2016.

Néhány napja olvastuk ezt a történetet, amely sok írásmagyarázó szerint az újszövetség legszomorúbb története, és amellyel szeretném folytatni a Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz sorozatunkat!  Miért gondolják sokan, hogy ez az újszövetség legszomorúbb története? Csodálatos elindulás, és a vége mi? 

A fiú Jézushoz megy, és felteszi a legfontosabb kérdést, amit ember feltehet: „Mit cselekedjek, hogy az örök életet elnyerjem?” Szokatlan kérdés egy fiataltól, aki ráadásul gazdag is. A fiatalok többsége ugyanis a jelenre koncentrál, a „carpe diem” elvét vallja, távolinak tűnik a halál, és fiatalként határtalanok a távlatok.  Egy filmet láttam, amelyben egy férfi, Afrika AIDS-ben legfertőzöttebb részén élő fiatal prostituáltakat kérdezett meg arról, hogy nem félnek-e. A lányok nevetve mondták: „Miért félnénk valamitől, amibe 10 év, múlva halhatunk bele, amikor meg már úgy is öregek leszünk…Gazdagon pedig még inkább így van ez. Gazdagon ugyanis az ember  hajlamos arra, hogy függetlenítse magát Istentől, a vagyonával. Nem kell elimádkozni a „Miatyánk” mindennnapi kenyérét mondott fohászát, hiszen ott van az asztalon, több is belőle, mint az elég! Van miből „élni”, van mit a tejbe aprítani, tervek, ötletek megvalósíthatóaknak látszanak, van erő és egészség is a pénz mellé. Ritka tehát - (nézzük meg mi lesz a fiatal médiasztárocskákból, fiatal politikusokból, gazdag vállalkozók gyermekeiből) - ha valaki ilyen adottságokkal nem a jelen élet lehetőségeit kutatja, hanem az eljövendő világ értékeit szeretné megismerni. Ez a kiindulási pont. Vágy ébred valami más után a szívében.

Megvallom nektek, hogy nagyon hálás vagyok azért, ha egy fiatal városunkban nem a Sing-ben való pörgést keresi, ha nem a JATE KLUB zajában találja meg önmagát, ha nem a Sziget fesztiválon issza szét a máját, hanem más után van vágy a szívében! Hálás vagyok, a múlt héten kirándult cserkészeinkért, kisifiseinkért, gyermekistentiszteletekre jövőkért, hittanosokért, a gyülekezetbe jövő fiatalokért! Nagy a felelősségünk irántuk! Imádságban kell őket hordoznunk, szeretetben tanítanunk, hogy a jó kezdetet boldog megérkezés kövesse majd!

És hálás vagyok azokért az idősebb testvérekért is, akik itt vannak, kora gyermekségüktől, vagy újra itt vannak hosszabb, vagy rövidebb kihagyás után, mert érzik, hogy Isten népe tagjaiként Jézus urunkkal való közösségben az örök élet vár rájuk!

2. A fiú jó nevelést kapott. A Törvény útján jár, azon keresi Istent. De vajon jó ez az út? És egyáltalán azok az utak, amiket mi igyekszünk építeni Isten felé? Vagy csak, ahogy Fehér Gábor írta, semmibe ívelő hidak? Farizeus, de a jobbak közül. Igaznak tartja önmagát, amit vagyona igazol számára (farizeusi gondolkodás szerint: a vagyon isten ajándéka, mintegy jutalma az igazak felé). A farizeusi rabbinizmus szerint a gazdagság, az egészséggel, sikeres élettel együtt jutalom. Jutalma a feddhetetlen életnek, amely a törvény megtartásából következik. Véleményük szerint a hívő embert megáldja az Úr, és ez feltétlenül meglátszik annak vagyoni helyzetén, illetve társadalmi elismertségén is. Következésképpen, aki nem gazdag, annak valami nincs rendben a törvényhez fűződő kapcsolatában. A vagyonnak örülni kell, hiszen Isten adománya. Körülnézve azonban a farizeusok azt láthatták, hogy nemcsak olyan emberek élnek jól, akik Istent szolgálják, hanem azok is akik esetleg vagyonukat jogtalanul szerezték. Az ilyen gazdagok megvetendők a szemükben. Ebbe a csoportba tartoztak a vámszedők. Ez a szemlélet igen közel áll a polgári protestantizmus tulajdon értelmezéséhez, illetve ez él tovább az ún. "Jólét teológiájában”, amit a Hit gyülekezete vall leghangosabban kis hazánkban, akik azt tanítják: ha Istennel jársz, akkor gazdag, egészséges, sikeres leszel. Ezért vonzanak sportcsarnoknyi embertömeget, hiszen tegyük szívünkre kezünket, ki ne szeretne így élni?

3. Jézus a 2. kőtábla parancsaihoz utasítja. Tartsd meg a parancsolatokat! Emberekkel kapcsolatos parancsokról van szó.(nincs szó Istenről, csak emberekről). A fiú válasza meglepő: Megtartottam (megtartható?- a korabeli gondolkozás szerint igen).A zsidóság a törvényt megtarthatónak vélte, amely azonban önmegváltást jelent. Jézus belemegy a játékba, elfogadja alapnak: ha te ennyire jó vagy, akkor csak egy ici-picit kell hozzátenned: add el minden vagyonod. Erre már képtelen a fiú. (Lemondást nem vállal, hiszen azzal elismerné, hogy nem igaz ember) Ma is sokakat taszít ez Krisztustól. Lemondani valamiről. Valós félelem? Mit tudunk erre mondani?

4. Jézus ebben a történetben nagyon kemény ítéletet mond a gazdagság, siker, pénz és rang felett: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába jutni.".

A tű foka kifejezést sokan és sokféleképpen próbálták magyarázni: kapuk melletti kiskapu, ahol a tevét le kellett málházni, éjszaka a városok nagyobb kapui be voltak zárva, csak ez a keskeny kapu volt nyitva, amit könnyen lehetett őrizni. A tevét, mikor átment rajta le kellett málházni, le kellett venni róla a terhet. Így, nehezen ugyan, de átmehetett a kapun. Ha e képet fogadjuk el, akkor a következő derül ki számunkra ezen értelmezésen keresztül: csak az jut be az Isten országába, aki „lemálháztatik”, akiről lekerülnek a terhek. A gazdagnak a gazdagsággal együtt járó nehézségek – az önelégültség, a gőgösség és  a vagyonnal kapcsolatos magabiztosság vagy egyéb más jelent terhet.

De vajon nekünk milyen terhektől kell megszabadulnunk, hogy azon a keskeny kapun átjussunk? Mi az ami nyom bennünket, ami nyomaszat, amitől a földre roskadunk, vagy mondom másképp: mi az, amitől nem férünk be az Isten országába? Mi a mi málhánk, terhünk, vagy más szóval bűnünk, amely elválaszt Istentől?

A tehertől való megszabadulás nem megy magától. Nem megy önerőből, csak külső segítséggel lehetséges. A tevét is a gazdája málházta le, szabadította meg terhétől, és juthatott így át a biztonságot jelentő falakon túlra.

Minket is csak külső erő, az Isten ereje szabadíthat meg mindentől, ami miatt nem léphetünk át az Isten országa kapuján. Egyedül nem megy! Próbáltátok már önerőből? Erről szólnak fogadkozásaink, erről beszélnek félresikerült. „holnaptól jobb leszek” kísérleteink. Viszont ha Istenhez fordulunk, őszinte alázattal és bűnbánattal leborulva előtte, ő segít abban, hogy a terhek lekerüljenek rólunk, hogy beférjünk azon a keskeny kapun.

Ha a kép értelmezésében a másik magyarázatot fogadjuk el, azaz a tű foka egy varrótű foka, akkor még inkább nyilvánvalóvá válik az, hogy önerőből nincs lehetőség az üdvösség megszerzésére.

Gondoljunk bele, egy tevét egy varrótű fokán hogy lehetne átvezetni?

Csak csoda, mégpedig hatalmas, nem emberi beavatkozás eredményeként!

Nem véletlen, hogy a tanítványok meg is kérdezik: „Kicsoda üdvözülhet tehát?” És jön Jézus válasza: „embereknél lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”. 

És valóban azt láthatjuk, hogy a fiú, aki önerőből kereste Istent, aki igaznak hitte magát, és saját vallásos teljesítményétől elájulva csak arra várt, hogy Jézus is igaznak nevezze, megkeseredve-megszomorodva elment.

Nem tudjuk megszomorodása mit eredményezett. Egyesek szerint nincs happy-end, azaz elment mert nem tudott és nem is akart lemondani vagyonáról. Más magyarázat szerint megszomorodott, mert szembesült azzal, hogy ő is bűnös, aki rászorul Jézusra, nem csak a nyilvánvaló bűnösök, hanem ő, a sokak által igaznak tartott ember is. Ez esetben jó vége lehet a történetnek: a bűnök miatti megszomorodás ugyanis megbánhatatlan megtérést szül az örök életre.

A történet azonban nyitva maradt, hiszem, hogy tudatosan. Azért, hogy elgondolkoztasson minket, akik olvassuk, akik hallgatjuk azt: hol is állunk most? Akarjuk-e, hogy Jézus belenyúljon életünkbe, hogy megszabadítson minket teherként hordott, nyomasztó bűneinktől, vagy jól érezzük magunkat úgy ahogy vagyunk? Látjuk-e azt, hogy nélküle annyi esélyünk van az üdvösségre, mint egy tevének a tű fokán való átmenetelre? Nyitott a történet a mi számunkra is…

Juhász András