2017.

Ezen a héten olvashattuk Bibliaolvasó kalauzunk vezetését követve ezt az egyértelműen nem könnyen érthető történetet. A felolvasott történet azon bibliai történetek közé tartozik, amelyekkel első olvasásra nem sokat tudunk kezdeni, illetve amelyek miatt sokan támadják a keresztyénséget, mondván mennyire provokatív ez a történet.

Mások, szemérmesen átlapozzák e történetet, vagy egyszerűen nem beszélnek róla. Annyira logikátlannak, annyira kegyetlennek tűnik, annyira nem illik bele abba képbe, amelyet Jézusról alkotunk. A legtöbb emberben ugyanis csak egy szelíd, végtelen türelmű, végtelen szeretetű  Jézus képe él, akitől távol áll a határozottság, a szent harag, az Isten igazságának nagyon határozott, sokszor talán erősnek tűnő képviselete. Nem az a Jézus kép ez, amivel majd az Ő asztalához hívogatunk, „Szelíd szemed Úr Jézus, jól látja minden vétkemet!”

Éppen ezért sokan nem tudnak mit kezdeni az ilyen vagy ehhez hasonló történetekkel, mint amilyen például a templom megtisztításának története is, ahol kötélből ostort fonva kihajtotta az árusokat és a pénzváltókat a templomból.

Első olvasásra ugyanis miről van szó ebben a történetben? Jézus megéhezett, enne egy fügefáról, de a fán nincs gyümölcs, ezért Jézus megátkozza a fát, amely másnapra elszárad. Ami még döbbenetesebbé teszi ezt a történetet, az az, amit Máténál nem találunk, ám Márk gondosan feljegyzett: nem volt fügeérés ideje.

Máté evangéliumában nem találjuk meg  e mondatot, így értelmezhetjük úgy is, hogy Jézus tulajdonképp egy terméketlen gyümölcsfát átkoz meg. Bár, a kép így sem sokkal jobb. Márk feljegyzésével azonban szinte képviselhetetlen.

Ha nem volt fügeérés ideje, akkor vajon mi jogon vár Jézus mást el ettől a szerencsétlen fától? Miért vár gyümölcsöt akkor, amikor az a fa nem tud gyümölcsöt hozni? Talán hazudtolja meg a természet törvényeit? Azokat a törvényeket, amelyeket Isten adott? Mit várt egyáltalán Jézus?

Nos, kedves testvéreim, azok járnak a történet értelmezésénél jó nyomon, akik nem ragadnak le a történetnél, hanem keresik a mögöttes tartalmat, azt amire Jézus mutatni akar. Jól tudjuk azt, hogy a Szentírás részeit csak összefüggéseiben szabad értelmeznünk, nem szabad egyes részeket kiragadnunk, és azokat a szövegösszefüggés nélkül magyaráznunk. Ma se tegyünk másként, hanem nézzük meg azokat a történeteket, amelyek körülveszik a fügefa elszárításának történetét.

A történet előtti esemény a már említett, és hosszabb igeszakaszként felolvasott történet: a Templom megtisztítása. Egy messiási tett, amely arra mutat rá félreérthetetlenül, hogy a megtisztulásnak Isten házán, házanépén kell elkezdődnie.

A történet után pedig a gonosz szolgák példázatát találjuk, azon szolgák példázatát, akik egy szőlőben munkálkodva a gazdának elmulasztják kiadni a részét a szőlőből, sőt megverik, megölik a gazda küldötteit, majd egyszülött fiát is. A példázat végén a gazda elveszíti a munkásokat, amikor ítéletre megérkezik. E két történet közé ékelődik be a fügefa elszárításának története, két történet közé, amelyek fő mondanivalója az ítélet, azon belül is az Isten népén való ítélet.

Mondjuk hát ki bátran, a fügefa története nem más, mint egy messiási jel, amely az ítéletre, az utolsó ítéletre  mutat rá.

Talán mindannyian ismerjük Keresztelő János tanítását  ahol János azzal a hasonlattal él,  hogy az ember olyan mint egy fa, az Isten szemében, és Isten a gyümölcsöket, a jó gyümölcsöket kéri számon az embertől az ítélet során. Fel is olvasnám ezt az igerészt, hogy felelevenítsük magunknak: „Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöt. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt kivágattatik, és tűzre vettetik”

János evangéliumában azt olvashatjuk, hogy Isten küld el bennünket, és rendeli el a gyümölcstermést. Azok képesek gyümölcsöt teremni, akik Jézusban megmaradnak.

Hogy mik a jó gyümölcsök, arra Keresztelő János is egyértelműen rámutat: azon jócselekedeteket kell a jó gyümölcsök alatt értenünk, amelyek nem kényszerből, hanem az Isten iránti szeretetből fakadnak, azokat a cselekedeteket, amelyeket a megváltásért érzett hála motivál. A háládatosság jó gyümölcseit.

Lukács evangéliuma 6. részében Jézus tanít a gyümölcstermésről, kicsit más oldalról megvilágítva, de ugyanezt mondva: „a jó ember, az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jót, mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj”.   Így, csak jó szívből, új szívből lehetségesek jó cselekedetek, jó gyümölcsök. Amelyek annyira magától, és minden erőlködés nélkül jelennek meg az ember életében, mint ahogyan a fán a gyümölcsök.

Ha mindezt áttesszük a fügefa elszárításának történetébe, arra figyelve, hogy nem volt gyümölcsérés ideje, és Jézus mégis kereste a gyümölcsöt, akkor ki kell mondanunk: Isten szemében a gyümölcstermés szempontjából nem a külső körülmények a meghatározók!

A gyümölcstermés időszerűségét nem a külső körülmények határozzák meg Isten népe életében.

A gyümölcsöknek alkalmas és alkalmatlan időben is jelen kell lenniük.

Hogy miért? Az ok roppant egyszerű: nem tudjuk, hogy a mi Urunk számunkra alkalmas vagy alkalmatlan időben fog-e eljönni, ítélni eleveneket és holtakat, egy dolog azonban biztos: életünkben a gyümölcsöket fogja keresni! Nem arra fog rákérdezni, hogy nehéz időkben éltünk-e hitünk szempontjából vagy könnyűben, hanem kizárólag a jó gyümölcsök fogják érdekelni őt!

Gondoljuk meg, ha nehéz időkben nem teremnének a keresztyének életében gyümölcsök, mert az ilyen idő alkalmatlannak minősíttetik, mi lett volna Nero oroszlánjainak korában, a keresztyénüldözés évszázadaiban, háborúban, természeti katasztrófák közt. És az egyéni élet szintjén: nyomorúságban, gyászban, fájdalomban, betegségben, veszteségben. Gondoljunk Bakó László lelkipásztor elődömre, aki a II. világháborús bombatámadások alatt járt óvóhelyről-óvóhelyre, vigasztalni, bátorítani. Vagy azokra a drága testvérekre, akik az ötvenes és hatvanas évek terrorjában reggeli áhitat után indultak munkába, minden reggel, tudva, hogy akár káruk is lehet ebből! Vagy arra, hogy a légópincébe kényszerített gyülekezeti alkalmak milyen nagy létszámmal tartattak meg! Alkalmatlan idők? Kétségtelenül. És mégis bolt gyümölcstermés!

Mi lenne akkor velünk, ha csak az alkalmas időkben mutatnánk meg hitünket? Ha csak alkalmas időkben lenne gyümölcstermés?

Veszélyes kísértés ez Isten népe életében, fiatalnak és idősnek egyaránt, csak az általunk alkalmasnak ítélt időben teremjünk gyümölcsöt: most nem érek rá a szolgálatra, az Isten iránti hálámat kimutatni jócselekedetekben, mondják sokan, hiszen fiatal vagyok, most indulok el, tanulok, meg kell teremtenem egzisztenciámat, állást kell találnom, ott becsülettel helyt kell állnom.

Középkorúként is megvannak az indokok, amelyek igazak emberi mértékkel nézve, de nem igazak az isteni igazsággal szemben: fáradt vagyok az állandó rohanásban, gyermekek rágják le idegrendszeremet, pénzt kell keresnem, minél többet, hogy eltartsam magam és családom.

És, a jó gyümölcsök az állandó rohanásban elmaradnak. Nincs már idő arra, hogy a beteg - idős szülőt meglátogassuk, hogy leüljünk beszélgetni, játszani gyermekünkkel-gyermekeinkkel, akik annyira igénylik, hogy szinte koldulják szeretetünket, nem jut idő egyházunkra, gyülekezetünkre, de nem jut idő a barátságokra, arra, hogy testvérként megálljunk egymás mellett.

 Életünk szinte minden területén hiányoznak azok a jócselekedetek, amelyeknek pedig automatikusan hozzá kellene tartozniuk.

Idős emberként, a múltba merengő tekintettel fájlaljuk, hogy mit veszítettünk el, a betegségek, a magány nyomorítanak, és a gyümölcsök észrevétlenül ekkor is elmaradnak. Pedig, lehet, hogy az a gyümölcs, amelyet meg kellene hoznia egy idős embernek, nem más, mint a kitartó könyörgés, imádság Isten népének tagjaiért, a megélt élet és hittapasztalatok átadása a következő generációknak.

Lehangoló ez a kép, amit festettem rohanó világunkról, rohanó és sokszor keserű életünkről.

De nem is ez igazán a lehangoló, hanem az, hogy bármely életkorban, bármely élethelyzetben gyakran tudunk fontosabb dologra hivatkozva nemet mondani a gyümölcstermő, Isten szerinti kedves életre. Az a szomorú, hogy mindig minden fontosabb a számunkra.

Mi hát akkor a megoldás? Van-e egyáltalán megoldás?

Az ige vázol egy utat. Péter észrevételére Jézus ezt mondja: higgyetek Istenben! Ennyit, és nem többet! Hinni Istenben, ez a gyümölcstermés feltétele: rábízni magunkat nehéz napokon, nehéz emberek közt, gyermeki bizalommal és szeretettel. A jó gyümölcsök pedig meg fognak érni életünkben is. Ámen

Juhász András