2017.

Különösképpen is kedves szívemnek a Biblia könyvei közül az Apostolok cselekedeteiről írott könyv! Megvallom, hogy lenyűgöz az a hatalmas missziói lendület, lelkesedés, az a hihetetlenül nagy erő, ami e lapokról az olvasókhoz szól. Lenyűgöz, mert olyan emberek, mint a háromszor tagadó Péter, aki visszamegy még a feltámadás után is halászni, a kételkedő Tamás, a félelmében meztelenül menekülő Márk által az Úr csodálatosan kezd el munkálkodni, ahogy az Ige írja napról-napra gyarapodott a gyülekezet az üdvözülők seregével.

Amikor megláttam, hogy az évet a Bibliaolvasó kalauz vezetése szerint e könyv olvasásával, magyarázatával folytatjuk húsvét után, meglepődtem, hiszen ez a könyv inkább a  pünkösdöt követő időszakban szokott kezünkbe kerülni. Ám, mint oly sokszor most is megbizonyosodhattam róla, hogy Isten Igéje minden napon aktuális, élő és hatással van ránk!

Már a könyv első verseit olvasva az első tanítványoknak szóló parancsot olvashattuk: „Lesztek nékem tanúim Jeruzsálemben, Judeában, Samáriában…a föld végső határáig!” Lehet ennél konkrétabb isteni utasítással, paranccsal folytatni húsvét után a hétköznapokat? Lehet ennél szebb igei alapvetésünk a Lélek ünnepe előtti időszakban?

És, ahogy olvassuk e könyvet, napról-napra a keresztyénségünk napi megélését segítő, erősítő történetek, tanítások kerülnek elénk!

Igehirdetésem alapigéje is ezek közül való, és az elmúlt napokban olvashattuk.

E történet az első konkrét történet Pünkösd után. Az eddig gyáván hallgató, de már Pünkösdkor bizonyságot tevő Péter és János, meggyógyítanak egy embert. Péter és János nem mennek el részvéttelenül a nyomorúság mellett.

1. Péter és János a Templomba mentek: az imádkozás órájában.(a zsidóság számára 3 ima volt naponta előírva, - ha tíz ember összegyűlt, akkor egyikük elkezdte az imádságot, és a többi mondta utána, a három órás imádság a második áldozati tűzgyújtás idejéhez kapcsolódott, és az Israel imádságot imádkozták ilyenkor). Péter és János tehát a délutáni ima órájában mentek fel a templomba, azért, hogy népük fiaival együtt dicsérjék Istent, hogy hozzá fohászkodjanak.

Érdekes tény a keresztyénség korai történetével kapcsolatban az, hogy nem történt meg azonnal a szétválasztódás, nem akarták elhagyni a zsidóságot, Krisztus követői, hiába egyértelműen a zsidók vallási vezetőinek lelkén száradt Jézus vére, mégsem fordítottak hátat népüknek.

Komolyan vették Jézusnak a már említett parancsát parancsát: „Lesztek nékem tanúim, Jeruzsálemben, Judeában és Samáriában.” Nem ellenük fordultak, hanem elérni akarták őket, Krisztus az igaz Messiás hitére akarták elvezetni őket.

Ezért, bár házanként megtörték a kenyeret-ez az új istentisztelet, azért a templomba is feljártak és részt vettek a régin. Nem szektaként léptek fel, belülről szerettek volna hatni, újítani, nem elkülönültek, nem hirdették azt, hogy csak nálunk az üdvösség, ti gyertek hozzánk, nem dobták el az eredeti hitüket, nem hagyták el a gyülekezetet, SŐT felelősséggel gondolkoztak, éreztek irántuk, cselekedni akartak.

Jakab apostolról, az Úr testvéréről olvashatjuk azt, hogy évtizedekig imádkozott a zsidóság megtérésén, hogy a zsidóság ismerje fel a meghalt és feltámadott Jézusban a Messiást, akit évszázadok óta vártak. A szétválás akkor történt meg, amikor Jakabot kivégeztették.

Érdemes már e pontnál megállnunk. A keresztyénség első képviselői imádkoztak népükért, nemzetük fiaiért és leányaiért, az ő megtérésükért. Mi vajon mennyire gyakran tesszük ezt? Pedig ez, azon túl, hogy felelős gondolkodásról adna számot, a másik iránt érzett szeretetről, egy önző ima lenne, hiszen ha az Úr meghallgatja kérésünket, és megtérést ad népünknek, akkor egy élhetőbb országban élhetnénk, normálisabb emberi viszonyok közt! Imádkozunk ezért? Ha eddig nem tettük,

A templom kapujában ül egy sánta, egy nyomorult koldus, akit minden nap kiültetnek oda, aki ebből tengeti életét. Megszólítja a ki és bejáró embereket: alamizsnáért. A Kapu neve beszédes: Ékes–kapu. A templom keleti főkapuja volt ez: a legszebb, a legdíszesebb, a leghivalkodóbb. Korinthusi bronzból építtette nagy Heródes, és arannyal futatták be. Aranyozott főbejárat, csodálatos díszítések, faragott kövek. Kiáltó az ellentét: ékes kapu, nyomorult sántával. Azt hiszem, hogy egyben ez a kapu jellemezte Izrael akkori vallásos életét is: a templom inkább szép, mint hasznos, inkább gyönyörködtető, mint éltető. (nem véletlen volt Jézus templomtisztítása). Ma is sokak számára ilyen hely a templom, évszázados falak, a történelem megérintő közelsége, turisztikai célpont. Szép, de nem hasznos. Sokak számára pedig egy-egy esküvő, keresztelés alkalmával, egyszerű szolgáltatást nyújtó hely: itt lehet a menyasszonyi ruhában igazán vonulni! Legyen a számunkra szépsége mellett hasznos, azaz olyan hely, ahol Isten Igéje megérint bennünket, és ahol a testté lett Igével lehet találkozni!

2. Péter észreveszi a sántát, és nem tud elmenni részvéttelenül a nyomorúság mellett. Megszólítja, és a sánta szemében felcsillan a remény, hátha kap valamit, ami elegendő lesz nyomorult életének aznapi ellátására. Ám Péter, és Péteren keresztül Krisztus nem pillanatnyi megoldásokat kínál. Nem a pillanatot szeretné könnyebbé tenni, hanem a teljes életet. Péter Jézus nevében meggyógyítja a sántát. 

E történetből csodálatosképpen kiderül az, hogy nem olyan tehát a mi Urunk, mint azok a pótszerek, amikkel életükben az emberek oly gyakran élnek. Iszok, mert nem tudom elviselni a jelent (gyakran elhangzó mondat ez az 1 millió alkoholista országában), kábítószerezek, mert elviselhetetlen az a világ, ami körülvesz. Egy szánalmas sorozatot, valóságsót, zenés szavazóműsort nézek a TV-ben, mert abban olyan szép a világ.  Tudom, hogy holnap kezdődik minden előröl, de legalább pillanatnyilag legyen minden – legalább látszólag szép.

Jézus azonban nem csak a pillanatok ura, hanem teljes életünkre szóló gyógyulást akar nekünk adni. A sátán jelszava az, hogy a mának, a pillanatnak éljen az ember. Ragadjuk meg a pillanat adta kicsiny öröm-pótlékokat, boldogságnak tűnő illúziókat. Jézus a pillanatoknál sokkal és lényegesebben többet adhat: Örök életet és nem csupán szép perceket e földön.

Szembe van állítva a történetben az anyagi érték és a lelki érték, a világ és Jézus. És ez utóbbi megmutatja az előbbi csődjét! Mert, nem lehet ezen a nyomorult béna emberen erővel, pénzzel vagy hatalommal, kultusszal, szertartással, vagy emberi erőfeszítéssel segíteni, csak egyetlen módon: Jézus nevében!

Drága Testvérek! Mire vágyunk mi, mit kérünk mi?

Nem kicsinyesek-e a kéréseink a mi hatalmas Urunk előtt? Előtte, aki többre képes, mint amit mi el tudunk képzelni.

Élelmet kért, pénzt koldult, és egészséget, teljes életet kapott ez a 40 éve beteg ember.

Nyomorúságos életének további fenntartásához koldult, és új életet, lehetőséget kapott.

Szeretett testvéreim! Isten kegyelme gazdagabban ajándékoz, mint ahogy az ember reméli. Isten mindig többet tud és akar adni annál, mint amit mi akár csak remélni is merünk!

3. A történetnek még egy pontja szólított meg: a gyógyítás Jézus nevében történt. Fellapoztam az Apostolok cselekedeteit, és mindenhol ezzel találkoztam keresztelés, gyógyítások, csodák, minden Jézus nevében történt. Csak így ment, és csak így mehet ma is a hívek életében, másként nem.

Vajon, a mi sikertelenségeink nem ebből fakadnak-e?

Nem a Jézus nevének "hanyagolása" miatt vannak-e félresikerült napjaink?

Jézus nevében kezdjük-e, zárjuk-e napjainkat?

Mennyire fontos a Jézus neve a mi számunkra?

Nehéz ennyire Jézus nevében "élni", mint ahogy megtették azt az első tanítványok, mert ha én Jézus nevében élek, akkor az én nagyra nőtt énem automatikusan, napról-napra háttérbe szorul. Ez pedig nem könnyű. De csak így érdemes. Ezért könyörögjünk! Ámen

Juhász András