál azt mondja, hogy aki az ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hogyne adna vele együtt mindent minekünk. Megadja, hogy el tudjuk hordozni majd a halált is, mint utolsó ellenséget, ami legyőzettetett. Akkor tudunk létezni a testi nyomorúság közepette is. Akkor bírjuk hordozni az élet nehézségeit és terheit is, ha összeköttettünk Krisztussal. Vagyis az elhordozhatatlan elhordozhatóvá válik.

Hatalmas erők támadhatnak ránk. Megvádolhatnak igaztalanul, elítélhetnek jogtalanul, kigúnyolhatnak szenvtelenül. Szembekerülhetünk hatalmasságokkal, amelyek nem engednek előbbre lépnünk: egy főnök, aki kárunkat keresi, egy rendszer, amely, úgy érezzük, megfojt, egy tisztségviselő, aki mindenáron keresztbe tesz. Ellenünk támadhatnak lelki-szellemi erők, maga alá temethet a csüggedés, a betegség. Összeszoríthatja szívünket az eljövendők kiszámíthatatlansága, vagy elveszíthetjük bátorságunkat a jelen helyzetben. Elérhet bennünket a halál…

És mégis, Isten szeretetének ereje bizonyos. Pál azt mondja, ez a legnagyobb hatalom és legnagyobb erő. Hiszen „mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” Hatalmas győzelemről van szó ebben! Isten az, aki igazzá tett. Krisztus az, aki az Atya jobbján esedezik értünk. Hogyan félnénk hát? Isten szeretete megszabadít minden félelemtől, és arra hív, hogy teljes szívvel és szabadsággal szolgáljuk az Urat.

Időnként a hívők szájából is elhangzanak aggódó kérdések: hogyan fogok megállni a hitben, ha ez és ez történik velem? Elég erős leszek-e, hogy a nyomorúságban megmaradjak az Isten mellett? Azért nem helyes ez a kérdés, mert nem mi maradunk meg az Isten mellett a nyomorúság idején, hanem Ő az, aki megtart minket. Még mi sem tudjuk elszakítani magunkat tőle, mert az Ő örökkévaló karjai tartanak. Mert az Isten szeretete kiállja a próbákat. Mert ha Krisztus bennünk lakik, akkor aki bennünk lakik, az megtart minket. Mivel alárendelem magam az Ő akaratának, ezért a bennem lakó Krisztus megőriz engem az élet minden körülményei, vagy azok ellenére is. Megtart engem. Ezért minden támadás, ami a bennem lakó Krisztus ellen tör, eleve kudarcra van ítélve.

Ha valakinek a szívében az a biztos tartás, meggyőződés, bizonyosság van, ha átitattatott Istennek ettől a csodálatos szeretetétől, amelytől nem választ el semmi, az követésre méltó példa, és messze világító pont lesz minden ember számára. Ez világít másoknak, hogy utat találjanak Istenhez, és el tudjanak igazodni a fenekestől felfordult világ nyomorúságai és zavargása idején.

A keresztyének igazi ereje, bölcsességük forrása ebben az isteni szeretetben van, amitől semmi nem választhatja el őket.

Így, ezzel a tudattal, ezzel a bizonyossággal, szeretett testvéreim, tűzzük ki mi is, életünk zászlajára Pál apostol szavait. Legyen gyülekezetünk, és saját egyéni életünk vezérigéjévé ez a római levélből vett igeszakasz. Tudva, hogy eddig is megerősítette évszázadok reformátusait, és Isten ereje és az Ő Igéje továbbra is velünk marad, mert semmi nem választhat el Tőle. Sem sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejdelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény. Mert Isten szeretete megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Ámen

Szappanos Kitti