2016.
Szerdán, a Nyugdíjas Klub alkalmát én tarthattam, és az advent kapcsán az első karácsony szereplőit szedtük kicsit ujjhegyre, azokat az embereket, akik ott voltak a jászolnál, akik valamiként kapcsolatba kerültek az újszülött Jézus Krisztussal. Aztán megállapítottuk, hogy az első karácsonynak sok nagyon fontos, szinte nélkülözhetetlen mellékszereplője volt, de csak egy főszereplője: Jézus Krisztus. És, akkor lesz igazi adventünk, igazi karácsonyunk ha vele életünkre kiható, döntő találkozásunk lesz, úgy, ahogy volt az első karácsony szereplőinek. Ma, az egyik ilyen emberről szeretnék szólni, az agg Simeonról, aki számomra a várakozás egyik példaképe!
A napokban, amikor fényképeimet rendezgettem, kezembe került egy fénykép, amelyen egy aranyos kisbaba, egy idős ember karjaiban van. Az idős ember arcán öröm, boldogság, szeretet van és egy üzenet a gyermek felé: „vártunk!”, és mindezt a gyermek visszatükrözi.
Aztán eszembe jutott, családi öszsejöveteleken hányszor mesélték, hogy amikor húgom megszületett, édesapám Pestről jőve a vonatablakon kiáltotta a földeken dolgozó falubelieknek ki: „Megjött, kislány!” .
Majd, tovább gondolkodva felidéztem magamban a fiaim születése előtti napokat, órákat, a várakozásnak semmihez nem hasonlítható érzését, majd amikor a csöpp fejek először megjelentek, amikor először felsírtak, akkor belőlem is kitört a várakozás feszültségéből, és a születés öröméből fakadó őszinte zokogás.
Várakozni egy gyermekre! Úgy, ahogy egykor ránk vártak drága szüleink, és várakozni, csak a másik oldalon állva! Csodálatos dolog! Isten különleges ajándéka! Teljesen természetes az, hogy amikor az ember a saját „vérét” várja, így érez, vagy amikor minket vártak, ugyanígy éreztek drága szüleink!
A történetben azonban egy idős ember, Simeon egy számára teljesen idegen gyermekre vár, nem rokonra, nem az ő „vérére”. A gyermek kapcsán egy dolgot tud: aki megszületik az Úr felkentje lesz! A szabadító lesz! A Messiás lesz! Vár valakire, aki nem tudja mikor, milyen formában de meg fog jelenni, vár valakire, aki a Megváltó lesz! Kicsit rokon az ő várakozása Keresztelő Jánoséval, aki az Úr küldöttét így nevezi: „Az Eljövendő”. Nem kötik így váradalmak, nem bonyolódik tévképzetekbe, várakozása tisztán lelki vágyakozás és várakozás!
És, megtörténik a nagy találkozás közte, és a 8 napos Jézus közt! A csecsemő Jézust 8 napos korában, a mózesi törvények előírásai szerint a templomba vitték, hogy ott körülmetéljék, és az Úrnak szenteljék, mint minden elsőszülött gyermeket – emlékezve a páska csodájára. Ekkor történik meg a találkozás, amelynek Jézus ugyan a főszereplője, de Simeon az, aki tulajdonképpen cselekszik.
Simeon személyében, adventben, visszagondolva az elmúlt karácsonyokra szembesülhetünk azzal, hogy milyen adventünk is van, milyen karácsonyok vannak mögöttünk az elmúlt években, évtizedekben.
Sok ajándékot kaptunk? Olyan dolgokat, amelyekre vágytunk? Találkoztunk szeretteinkkel? Finom ételeket ehettünk? Pihentünk?
Általában az emberek többsége ebben méri fel az ünnepet, az ünnepi készülődést. Ettől függ, hogy szép vagy épp nem szép adventünk, karácsonyuk volt.
A simeoni advent és karácsony azonban másféle. Az idős ember egy dologgal törődik, vagyis inkább egy valakivel: Jézussal. A vele való találkozással!
Menjünk gondolatban most végig Simeon ádventjén, és karácsonyán, tegyük mellé ugyancsak gondolatban a mi elmúlt karácsonyainkat és jelen adventünket, amely az egyházi évvel együtt éppen ma veszi kezdetét, azaz bőven van időnk és lehetőségünk a változtatásra, ha Isten arra indít bennünket!
Hagyjuk, hogy az Úr az Ő kegyelméből rávilágíthasson esetleges hiányosságainkra, rossz gyakorlatunkra, vagy éppen megerősítsen minket abban: idén helyesen ünneplünk, és így az ünnepnek van hatása, következménye a hétköznapokra is. Mert egy ünnep annyit ér, amekkora hatást gyakorol a mindennapjainkra!
1. Simeon várakozott. Igaz és istenfélő emberként, arra várt, hogy meglássa Izrael szentjét.
Ez éltette – mondanánk ma. Hány emberről tudunk, akiket éltet még egy-egy esemény beteljesedése utáni vágy, egy-egy szeretett emberrel való találkozás reménysége! Hányan képtelenek addig meghalni, amíg van egy lezáratlan ügyük, aminek végére szeretnének megnyugtatóan pontot tenni, majd amikor ez megtörténik, békében és csendesen, megnyugodva elszenderülnek. Simeon egy dolgot akart. Simeon szívében egy vágy élt: Meglátni a Megváltót! Találkozni Jézussal!
Drága testvéreim!
Mi vajon mennyi mindenre vágyódtunk adventben? Az egyetemisták, hiszen vizsgaidőszak kezdődik lassan kicsit jobb jegyre.
Fiatalként, munkavállalóként jobb állásra. Idős emberként szeretteink látogatására.
Talán nagyon sokan kicsit több pénzre, még többen kicsit több jó szóra, emberi gesztusra azok részéről, akik fontosak a számunkra, egy baráti mellénk-állásra, egy testvéri lelki ölelésre és még mennyi-mennyi mindenre!
De vajon élt-e szívünkben olyan erős vágy a Jézussal való személyes találkozás után, mint amilyen az agg Simeon szívében élt?
Tettünk-e érte valamit, hogy találkozásunk legyen vele?
Pedig miénk is az ígéret, hogy találkozhatunk vele. Sőt, mi könnyebb helyzetben vagyunk mint Simeon, aki nem tudta, hogy kire is vár, mi már tudjuk, hogy a mi reménységünk, a világ megváltója: Jézus Krisztus. Ha nem rá vártunk, még mindig nem késő. Ha mást tartottunk fontosnak, még mindig megváltozhat értékrendünk! Még tart a ma, még tart a kegyelmi idő.
2. Simeon várakozása csodálatos találkozásban teljesedik ki. Találkozik az újszülött Jézussal, és benne felismeri a Megváltót. Most már békességgel tud meghalni, és meg is vallja ezt: ez volt életem célja. Ezért éltem. Ez a nap volt Simeon karácsonya, egy hosszú élet adventje, várakozása után, mintegy jutalomként.
Ezen a ponton is megszólít Isten bennünket. Vajon igazi karácsonyaink voltak-e az elmúlt években és ez az advent igazi advent-e?
Volt-e találkozásunk az igehirdetéseken keresztül, magányos csendességünkben, Bibliaolvasásban, gyermeki bizonyságtételben, szeretteink közt, egy koldus szemébe nézve, vagy bármi másban Jézussal? Vajon megszületett-e szívünkben Jézus Krisztus?
Vagy a fogyasztói társadalom oltárán mutattunk be mi is szánalmas áldozatot, mint oly sokan, és észre sem vettük, hogy a karácsonyi kirakatok díszesen csomagolt ajándékai olyanok, mint az ünnepünk: kívül gyönyörű, csillogó, belül pedig üres.
Mert a karácsony egyedüli célja és értelme Isten szemszögéből, a Jézussal való találkozás, amely döntésre hív!
Mert, az a karácsony célja, ahogy ovisaink minden karácsonyi bizonyságtételükben el szokták mondani és el fogják idén adventben is mondani: szülessen meg az Úr Jézus mindenki szívében!
Kívánom, hogy ez éltessen bennünket, ebből a találkozásból merítsünk erőt, és tegyünk minden hétköznapot az Isten beteljesedett ígéreteinek ünnepévé. Ámen