2016.
A héten Isten Igéje tükröt tartott elénk. Az evangélium szerint reformált keresztyén ember nyolc jellemvonását, velejáróját láthattuk, úgy, mint: hit, ismeret, emberség, önmegtartóztatás, állhatatosság, istenfélelem, testvéri szeretet és a szeretet minden ember iránt. Olyan volt, olvasva e nyolc jellemzőt, mintha egymásból nyíló szobákba mennénk be, mintha egy hordozórakéta nyolc fokozata válna le előttünk. Érdemes Isten Igéjének tükrébe belepillantva megvizsgálni életünket e nyolc jellemző fényében, vajon hol is tartunk.
Amikor megláttam, hogy mi lesz a mai napra előírt tartalom, akkor azt gondoltam, hogy a legkönnyebb feladatot kaptam a héten szolgálók közül. Hiszen a szeretetről kell szólnom! Aztán rájöttem, a legnehezebbet kaptam! Miért? Mert, a szeretetről kell szólnom.
A keresztyéni lét legfontosabb velejárója, úgy, ahogy arra Pál apostol is tanít, amikor az első Korinthusi levél 12. részében felsorolja a kegyelmi ajándékokat, amelyeket Istentől kaphatunk, majd a rész utolsó versében ennyit mond: „Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat!” És, mi következik ez után? A Szeretet himnusza! Szeretet!
Már maga a fogalmi meghatározás is roppant nehéz! Annyi mindent értünk mi emberek a szeretet alatt! Egy érzést, érzületet, szavakat, egy mozdulatot, esetleg cselekvést? Mi a szeretet? Érzés? Kevés ha csak egy jó, egy melengető érzés van szívünkben azon emberek felé, akiket szeretünk! Szavak? Kimondjuk, hogy szeretlek, és minden rendben van? Ez sem elég, bár azt zárójelben jegyzem meg, hogy ki is kell mondanunk annak, akit szeretünk, hogy szeretjük! Ne járjunk úgy, mint az egyszeri öreg székely az 50. házassági évfordulón, ahol a felesége megkérdezte tőle, hogy szereti-e még. Mire az öreg annyit mondott: „Mondtam 50 éve, hogy szeretlek, szólok, ha változik!” Kellenek tehát a szavak, mert mint mondják, „szóból ért az ember!”
Egy megdöbbentő történet jutott eszembe, amikor készültem erre a szolgálatra, amely történet megmutatja, hogy a legtöbb ember számára mit jelent a szeretet. Egy népszerű együttes, népszerű frontembere írt egy számot, amelynek címe: Ünnep. A szám arról szól, hogy az énekes mennyi mindent tenne meg a magányos öregek könnyeinek letörléséért, a széthullott családok összehozásáért, megvallja azt, hogy számára egy út van, és ez az út a szeretet útja, amely legyőzi a rosszat. Néhány hónappal a sláger megjelenése után, egy szemüveges kisfiú jelent meg a TV- Három Kívánság című műsorában, és nem kért nagy dolgot, csak azt, hogy egyszer az édesapja írja alá ellenőrzőjét. A műsor vezetője megkérdezte, hogy ki az édesapja, mire a kisfiú megnevezte az Ünnep című sláger szerzőjét és éneklőjét.
Szavak, szavak! Milyen kevés, ha csak szavakkal szeretünk!
Akkor mi a szeretet?
Meglátásom szerint, egy adott élethelyzethez megfelelő cselekvés gyakorlása, amely önzetlen és számításoktól mentes. Nem várja, a viszonzást, hanem ellenszolgáltatás nélkül működik!
Jézus tanít a szeretet valódi gyakorlásáról, az újszövetség számomra egyik legszebb példázatában, az irgalmas samaritánusról szóló példázatban, amit egy kísértő kérdésre válaszként mondott el, amikor az ember, a felebarát iránti szeretetről kívánták véleményét megtudni. Mit is tudhatunk meg ebből a példázatból? Az úton fekvő összevert ember felebarátja az volt, aki segített neki! A segítség pedig szeretetből fakadt!
Nem teológiai vitát folytatott az összevert emberrel, noha egyikük Jeruzsálemben, másikuk a Garizim hegyén imádta Istent, nem kért és várt ellenszolgáltatást tettéért, mindent odaadott, ahogy írásmagyarázók megjegyzik – valóban mindent, amikor a kereskedésre szánt olajat és bort kinyitotta, és gyógyításra használta fel, így eladni már nem tudta.
Nem méregette azt, hogy áldozattá lehet ő is az úton, mert az igaz szeretetben nincsen félelem!
Nem mondta azt, amit oly sokan mondanak, hogy mi közöm a másikhoz, nem az én ügyem a másik nyomorúsága, szenvedése! Azzal segített, amivel segíteni kellett!
Konkrét élethelyzet, neki megfelelő válasz! Mert a szeretet drága testvérek, soha nem elmélet, hanem mindig gyakorlat, és kikerülhetetlenül konkrét cselekvés!
Nem könnyű így szeretni!
Nem könnyű a velünk egy fedél alatt élő kamaszkánkat szeretni, aki minden segítő szándékunkat támadásként éli meg, hangulati ingadozásai pedig kiszámíthatatlanok!
Nem könnyű így szeretni a zsémbessé váló, sokszor látszólag ok nélkül kötekedő szülőt vagy nagyszülőt, vagy a velünk élő házastársat, akinek látjuk hibáit is, hiszen egy fedél alatt élünk!
Nem könnyű így szeretni a vér szerinti testvérünket, aki már oly sokszor volt velünk testvérietlen, és nem könnyű így szeretni a lélek szerinti testvért sem, akivel egy padban ülök a templomban, de másként éli meg hitét, talán rajongóbban, talán elmélyültebben vagy éppen felszínesebben!
Az a szép ebben az egészben, hogy mai igénk nem csak az irántuk megélt szeretetre buzdít, arról a testvéri szeretet szól, hanem azt olvastuk: „minden ember iránti szeretet” kell megélnünk!
Értjük? És jól értjük?
A minden ember nem az óceán túlsó partján élőt jelenti, azt könnyű szeretni, mert nincs közöm hozzá!
De jelenti azokat az embereket, akik iránt közömbösek vagyunk, akik irántunk közömbösek, vagy – menjünk még messzebb – ellenségesek!
Jelenti azt a munkatársat, aki folyton keresztbe tesz a munkahelyen, aki a hátunkon akar feljebb kapaszkodni a munkahelyi ranglétrán.
Jelenti a hangosan zenét hallgató szomszédot, akitől falnak megyünk, ha pihenni szeretnénk, vagy azt a szomszédot, aki pletykáival folyton bánt minket, vagy a szemetét az ajtónk elé teszi.
Jelenti a más politikai véleményen lévő honfitársunkat, Jelenti a kamaszt a buszon, aki nem adja át az ülőhelyét még felszólításra sem (szerintem a többség nem is hallja, mert be van dugva a füle).
Jelenti a gyalogjárdán parkoló lehetetlenül nagy terepjáró nagyarcú tulajdonosát, vagy éppen a járdán minket majdnem elütő biciklist, a szeretetlenül ránk morgó bolti eladót.
Tegyük szívünkre kezünket, nem egyszerű feladat! Eszembe jut róla egy keresztyén író, aki egyszer azt mondta magáról viccesen, de nagy önismeretről számot adva: „Olyan jó keresztyén lennék, ha nem zavarnának abban más emberek!”
Nem véletlen, hogy igénk azt mondja: „Minden igyekezetetekkel törekedjetek rá!” A görög szöveg még többet mond, mert ha szó szerint lefordítjuk, ezt kapjuk: szerezzétek be… (Saját költségén előállít, beszerez, gondoskodik valamiről – ezt is jelenti ez a szó, azaz, a mi felelősségünk, hogy mindez megtörténjen!
Egyedül azonban nem megy, drága testvérek! Kell a törekvés rá, kell az akarat hozzá, de egyedül nem megy!
Mi adhat ehhez a cselekvéshez, a szeretetben eltelő élethez erőt? Nem mi, hanem ki! Istennek Jézus Krisztusban megmutatkozó szeretete! Az a szeretet, amivel előbb szeretett minket, az a szeretet, amiről János így ír: úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vessen, hanem örök élete legyen! Az a szeretet, aminek egyik kézzelfogható, szemmel látható bizonyítéka a megterített Úrasztala, amely így hívogat ma is bennünket!
Ha ez a szeretet megérinti életünket, akkor élhetünk így! Ámen
Juhász András