2016.

Húsvétot Ünneplő, Keresztyén Testvéreim!

Bizonyára ismerik a kedves Testvérek a puzzle játékot. Apró pici darabokból álló képet kell kirakni. Gondosan ügyelni kell a kép széleire, az összetartozó színekre, alakokra, azonban, ha 2000 vagy több darabos puzzle kerül kezeink ügyébe, bizony nehezen tudjuk összerakni a képet, a maga egységében. Van, akinek türelme nincs hozzá; van, akinek a jó meglátás hiányzik; s van olyan is, aki a próbálkozások közben feladja. Túl sok az apró rész-kép, és túl sok híja van még…

A kirakós játék mellett, bizonyára ismerik azt is a kedves Testvérek, amikor valaki „virágnyelven” beszél, úgy fogalmaz, hogy még véletlenül se értse meg az, aki hallgatja azt a beszédet. Nagy körmondatok hangoznak el, furcsa utalások, mégsem tudnak összeállni azok a többszörösen összetett mondatok érthető egységgé.

Tulajdonképpen az Ige, melyet a János evangéliumából olvastam, hasonló egy puzzle-darabhoz. Semmi esetre sem azért, mert játék és szórakozás, sokkal inkább azért, mert egy nagy egésznek a része. Kis része.

Mintha csak Jézus a tanítványok kezébe adná, hogy helyezzék a közösbe, azokba az eseményekbe, melyek előrevetítik a gyászos nagypénteket és a dicső húsvétot. A tanítványok azonban értetlenkednek és azt a látszatot keltik szavaikkal, mintha Jézus „virágnyelven” fogalmazna a számukra…

Felolvastam Máté tudósítása szerint Jézus feltámadását. Jól ismert a történet: húsvét hajnalán az asszonyok elindulnak, hogy megnézzék a sírt. És a sír üres. A test eltűnt, és minden megkérdőjeleződik. Még magukhoz sem tértek az asszonyok az üres sír látványától, az angyal beszélni kezd: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” (Mt 28, 5-6).

Ezek a szavak szinte belesüvítenek a húsvét hajnalába, és az asszonyok gyorsan el is távoznak, hogy hírül vigyék a tanítványoknak.

„Ti ne féljetek!” – mondja az angyal az üres sírnál, amely arról árulkodik, hogy Krisztus feltámadt a halálból. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” – mondja Jézus elfogatása és kereszthalála előtt.

Milyen nagy szükségünk van ezekre a szavakra! „Ne félj, mert én veled vagyok!” „Ne félj, mert megváltottalak!” „Ne félj, mert Krisztus feltámadt!” – Ezek a mondatok mind bátorítani akarnak minket. Minket, akik tudhatjuk, hogy ki volt Jézus és mit tett értünk.

De a tanítványoknak és az asszonyoknak csak sejtése lehetett arról, hogy Jézus személye hatalmasabb volt, mint gondolták és hitték; és az Ő kereszthalála más volt, mint bármelyik más halál addig, mert a test és lélek nem maradt a sírban!

Ők sejthették mindezeket, de nem volt bizonyosságuk Krisztus feltámadása felől. Holott Jézus többször figyelmezteti őket! „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” – Jézus még elfogatása előtt készíti tanítványait. „…higgyetek Istenben és higgyetek énbennem…” – Jézus nem csupán elmondott valamit, hanem parancsolta tanítványainak, hogy higgyenek.

„Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” (Jn 14, 2). Jézus arról beszél, hogy el fog menni, hogy helyet készítsen nekik a mennyben, Atyja házában. Figyelmezteti őket, hogy a halál ne legyen rémületes dolog a számukra, hisz elkészített helye lesz mindenkinek, aki ismeri az utat.

Ott és akkor a tanítványok ezzel nem tudnak mit kezdeni. Tamás értetlenkedik, hogy nem tudják, hova megy Jézus, így az utat sem ismerik. Erre hangzik a kulcsmondat: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14, 6). Fülöp egyenesen azt kéri, hogy Jézus mutassa meg az Atyát, ami elégséges nekik a tájékozódásban…

Szeretett Testvérek, azt látjuk, hogy a tanítványok értetetlenek maradnak egészen Jézus haláláig és feltámadásáig, sőt! Egészen a Szentlélek eljöveteléig! Rendelkeztek minden ismerettel, de nem tudták összeilleszteni a részleteket.

Sokan vagyunk így ezzel mi is. Igaz, nekünk kicsit könnyebb dolgunk van, hisz a kezünkben van a teljes Szentírás, amely Istentől ihletett. Több mint 2000 éve ünnepeljük húsvét ünnepét, mely a keresztyénség legnagyobb ünnepe. A XXI. században is van egyház, vannak istentiszteleti alkalmak, ahol a Krisztus tiszta evangéliuma hirdettetik!

Mégis, olyan, mintha mi magunk is elvesznénk a részletekben. Van ismeretünk a Bibliából. Talán még hittapasztalatunk is van, mert egyszer-kétszer Isten felelt a kéréseinket megfogalmazó imádságunkra. De ennyi.

Valóban feltámadt? Valóban igaz mindez? De hát hogy lehet, hogy visszajött a halálból? Hogy lehet, hogy ekkora ereje és hatalma volt? Hogyan láthatta a jövőt? Ki volt ez a Krisztus? Valóban az élő Isten Fia???

Jézus azt mondja: „Én vagyok az út”. Milyen szerepe van az útnak? Elvezet minket a kitűzött célunkhoz. Ha elhatározom, hogy a boltban veszek egy kenyeret, akkor elindulok a bolthoz vezető úton. Ráállok arra az útvonalra. Ha elhatározom, hogy vasárnap elmegyek az istentiszteletre, akkor beülök az autóba, vagy felülök a trolira, villamosra, vagy gyalog elindulok a templomba vezető úton. Ráállok arra az útra, amely elvezet a célomig.

Jézus nem véletlenül mondja, hogy Ő maga az út. Nem véletlenül mondja, hogy Ő az Atyához vezet, de semmi más út nincs, amely Hozzá vezethet! Rá kell állnunk erre a drága Igére! Rá kell állnunk Jézus szavaira, mely élő és ható!

A tanítványok nem ezt teszik. Értetlenkednek csupán. Azonban, ha Isten éltet minket, 50 nap múlva, pünkösd ünnepén pontosan arról szólnak majd a híradások, hogy Jézus tanítványai mindent megértenek! Ráállnak Krisztus szavaira, hiszen ők már addig többször találkoznak a feltámadott Úrral, és megértik, hogy Jézus minden szava valóság! Csak Ő az, Aki elvezethet az Atyához! Csak Ő az, Aki által örök életünk lehet!

János evangéliumából ezt a szakaszt, gyakran temetéseken olvassuk, mint a feltámadás evangéliumát. Ez sem véletlen! Hisz egyértelmű sorok ezek arra nézve, hogy akik ráállnak Krisztus szavára; akik hisznek Őbenne, azoknak elkészített helyük van a mennyei Atyánál! Micsoda bíztatás ez a gyászoló szíveknek!

Ne nyugtalankodjék a mi szívünk! Jézus nagyon jól tudja, hogy emberi életünk halállal végződik. Tudja, hogy sokan félnek, sőt rettegnek ettől a ténytől, de Ő már elébe megy az aggodalmaknak, és bátorít minket!

A húsvéti tudósításban mit is mond az angyal az üres sírban? „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” (Mt 28, 5-6). Miért örömüzenet ez ma nekünk? Mert mi tudhatjuk, hogy mindaz, ami húsvétra virradóra történik, valóság! Láthatjuk, hogy összeáll végre a kép, mert Jézus mindezeket megmondta; próbálta felkészíteni az övéit és be is teljesedtek az Ő szavai.

„Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp?” (Jn 14, 9). Annyi ideje halljuk a húsvéti evangéliumot. Olyan régóta hallunk Krisztusról. Hát nem ismertük meg Őt?

„Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14, 9). Fülöp valóban látni akarta. Ez a tanítvány kifejezte az emberiség általános vágyát: meglátni az Istent. Ez a vágy egészségtelen formában bálványimádáshoz vezet vagy Isten dicsőségének valamilyen látható megnyilvánulásához.

Ma is bennünk van a vágy: meglátni az Istent. Szeretett Testvéreim! Láthatjuk Őt! Ha képesek vagyunk meglátni Krisztust, megláthatjuk az Atyát is! Hogyan? Ma is megláthatjuk Krisztust.

Nem azért vagyunk itt, az imádság házában, mert így illik. Húsvétot ünnepelünk, mely ünnepléshez hozzátartozik az evangélium, az örömhír, amely arról tesz tanúbizonyságot, hogy élő Urunk van!

Krisztus feltámadt a halálból, de nem a monda szerint. Ha nem lenne élő az evangélium, a Krisztusról szóló bizonyságtétel, akkor nem lenne élő gyülekezet sem. Akkor a húsvét ünnepe csupán a festett tojásokról, nyuszikról, sonkáról és a locsolkodásról szólna…

Ha nem lenne élő az evangélium, a Krisztusról szóló bizonyságtétel, akkor hiába olvasnánk a temetéseken a feltámadás evangéliumát, hisz ha Krisztus nem támadt fel a halálból, hiábavaló minden igehirdetés, és hiábavaló a mi hitünk is! (1Kor 15, 14).

Amikor Jézus tanítja a tanítványokat, hogy Ő maga az út az Atyához, akkor még nem értik a tanítványok. Még az üres sírnál sem igazán tudnak ezzel a ténnyel mit kezdeni. De aztán, az első pünkösdkor ráállnak erre a drága Igére! Ráállnak Krisztusra, hisz Róla tesznek bizonyságot szerte a világon – ahogy Jézus parancsolta nekik.

Ünnepzáró istentiszteletünkön bátorítok mindenkit: álljunk rá az Igére! Induljunk el azon az úton, mely a mi mennyei Atyánkhoz vezet! Fogjuk meg Krisztus kezét, és engedjük, hogy Ő vezessen minket!

Miért? Mert Ő élő Úr! Azért, mert az Ő feltámadása a mi feltámadásunknak is a záloga. Lehet mindez „virágnyelven” van a számunkra; lehet egy ismeretlen egész kicsi puzzle-darabkáig ezek. Mindenki maga érzi.

Én csak azt tudom, hogy én meg akarom ismerni ezt az egész képet, így ráállok arra az útra, amely az én mennyei Atyámhoz vezet. Megfogom az én Megváltóm kezét, és elindulok az ismeretlenbe, a kietlenbe, esetleg a szürkeségbe, a nehézségekbe, tudva, hogy nem vagyok egyedül.

Jézus mondja: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” (Jn 14, 11). Ámen.

Lovász Adrienn