2017.

Szeretett Testvéreim!

Adventi időszakban várakozunk és készülődünk. Nem tárgyakkal, kézzel fogható dolgokkal –bár a világ ezt teszi-, hanem lelkünket, szívünket készítjük újra felajánlani Megváltónknak, és épp ezért várakozunk, hogy az Úr Jézus születése napját méltóképpen megünnepeljük.

Várjuk Isten szeretetének megjelenését, a Megváltó megszületését, aki a bűnbocsánatot és örök életet hozta el közénk, a földre. Várjuk karácsony örömhírét, készülünk fogadására lélekben, és külsőségekben is méltó megünneplésére.

Ismét egy dolog, amire várakozunk. Ugyanis várakozásból van bőven mindenki életében! Mindannyian állandó várakozásban élünk. Várjuk a rendszeresen érkező postást, fizetést, születésnapot, hétvégét, sportmérkőzést, az esti hírösszefoglalót a TV-ben, vagy valamelyik kedvenc műsort.

Gyermek születése előtt, általában 9 hónapot kell várni, mire a várva-várt gyermeket szerettei kezükben tarthatják. Vannak olyan emberek is, akik nagyon várják a vasárnapot, a templomi közösséget, az igehirdetést, mert fontos nekik a közösség, egymással és az Úrral.

Általában jellemző ránk, hogy mindenfajta várakozás rettenetesen hosszúnak tűnik számunkra, – de a legtöbb, amire várakozunk menetrendszerűen, előbb utóbb meg is érkezik. Vannak örömteli várakozások: nyári vakáció, diplomaosztás, házasságkötés, gyermekszületés, évfordulók. És vannak szomorú várakozások: hosszas betegségekből felépülések, amelyek valójában nem is olyan hosszúak, de azoknak, akiknek át kell élniük, mégis egy örökkévalóságnak tűnnek; egy haláleset után, amikor készülődnek a temetésre, a végső búcsúzásra. És még ennél is rosszabb, amikor valakivel közlik, hogy halálos beteg, már csak kevés ideje van hátra.

Életünk bármely időszakára – a születéstől a halálig – jellemző a várakozás. Mi is most éppen ebben vagyunk benne. Várakozunk, készülünk valamire, ami előttünk áll. Lehet, valaki épp kérdésére választ vár, vagy valamit meg kell oldani, vagy valamit el kell intézni. Betegségből fel kell épülni, a kivizsgálás eredményére kell várni. Talán valamelyikünk új kihívás előtt van, új állás szükséges, vagy új lakás. Vagy nagyon jó volna kibékülni olyanokkal, akikkel összevesztünk, vagy jó volna új, mélyebb, igazabb barátokat találni. Vagy csak egyszerűen az élet futó programjai vannak előttünk, szervezzük az életünket – ki-ki a sajátját, és néhányan a másokét is, – és peregnek az események: állandó várakozások, beteljesülések (jól vagy rosszul) – és ez az élet!

Mindannyian éppen várunk valamire, – mint amúgy életünk folyamán bármikor. Most még csak várakozunk. De egyszer majd kiderül minden; és vagy nagyon boldogok leszünk, vagy szomorúak.

Ez advent! És Advent csodálatos ígérete az, hogy utána biztosan karácsony következik! Advent üzenete, lényege mindig az, hogy biztosan megjelenik az Isten szeretete! Reménységet, erőt, hitet ad általa Isten nekünk. Azt akarja, hogy így, csak így értelmezzük az életet, az állandó várakozást – így, vagyis Rá nézve reménységgel, mert advent után mindig karácsony jön.

Olyan még nem volt, és soha nem is lesz, hogy advent után elmarad, vagy késik a karácsony. Nem! Az akkor, azután biztosan megérkezik! Isten szeretete megérkezik. Ő, Jézus, az örök élet hordozója, a bűnbocsánat megszerzője, életünk megoldása, segítője, vezére és királya – biztosan megérkezik! Mármint annak, aki valóban Őt várja! Annak, akinek valóban advent a várakozása.

Aki csak úgy éli életét, az Isten szeretete, Igéje, örömhíre nélkül, – aki nem adventben élve várakozik, aki nem a Megváltóra vár mindenben, hogy hatalmasan megjelenjék, – annak életében nem lehet karácsony sem! Annak életében nem lesz életté, megtartássá, hétköznapi megváltássá Isten szeretete!

Nem lesz beteljesedés, felszabadult öröm és hálaadás – csak az élet lüktető, kegyetlen ritmusa, amelyek közben nagyon sokszor a várakozást nem követi a beteljesülés, és ez a sok csalódás egyre jobban leépíti az életet.

De nem is követheti a várakozást beteljesülés, mert nem Jézust várják, nem Őhozzá igazodnak, hanem egyedül a világ örökké édes-vonzó mézesmadzagja a mérce, amiket a Sátán tökéletes technikával szabályoz, egyenesen személyre szabottan!

Szeretném ma mindenkinek a szívére helyezni, hogy advent az életünk minden területére példa, reménységünk forrása, mert nem csak erre a négy hétre szól – hanem egész életünkre! Mert mindenre, mindig várakozni kell! Márpedig senki nem szeret várni. Minden várakozás feszültséget rejt magában. Ezért, hogy oldjuk a feszültséget, szeretnénk mindent siettetni, lehetőleg számunkra és szerintünk pozitív módon befolyásolni.

Isten pedig mindezek közben arra tanít: tanuljunk meg Rá figyelve várni. Legyen valóban advent az életünk! Igével, imádsággal, hittel, békességgel, alázattal, reménységgel teli várakozás! Azt szeretné megtanítani nekünk az Úr, hogy hogyan válhatnak a várakozások áldássá az életünkben. Hogy a várakozás feszültsége közben ne leépüljön idegrendszerünk, fizikumunk, hanem mindjobban kiteljesedjünk -szeretetben, türelemben, békességben. Hogy ne átokká, és pokolivá legyen számunkra a várakozás, hanem áldássá, amiben kivirágzik az élet. Szóval a várakozások közben is, (mint életünk minden más történése közben) engedjük Istennek, hogy valamit, valami jót, örömszerzőt, üdvösségeset végezzen el Általa bennünk. Hogyan?

Mai Igénk azt mondja: először is úgy, hogy vigyázzunk. „Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől”. Mert a Sátán nagyon személyre szabottan adagolja be nekünk a kívánságokat, a kísértéséket, hogy lehetőleg ne akarjunk, ne tudjunk várni.

„Vigyázzatok.” Hogyan? „Buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától”. Buzdítsuk egymást Igével. Például Ábrahámmal. Azzal, ahogyan neki egy nagy advent volt az egész élete! Isten megígérte neki, hogy fia fog születni, és nagy nemzetté lesz, – de a fiú nem született meg, bár évtizedek teltek el. Ábrahám nem csüggedt, mert nem a fiút várta, hanem mindenek előtt az Urat, nem a fiában hitt, nem benne bízott, hanem Istenben hitt és reménykedett. És Isten hatalmasan megáldotta, vezette Ábrahámot egész életében, – mert hitben egyedül az Úrra hagyatkozott, csak Rá várt.

A hamis bíróról olvastam lekciónkban. Micsoda kérdések hangoznak el a példázatban! „Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lukács 18: 1–8)

Vajon talál-e hitet a földön? Vajon talál-e mindenkor imádkozó, bele nem fáradó, alázatos, engedelmes, hitből erőt merítve élő, hívő embereket? Olyanokat, akiknek nincs saját igazságuk, de irgalomból mégis kegyelmet nyertek. Olyanokat, mint mi... Olyanokat, akikben mindvégig ott él a szilárd bizalom Isten felé: várok Rád, Uram! Mindenben várok Rád! Tudom, hogy szeretsz! Úgy, mint senki más! Ezért mindig, mindenben Rád várok! Csak Rád!

Ha operálnak; ha kivizsgálnak; ha nincs pénz; ha van pénz; ha népszerű vagyok; ha megvetett; ha sikerülnek a dolgaim; ha nem jön össze semmi; ha mindenki szárnyal, csak én vergődök nyomorultul… Ha úgy érzem, hogy elvesztettem mindent, akkor is tudom, hogy valóságban nem vesztettem semmit, hanem inkább ajándékba kaptam Tőled mindent. Téged, Uram Jézus, aki adtad magad értem a Golgotán, hogy kiments engem bűneim és a világ mocsarából, és helyrehozd, sziklára állítsd, használd életem!

„Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk”. Szilárdan megtartott bizalom. Szeretett Testvéreim! Legyen ilyen adventünk! Most is, tavasszal is, nyáron is, és mindig – hogy látszódjék meg rajtunk a hitünk! Az Úrra várjunk türelemmel és hittel, és Ő biztosan megérkezik a szívünkbe, az életünkbe! Ámen.

Lovász Adrienn