2016.

Kedves Testvéreim! Tisztelt Gyülekezet!

Ne vegye senki sem rossz néven, amit most rögtön az istentisztelet legelején megkérdezek: de milyenek szoktak lenni az éjszakáitok? Alvással telik, vagy inkább virrasztással? Minden elalvás előtt maximális a nyugalom, és könnyedén belezuhantok a mély alvásba, vagy éjjel sem szűnik meg az aggodalom, a gondolkodás, a „hogyan lesz holnap” kérdése? Mit jelent számotokra az éjjel? A sötétség? Jelenthet vagy pihenést, egyfajta „kivonulást” a nappali zajból, munkából, de ugyanakkor jelenthet épp nyugtalanságot is, mert itt az éjjel, haladni a dolgainkkal nem lehet, ami félbe maradt, csak másnap folytatható. Ha kérdésünk van, várnunk kell holnapig, de addig lehet, hogy őrületbe kergetnek gondolataink, ha nem válaszol senki. Szerintem mindenki érintett ebben a témában.

Nemcsak azért indul a mai alkalmunk az éjszaka képével, mert ha kilépünk innen, látni fogjuk, hogy besötétedett. Hanem azért is, mert „főhősünk”, Nikodémus története egy éjszakai történet.

Arról olvasunk, hogy „Ő egy éjjel elment Jézushoz…” Vajon miért pont éjszaka kereste fel a Mestert? Nem félt, hogy alkalmatlan ez az időpont? Valószínűleg nem volt nyugodt, valami nagyon izgathatta, érdekelhette, nyugtalaníthatta, valamire nagyon sürgősen választ szeretett volna kapni.

Úgy, mint sokszor mi. De itt két kérdés is fennáll: mi elindulnánk valakihez az éjszaka kellős közepén valamilyen kérdéssel? Vagy fordítva: mi ajtót nyitnánk az éjszaka kellős közepén valakinek, aki sürgősen kérdezni szeretne valamit, mert a válasz életbevágó? Azt mondanám, a régi világban, faluhelyeken még talán bátran megtették ezt az emberek. Kedvelt eleme is ez a magyar népmeséknek, ahol a szegény vándort akár az éjszaka közepén is beengedik, és vacsorával, fekvőhellyel látják el, illetve beszélgetnek vele. De ma már szinte mindenki falat húz maga körül, mondván: van elég bajunk, nem vállaljuk még a másokét is. Milyen lehetőség marad akkor a számunkra?

Álmatlanságunkban, az éjszaka közepén, gondolatainkba burkolózva várunk, „mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. – olvassuk a Zsolt130-ban. De ha sürgős, ki segít?

Kedves Gyülekezet! Azért, hogy a fonalat tovább vihessük egyik történetből a másikba, s hogy a mai napon is aktualitást nyerjen Isten közelségének fontossága, azt kell erre mondani: Jézus az, aki segíteni fog.

A történetünk egy szép példája annak, ahogyan Krisztus az éjszaka közepén is ajtót nyit egy látogatónak, nem nézve, hogy mikor, vagy, hogy egyáltalán alkalmas-e. Sőt, már várta. Nikodémus története gyógyír azoknak, akiknek nehéz az éjszakája. Annak, aki egyedül van. Annak, aki gondterhelt, kérdésekkel teli az élete, és nincs, akivel megossza, vagy éppen akkor nem tudja meghallgatni őt senki, amikor nagyon fontos lenne. Annak, akit már a félelem fojtogat, és kérdések sorozata nyugtalanítja – az éjszaka közepén.

Kedves Gyülekezet, a Biblia legszebb éjszakai-lelkigondozói története áll előttünk. Ha most nem is arról van szó, hogy Jézus magától jön el a mi hajlékunkba, de arról igen, hogy mi is elmehetünk hozzá, és bármikor, mindegy, hogy késő van-e, vagy sem. Nála nem létezik alkalmatlan idő a segítségnyújtásra.

I. Miben segíthet? Lássuk először, mi volt Nikodémus gondja?

Nikodémusra, aki a zsidók egyik vezető embere volt, s Izrael tanítójának nevezték, mindezek ellenére nagy hatással volt Jézus tanítása. Miért volt ez számára érdekes? Nagy változást hozott az életébe, nemcsak felfogásban, hanem szakmai szemmel nézve is. A zsidó írástudók, tanítók, mint tudjuk, benne maradtak az Ószövetség világában, a Tízparancsolatban, a különböző szigorú törvényekben a tisztaságról, az áldozatok bemutatásáról, és így tovább. Így nekik a testet öltött Isten Fia nem volt sem üzenet, sem elfogadható tény. Nikodémus azonban látott benne „fantáziát.” Minden valószínűség szerint nem merte ezt társai előtt felfedni. A farizeus elnevezésnek van egyébként egy nagyon találó jelentése: elkülönülő. Elkülönülő a zsidó emberek magatartása, felfogása, tanítása. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Nikodémus miért éjszaka kereste fel Jézust, egyrészről a zsidóktól való félelem miatt történt, de emellett azért is, mert a zsidó írástudók előszeretettel beszélgettek és tanítottak hosszasan, éjszakába nyúlóan. Az éjszakai tevékenykedés tehát nem állt tőlük messze.

Ezen az éjszakán azonban Nikodémus nem tevékenykedett társaival, mert mással szeretett volna beszélgetni. Azzal a Jézus Krisztussal, akit egyszerűen a többi zsidó ember valótlannak tartott, és nem tekintette az Isten Fiának. Azzal a Jézussal, aki azt mondta neki: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Nagy kihívás volt ez a beszélgetés Nikodémusnak, de nem bánta. Mivel tanult ember volt, kérdései nem hagyták nyugodni. Ezzel azt gondolom, sok más ember is így lenne.  Annyi mindent forgathatott a fejében, hogy az nem hagyta őt az éjszaka csendjében megnyugodni, elaludni. Így el kellett mennie, beszélnie kellett az Isten Fiával, akiben olyan hatalmat fedezett fel, amelyet szeretett volna közelebbről megnézni, megcsodálni, s arra feltekinteni.

„Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul…”

Nikodémus azon az éjszakán arra jött rá, mit képes benne elvégezni a Lélek. A Lélek, amely minden tudomány felett ott lebeg. A beszélgetésük hátterében éppen ezért nagy szerepet játszik az eredeti görög pneuma szó, amelynek jelentése: Lélek. Ez a pneuma több, mint amire az ember képes, mert ez az ember fölött álló rejtélyes valóság. Jézus minden válaszát, amit Nikodémusnak adott, ez a pneuma, ez a Lélek foganatosította meg Nikodémusban láthatatlanul, de mégis jól megtapasztalható módon. Megérte hát éjjel is útra kelni, mert Nikodémus nem csalódott: sem a fogadtatásban, sem a válaszokban. Jézus szeretettel, alázattal fogadta őt és átsegítette egy olyan ponton, amely nem várhatott reggelig. Nem neki, hanem Nikodémusnak. Ezt teszi egy igazi lelkigondozó, az emberi lelket legjobban ismerő Isten.

II.

Szeretteim, ti hányszor indultatok már útnak éjjel, az éjszaka kellős közepén, ha nem volt álmotok? Hányszor nem hagytak benneteket sem nyugodni kérdéseitek, aggodalmaitok? Hányszor éreztétek már, hogy ez nem várhat reggelig? Hányszor vágytatok az Isten vigasztaló, megnyugtató közelségére? Vagy megtapasztaltátok-e már, hogy egyedül hozzá kopogtathattok be bármikor az éjszaka folyamán, ha bármi történik veletek?

De most megkérdezném a legfontosabbat: mit kérdeznétek Tőle, ha találkoznátok vele? Miért futnátok hozzá éjjel is?

Nem tudom, hogyan képzelitek el ezt a futást, ezt a sietséget. De én valahogyan úgy, hogy ha álmomból riadnék fel, vagy ha egyáltalán el sem alszom, olyan gyorsan, ahogyan csak lehet, megnyitom az imádság útját közötte és közöttem. Úgy, mint amikor Nikodémus nyit be Jézushoz, mert sürgős, mert egyszerűen nem várhat reggelig. Megnyitom, és azonnal elmondom, ami nyomaszt, aggaszt, amitől félek, vagy amit nagyon nem értek. Elmondanám neki, hogy miben vagyok gyenge és ahhoz adjon erőt és bátorságot.

S elmondanám neki azt, hogy: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel…” Senki sem. Senki, akivel aztán reggel majd találkozni fogunk, hogy megoldódjon az éjjel ránk tört dilemma kérdése.

De létezhet egy másik hangnem is: Miért? Ennek így mi értelme volt? Muszáj ezzel együtt és így élni? Miért nem mehet egyszerűbben? Miért van ennyi akadály? Miért ilyen nehéz?

Úgy gondolom, olyan jellegű kérdéseket tehetünk fel neki, amilyet szeretnénk, és ahogyan a lelkiállapotunk diktálja. Jézustól ugyanis senki sem ismeri jobban azt a helyzetet, amiben vagyunk. Ami miatt forgolódunk, ami nem hagy lezárni bennünk egy mögöttünk álló napot, de nem engedi az újat sem megnyitni.

Kedves Gyülekezet! Lehet, hogy sokáig nem gondoltuk volna, milyen nagy segítség egy olyan átvirrasztott éjszaka, amelyet valóságosan Jézus közelében töltünk el. Pedig hányszor vagyunk mérgesek egy át nem aludt, nyugtalan éjszaka után, mondván: Mi értelme volt? Ha azonban a kommunikációnk valóban Jézussal zajlik le, olyan nagy dolgok történhetnek, mintha embertársunktól kaptunk volna választ, akitől kellene is. Ezért mehetünk nyugodtan a munkánkba másnap. Emiatt lehetünk nyugodtan gyermekeink, családunk, szeretteink felől. Ezért múlik el egyszerre a haragunk valaki iránt, aki néhány órája tett nekünk keresztbe. Vagy ezért nyugszunk meg egy orvosi vizsgálat előtt.

Miben több tehát egy Krisztussal átbeszélgetett éjszaka? Miért adott ez választ Nikodémusnak, és miért ad válaszokat nekünk is?

Azért, mert az az újjászületés, amelyről Jézus ebben az igeszakaszban szól, azt az ember túlzottan földi módon értelmezi, és aképpen fogja fel. Olyan keretek közé szorítja, amely a behatárolt földi élethez tartozik. Ebben a megkötözöttségben, értetlenségben és félreértésben futott Nikodémos Jézushoz. Alig várta, hogy feloldja benne az Isten Fia ezt a feszültséget.

A mi éjszakai feszültségeinket, félelmeinket is ez oldja fel. Amikor megpróbálunk végre a földtől elszakadni, embertársaink válaszától függetlenedni, a mások által diktált tempó alól kikerülni és végre hagyni a pneumát felettünk megállni és „dolgozni.”  - olyan távlatokat nyit meg előttünk, amelyet már a másnapi munka zaja már előre elhomályosítana. A Lélekkel többre leszünk képesek, mint egyébként. Ott lebeg felettünk és megtapasztalható módon segíti életünket. Ezért mondja azt Jézus: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.”

Ezt pontosan arra érti, hogy ha nem megyünk el hozzá egy „személyes beszélgetésre”, ha nem őt keressük meg még álmatlan éjszakáinkon is, ha nem tőle kérünk segítséget, hanem már előre félünk a következő 2-3 héttől, nem lehet a miénk a nyugalom és a győzelem a kérdéseink felett. Ezért nem láthatjuk meg az Ő országát, mert nem kérjük imában a Lelket, hogy őrködjön felettünk.

Szeretett Gyülekezet! Amellett, hogy az éjszaka a pihenésre van, előfordul, hogy mégsem tudunk pihenni. S ha nem tudunk pihenni, akkor agyalunk. De amellett, hogy éjszaka valóban nem illik senkit sem zavarni kérdéseinkkel, amellett, hogy éjjel valóban nem tudunk úgy haladni a dolgainkkal, mint nappal, mégis egy éjszaka sok megoldást tartogathat.

 Azért, mert felvehetjük Jézussal a kapcsolatot, mindegy, melyik órában. Hozzá elmenni, vele beszélgetni, hozzá imádkozni mindenkor lehetséges. A Mi Urunk pedig mindenkit meghallgat és mindenkin segíteni fog: „Mert úgy szerette ezt a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ennyit jelent egy éjjel elmondott ima, amelyben segítségül hívjuk az Ő nevét, akár boldogságban, akár nehézségben, akár kétségben, akár aggályokban. Mindig számíthatunk Rá. Ez legyen most és mindenkor a ti vigaszotok és minden nyugtalan éjjeletek nyugalma! Így legyen. Ámen.

Csatári Bíborka