2017.
Textus: Lk 19, 41-44
Szeretett Testvéreim!
Ünnepi istentisztelet ez a mai, de nem csupán azért, mert ma van az Úrnapja, vagy azért, mert három drága gyermek részesült a keresztség sákramentumában! Virágvasárnap van ma, amikor megemlékezünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról!
Minden kész az ünnepléshez Jeruzsálemben is! Boldog sokaság, pálmaágak, ledobott felső ruhák, éljenző tömeg, akik egyre hangosabban zengik: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!” (Lk 19, 38).
Minden kész az ünnepséghez, és bizony végre Jézus átéli a Neki járó tiszteletet és hódolnak Előtte! Mégis azt látjuk, hogy Jézus sír… Nem a meghatottságtól, és nem a meglepetéstől, hanem attól, hogy meglátja a ’miért’-eket! Meglátja az éljenző tömeg szívében azt a hamis képzetet, amely arról tesz tanúbizonyságot, hogy ez az ünneplés csupán a látszat! Ez a megindító jelenet, minden hódolat nem Neki szól…
Tavaly júniusban voltam egy általános iskolás családtag ballagásán. Az iskolai ünnepség után étterembe mentünk, és folytattuk az ünneplést. Ritkán van így együtt a család. Hosszú percek teltek el, mire észrevettem, hogy ez a drága, 8. osztályos ünnepelt csendben ül a tányér felett, és körülötte mindenki beszélget, és jókat nevet. Senki nem vette észre, hogy az ünnepelt nem hogy kikerült a társaság középpontjából, de mindenki közömbös maradt iránta. Pedig élete egyik fordulópontjához ért, és ez az esemény neki nagyon fontos volt… fontos lett volna.
Furcsa mód a karácsony is eszembe jut, mármint a világi karácsony. Tele pompával és ajándékokkal. Igazából a legtöbb családban osztanak ajándékokat, csak az Ünnepelt, az igazi „szülinapos”, Jézus marad ki az ajándékozásból, már hosszú évek óta…
Amikor fiatal párok megkeresnek minket, hogy házasságra készülnek, általában megkérdezzük tőlük, hogy miért szeretnének a templomban ünnepelni. Hallottam már olyan választ, hogy ’azért, mert olyan szépen mutat a fehér ruha a templomban’…
Sok példa jut eszembe, amiben már-már kézzel fogható, hogy nagyon sok esetben képmutató a mi ünneplésünk! Gyakran előfordul, hogy egy-egy jeles eseményt saját szemszögünkből értékelünk, vagy minősítünk, és lelki vakságunk miatt már nem jutunk el a LÉNYEG-ig, az ünneplés valódi okáig!
Sajnos a virágvasárnapi tömeg ünneplése is képmutató volt. Félő, hogy Jézus éljenzése az ő számukra azt jelentette: „vesszen Pilátus”, a római uralom képviselője és Heródes, az idegenek bérence! Hát ez a magyarázat arra, hogy miért sír Jézus Jeruzsálem felett!
Jézus látta, hogy a nép egész mást vár Tőle, mint amiért jött! A nép arra számított, hogy Jézus majd isteni erejét használja fel a megszálló római katonaság kiűzésére, az ország idegen uralom alól való megszabadítására és a megalázott zsidó nép fölemelésére. Azért ujjongott a nép, mert azt hitte, ütött végre a régen várt szabadulás órája, és elkezdődik a nagy leszámolás a gyűlölt ellenséggel.
A politikai Messiást éljenezték, és a világ Megváltója a háttérbe szorult… Ünnepelték váradalmaik beteljesítőjét, hogy végre a népnek nyugta, békessége lesz, és közben észre sem vették a Békesség Fejedelmét, aki nem csupán Izrael, hanem az egész világ Szabadítójaként volt jelen közöttük!
Ezen gondolatok fényében talán jogosak a kérdések: örül-e Jézus a te ünneplésednek? Hogyan készülsz a közelgő ünnepre? Mit jelent neked a virágvasárnap? Meg tudod-e látni a húsvét lényegét; szabadításod örömét átérzed-e; tudsz-e szívből örülni, hogy Jézus valóban legyőzte a halált?!
Avagy egészen mást jelent a húsvét? Tavaszi szünetet; pihenést; nagytakarítást; hagyományok ápolását, gyakorlását; történelmi eseményekre való emlékezést?!
„Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve szemeid elől.” (Lk 19, 42) – mondja Jézus, miközben siratja Jeruzsálemet.
Békesség. Mindenki által remélt, folyamatos érzés, mely kizárja az aggodalmakat, félelmeket, zaklatottságot. Ki ne vágyna rá? Aktuális hát a kérdés: te kitől várod békességedet, problémáid megoldását? Nyugtalan szíved mitől nyerné vissza nyugalmát?
Egyházi körökben olykor viccelődünk azzal, hogy ’Tudom-tudom, Jézus a válasz, de mi a kérdés?’ … Az imént feltett kérdések őszinte választ várnak. Megszokásból válaszolod azt, hogy ’Jézustól reméled békességedet’, vagy illemből? Azért, mert elvárják?! Ne tedd! Jézus bár hallja szavaidat, de szívedet is látja… ne csapd be magad, se másokat!
Ő, mint a Békesség Fejedelme valóban békességet akar adni, de nem úgy, hogy megszilárdítja az anyagi talajt a lábunk alatt; vagy, hogy könnyít a sorsunkon, hanem egészen másként. Valóban kezébe veszi a korbácsot, de nem a római katonákat kergeti vele, ahogyan mi várnánk Tőle, hanem a templomból az árusokat! Nem a pogányokkal száll szembe, hanem saját népével.
El tudjuk hinni, hogy nem az szolgálja békességünket, ha Jézus mellénk áll és megvéd az ellenségeinktől? Ha megvédi becsületünket, az igazságunkat, az önérzetünket, az egészségünket, az anyagi javainkat, hanem épp az, ha nekimegy bűneinknek, és elkezd tisztogatni?! Kiűzi belőlünk azokat az érzéseket, gondolatokat, vágyakat, indulatokat, melyek megszentségtelenítik szívünket?!
Szeretett Testvérek, nehéz így vállalni Krisztust, pedig ez volna egyedül a mi békességünkre való! … Ha annak a Jézusnak örülsz, Aki meg akar tisztítani téged, ha azt a Jézust várod, Aki új életet akar teremteni benned, akkor ismerted fel a húsvét lényegét!
Máskülönben a virágvasárnap egyszerű vasárnap, a húsvét pedig munkaszüneti nap marad. Máskülönben ünnepelsz, és ujjongással van tele a szíved, de nem Krisztus miatt. Nem a halál fölötti győzelem miatt. Nem a megváltott életed miatt.
Mert, igen, szeretett Testvérek, könnyen átsiklunk az ünnepek felett. Akárcsak a nép, ahogy átsiklik a lehetőség felett, hogy felismerjék a békességre vezető utat… Jézus szavai tele vannak szomorúsággal: „Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lk 19, 43-44).
…mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét… Arról van itt szó, hogy Jézus meglátogatta Jeruzsálemet, de a város ennek az isteni látogatásnak a nagy lehetőségét jóvátehetetlenül eljátszotta. Pedig Jézus itt, Jeruzsálemben még egy utolsó alkalmat készített az Ő látogatásával a nép megtérésére. Azt jelentette ez a látogatás, hogy még el lehet fogadni Isten békeajánlatát! Lehetett volna…
Hallottam már ezt a kifejezést akkor, amikor valaki gyászolt, azt mondta: ’meglátogatott az Isten’! Vagy hallottam már anyagi nehézségek közepette is ugyanezt a kifejezést. Mintha azt mondaná az illető: ’jól megvert az Isten’! Mintha minden bajunkért Istent vádolnánk…
Szeretett Testvérek, ne féljünk ettől a látogatástól! Isten valóban meglátogat minket a megpróbáltatásokban, de nem veszedelmet akar ránk hozni, hanem erővel és békességgel akar megajándékozni!
Olyan csodálatos érzés a reggeli vagy esti elcsendesedésnél, imádság közben azt érezni, hogy meglátogatott Isten! Itt van, és figyel minden szavamra, még a ki nem mondottakra is! Mert szeret, és mert a megpróbáltatások által készíteni akar kimondhatatlanul sok áldására!
Legyen ez a mai alkalom igazi ünneplés, melynek középpontjában a mi Megváltónk áll! Legyen szívünkből jövő, igazi az imádság, mely egyik dicséretünk gyönyörű verse: „Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme megnyitom. (RÉ 464/1) Ámen.
Lovász Adrienn