2017.

Kedves Testvéreim! Karácsonyt ünneplő gyülekezet!

Karácsony elő napján, advent negyedik vasárnapján, amikor egy gyülekezetként adunk hálát Jézus Krisztus születéséért, a Mindenható Isten egy bizonyos szóra hívja fel a figyelmünket. Ez a szó pedig az, hogy jel. A mai napon is emberek százai ülnek a templomok padjaiban és várnak valamit az igehirdetésben: egy üzenetet, egy ígéretet, egy jelet. Jelek pedig általában azoknak adatnak, akik várnak valamire, és akiknek fel akarják hívni a figyelmüket valamire.

Gondolkozzunk hát el mi is a mai istentiszteleten ezekről a jelekről, pontosabban arról az egy bizonyos jelről, ami ezeknek a pásztoroknak is adatott. Három szemszögből fogjuk megvizsgálni ezt a jelet.

Először is azt nézzük meg, hogy a jel adatik nekünk.

Azoknak a pásztoroknak, akikről az előbb hallottunk, rengeteg jel adatott több, mint 2000 évvel ezelőtt Jézus születéséről. Első jelként megemlíthetjük az angyalt, aki megszólította őket. Jel volt ez nekik, hiszen nem valószínű, hogy ezek a pásztorok naponta találkoztak volna egy angyallal. Aztán miután ez az angyal beszélt, egy egész mennyei sereg dicséri az Istent, és ez azt üzenhette számukra, hogy bizony érdemes megnézni a ma született Megváltót, akiről egy egész mennyei sereg dicsérete zeng. Aztán a legfőbb jel, amit nekik az angyal kijelentett, és amely elsőként nekik adatott, a jászolban fekvő kisgyermek. Jel, kedves testvéreim az is, hogy ez a gyermek egy szegényes helyen született meg. Az ige azt írja, hogy a szálláson nem volt számukra hely. Ez pedig azt jelentette, hogy nem tudtak máshova menni, csak egy istállóba behúzódni, ahol akkoriban az állatokat tartották, és itt ment végbe a szülés csodálatos folyamata. Nem kastélyba, nem palotába született meg az emberiség Megváltója, hanem szegény és szerény körülmények között egy istállóban, mely földi sorsának alakulását jelzi, hiszen emlékezzünk csak vissza Jézus életére. Kik felé közeledett és kik közelítették meg Őt olyan gyakran? Halászok, munkások, betegek, paráznák és farizeusok. Éppen ezért, gondoljunk csak bele, hogy maguk ezek a pásztorok is jelzés értékkel rendelkeznek számunkra. Hiszen ők a nép legkevesebbre becsült fiai voltak, kisemmizettek, kitaszítottak.

Mit jelentett azt, hogy pont nekik küldött üzenetet Isten? Azt, hogy a megszületett Király természetére is utal ez a jel. Azokhoz született meg, akik szegények, azokhoz, akik kisemmizettek, azokhoz, akik csalódottak, azokhoz, akik betegek, és azokhoz, akik ezen a földön mindent elvesztettek, hogy kincsük legyen a mennyben. Az ő szabadítójuk a megszületett Messiás. Most gondolj te is kedves testvérem egy percre a személyes életedre.

Neked mit jelentenek ezek a jelek? Mit gondolsz számodra milyen jelet küldött az Isten 2017 Karácsonyán, hogy felismerd benne az Ő egyszülött Fiát, a te személyes életed Megváltóját?

Sok-sok jel van, ami körülvesz bennünket, de vajon észrevesszük-e ezeket a jeleket?

Hadd meséljem el nektek az egyik személyes élményemet, amit jelzés értékűnek vettem az ádventi időszakban. Nem is olyan régen, írtam egy karácsonyi cikket a gyülekezeti újságunkba, ahol a napkeleti bölcsekről írtam, hogy ajándékot visznek Jézusnak, és miközben írtam ezt a cikket a szívembe markolt egy kérdés: te mit hoztál? Vajon mit tudnék én erre válaszolni? Mit viszek ezen a Karácsonyon Jézus elé? Sok töprengés és meditálás után végiggondolva az életem minden örömét és bánatát, egy dolgot tudtam mondani: Uram, az életemet. Az életemet viszem oda eléd ezen a Karácsonyon.

És mi volt a jel, ami elgondolkodtatott ezen a kérdésen? Pontosan az, hogy Ő megszületett, és ott fekszik abban a jászolban, mert ezáltal tudom és hiszem is, hogy Ő az életét adta oda értem. Hiszen érted és értem született meg.

Szerinted te milyen jelet kaptál? Mit hallasz a szíved mélyén? Mit jelent a bepólyált, jászolban fekvő Jézus képe?

Ajándékot, örömöt, családtagokat, vagy talán rohanást? Vagy azt, hogy az életedet az Övéért cserébe neki adod. Neki ajándékozod és kapaszkodsz az Ő jászolába, mely lehet egy fix és szilárd pontja az életednek.

Másodszor azt nézzük meg, hogy ismerjük fel azt a jelet, ami nekünk adatik!

Hogyan ismerhetjük fel, azokat a bizonyos jeleket? Gondoljunk ismét a pásztorokra! Mit érezhettek vajon, amikor az angyal megjelent nekik. Nagyon érdekes, hogy erről semmit sem olvasunk a Bibliában. Miért? Mert számukra nem volt kérdés az, amit nekik kijelentettek! Nem kezdtek el kérdezősködni vagy kételkedni. Fel sem merül bennük, hogy nekünk most el kellene indulnunk? Biztos, hogy most nekünk egy bepólyázott, jászolban fekvő csecsemőt kellene keresgélnünk? Nem, nem ez volt bennük!

Hiszen nekik örömet hirdettek! Hittel figyeltek, jelen esetben a szemükkel, arra a látható jelre, amit az Istentől kaptak. Megjelent nekik az angyal. Gondoljunk csak bele kételkedő emberi mivoltunkba! Próbára tevő jel lehetett ez számukra, hiszen az angyalok nem röpködnek csak úgy az emberek orra előtt. Talán még a szemüket is megdörzsölhették, jól látom, amit látok?

De aztán ez az angyal azt mondta nekik, hogy örüljenek, ne féljenek tőle, Isten küldte hozzájuk. Az angyal nem felszólította őket, és azt mondta, hogy nyomás, kötelező, hanem azt mondta, hogy örüljetek, és a pásztorok maguktól indultak útnak. Egyik jel követi a másikat.

Harmadszor, kövessük is azt a jelet, amit felismertünk!

Gondoljuk csak végig az eddig hallottakat! A jel adatik nekünk. Észrevesszük és elfogadjuk. Miután elfogadtuk, meglátjuk, és felismerjük. Majd miután felismertük, követjük. Az pedig, hogy követjük egy mozgásban lévő folyamatot jelent. Múlik az idő, egyre bölcsebbek leszünk, reménység szerint, és növekszünk a hitünkben is, ami azt jelenti, hogy megyek az úton, ahol találkoztam Jézussal. Szembe kerültem Vele, hiszen ott voltam a jászol mellett, együtt voltam Vele. De ez a gyermek felnőtt, és eljutott a másik jelig, a keresztig, ahová végig kísérhettem Őt. Végig kísértem egy úton, ahol voltaképpen, Ő kísért engem és hitemben eljuthattam az én személyes Megváltómig, akinek jelenléte nap, mint nap velem van. Ezt jelenti egy hívő ember élete, folyamatos mozgásban Krisztussal. Felismerni az Ő jeleit, megélni az Ő üzeneteit, és naponként tudni belekapaszkodni az Ő jászolába és keresztjébe egyaránt. Követni pedig olyan egyszerű, hiszen odahív és odavonz magához, amit ha igazán meghallasz, nem tudsz elutasítani. Befejezésképpen hadd meséljek el egy esetet, ami az óvodában történt. Az egyik óvónő arra kérte a gyerekeket a csoportban, hogy karácsonyra készülve rajzolják le a jászolban fekvő Jézust, és rajzolják oda magukat ők is a képre valahová. Az óvónő körbe járta a csoportot, amikor egyszer csak észrevette, hogy az egyik gyerek a képen nem a bölcsőn kívülre, hanem a bölcsőbe rajzolta magát. Megkérdezte a gyerektől, hogy miért, mire a gyermek azt válaszolta: Azért, hogy közelebb legyek Őhozzá.

Én azt kívánom mindnyájatoknak, hogy az elhangzottakat forgassátok a szívetekben, és tudjátok is megélni, hogy ez a 2017-es karácsony egy boldog beteljesüléssel érhessen majd véget! Ámen.

Rézműves Zita