2017.

Szombat a nyugalom napja volt a zsidóság körében. Ismerjük a parancsolatot: „Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek nyugodalom napja, semmi dolgot ne tégy azon!” A szombat szinte egy kis ünnep volt a nagy ünnepen, a páskán belül. Így volt ez Jézus halála után is. A nagypénteket követő napon nem történt különleges esemény. Ahogy Lukács írja: “Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint”.

Ezt a szombati pihenést csak a főpapok és farizeusok kérése “zavarta meg”, akik felkeresték Pilátust, és azt kérték tőle: “őrízzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán ezt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül!”

Nagyszombati csend. Mire való ez a nap, amelyik mintegy cselekmény nélkül ott áll a két nagy nap, nagypéntek és húsvét közt?

Arra, hogy a nagyszombat csendességében készítsük szívünket az ünnep örömére, hogy közelebb kerüljünk a feltámadás titkához!

Arimáthiai József, aki kikérte Jézus holttestét Pilátustól, egy sziklasírba temette Őt. Eltemette, s ezzel beigazolódni látszott a nép nagypénteki akarata: meghalt Jézus.

A farizeusok biztonságban érezhették magukat: Jézus eltűnt a szemük elől. Nem fogja többet bírálni őket. De valami csak nem hagyta őket nyugodni. Az ő szavaikkal élve: “ez a csaló még életében azt mondta: Három nap múlva feltámadok!” Nagyon jól emlékeztek arra, amikor Jézustól jelt kívántak, valami csodát, ami őket is elkápráztatja, nem csak a koldusokat és nyomorultakat, akkor Jézus akkor azt mondta nekik: nem adatik nektek más jel, csak a Jónás próféta jele. És mi vo volt Jónás próféta jele? Jézus el is mondja nekik, ha véletlenül félre akarnák érteni: Jónás három napot töltött a cethal gyomrában, Ő is csak három napig lesz a sírban.

Ezért siettek aggódva a helytartóhoz, hogy legalább erre az időre szigorúan őriztesse a sírt. Tudták ugyanis, hogy a csodákat átélt emberek csak akkor felejtik el Jézust, ha Ő a sírban marad. Hiszen mi az általános tapasztalat? A holtakat előbb vagy utóbb elfeledik! Ki tud ma visszaemlékezni akár csak ükapja vagy szépapja nevére, születésének napjára, esetleg tetteire? Édesapám mondta el, fejfákat faragva, hogy egy fejfa általában annyit bír ki az idő viszontagságai közt, mint egy ember emlékezete. Azért is faragták fából, és nem kőből a síremlékeket! Eszembe jutott egy Radnóti vers, amit talán kevesen ismernek, annak egy részlete így szól:

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Ez az általános gyakorlat, egy ember emlékezete a szívekben előbb vagy utóbb megfakul, és ha azok is elmennek a mindenélők útján, akik közvetlenül hozzátartoztak, akkor ez a folyamat még inkább felgyorsul. Sírban tenni, majd mindenáron ott tartani Jézust! Ez volt a főpapok célja. Elkerülni mindenáron, hogy onnan kikerüljön! Mert ha mégis kikerül onnan, ők hitelvesztettek lesznek az emberek szemében

2. Drága Testvérek! Mennyiszer fordult elő a történelem során már ez! Hány ember akarta már sírban tartani Jézust! Az elmúlt rendszer számomra tegnap ért véget, amikor nagypéntek közel 70 év után az őt megillető helyre került, a piros betűs ünnepek közé! Mert, amint Gyökössy Endre írta le: „Nagypéntekről csak úgy szabad beszélni, hogy rögtön húsvétra is gondolunk, húsvétról pedig úgy, hogy vissza kell tekintenünk a keresztre!” A nagypéntek agyonhallgatásával egy egyszerű tavaszünneppé silányították a kelet blokk országaiban a húsvétot, így sikerült több generáció számára sírban tartani Őt! Jó ha tudjuk, hogy most kisiskolás korú az a generáció, akiknek már a nagyszülei sem jártak hittanra!

De, sok mai ember is igyekszik Jézust a sírban tartani. Addig jó, amíg szelíd szeme nem indít bűnvallásra, amíg tehetem azt, amit én akarok, amíg nem Ő uralkodik életem fölött. Milyen kényelmes tud lenni a Krisztus nélküli ember! Nem kell figyelni isteni útmutatásokra, nem kell figyelni a lelkiismeret szavára, nem kell figyelni a másik emberre. Ha Jézus halott, akkor Biblia se kell, üres frázis az Istennek és felebarátnak tett szolgálat.

Ezeket hallva ne csak a körülöttünk lévő “pogány, Isten nélkül élő világra” gondoljunk, Testvéreim, hanem a kellő önvizsgálatot megtartva magunkra is.

Nézzünk tehát őszintén magunkba!

Mert mi is csitítjuk Jézust szívünkben! Igyekszünk elhallgattatni, sírban tartani. Hogy miért?

Mert látjuk, amikor vádlón fordul felénk, ismerjük az éneket: „Szelíd szemed, Úr Jézus, tudom, hogy vádat is emel!”

És, amikor elcsendesül szívünk, akkor halljuk ilyen kérdéseit:

Miért tetted ezt, vagy azt?

Miért járod a bűn útját, még mindig, vagy újra? 

Miért szúrtál tüskét a másik ember szívébe?

Miért vagy képtelen még mindig a megbocsátásra, amikor én megbocsátottam neked?

Miért ítélsz más felett, amikor én nem kárhoztatlak téged?

Miért látod még mindig csak a másik szemében a szálkát, és a magadéban miért nem veszed észre a gerendát?

Miért nem tudsz még mindig jót mondani a másikról? Miért nem vagy képes a szeretet útján maradni, miközben én úgy szeretlek, hogy életemet adtam érted?

Kellemetlen kérdések ezek drága testvérek, és természetes, hogy szeretnénk csitítani Jézus lelkiismeret-ébresztő, bűnvallásra, bocsánatkérésre indító szavát.

De hová is vezetne az, ha nem szólna és nem szólítana az élő Isten szava?!

Ha minden ember a maga önös érdekei szerint élne, ha csak a magunk igazságát ismernénk el, ha szeretetlenségben telnének hétköznapok és ünnepek, ha csak földi hatalom tartaná kézben a világot? A farizeusok ezt akarták. Hogy ne támadjon fel Krisztus, mert ha feltámad, akkor lelepleződik hamis világuk, és bebizonyosodik, hogy Krisztus valóban Isten Fia, akinek minden szava és tette igazság.

3. A főpapok és farizeusok félelme beigazolódott. Harmadnapra, ahogy megígérte, ahogy a bölcs isteni végzés elrendelte, Krisztus feltámadt a halálból, hogy egyszer s mindenkorra tudtunkra adja: igaz minden reménységünk, amit belé vetettünk.

Igaz az Ő mindenek felett való uralma, igaz vigasztalása, igaz országa, igaz kegyelme és bűnbocsánata.

Örömhír ez ma is mindazoknak, akik nem hazugságban akarnak élni, és “gonoszság” ez ma is azok számára, akiket zavar a Krisztus dicsőségének bűnt leleplező fénye.

Drága Testvérem! A nagyszombat csöndességében ragyogja be már most szívünket a feltámadás evangéliuma! Legyen őszinte reménységed: Isten, a mi Urunk beváltja ígéreteit! Ámen. 

Juhász András