2017.

Kedves Testvérek!

Kain és Ábel története nagyon sok egymásnak ellentmondó véleményt szült az idők során Istenről, igazságról, törvényről és áldozatról.

Mégis, az örök kérdés ott lebeg az egész történet felett: hol van az a szerető Isten, akit mi megismertünk? Miért kellett az egyik testvért idáig elengedni? Miért nem lehetett volna valahol beleavatkozni a dolgokba?

Bizonyos mértékig ebben a történetben is ugyan azt a kérdést tudjuk feltenni: Miért? Nem lehetett volna ezt másként? Isten miért hagyta?

A válasz pedig mindkét esetben ugyan az: mert az ember nem egy bábu, akit irányítani akarna az Úr, hanem partner, akinek sokszor a hibáiból tanulni kell.

Visszatérve a történetre, figyeljük meg az eseményekbe belesodródó szereplőket. Ádám, a teremtés koronája, aki a bűneset miatt már a feleségével sem találja a teljes harmóniát, hiszen a bűneset óriási szakadékokat ásott Isten és ember, ember és ember közé. Ádám nyögi még bűnének következményét, és keserűen emlékszik vissza az Édenben töltött megszámlálhatatlan időre.

Éva, aki miután férje mindenért őt hibáztatta, gyermeket szült. Jól mutatja jellemét a gyermeknek adott név: Kain= megszereztem, fiat szereztem. Az embernek és asszonyának mindenért meg kellett dolgozni, így a megszületett gyermekekért is.

Kain, aki, elsőszülöttként érkezett az első családba. Aki magában hordozta szüleinek bűneit, rossz tulajdonságait, makacsságát, akaratát. Aki, mint az idősebb gyermekek általában, komolyan vették a dolgaikat, és bizonyos mértékig tehernek érezték a kisebbet.

Ábel, akinek a neve többet árul el, mint kellene: lehelet, ami gyorsan elmúlik.

Ha végig olvassuk a Szentírás első történeteit az Ószövetségben, akkor azzal találkozunk, hogy a bűn mindig egészen személyes dolog. Személyes valóság. Méghozzá olyannyira, hogyha valaki szembe találja magát azzal, hogy nem tartja meg, sőt sorozatosan megszegi Isten törvényét, akkor azzal a következménnyel is, amit aratnia kell, ugyanúgy szembe találja magát, mint Isten törvényével.

Isten az Édenkertbe helyezett embernek - ez a szó, hogy Éden, azt jelenti, hogy gyönyörűségek kertje - csodálatos lakóhelyet készített, ahol mindenük megvolt, amire szükségük volt. Sőt még arra is szabadságot kaptak, hogy önként és szeretetből vállalják az Istennel való szeretetközösséget. Az Ő szeretetéből éljenek, vele való közösségben.

Az egész ott kezdődött, hogy a szülök elhagyták Istent. Ok még csak fellázadtak Istennel szemben, Isten gondviselő hatalma ellen. Kibújtak abból a számukra életfontosságú keretből, amely az Isten szeretetét és gondoskodását jelentette. Első szülött fiuk pedig már gyilkossá vált. Így sokasodik a bűn, és válik egyre súlyosabbá, amikor az ember elszakadva él Istentől. De egyfajta mintát is adtak a gyerekek elé, sajnos. Ha nem is mind a kettő, de az egyik a lázadásban és a bűnben követte őket. Saját testvérét ölte meg, pedig ez csak a végállomás, de nem így kezdődött Kainnál sem. Hosszú utat tett meg addig, amíg lesújtott saját öccsére és megölte őt.

Volt-e valami különbség mégis Kain és Ábel között? Volt. De nem bennük, nem a természetükben, nem a körülményeikben, hanem egyes egyedül az áldozatukban, hitükben, illetve abban, hogy az egyik hitt, a másik pedig nem hitt Istenben. Kain az áldozat bemutatáskor is a maga útját járta. Szűkszavúan, de leírja a Szentírás azt, hogy Kain a föld gyümölcséből, és az nem feltétlenül narancsot, banánt, almát vagy bármi mást jelent, valamilyen terményt vitt Istennek. Ábelről meg azt olvassuk, hogy más áldozatot adott. Kain a föld gyümölcséből vitt Istennek, Ábel pedig az állatai közül vágott le egyet, s azt vitte oda és áldozta fel Istennek.

Sokan félreértik ezt, és azt mondják, hogy természetes dolog, hogy Ábel áldozatára jobban figyelt Isten, kedvesebben tekintett, hiszen az értékesebb volt. Mégis egy állatot vágott le, s azt áldozta fel. Nem ilyen értelemben van különbség, és nem ezért tekintett Ábel áldozatára kedvesebben Isten vagy tekintett, Kainéra pedig másképpen, hanem azért, mert a szívük indulata volt egészen más. Kain is adott Istennek, de más módon Ábel.

A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében azt olvassuk: " Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz." Tehát azt mondja Isten igéje, s ez ennek a megfejtése, hogy Ábel hitt az Istenben, és hit által vitt más áldozatot Istennek, mint Kain. Végül nincs szó, egyáltalán az egészben az áldozóról, csak Kainról és Ábelről, csak arról, hogy milyen volt a szívük indulata, és mit vittek áldozatként, milyen indulattal.

Ábel hitt az Istenben, Kain pedig nem. Beszélgethettek sokat a szüleikről, arról, hogy mi volt korábban, mi történt korábban. Ádám és Éva elmondták azt Kainnak és Ábelnek, hogyan történt a bűneset.

Mi volt tehát a különbség? Az, hogy Kain a föld gyümölcséből vitt, amely átkozott föld volt. Ábelrol pedig azt olvassuk, hogy véres áldozatot vitt. Kain vér nélkülit, Ábel pedig véres áldozatot vitt. Ábel az állat vérét mintegy odahelyezte maga közé és Isten közé. S ezzel valamit beismert és elismert. Kain pedig vitte azt, amiről úgy gondolta, hogy jó lesz Istennek. Ez a különbség. Kain úgy gondolta, hogy telik neki arra, hogy adjon az Istennek, mert ez kiderül ebből a részből, hogy igaznak tartotta magát.

Ábel pedig úgy közeledik Istenhez, hogy megalázta magát. Előre viszi azt az állatot, mintegy bemutatja, hogy szükség van arra, hogy valami, valaki, aki ártatlan, meghaljon azért, amit én és az én őseim elkövettek. Szükség van a véres áldozatra Isten azért, hogy megengesztelődj, hogy megbékélhess velünk, hogy a bűnökre bocsánatot adj. Ábel tudta, hogy az Isten elleni lázadás bűne rá is hat. Szintén a Zsidókhoz írt levélben olvassuk azt, hogy vérontás nélkül nincs bocsánat. Sokan nem értik azt, hogy miért volt szükség arra, hogy az Úr Jézus odaálljon az ember és az Isten közé, hogy engedje magát keresztfára szegezni, hogy vérét kiontsák. A Szentírás azt mondja, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.

A Cselekedetek könyvében ezt olvassuk: "Istennek nem kellett Kain áldozata. Isten emberek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködne." Isten nem szűkölködik. Semmire nincs szüksége. Mi nem tudunk semmi olyat adni az Istennek, ami neki kedves lenne, ami Őt jóindulatra indítaná. Mi nem tudjuk levetni a bűneinket, s nem tudjuk magunkat tisztára mosni. A szívünk sötét indulatait, a gyűlöletet, az irigységet, a féltékenységet.

Kain a maga gazdagnak vélt javaiból adott a szegénynek gondolt Istennek. Bízott saját erejében, jóságában, mondhatom így is, hogy a vallásos cselekedetének az erejében. Ábel pedig megalázta magát, és úgy ment oda Istenhez.

Ez pedig hitét mutatja. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk ezt is: "Hit által vitt..." Vagyis Ábel a hitéből fakadóan áldozott mást. A hit nem érzelmi megközelítése a dolgoknak. A hit nem tudatos megközelítése a hit dolgainak. A hit nem egyfajta tanítás tudomásul vétele, és annak utánzása, vagy imitálása. A hit azt jelenti, hogy belátom azt, hogy milyen helyzetben vagyok az Isten nélkül, hogy úgy születünk bele mindnyájan ebbe a világba, hogy kaini természet örökösei vagyunk. Nem is lehetünk más helyzetben, hiszen Ádámtól, Kaintól és a többiektől származunk mindnyájan, kivétel nélkül. A hit mindig Isten ajándéka.

Mivel Ábel hitt az Istenben, elfogadta ezt az ajándékot. Igent mondott rá, ezért tudta, hogy Isten előtt csak a kiontott vér segít. Vérontás nélkül nincsen bocsánat.

Hogy Kain áldozatát elutasította Isten, az valószínűleg nem valami külső jelből derült ki, hanem egyszerűen az áldás elmaradásából: a föld rossz termést hozott. – Emiatt Kain elcsüggedt és gonosz terveket forgatott fejében, Isten azonban a bűnre hajló embert is idejében figyelmezteti. Úgy jellemzi a bűnt, mint valami félelmes vadállatot, amely az ajtó elött leselkedik, hogy rátörjön az emberre.

Ezt mondta Isten: "Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel - nem jót, jól cselekszel, Isten szerint való módon -, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó elött leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta." Kain, én tudom, hogy mi fog történni. Ha figyelsz rám, ha nem nyitod ki a szívedet a bűn elött, ha a kísértésben hozzám fordulsz, sőt már előtte is, akkor meg fogod tartani az én parancsolatomat, s akkor elkerülöd mindazt, ami bekövetkezik. Akkor kapsz erőt tőlem. Kain azonban nem törődik Isten figyelmeztetésével. Lebecsüli, félreteszi és nem érdekli.

Drága Testvérek!

Az év utolsó napján vagyunk. Az elmúlt év minden terhe a vállunkon nyugszik, és bizonyos mértékben félelemmel tekintünk ez eljövendőre. Vegyük számba önnön lelkünket.

Mennyi féltékenység, gyűlölet, szeretetlenség van sokszor testvérek, lelki testvérek között is. Hányszor egy életen át nem tudunk megbocsájtani a másiknak. Olyan jó lenne, ha másképpen mennénk el innen. Ha nem távoznánk el az Úr színe elöl, hanem akarnánk és kérnénk, hogy Ő velünk maradjon. Nem kell visszamenni Kainhoz. Ezek a kérdések mai kérdések, mindnyájunknak szólnak.

A Zsidókhoz írt levélben olvassuk ezt is: "Jézus egyszer jelent meg az idők végén, hogy eltörölje a bűnt." Jézus Krisztus odaállt az Isten és az ember közé, hogy eltörölje a bűnt. Isten igazsága így teljesedett be, hogy váltságul önmagát odaadta Jézus az emberért. Kaini és ábeli természet valójában egy és ugyanaz az Isten nélkül, nincs különbség, de megváltozhat bárkinek a természete. Újonnan születhet és járhat Jézussal.

Nem kell elmenni az Úr színe elöl. Maradhatunk Isten színe elött. Sőt azt mondja Jézus, hogy veletek maradok a világ végezetéig. Így olvassuk, hogy Ábel kiontott vére kiáltott az Istenhez. Jézus kiontott vére is kiáltott az Istenhez. Jézus kiontott véréért kapunk bocsánatot, lehet nekünk mennyei hajlékunk, s többé nem kell hontalanul bolyonganunk az Isten nélkül. Jézus a mi védő jelünk az Isten előtt. Magunkban, Jézus nélkül halál, Jézussal pedig élet és békesség.

Legyen így a mi életünkben is, kezdjük így az új évet, hátrahagyva minden rosszat a múltból. Ámen

Mándi Kitti