2017.

Hol van a zsidók királya, aki most született?

Hol van?

Hol van a szemüvegem? Hol van a kocsikulcsom? Hol van a táskám, tollam, könyvem, zoknim? Hol van a macskám? Hol van a másik ember a tömegben? Hol van a bolt, az étterem ahová el szeretnék jutni? Hol van?  Mi is gyakran keressük a számunkra fontos dolgokat. Azokat a tárgyakat vagy embereket, amikre vagy akikre szükségünk van. Mert szemüveg nélkül nem látunk jól, kocsikulcs nélkül nem indul be a legtöbb autó, toll nélkül nem tudunk írni, a háziállatunkat szeretjük biztos helyen tudni, a másik emberért felelősséggel tartozunk, ha nincs mellettünk félünk, hiányzik. Ezért keressük.

A bölcsek is azt keresték, ami fontos volt nekik, amire szükségük volt. Ezért mennek el napkeletről Jeruzsálembe, hogy megkérdezzék Heródest, hogy hol van a zsidók királya, aki most született. Így utólag, hogy ismerjük az eseményeket, talán sokan megdöbbenünk, vagy mosolygunk azon, hogy a naiv bölcsek pont Heródeshez mentek? Hát nem tudták, mi fog történni? Hát nem gondolták, micsoda bajt okoznak ezzel? Pedig, ha belegondolunk, teljesen érthető, hogy a bölcsek Heródeshez mentek. Ő volt az uralkodó. Ha valahova, hát királyi palotába várták a zsidók királyát. Ha valakinek, neki tudnia kellett, hogy mi történik az országában. Márpedig ha égi jelenségek kísérnek egy születést és több ezer kilométerre híre megy egy eseménynek, arról tudnia kell a királynak. Mégsem ezt látjuk. Heródes a bölcsek érkezéséig nem tudta mi történik körülötte, a közvetlen közelében. Mégis, a bölcsek érkezésével „nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet”, ezért kérdezősködni kezdett, és annyit megtudott, hogy a közeli Betlehemben történt valami. Ezt az információt meg is osztotta a bölcsekkel, akik tovább indultak. Ám nem Heródes hiányos információja segítette őket, hanem a csillag, -ami miatt hazájukból is útnak indultak-, ami újra megjelent, és vezette őket egészen addig a helyig, ahová el kellett jutniuk, ahol a gyermek volt.

Hol van a zsidók királya, aki most született? Hol van Jézus Krisztus? Érdekel-e minket igazán? Hol van Jézus az életemben? Ki ő nekem? Egy szép történet főszereplője? Egy karácsonyi történet kis Jézuskája, aki a „barmok közt fekszik, jászolba nyugszik?” Vagy Valaki, akihez imádkozom, amikor összecsapnak fejem felett a hullámok? Amikor már nincs más lehetőség, kérem a segítségét? Jézus az életem része, és naponta beszélgetek vele? Jézus egy nagy ember, egy történelmi személy, aki nagy dolgokat tett, máig látszik hatása a világra, de nem az én világomra? Hol van a zsidók királya, aki most született? Hol van Jézus a karácsonyban? Egy szükséges kellék, vagy a főszereplő? Van szerepe egyáltalán a karácsonyomban? Adok neki lehetőséget, hogy szerepeljen benne?

„Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” A napkeleti bölcseket valóban érdekelte a válasz. Elindulnak egy égi jelenség, egy csillag feltűnése hatására. Nem kevés utat tesznek meg. Nem repülővel, nem inter cityvel, nem kényelmes személyautóban, vagy -kevésbé kényelmes- buszon. Tevéken. Gyalog. Napokig, hetekig, hónapokig mennek. Valami hajtja őket. Talán a kíváncsiság, talán az ismeretlen izgalma, talán a kötelességtudat. Vagy valami egészen más? Mindenesetre mennek, tevegelnek, gyalogolnak, és nem adják fel, míg meg nem találják, amit keresnek. Mert érzik, hogy szükségük van arra, hogy a megtudják, hol van a zsidók királya. Mert meg kell találniuk. Mert találkozniuk kell Vele. Mert enélkül nem lenne teljes az életük, mert ez hiányzik nekik. Mint a szemüvegesnek a szemüvege, mint az írni akarónak a tolla, mint az indulni készülőnek a kocsi kulcsa, a fázós lábúnak a zoknija, az aggódó szülőnek a tömegben elkóboroló gyermeke. Nem tántorítja el őket a távolság, a bizonytalanság, sőt, még Heródes király nyugtalansága sem. Mennek, míg meg nem találják, amit keresnek. Mert igazán tudni akarják, hogy „hol van a zsidók királya, aki most született.”

És amikor megtalálják, amikor végre valahára odaérnek, amikor látják, hogy a csillag, ami vezette őket megáll egy hely felett, akkor, -ahogy a Szentírás is írja, azt olvassuk-: „amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük.” Szinte halljuk, ahogy felsóhajtanak, mélyen, lassan, örömmel. Szinte látjuk, ahogy elgyötört, fáradt arcukon felragyog a mosoly, hogy zsibbadt végtagjaikba újra élet árad. Megérkeztek, itt vannak, elérték a célt. De nem állnak meg az ajtó előtt, hanem belépnek, ahol megtalálják amit kerestek, megtalálják Akit kerestek. Tudják már, hogy hol van a zsidók királya! És ahogy belépnek, ahogy meglátják őt, Jézus Krisztust, a zsidók királyát, térdre rogynak előtte. Leborulnak. Imádják Őt.

Mi, mi mindent teszünk meg azért, hogy megtaláljunk valamit? Azt hiszem, ez függ a keresett tárgy értékétől. A példáinknál maradva, ha egy zokni párját keressük, és nem találjuk, akkor előveszünk egy másikat (a fiókból). Ha a kocsikulcsot keressük, az már komolyabb dolog. Ha van pót kulcs, és sietünk, akkor talán azzal is beérjük, de hazaérve mindenképpen folytatjuk a kulcs keresését, amíg meg nem találjuk, mert fontos, mert nem mindegy, hol van. Ha a macska tűnt el az udvarról, akkor talán hosszú percekig hívogatjuk, nevén szólítjuk, kitesszük a kedvenc ételét hátha az ismerős illatra vissza talál, talán kimegyünk az udvarra, utcára, és megnézzük a lehetséges helyeken, nem nyugszunk, míg újra elő nem kerül. Ha pedig a másik emberről nem tudjuk, hogy hol van, addig keressük, míg meg nem találjuk! Ha elsodródunk a tömegben a szüleinktől, testvéreinktől, barátainktól, férjünktől-feleségünktől, vagy ha gyermekünk, unokánk sodródik el mellőlünk, addig keressük, míg meg nem találjuk. Nem hagyjuk annyiban a dolgot, hogy majd meglesz. Nem vonunk vállat. Kérdezgetjük, hogy hol van a másik, érdeklődünk, keresünk a szemünkkel, és keresünk a lábunkkal, keresünk egész lényünkkel. Csak akkor nyugszunk meg, ha megtaláltuk a másikat.

A Mindenható Isten is kereste az embert számtalanszor a történelem során. Kereste rögtön a bűneset után, amikor azt kérdezte „Ádám, hol vagy?” Kereste őt a szabadításokban, a törvényekben, kereste őt harcokban és győzelmekben, a jó és rossz napokon. És kereste őt az első karácsonykor, amikor olyan közel jött, amennyire csak lehetett. Amikor emberré lett, amikor teremtményeivel azonossá lett maga a Teremtő, hogy azok megtalálhassák őt. Kereste az Isten az embert az első karácsonyon, és keres Isten téged és engem a mai napon is. Kereste az Isten a bölcseket úgy, ahogyan ők megérthették. Égi jelenséget, különleges csillagképet adott nekik, és ők válaszoltak erre a megkeresésre, elindultak ők is. Nekünk mi a válaszunk erre? Elbújunk, elrejtőzünk, úgy teszünk, mintha nem hallanánk az Isten hívását, vagy elindulunk a bölcsekkel együtt? Kérdezzük, hogy hol van Jézus, akinek születését ünnepeljük? Mi mindent teszünk meg, hogy választ kapjunk a kérdésünkre?

Mert az Isten minket is keres. Keres minket karácsonykor. Amikor a világ nagy része az Ő születés napját ünnepli. Keres minket az ajándékokban, mint a legnagyobb ajándékozó, hiszen Ő élettel akar megajándékozni minket. A Fia életével és általa az örök, halált is legyőző élettel ajándékoz meg. Keres minket adventben, amikor lehetőséget ad a lassításra. Igen, a legnagyobb rohanásban, az év legsűrűbb és legsötétebb időszakában keres meg minket, hogy fényt hozzon a későn világosodó és korán sötétedő napjainkba, hogy felszabadítson a rohanásban néhány percnyi pihenésre. De az Isten keres minket a fájdalmakban is. Legyen az egy hozzánk közel álló szerettünk elvesztése, egy fájdalmas kapcsolat megszakítás, egy sikertelen vizsga, vagy egy munkahelyi probléma, legyen az családi viszály, vagy kudarcok, az Isten ezekben a helyzetekben is keres minket. Nyugalmat kínál, és értelmet meghaladó békességet. Keres minket az örömeinkben is, a boldog percekben, amikor úgy érezzük, elönt minket a hála és a az a kellemes érzés ott belül, az Isten ezekben a helyzetekben is keres, hogy megláthassuk kitől van mindez. Keres az Isten a jó és a rossz napokon, keres, amikor mi is keressük, de folyamatosan keres, ha mi ügyet sem vetünk rá. Azt mondta Jézus, hogy Ő azért jött, hogy „megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Azt is, aki érzi elveszett voltát, és azt is, aki bőszen tiltakozik ez ellen. Az Isten keresi az embert, és ez a keresés választ vár. Válaszolhatunk erre viszont kereséssel, és el is bújhatunk. De azt tudnunk kell, hogy az Isten azért keres, hogy adjon. Adja Fiát, adja az Ünnepet, adja a megnyugvást, az Ő megbocsátását, adjon új lehetőségeket, adja magát, aki a Szeretet. 

Azt kívánom, hogy tudjunk azonosulni a napkeleti bölcsekkel! Keressünk kitartóan, ne adjuk fel a nehézségek ellenére sem, és legyen nagy az örömünk és őszinte, életet átformáló az imádatunk, amikor rátalálunk Jézusra, nem csak a zsidók, de minden ember Megváltójára, a mi Megváltónkra! Térjünk mi is más úton haza, mint ahogyan megérkeztünk! Legyen áldott az ünnepünk! Ámen

Gyatyel-Horváth Eszter