2016.

A tegnapi napra kijelölt újszövetségi igeszakasz egy részletét hoztam ma közétek. Hihetetlenül aktuális igerészt helyezett ma is szívünkre a mi Urunk! A rossz, a gonosz elleni küzdelem egyetlen, keresztyén módját adja elénk ma élő Istenünk. És, hogy mennyire égetően fontos dologról van szó, arra nézve hallgassák meg a testvérek a következő történetet!

Öt esztendővel ezelőtt, a rókusi templomban tartott ökumenikus istentisztelet után, gyülekezetünk egy fiatal tagja egy leányismerősével ment hazafelé. A Mars térig jutottak, ahol egy nagyon jól öltözött, ápolt, de agresszív ember belekötött a fiúba és a leányba. Mosolyogva beszélgettek ezt megelőzően, és a jól öltözött, jól szituált fiatalember megkérdezte a fiútól, hogy „Mit vigyorogsz?” Majd, választ nem várva már ütött is, arcra, majd ezt követően tarkón rúgta a fiatalembert. Néhány perccel később egy idős embernek is nekiment, mielőtt a kiérkező rendőrök őrizetbe vették. Mint kiderült, előtte szintén minden ok nélkül megvert még néhány fiatalt, ők hívták ki a rendőröket, akik négyen tuszkolták be az autóba a dühöngő, agresszív embert.

Szeretett Testvéreim! Ilyen világban élünk, ahol napról-napra szembesül az ember a rosszal, a gonosszal, a bűn által megrontott világban. Jézus pedig nem kivonni, kivenni, kiemelni akar bennünket e világból, hanem itt akar megőrizni bennünket. Erre kérte az Atyát főpapi imádságában.

Ebből következően az ember a rosszal, a gonosszal naponként találkozik. Találkozunk velünk szemben ellentétes indulatot hordozó emberekkel, rossz szándékkal, megnemértéssel, aljas tettekkel, és szavakkal. A szeretetlenségnek számtalan elméleti és gyakorlati formájával! Mielőtt azonban túlzottan elkezdenénk sajnálni magunkat, gondoljuk végig, hogy vannak olyan élethelyzetek, amely élethelyzetekben mi érzünk, szólunk, vagy éppen teszünk így felebarátainkkal szemben!

Egy tanulságos vicc jutott eszembe, amely még a keresztyénekben is meglévő gonosz indulatra világít rá: „Egy gyülekezetben a lelkész arról beszélt, hogy mindannyiunkban ott van a gyűlölet, a másik ember iránt. Mindannyiunknak vannak ellenségei, akiket nem igazán szeretünk. Egy nagyon idős, 90 évnél idősebb néni jelentkezett, hogy neki nincsenek ellenségei. A lelkész meghatódva nézett rá, és a gyülekezet többi tagja elé példaként állította a nénit. Majd megkérdezte, hogy tud így, szeretetben élni, hogy lehet, hogy nincsenek ellenségei. A néni a következőt válaszolta: azért, mert már az összes szemét a föld alá került”.

Úgy gondolom, hogy értjük a vicc mögött lévő nagyon komoly mondanivalót, amelyet Pál így fogalmaz meg a Római levélben, ősi ószövetségi forrásokat idézve. „Nincsen igaz ember, egy sem…nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg ajkukon: szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik!” Reális kép, amelyet közel 2000 esztendeje Pál vázolt az emberiségről, amely emberiség nem nagyon, sőt mondjuk ki bátran, egyáltalán nem változott.

Amikor az ember a rosszal találkozik, több módon reagálhat erre. Szembeszállhat vele, harcolhat ellene, és itt van a Pál által vázolt út: a rosszat jóval győzd le!

1.Nem könnyű feladat, különösen, ha igazán a mélyére nézünk a kérdésnek! Mert, ez nem egy egyfrontos küzdelmet jelent, azaz a másik emberből felém áradó rosszat, gonoszságot kell legyőznöm szimplán, hanem először a bennem lévő rosszal kell leszámolnom! Mert nem azt mondja az apostol, hogy a másban lévő rosszat jóval győzd le, hanem általában a rosszat jóval győzd le!

Először tehát a magunkban lévő rossz legyőzése a feladat, mondom másként: a magunk legyőzése! Meg kell történnie a nagyra nőtt énünk trónfosztásának, azaz életünk felett át kell adnunk az irányítást Jézusnak.

Hogy szoktuk Őt hívni, egészen pici gyermekkorunktól? ÚR Jézus.

De valóban Úr Ő, a mi életünkben is, nem csak úgy valahol általánosan Úr?

Valóban életünk Ura, és királya, vagy csak egy jól hangzó szólam ez a részünkről, egy régi beidegződés, vagy szép szokás, hogy így hívjuk? Ha Úr, akkor nem indulataink vezérelnek bennünket, nem a düh, a másik meg nem értése, az elégedetlenség, vélt vagy valós félelmeink a másik emberrel kapcsolatban uralkodnak rajtunk, hanem az Ő szeretete.

2. Ha pedig ez a szeretet hat át bennünket, akkor képes vagyok a másik fronton is megállni a helyem: azaz a másik ember felől érkező rossz, gonosz legyőzésére is képes vagyok ezzel a szeretettel!

Nem saját erőből, hanem az Ő nagy kegyelméért.

Nem saját forrásaimból merítve, hanem az Ő szeretetében megmerítkezve képes vagyok a másikban lévő rossz legyőzésére is, azzal a jóval, amit Ő ad nekem.

Nagyon érdekes ez szeretett testvéreim, mert a Római levél két nagy egységből áll. A kutatók szokták azt mondani, hogy egy hittani, dogmatikai részből- mit hiszünk, mit higgyünk, és egy etikai részből. Mégpedig keresztyén etikai részből! Mi a keresztyén etika? Nem egyszerűen moralizálás, erkölcstan, hanem lényegesen több annál! A keresztyén etika az Isten szeretetére adott emberi válaszok összessége. Azaz, amikor az ember találkozik az Isten nagy szeretetével, amely Jézus Krisztusban megjelent, akkor az ember fel kell, hogy tegye azt a kérdést, amit az első keresztyének az első pünkösdön feltettek: „Mit cselekedjünk?” Nem önerőből, nem magunkban bízva, nem kötelességtudatból, hanem hálából, az ő szeretetéből táplálkozva! Így tudunk jót cselekedni, nem csak ideig óráig, így tudunk válaszolni az ő szeretetére. A Római levél 12. része ebbe az etikai részbe tartozik. Abban az egységben, amely arra mutat rá, hogy mi a keresztyén ember feladata, mire kötelez bennünket Isten szeretete! Tehát, a levélben elfoglalt helye is a mondatnak arra mutat rá, hogy egyedül nem megy! Egyedül bukásra vagyunk ítélve, ám Isten nagy kegyelmében bízva, rá figyelve képesek lehetünk a rossz legyőzésére, mégpedig Istentől származó jóval.

Erre mutat rá a Hegyi beszédben Máté, elgondolkoztató, sőt,  valami egészen elképesztő módon! (Máté 5: 38-42). Ez tesz képessé a másik arc odatartására, a minket verőnek, ez tesz képessé önuralomra, jogról való lemondásra, alázatra, a második, a harmadik, a sokadik mérföld megtételére, és a gyakorlatban megnyilvánuló szeretetre, az embertársért.

Imádkozzunk, hogy ez a kettős fronton való igazi küzdelmünk Isten segítségével eredményes lehessen! Győzhessük le önmagunkat, a bennünk lévő ó-emberünket, és győzhessük le a felénk mások felől áradó rosszat, azzal a szeretettel, amivel Isten szeret bennünket. Ámen

Juhász András