2017.

Kedves testvérek!

A zsoltáros szavai - Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék. Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék.

Ezek a gondolatok, ennek az imádságnak a szavai biztosan átfutottak Jézus lelkén azon a bizonyos, nagycsütörtöki éjszakán.

Nehéz elképzelnünk, hogy Jézus rettegett. Hiszen az evangéliumi történetekben megjelenő Jézus nem félt semmitől sem. Sem a vihartól, sem az éhezéstől, még a Kísértőtől sem kint a pusztában. Most pedig arról olvasunk, hogy halálos gyötrődésben imádkozik.

Nagycsütörtök este van. Nemrég fejezték be az utolsó vacsorát, a tanítványok számára Jézus most tette világossá, hogy áruló van közöttük, Jézus kardot keres tanítványai számára, majd pedig elvonul imádkozni.

Lukács evangéliuma meglehetősen röviden szól erről az imádságról, a többi beszámolóhoz képest. Három párbeszéd hangzik el ebben a történetben. Három mondat, mindhárom különös jelentőséggel bír ebben a helyzetben.

Először Jézus kéri a tanítványokat: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Jézus számára az imádság nagyon fontos volt. A Szentírás is tanúságot tesz róla, hogy gyakran imádkozott az Atyához. Sőt, ismerjük jól azt az imádságot, melyet Ő maga tanított meg a tanítványainak is. Jézus személyesen tapasztalta meg azt, hogy bizony, az imádság sokszor sorsfordító is lehet. Nagyon fontos eleme az életnek, mert ez a kapocs Isten és ember között. Az éden kertjében még személyesen beszélgettek ősszüleink Istennel, viszont itt, ezen a földön mi már nem tudjuk ezt megtenni, ezért oly szükséges az imádság. Ha van imádság, van kapcsolat. Jelen helyzetben pedig nagy nagyszükség volt a kapcsolatra. Mert az óra közel. Jézus tudta, hogy hol és mikor fog az áruló rátalálni. Ezért lehetősége lett volna arra, hogy máshova menjen azon az estén, elbujdosson, és akkor nem tudják elfogni. Ő azonban, szokása szerint odament és ezzel lehetőséget adott az árulónak arra, hogy elfogják. Tudatosan ment oda tehát, mert vállalja mindazt, aminek be kell rajta teljesedni. Az előző igeversek szerint erről szólt is a tanítványoknak. Istenfiaként tökéletes emberként tudja, hogy hova megy és mi vár ott rá. Ezt vállalja, de mégis tökéletes emberként át kell élnie, amikor majd ott lesz, a helyzet súlyát és az állapot nehézségét. Azt, hogy ő Istenként ment a Gecsemáné kertbe, nem jelentette azt, hogy mint ember nem kellett harcolnia. Máté és Márk evangélista leírásából kiderül egyértelműen, hogy Jézus számára is kemény kísértést jelentett a Gecsemáné kertben történt esemény. Máté Jézus szavait, amit a három, hozzá legközelebb álló tanítványnak mondott, így adja vissza: "Vigyázzatok és imádkozzatok velem". Ő is kísértést szenvedett. A gonosz támadása abban mutatkozott meg, hogy az engedelmességét próbálta megtörni, az Atya akaratának való teljes alávetettségét. A Sátán végső harcot indít, ezért van itt szó imaharcról. A tanítványokat pedig harcostársul hívja. Nem valódi, karddal vívott harcba, hanem ebbe a végeláthatatlan, sokszor fárasztó imaharcba. A tanítványok viszont az írás szerint a nagy szomorúságtól elaludtak. Ez egy kicsit olyan struccpolitika. Inkább elalszanak, csak ne kelljen újra és újra végiggondolni, hogy mi fog itt történni. Csak ne kelljen önmagukat azzal gyötörni, hogy szeretett Mesterükre mi vár. Amíg a tanítványok ilyen kicsinyes dolgokon rágódnak, Jézus megkezdi a második párbeszédet.

Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.

Szomorkodott és gyötrődött. Miért? Hiszen Ő tudta, mi vár rá, tudta, mit vállal. Tisztában volt az áldozatának a céljával, a jelentőségével. Most mégis visszariadna, amikor ide kerül közvetlenül a kereszthalál elé? Világos a Szentírásból, hogy Jézus emberi természete megijed attól a szörnyűségtől, ami reá vár, mert Ő tudta, mi vár rá. Ő tudta, hogy itt nemcsak bizonyos fizikai szenvedések és a majd bekövetkező halál az Ő sorsa, hanem itt az Isten ítéletét kell elszenvednie. Azt az ítéletet, amit mi sokszor nem veszünk komolyan. Amivel sokan könnyelműen, olykor istenkáromló módon szórakoznak. Amit félvállról veszünk sokszor, és könnyelműen, felszínesen beszélünk róla. Az ítéletet, mely a minden ember helyett elvállalt egyedül hagyatottság állapota. Az Isten által való teremtettség soha, egy pillanatra nem volt még elhagyatva. Most azonban, egy rövid időre ugyan, de meg fog történni. Isten elhagyja Jézust. Azt a Jézust, aki megtanította imádkozni az embereket, aki nem sajnálta soha az időt az imádságra. Most át kell élnie az Isten nélküli állapotot. Isten ítéletét. Jézus tudta, hogy mit jelent az egész emberiség minden bűnének az Isten szerinti igazságos ítéletét elszenvedni.

Ő tudta, mit jelent az, amikor nemcsak a tanítványok és minden ember hagyja magára azon a nehéz éjszakán, hanem még az Atya is el fogja hagyni, mert neki a poklot kell megjárnia helyettünk.

Mi magunk is feltesszük azt a kérdést, hogy Istennek nem lett volna lehetséges valamilyen más utat választani az üdvösségünk érdekében? Úgy megváltani ezt a világot, hogy ne kelljen a Fiúnak meghalni? Jézus imája megadja a választ: Atyám, neked minden lehetséges. Természetesen. De az isteni irgalom és kegyelem abban ragyog fel irántunk, hogy a poharat mégis ki kell inni valakinek. Istennek minden lehetséges lett volna, de az Atya akarata az volt, hogy ki kell inni a poharat. A váltság titka, hogy az ítélet poharát az egyszülött Fiúnak kellett kiinnia. Az ingyen kegyelemnek ilyen nagy volt az ára. Az Atyának minden lehetséges lett volna, de az akarata az volt, ki kell inni a poharat

Jézus engedelmeskedett, tökéletesen engedelmeskedett. A Fiú engedelmeskedett, az Atya akarta, a bűnösért erre szükség volt, ez a kegyelem. A Fiú vállalta a Szentlélekkel közösségben, hiszen ő úgy volt Messiás és szabadító, hogy a Szentlélek felkenetése rajta volt, ő ugyanis egy a Lélekkel.

Mi ezt fel sem tudjuk fogni, hogy milyen szenvedés várt rá, és végül is mi volt az, amit Ő végigszenvedett ott a kereszten. A legtöbbször csak a kereszthalál fizikai fájdalmaira gondolunk, de mit jelenthetett az Isten ítéletét elszenvedni, ezt nem tudjuk elképzelni, pedig már évszázadokkal korábban Ézsaiás próféta is ezt hangsúlyozta: az Úr mindannyiunk bűnét Őreá helyezte.Keresztelő János pedig úgy mutatta be Őt a sokaságnak: íme, az Isten Báránya, aki magára veszi a világ bűnét. Az egész világ bűnét.

Jézus tudta, hogy ez vár rá, és annyira ember is volt, hogy ez az emberi természet megriadt ettől. Tisztában volt vele, hogy mi vár rá, és emberi természete visszahőkölt. Viszont az imádság meghallgatásra talált, és Isten angyala megerősíti Jézust annyira, hogy el tudja hordozni ezt a rettentő terhet értünk, miattunk és helyettünk.

Miután megerősödött, visszament tanítványaihoz, akik még csak sejteni sem sejthették, min megy keresztül Mesterük, és elhangzik a harmadik mondat a Gecsemáné kertben, mely egyszerre csalódott, egyszerre szomorú, és egyszerre van telve szeretettel: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!

Jézusnak szüksége lett volna az imaharcos társakra. Ugyanakkor jól tudta, az Ő tanítványai még nem készek minderre. Még nincsenek felkészülve mindarra, mi történni fog. Hiába az összes tanítás, hiába az utolsó vacsora alatt elhangzott csodálatos ige, a tanítványok még nem készültek fel. Ugyanakkor, nincs már több tanításra idő. Eljött az áruló, már közeledik a kerthez. Újra elhangzik a mondat, ami az elején. Ugyan azok a szavak, a jelentésük viszont változott. Búcsúmondat ez. Vigyázzatok magatokra. Óvjátok egymást, és legyetek figyelmesek. Ne engedjétek, hogy az az áldozat, amit most én bevégzek, hiábavaló legyen. Imádkozzatok! Az Atya megadja a választ minden kérdésre. Megadja a támpontokat, megadja az erőt és a kitartást. Ha ezeket megteszitek, akkor nem fogtok kísértésbe esni. Támadni fog benneteket, de ti ki tudtok tartani az igaz hit mellett, az Atya kezét fogva.

Mi most, nagycsütörtöki gyülekezet, egybegyűltünk itt, hogy vigyázzunk és imádkozzunk. Egybegyűltünk, hogy hasonlóan, miként a tanítványok, mi is együtt vacsorázzunk. Kenyeret és bort, ahogy azt Jézus tanította, és reánk hagyományozta. Miként hangzik az szereztetési igében: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ezért vagyunk most itt. Emlékezni azokra a nehéz pillanatokra, amig körül ölelik a megváltás munkáját. Felidézni az eseményeket, és Isten Igéjéből megismerni, hogy ez az áldozat nekünk is szól, személy szerint mindnyájunknak. Mert nem lehet csupán emlékezni. Az emlékezésünk mellé társulnia kell a hálának és az engedelmességnek. Mert Jézus szava ma is így szól hozzánk: imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Az életet megtartó, minden helyzetet megerősítő imádság hassa át ezeket a szomorú emlékekkel megterhelt napokat, maradjon velünk az ünnepi örvendezésben, és kísérjen bennünket az ünnep után is a hétköznapok küzdelmeibe.

Ámen

Szappanos Kitti