2016.
Május elseje a munka ünnepe, szerte a világban. Nekünk, akik éltünk ’89 előtt, a felvonulásokkal, politikai felhangokkal tarkított ünnepek jutnak az eszébe. A fiatalabb generáció ilyenkor a Ligetbe ment, körhintázni, dodgemezni, sör-virslizni. Fellángolt a vita a munkával kapcsolatban kis hazánkban, mégpedig a vasárnapi boltzárral kapcsolatban. Kiváló alkalomnak tartom, hogy a munka ünnepén szóljak a munkáról, az azzal kapcsolatos keresztyén tanításról!
Nagyon érdekes, mert ez a parancsa Istennek két részből áll. A nyugodalomnapjának megparancsolása előtt, megparancsolja Isten a hat napig tartó munkálkodást! Az elmúlt hónapokban akaratlanul is egy érdekes tesztet végeztem, konfirmandusokon. Szóba került e parancsolat, és megkérdeztem többektől, hogy mit parancsol az Isten ebben a parancsolatban. A válasz általában az volt, hogy Isten a pihenést, a nyugodalmat parancsolja meg. Néhányan eljutottak odáig, hogy az Ő tiszteletére hív az Úr. Amikor megkérdeztem, hogy és még mit parancsol, az esetek 99%-ban nem kaptam választ. Nem vették észre a parancsban a munka parancsát is! Pedig benne van: 6 napon át munkálkodjál!
A legtöbb ember úgy látom, hogy elfeledkezik a parancsolat másik részéről. Eljutunk odáig általában, hogy az ember a hetedik napon nyugodjék meg, addig azonban kevesen, hogy e parancsolatban benne van a munka parancsa is: "Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat…" Sokan, tévesen nem becsülik meg a munkát. Nem látják isteni rendeltetését, és a munkát csak a bűn következményének tartják.
Pedig, a Szentírás első lapján már találkozunk a munkával. az emberi lét értelméhez kezdetektől fogva hozzátartozott a munka: Ádám őrizte a kertet, vigyázott rá és megbecsülte, ő adott nevet az állatoknak és növényeknek, valamint megtudhatjuk róla azt is, hogy művelte a kertet. Isten parancsára tette.
Hogy miben változott a munka, a bűneset után? Eredetileg a munkát úgy foglalhatnánk össze, hogy az alkotás örömet adott az embernek.
Isten büntetése eredményeként azonban nehézzé lett a munka, verejtékessé, és sokszor eredménytelenné. Azonban ez ettől függetlenül még isteni rendelés. Hozzátartozott az ember életéhez, és hozzá is fog tartozni mindig.
Nem kivétel ez alól a gazdag sem, a férfira és a nőre egyaránt vonatkozik.
Pál apostol tanít is a munkára, hiszen egy olyan világban élt az apostol, amikor egyesek annyira közelre várták Jézus eljövetelét, hogy a munkára már semmi hangsúlyt nem fektettek. Pál azt mondja: aki nem akar dolgozni, ne is egyék.
Érdemes a teljesség igénye nélkül néhány lépésben áttekinteni a munka-kultúrtörténetének minket érintő részeit, és a különböző korok munkával kapcsolatos gondolkodásmódjából levonnunk a szükséges konzekvenciákat.
1. A korai keresztyén gondolkodók úgy látták, hogy a munka az unaloműzés legjobb ellenszere. A legjobb fegyver a tétlenség ellen. Sok igazság van ebben a gondolkodásban. Ha csak Dávid király legnagyobb bűnsorozatát idézzük magunk elé, ott is minden a tétlenséggel kezdődött. Dávid egy alkalommal tétlenségében a palota erkélyén sétálgat. A tétlenség, a pszichológusok-rendőrök szerint is rossz tanácsadó: a bűnesetek igen nagy százaléka vezethető vissza erre az okra, a Szentírás pedig kifejezetten elítéli a tétlenséget, hiszen az emberlét céljához kezdetektől fogva hozzátartozott a munka. Dávid ekkor megpillant egy nőt, aki éppen fürdött, és tovább gurul a lejtőn. Kezdődik tehát az eset egy egyszerű tétlenséggel, és végződik gyilkossággal. Olyan, mintha valaki egy kis hógolyót dobna egy völgy felé, mire az leér, már lavina lehet, ami mindent eltemet. Tétlenség, kívánság, házasságtörés, más biztatása a törvényszegésre, gyilkosság. Ki kell tehát jelentenünk, hogy a munka, mint a tétlenség ellentéte igen fontos részét képezi az ember életének.
2. A középkorban érdekes módon kolduló rendek működtek, a krisztusi szegénységre hivatkozva. Ezekkel szemben létrejött egy szerzetesrend, amelynek hitvallása szerint a munka egyenesen Istentisztelet.
Kálvin János is hasonlóképpen látta a munka jelentőségét. És valóban, ha meggondoljuk, a munkának lehet istentisztelet jellege is. Hiszen, ha az ember a munkahelyén jól dolgozik, nem selejtet gyárt, nem késik, nem lóg, és nem alibi munkát végez, ahogyan világunkban sokan teszik, azzal tulajdonképpen saját környezetében Istenre mutat. Megbecsüli az erőt, tehetséget, amit Istentől kapott, és használja azokat Isten dicsőségére, embertársai javára. Ilyen értelemben tehát valóban istentisztelet a munka!
A munka a középkor után – a legtöbb munkaterületen elgépiesedett, a munkafázisok elválasztódtak egymástól, míg régen egy mester minden munkafázist ismert, ma már ez nem így van. Ezért a munka a legtöbb esetben elembertelenedett.
3. A szocializmus korszakában különbséget tettek a kétkezi munka és a szellemi munka közt. Azt, aki nem kétkezi munkát végzett, lebecsülték. Ma, bizonyos sznob körökben épp fordítva történik mindez. Pedig mindenféle munka egyenrangú.
Az azonban már különböző, hogy az ember hogy áll hozzá, és hogy végzi. A jó hozzáállás, a szorgalom nagyon fontos. Volt egy mondás a szocialista világban: „úgy dolgozz, hogy a munkához mások is hozzáférjenek”- azaz lógj, alibi munkát végezz. A keresztyén gondolkodással ez összeegyeztethetetlen.
4. Nem szabad azonban a munkát abszolutizálni sem. A kapitalista világnak épp ez e kísértése. Az ilyen típusú gondolkodásban a teljesítmények válnak döntővé. Mit termelsz, mennyi profitot hozol, Lochmann erre a teljesítmény etikájában mutat rá, amikor felteszi a kérdést, hogy mi van azokkal teljesítménykényszeres világunkban, akik nem tudnak teljesíteni? Mi van a csökkent munkaképességűekkel, a fogyatékosokkal? Vagy, mi van azokkal, akik nem mérhető munkát végeznek? Vagy, mi van azokkal, akik nem jutnak munkához, vagy egy adott terület leépítése miatt az utcára kerülnek? Mi van a munkanélküliekkel? Nem a munkában kell tehát lemérnünk egy embertársunk abszolút értékét! Ráadásul, nem is nekünk kell lemérnünk a másik értékét, ez isten feladata!
Mit mondhatunk tehát mindezek fényében? Mit parancsol Isten ebben a parancsolatban?
Azt, hogy a legjobb tudásunk szerint álljunk helyt munkánkban, azon az életterületen, ahova az Úr állított minket.
Szorgalmunkkal, igyekezetünkkel példásan végezzük el feladatainkat, hiszen ezzel Istenre mutatunk – hálát adva azért, hogy van munkánk, erőnk, tehetségünk, akaratunk.
Soha semmiféle munkát ne nézzünk le, mert minden munkára szükség van! Soha, semmiféle munkát végző embert ne nézzünk le, és ne tartsuk magunkat különbnek a másiknál!
Ha épp eredménytelennek tűnik munkálkodásunk, gondoljunk arra, hogy ez bűneink következménye, de gondoljunk arra is, hogy Isten megáldhatja a munkánkat így is!
És, ezen a napon gondoljunk hálaadással azokra, akik nem csak hat napon át munkálkodnak! Akiknek sokszor nincs pihenőnapjuk, mert ott voltak a gyermekágyunk mellett, mert mostak-főztek-takarítottak ránk, utánunk. Mert éjjel is felriadtak álmukból, ha csak felsírtunk, akikhez odamehettünk, amikor bajunk-gondunk volt, akkor is ha épp fáradtak voltak. Gondoljunk hálatelt szívvel édesanyánkra, és adjunk hálát értük!
Végezetül pedig tegyük össze a parancsot: hat napon át munkálkodj, a hetediket Istennek szenteld. Ha Ő parancsolja a munkát, akkor neki ahhoz is köze van!
Az Ő királyi uralma a teljes hetünkre kiterjed tehát! Adjuk át neki teljesen heteink minden egyes napját. Így legyen, Ámen
Juhász András