2017.

Szeretett Testvéreim!

Pontosan 1 héttel ezelőtt a bűnbeesés történetéből olvastam fel pár sort. Együtt gondolkodtunk a szégyen-érzeten, amit érezhetett az első emberpár, miután ettek a tiltott gyümölcsből. Beszéltem arról, hogy a fügefalevelek arra szolgáltak, hogy elrejtsék engedetlenségüket Isten előtt, és ők maguk is bujkáltak a Teremtő elől. Szó volt arról a bőrruháról is, melyet Isten adott Ádámnak és Évának, hogy ne a saját maguk által készített, kényelmetlen viseletet, hanem az általa ajándékozott bőrruhát kelljen hordaniuk. Azt a ruhát, melyért Isten áldozatot hozott; amelyért vér folyt…

Saját életünk és hitünk megújulása különösképpen is fontos és szükségszerű napjainkban. Oly sok görbe utunk, hibás döntésünk van, hogy önvizsgálatot kell tartanunk, és az Isten által adott új eséllyel élnünk kell!

Ha valaki jól érzi magát a bőrében, és a helyén van ebben a zűrzavaros világban, azt mondhatjuk: otthon van. Haza talált. Az otthon melege, az ott körülvevő szeretet, és a biztonságérzet felbecsülhetetlen drága kincs! Mindnyájan vágyunk arra, hogy kimondhassuk, végre elégedetten és hálával a szívünkben: itthon vagyok.

Itthon vagyok a kapcsolataimban. Itthon vagyok a lakásomban/házamban. Itthon vagyok a munkahelyemen vagy az iskolában. Itthon vagyok a gyülekezetemben. Jól érzem magam, mert érzem, hogy fontos vagyok. Érzem, hogy szeretnek. Vannak feladataim; van küldetésem; segíthetek másoknak.

Nos, az imént két részletben felolvasott történetben sok minden benne van. Az is, hogy a tékozló fiú nincs otthon a világában. Nem jó az atyai házban. Ideig-óráig jó csak idegen vidéken. És… félelemmel van tele a szíve, hogy talán nem lesz jó akkor sem, amikor mégis haza tér. Semmi sem jó az életében, a lelkivilágában.

A tékozló fiú történetében három főszereplő van: az apa, és két fia. Az apa, aki megkeseredve, szomorú szívvel adja ki a kisebbik fiúra eső vagyonát, holott még életben van… A kisebb fiú, aki elpazarolja a vagyont, és megkeseredik kudarcában. És a nagytestvér, aki igazságtalannak érzi apja megbocsátó szeretetét, holott ő hűségesen dolgozott, megbecsülte, amije volt, és nem tékozolt…

Én ma mégsem a fiúkról szeretnék beszélni, hanem az otthonról és a ház uráról. Tudniillik mindnyájunk számára van egy otthon, ahol jól érezhetjük magunkat; ahol szeretettel vesznek körül minket és ahol biztonságban lehetünk!

Az elmúlt héten több gyülekezeti taggal beszélgetve, sokan elgondolkodtak azon, hogy milyen sokszor takarjuk el magunkat azokkal a bizonyos fügefalevelekkel; veszünk fel álarcokat; különböző viselkedési formákat alkalmazunk és próbáljuk elrejteni bűneinket, mulasztásainkat Isten, az emberek, sokszor még magunk elől is. És milyen szépen felragyog rögtön a bűneset után, hogy bár Isten a bűnt nem hagyja büntetés és következmények nélkül, mégis odaadja azt a bőrruhát, hogy védje az embert!

De mi történik ezután? Miután elfogadom Istentől ezt a védelmet, elfogadom áldozatát? Hogyan tudnék biztonságban élni, hogy ne kelljen rejtegetnem önmagamat, múltamat, tetteimet?

Szeretett Testvéreim! El kell indulni Isten felé! Úgy, ahogy a tékozló fiú tette, amikor hátra hagyta a disznók vályúját, és elindult az atyai ház felé! Azt látjuk: szüksége van az otthon légkörére. Szüksége van a táplálékra és szüksége van egy helyre, ahol meghúzhatja magát.

Életünk folyamatos reformációja, amikor elindulunk Isten felé. A magunk csendességében, hogy elkérhessük az Atya tervét életünkre nézve. A gyülekezet közösségében, hogy átéljük Isten megtartó erejét és átéljük az Atya áldásait lelki testvéreinkkel együtt.

Kell egy lelki otthon, ahol nem más, mint az Atya vár! Milyen ez az atyai ház? Kapcsolatra hangolt. Az otthon az Atya jelenlététől valódi otthon. Ebben az otthonban az Ő ölelő karja áll a középpontban. Annyira ragaszkodik és annyira szeret, hogy kiszalad a kapuba. A fia elé szalad. Ő már a házon kívül vár. Ő már akkor vár, és ölelésre készül, amikor mi még csak bizonytalanul álldogálunk, vagy a gondjaink megoldásán töprengünk. Ő már akkor elénk siet, amikor mi még bujkálunk, hogy nehogy valaki vádolni kezdjen…

Az Atya kapcsolatra vágyik teremtményeivel. A megszakadt kapcsolatot akarja megújítani. Kommunikálni akar, hogy bizalommal mondhassuk el bűnbánatunkat.

Mert az atyai házban helye van a könnyeknek is. Az őszinteségnek, az elrejtőzés mellőzésének, a bűnök megvallásának. Amikor szomorkodunk tetteink miatt, szívünk elnehezedik. Frusztráló és nyomasztó érzés. De, szeretett Testvérek, a bűnbánat nem az öröm ellen, hanem az igazi örömért dolgozik! Hiszen a mély bűnbánat hozza haza a fiút is! El sem indult volna, ha nem bánja meg tettét…

Az atyai házban az Atyának szava van, szavának pedig tekintélye. Ha azt mondta volna fiának: ’Nem tudok neked megbocsátani! Menj el, hogy többé ne is lássalak!’, a fiú eltávolodik, és hontalanná válik ebben a világban. De az Atya szava szeretettel teljes és megbocsátó: „Együnk és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” (Lk 15, 23a-24). Rossz döntést hozott, de megbánta. Haza jött!

Ez a momentum ritkán jut eszünkbe akkor, amikor engedetlenséget követünk el, vagy megbántunk valakit! Eszembe jut az, amikor rossz jegyet kaptam az iskolában. Ismertem a szüleimet, féltem is a büntetéstől. Sokszor egész forgatókönyvem volt arra, hogy mi fog történni, miután elmondom nekik eredménytelenségemet. Annyira részletes és egyben félelmetes volt ez a fiktív eseménysor, hogy többször előfordult, hogy csak később mertem elmondani nekik…

Mondanom sem kell, hogy abból nagyobb baj lett, hogy nem voltam őszinte és egyenes, mint abból, hogy rossz jegyet vittem haza… Féltem a reakcióktól, a leszidástól, attól, hogy szüleim csalódnak bennem. Hamar megtanultam, hogy szüleim intő szavaiban is mindig a szeretet volt, hiszen szerették volna, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.

Mennyei Édesatyánk intése és feddése is fájó lehet, amitől sokszor rettegünk, de dorgálása mellett óvó szeretete rejlik, hiszen Ő a legjobbat akarja kihozni belőlünk!

Szeretett Testvérek! Az atyai házban van még valaki. A nagytestvér. A példázatban ez a nagytestvér igen csak haragos volt, hiszen sok éve szolgált otthon, szófogadó volt, és még csak egy kecskegidát sem kapott, hogy barátaival legalább egyszer mulathasson. Ez a nagytestvér nem akar már osztozni, hisz nyomatékosítja, hogy minden, ami otthon maradt, az övé.

Az az otthon, az a közeg, ahol minket a mi mennyei Atyánk vár, szintén van egy nagytestvér, az Úr Jézus Krisztus! Ő azonban nem sajnálja az örökségét megosztani velünk. Pedig ami maradt, nem a miénk… már eltékozoltuk. Ő azonban odaadja mindenét. Testét és vérét adta értünk, hogy üdvösségünk legyen.

Áldozatot hozott, vérét ontották értünk, miattunk, helyettünk. Szeretetből tette. Nem elvenni akar tőlünk, hanem adni… önmagát és az örök életet.

Az Atya ma téged is hív. Vár. Eléd megy. Karjait ölelésre készíti. Beszélni akar veled. Meg akar hallgatni, tehát elmondhatod mindazt, ami nyomja lelkedet. Bűnbánatod útján igaz bűnbocsánatot nyerhetsz. Szavával megfedd, de azért, hogy tanulj, és ezáltal is érezd törődését.

Tamási Áron írói tollából származik a híres mondat: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Adjon Isten vágyódást mindannyiunk szívébe, hogy rátaláljunk arra az otthonra, ahol jól érezzük magunkat, szeretnek minket, biztonságban vagyunk, és… ahol a mi mennyei Atyánk ölelő karja vár! Ámen.

Lovász Adrienn