2017.

Kedves Testvérek!

Szombat volt, és ünnep. Mint ma ennek a néhány gyönyörű családnak, a gyülekezetnek, amiért ők eljöttek és megérkeztek ide, és én is ünneplőbe öltöztettem a lelkemet, egész héten a mai szolgálatra gondoltam. Jó, hogy vannak ünnepeink, amelyek kiemelkednek a hétköznapokból és kiemelnek bennünket, hogy felfrissüljünk és erőt merítsünk a tovább induláshoz, és elgondolkodjunk azok üzenetében, mert minden ünnepnek van üzenete. A mainak is.

Ünnepük volt a zsidóknak. Egészen nem egyértelmű, hogy melyik ünnep lehetett ez, egyesek szerint a páska ünnepe, mások úgy gondolják, hogy pünkösd. Jézus minden ünnepen felment Jeruzsálembe, holott a törvény nem írja elő minden egyes ünnepre a Jeruzsálembe zarándoklást, csak háromra: húsvétra, pünkösdre, és a sátoros ünnepre.

Jézus is elindult, hogy ünnepeljen, és útja a Betesda tavához vezetett, ami a templomtértől északra egy Bezethának nevezett városrészhez vezető út mellett, a Juh kapunál volt. A városrész neve volt a tó neve is, ám a legtöbb kéziratban már ezen a néven szerepelt. Valószínűleg azért, mert ez a szó, a Bethesda azt jelenti: Irgalmasság háza, kiöntés helye. Valójában két medence volt itt, melyeket négy oszlopcsarnok vett körül, egy pedig a két medence között helyezkedett el. Ebben az oszlopcsarnokban feküdt az a sok beteg ember. Jézus ott ment el mellettük, de csak egy ember mellett állt meg. Mintha egy közkórház vagy gyógyfürdő lett volna. A tó vize időnként megújult, a Siloám forrása táplálta, és ez időszakos volt, ezért mozdult meg időnként a víz. Ezt magyarázta úgy a néphit, a palesztinai-zsidó világszemlélet, hogy Isten angyala időnként leszállt a vízre és felkavarta, mások szerint megfürdött benne, ezért és ekkor volt csodatevő ereje. A víz valódi jótékony hatásában minden időben hittek emberek, és annak a sok betegnek is ez volt az élő reménysége. A víz.

Reménykedtek és jól tették. Két irányú volt a reménykedésük, mint általában a mienk is ilyen. Két irányból várt és remélt segítséget ez a 38 éve beteg ember is, méghozzá a természettől és az emberektől. Majd a természet, a tó vize segít, mert voltak már, akik meggyógyultak a tó vizétől, bár nem sokan. Ő sem volt köztük. A reménység másik forrása az ember. Az ember, azaz valaki, aki jön és észreveszi őt, megsajnálja, beemeli a vízbe, amikor szükséges. És valóban, van gyógyító erő e két forrásban, a természetben és az emberségben egyaránt, és sokan csalódnak e két forrásban. Vajon mi nem csalódtunk már ilyen módon?

Jézus a harmadik irány, mint ahogyan mi is leginkább akkor fordulunk Hozzá – sajnos – amikor úgy érezzük, hogy a másik két reményforrásunk nem sok jó lehetőséggel kecsegtet. Mert Isten Jézusban testi és lelki gyógyulást küldött el az emberiség számára.

Itt van ez a 38 éve beteg ember, és ez az idő szörnyen hosszú. Nem tudjuk, milyen betegségben szenvedett, de talán béna volt, hiszen a saját reménysége szerint a gyógyulásához kellene valaki, aki beemeli őt a medence vizébe, amikor annak vize fodrozódni kezd, hogy vele is megtörténjék a gyógyulás csodája. Jézus jön és megkérdezi: Akarsz-e meggyógyulni? – meg kell kérdezni. Ennyi év után belekövesedhetett a reménytelenségbe, úgyhogy igenis meg kell kérdezni, hogy akarja-e a gyógyulást, vagy talán hozzászokott már a betegséghez? Akar-e szabadulni, egyáltalán észleli még, hogy egy olyan betegsége van, amitől szabadulni kellene? Akarsz-e meggyógyulni? Akarod-e a változást? A megszokás sok esetben elfeledtetheti az emberrel a szabadulni akarást. A természetben ez úgy néz ki, hogy például néhány cápafaj mellett közvetlen közelségben él egy kis halfajta, és ezek az állatok annyira megszokták már egymás közelségét, az együttélés előnyeit, hogy semmi félelemérzet nincs a kisebbik halban, vagy szabadulás vágya a cápában. A megszokás sok esetben tehet akaratgyengévé, feledteti el a szabadulás szükségességét, nem csak betegségtől, testi gyengeségtől, de akár káros szokásoktól, nehezteléstől, szenvedélyektől, sok dologtól.

Ez a 38 éve beteg ember hallja a kérdést, és hogyne akarna szabadulni, de nem ezt mondja, hanem sorolja, hogy mi kellene neki ehhez. A saját elképzelése szerint. Egy ember. Mert azt mondja, hogy „nincs emberem” Megkérhetné Jézust, hogy maradjon mellette, ha már érdekli sorsa, hogy a megfelelő időben emelje a vízbe – idáig a beszélgetés nem jut el. Sajnos ez a 38 év rettentő hosszú idő ahhoz, hogy váratlanul és gyorsan tudjon újratervezni, új reménységet felállítani magában. Látja maga körül a sok beteg embert, akik mind, mint ő, ugyanabban a csodában reménykednek, Isten csodálatos angyalában, aki majd felkavarja a vizet. Pedig a csoda elérkezett hozzá, éppen a lábai előtt állt, de számára túl sok idő eltelt ahhoz, hogy meglássa a kérdezőben a csoda lehetőségét, a reménység forrását. Ezt tökéletesen felismerte Jézus és nem is kezdte el magyarázni, hogy ki ő, inkább egy végtelenül egyszerű mondatot mondott, feladatba adta, hogy mozduljon meg. Csináljon valami olyat, ami addig nem ment, amiről szinte lemondott, talpra állít. Három parancs hangzik el: kelj fel, vedd az ágyadat, járj! Ezek gazdag, erővel és isteni hatalommal teli szavak. Talpra állítják hihetetlenül régóta, majdnem négy évtizede bénán fekvő embert, és ma is erőt sugároznak, hiszen ma is felrázzák azokat, akik emberekben vagy a természet bizonyos erejében bíztak, de csalódtak. Aki megfáradtál, aki emberekben bíztál, aki egyedül maradtál, aki összeroppantál lelki terheid alatt, Jézus megáll előtted és azt mondja: Kelj fel! Ünnepe van annak, aki Jézus parancsát hittel elfogadja és engedelmesen követi Őt.

Meggyógyult a beteg. Nem tudjuk a nevét. De az igében úgy van említve először, mint a BETEG ember, majd A MEGYÓGYÍTOTT EMBER. Tudjuk, hogy Jézus szemében a MEGGYÓGYÍTOTT ember nem csupán egészségügyi kategória. A bénaság meggyógyítását követően ezért volt szükség még egy találkozásra Jézussal, hogy a bűnökről is szó essen. „Többé ne vétkezzél!” A bűn és a betegség között sokszor véltek felfedezni a zsidók rejtett összefüggést. Az akaratunk is megbetegedhet, és így a fizikai betegség tünet és nem a kezelendő felület. Ennek Jézus az egyetlen hibátlan felismerője. Amikor valakinek bénul a fél oldala, az orvosok tudják, hogy nem a beteg kezét, arcát, lábát kell gyógyítani, hanem feljebb, beljebb van egy kis vérrög, ami a bajt okozza. Jézus jól ismeri lelki bajainkat is, ezért szól így a bénaságából testi értelemben már meggyógyult emberhez. Testi és lelki láncokat is leoldozott az Úr, ahogy ma is teszi. Az igazi gyógyuláshoz ma sem elég beszedni a gyógyszereket vagy alávetni magunkat kezelésnek, műtétnek. A betegségből való gyógyulás akkor lesz teljes újjászületés, ha Jézus nem csak testünkkel, hanem lelkünkkel is csodát tesz. Mert Övéi vagyunk, ahogy a káté mondja: „testestől, lelkestől”

S az ünnep attól lett igazán ünnep, amitől ma is, hogy a meggyengült akarathoz, a megfásult életszemlélethez, a megkövesült és begyakorolt vallásossághoz odalép Jézus és így szól: Kelj fel! S ez egyet jelent Testvérek: nincs többé kifogás: Nincs emberem. Mert Jézusban eljött, akire szükségem van. Emberem, Istenem, Megváltóm, barátom, segítőm, felrázóm, feloldozóm, megerősítőm. Valamennyien tudnánk sorolni tovább a felsorolást. Tegyük ezt, mert az Úr magasztalása maga az ünnep. Ámen.    

Matosné Bokor Anikó