2017.

Szeretett Testvéreim!

2017 a reformáció 500. emlékéve. Szinte minden egyházi rendezvény és igei alkalom a reformációra emlékeztet, arról tanít és ösztönöz minden protestáns felekezetű embert arra, hogy megújult életet éljen.

Idén a Csillagpont-Kárpát medencei Református Találkozó jelmondata is ez volt: „RE-Formálj!” Fiatalok ezrei gondolkodtak a megújulásról és imádkoztak a megújulásért. Felemelő érzés volt minden egyes pillanata! Hogy miért? Mert jó volt látni, hogy ennyi fiatalnak fontos saját életének és hitének reformálása!

Merthogy a reformáció nem csak a múlt. Nem csupán az emlékezésről szól. Reformációnak kell lennie jelenünknek és jövőnknek is! De tovább megyek: a reformáció nem csak 500 éves. Több! Az eldeformálódott világért ugyanis a Szentháromság Isten több, mint 2000 évvel ezelőtt cselekedett: megújította Krisztusban és ezzel adott egy újabb lehetőséget és egy új esélyt minden teremtményének.

Amikor a reformációról elmélkedünk, nem csupán 1517. október 31-nek és a 95 tételnek kell eszünkbe jutni! Nem csupán az egyház megújulásáról kell terveket szőni, -bár az a cél- hanem az első lépés mindig az, hogy vajon én, mint hitét gyakorló, református ember vajon hogy állok szívem, életem megújulásával?

Jogos lehet ez a kérdés a nagy eldeformálódás világában. Kicsit eltolódtak a hangsúlyok. A lélek a háttérben marad, és a test, valamint az értelem előretör. Az együtt töltött idő már csak álom, de a méreg drága ajándékok alap dolognak minősülnek. A tizenévesek a harmincasok életét élik, a negyvenesek pedig a huszasokét. A család fogalma manapság szépen definiálható, csak éppen a gyermekek nem tudják, mit jelent ez a gyakorlatban. Az áll a köztudatban, hogy szépen, igényesen kell kinézni, de arra alig figyel az ember, hogy belülről is a szépség sugározzon.

Eldeformálódott a világunk. De mikor történt mindez? Hogy juthatott az emberiség idáig? Nos, drága testvérek, ez nem a XX-XXI. század hozománya. Ez is régebbi. Az Éden kertjében történt valami, amely kihat napjainkra is.

Ismerjük mindnyájan a teremtéstörténetet, s bűnesetet is. Én csupán pár sort olvastam fel a bűnbeesésről. Amikor Éva adott a gyümölcsből Ádámnak is, „megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.” (1Móz 3, 7).

Ahogy megtörténik az engedetlenség Isten iránt, azonnal beindul a lelkiismeret furdalás is. Sőt, mi több! Megjelenik az első emberpárban a szégyen-érzet. Szégyellik magukat Isten előtt, -talán még egymás előtt is- és el akarnak rejtőzni. Mielőtt azonban elrejtőznek, fügefalevelekkel eltakarják magukat. Ők készítették.

A szégyen-érzet ismerős számunkra is. Elrontottam a munkámat… és szégyellem magam miatta. Eltitkoltam valami fontosat egyik szerettem előtt, és kiderült… szégyellem magam. Olyat tettem, amiről azt tanították a szüleim, hogy rossz és káros dolog… és most szégyellem magam. Bűnt követtem el, amivel –tudom- megbántottam Istent… és szégyellem magam Előtte.

Ilyenkor el akarok rejtőzni. Magamba temetkezem. Bezárok. Belebetegszem a történésekbe. VAGY Úgy viselkedem, mintha semmi nem történt volna. Nem én rejtőzöm el, hanem elrejtem a problémát. Máshogy kezdek viselkedni, nehogy rájöjjenek mások. Álarcokat veszek fel.

Hány olyan ember van, aki erősnek próbálja mutatni magát egy-egy tragédiában, vagy betegségben, csakhogy mások ne sajnálják! Inkább mosolyognak, s amikor egyedül vannak, elengedhetik magukat! Vagy hány és hány olyan ember van, aki több törődésre és figyelemre vágyik, és az ellenkezőjét csinálja: már-már sajnáltatja magát, hogy végre legalább egyszer a középpontba kerüljön!

Sokan vannak olyanok is, akik bizonyos periódusokban azért nem imádkoznak, hogy ne kelljen valami szégyellnivalóról színt vallani az Úrnak! Megoldják vallásos életüket embertársaik között. Hisz ott olyan könnyű meglátni a másik szemében a szálkát…

Ugye érti mindenki, mik ezek az álarcok? Felvett viselkedési formák, személyiség-torzulások, melyek el akarják rejteni mindenki elől a valóságot. Azt, aki vagyok. Azt, hogy nem vagyok tökéletes…

Megkérdeztem a csoportomat, ti mit rejtegettek? Nektek mik a fügefaleveleitek? Azt válaszolta az egyik fiú: félelmet. Megkérdeztem: kitől félsz, Istentől? Azt mondta: attól tartok, magamtól…

Ádámnak és Évának nem voltak álarcai, de voltak fügefaleveleik. Szúrós, kényelmetlen, igencsak piciny fügefalevelek. Nem Isten adta nekik, hisz ezek egyáltalán nem voltak komfortosak. Isten nem ezt a kényelmetlen állapotot szánta az első emberpárnak, ahogy nekünk sem! Le is vette róluk. Pár verssel lejjebb olvassuk: „Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (1Móz 3, 21).

Bár tudjuk, hogy a bűn következménye a büntetés, és ezt megkapja a kígyó, Éva és Ádám is. De van még valami: Isten meg akarja védeni őket, így Ő maga készít nekik bőrruhát. Miért pont bőrruhát? Mert az állatbőr nyilván erősebb, masszívabb. Azért is erősebb, mert meg kellett ölni valamit – egy állatot. Áldozatot kellett hozni. Vérnek kellett folynia.

Isten nem akarja úgy látni övéit, mint akik a maguk fügefaleveleibe vagy álarcaiba bújnak, és közben a megtörtént rossz dolgok miatt emésztik magukat. Neked hány ilyen fügefaleveled van? Miket rejtegetsz magadban? Nem kell hangosan elmondani, de ki kell mondanod magadban… Isten előtt, mert más ruhát akar neked ajándékozni!

Szeretett Testvéreim, pontosan ezek a fügefalevelek, ezek az álarcok rejtik el bűneinket is. Azokat, melyeket igenis hozhatunk a kegyelem trónusához; letehetjük jelképes értelemben Krisztus keresztjéhez. Mert nehéz ezeket elrejteni, és nehéz ezeket a terheket cipelni is. A megterített Úr asztala most erről beszél nekünk: jöhetsz, semmit nem hozva, de Krisztus keresztjébe fogózva. Azért, hogy Isten felruházzon meztelenségedben, és felkaroljon árvaságodban.

Olyan ruhát akar adni Isten, amiért áldozatot kellett hozni; amiért vérnek kellett folynia. Azt a fehér ruhát akarja adni, melyet Krisztus vére mosott tisztává. Az alatt már nem kell rejtegetni semmit! Az alatt már nem a szégyen-érzetnek van helye, hanem a hálának és a békességnek!

Azt mondja a Kolossé levél: „Öltsetek tehát magatokra –mint Isten választottai, szentek és szeretettek- könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.” (Kol 3, 12-15).

Így válhat jelenné a reformáció, a nagy visszaalakítás, megújítás. Amikor a megújulás bennem történik, a Szentlélek Isten erejével.

Ha önként levetem magamról a régi ruhát, tehát ha felhagyok a bujkálással, és Isten előtt megvallom, hogy ki vagyok és mit tettem; Ő válaszként megmutatja, hogy kicsoda Ő és mit tett értem! Krisztus keresztjénél pedig felölthetem az új, tiszta ruhát, ami nem érdem, nem jutalom, csakis kegyelem! Ámen.

Lovász Adrienn