2016.
Szeretném folytatni néhány hete megkezdett sorozatunkat, amelynek címe: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Szeretném, ha láthatnánk Urunkat a mában is, és nem csak a tegnap Jézusa lenne számunkra, de életünk Uraként, a jelen és jövő királya is. Csütörtökön olvashattuk ezt az igeszakaszt, amely sokak szerint a hálátlanság iskolapéldája!
De valóban ennyire egyszerű lenne a történet feloldása? Csak a hálátlanságról van szó? Úgy vélem sokkal többről, például a hálátlanság lehetséges okairól, és a hálaadás lehetséges módozatairól is.
A történetben Jézus meggyógyít tíz leprást. A lepra gyógyíthatatlan betegség volt a korban, és bizony a világ sok területén még ma is az. Egy baktérium következtében – amelynek ideális helyet a kosz, a szemét, a nem megfelelő higiénés viszonyok biztosítanak – a test szinte elevenen elrothad. Súlyosan fertőző betegség, amely az esetek szinte mindegyikében halállal végződött. Hacsak nem történt valami rendkívüli, hacsak nem történt csoda. Az Ószövetségben olvashatunk leprás gyógyulásáról: a szíriai Naámánt gyógyítja meg Elizeus próféta által az Úr. Az Újszövetségben pedig Jézust láthatjuk több történetben is, leprások mellett megállni – gyógyító orvosként.
A leprásokkal való találkozásában Jézus a mózesi törvények szerint jár el, valamint a törvénynek megfelelően viselkednek maguk a leprások is: Mózes harmadik könyve részletesen foglalkozik a leprával, a bélpoklossággal. Elő volt írva, hogy a leprásnak figyelmeztetnie kellett mindenkit, hangos kiáltással arra, hogy leprás, hogy fertőző beteg. A tisztulást pedig a papnak kellett kinyilvánítani, miután megvizsgálta a beteget. Jézus ezért küldi a papokhoz a leprásokat.
A történet szerint a tíz leprásból egyetlen tér vissza Jézushoz. A többi kilenccel kapcsolatban nem tudunk semmit. Hallottam olyan magyarázatot, amely szerint a többi kilenc örömmel szaladt családjához, elfelejtkezve arról, hogy gyógyulását kinek köszönheti. Azonban a kérdés nem ennyire egyszerű. Ezek az emberek ugyanis a templomba mentek a papokhoz. A poklosság törvényei szerint ilyen esetekben áldozatot kellett bemutatni annak, aki tisztulni akart. Valószínű, hogy ezek az emberek bemutatták az áldozatot, és ezzel úgy érezték letudták hálájukat az Isten felé. Jézus felé pedig nem érezték lekötelezve magukat, hiszen nem embertől való a gyógyulás, vallásos képzeteik nem engedték, hogy az ember Jézusban felismerjék az Isten Fiát. Hitbeli látásmódjuk volt tehát az akadálya az igazi hálaadásnak, így maradhatott el visszatérésük. Az egyetlen visszatérőt nem kötözték zsidó vallásos képzetek, hisz samaritánus volt, így köszönhette meg Jézuson keresztül Istennek a gyógyulást. A kilenc ember hálátlansága tehát abból fakadhatott, hogy a hálaadást letudni vélték áldozatukban, így azonban a konkrét hálaadás, azon valaki felé, akitől a gyógyulást kapták, nem történt meg.
Úgy érzem, hogy ma is sok ember hálátlansága ebben a gondolatkörben keresendő.
Nem is tudja sok ember, hogy kinek kellene igazán hálásnak lennie! Nem is tudja, hogy kinek tartozik az elvett jókért köszönettel! Nem tudja, és így a mindennapi élet részeként éli meg az Isten csodáit, ajándékait. Sokan így az élet természetes velejárójának tartják a sok-sok jót, az ajándékokat, és elmarad a hálaadás.
Mikor adtunk utoljára hálát azért, hogy van tiszta ivóvizünk, van mit ennünk, van tető a fejünk felett, nem bombák robbanására kell ébrednünk?
Mikor köszöntük meg azt, hogy van munkahelyünk, így megélhetésünkről gondoskodva van, hogy van erőnk, tehetségünk végezni mindennapi munkáinkat?
Mikor köszöntük meg utoljára egészségünket, vagy azt, hogy az életünkben jelen lévő szenvedések elhordozásához volt erőnk?
Mikor köszöntük meg utoljára a mellettünk élő szerető szívű embereket, rokonokat, barátokat, a gyülekezet tagjait? Van-e aktív, igazi hálaadás az életünkben, vagy természetesnek veszünk mindent, ami körülvesz, és élünk a világban?
És végül, ha életterületeinken gondolatban végigmentünk, mikor adtunk hálát utoljára Jézus miattunk, helyettünk és érettünk való áldozatáért, a legnagyobb ajándékért, amit Isten nekünk készített? Érdemes ilyen füllel hallgatni a lectioként felolvasott 65. zsoltárt, ahol a zsoltáros végiggondolja a testi és lelki javakat, amelyben Isten részeltette őt, majd pedig hálát ad mindezekért!
A 9:1-es arány arra is figyelmeztet bennünket ugyanis, hogy sokkal több a megajándékozott ember, mint az olyan, aki hálás is az Isten ajándékaiért!
Igehirdetésem elején szóltam arról, hogy nem pusztán a hálaadásról, annak elmaradásáról, illetve az okokról szeretnék szólni, hanem arról is, hogy melyek a hálaadás lehetséges módjai számunkra. Hogy viszonyulhatunk helyesen, hitgyakorlatunkban e kérdéshez?
Nagyon jó, ha az ember tud imádságban hálát adni! Azon túl, hogy a kapcsolata élő az Istennel, arra is rá kell ébrednie közben, hogy mennyire gazdag, mennyi ajándékot kapott, azaz mennyire szereti őt az Isten. A naponkénti, átgondolt hálaadó imádság az elégedettebb élethez is hozzásegíthet minket.
2. De, ezen túl másként is hálát adhatunk. Mindez kiegészíti, teljesebbé teszi hálaadó imáinkat. Hálát adhatunk úgy is, hogy a megkapott ajándékokból valamit visszaadunk az Istennek. Neki szenteljük, mintegy feláldozzuk, lemondva annak tulajdonjogáról.
Rengeteg minden tartozhat ide: legelőször is talán az időnk. Kaptunk Isten kegyelméből időt, amelyet e földön tölthetünk el. Ebből visszaadhatunk neki valamennyit. Visszaadhatjuk úgy, hogy keressük a vele való közösség lehetőségét egyéni és közösségi szinten is. De, visszaadhatunk úgy is valamit az időnkből, ha embereken keresztül szolgáljuk Őt. Ha észrevesszük azt, akinek időnkre van szüksége, egy beszélgetés, egy látogatás erejéig. Kaptunk tőle erőt, amely erőből szintén visszaadhatunk neki valamit. Úgy, hogy a mellettünk vagy köztünk élő erőtleneket erősítjük, emeljük felé. Kaptunk tőle pénzt, ki többet, ki kevesebbet, amelyből szintén adhatunk vissza. Akár adakozás formájában, a közösségeinket erősítve így is, akár úgy, hogy a rászoruló embert találjuk meg pénzünkkel, és a földi életet ez által élhetőbbé tesszük számára. Ha szép hangot kaptál tőle, hálát adhatsz neki úgy is, hogy ezen ajándékot az Ő dicsőségére is használod. Ha valamilyen kézügyességet kaptál, azt is visszaforgathatod, egy családi napon. Türelmeddel, szereteteddel, mosolyoddal, empátiáddal szintén hálát adhatsz neki.
Meg lehet és meg kell találnunk azokat a módokat, amelyek hálaadó élethez segítenek bennünket! Úgy, ahogy az egykori SDG-s címeren láthattuk: egy kéz egy szívet emel égő áldozatul az Istennek.
Elgondolkodtam azon, hogy mit érezhetett Jézus, amikor egy ember ment hozzá vissza tízből, amikor kilenc nem adott hálát. El tudom képzelni csalódottságát, fájdalmát..Ha fogalmazhatok Istennel kapcsolatban antropomorf módon, akkor azt mondanám: ma is így érez a mi Urunk a hálátlanságunkat látva..ne szomorítsuk Őt!
Drága Testvérek!
Vannak, akik megijednek, azt gondolva, ha valamit adnak, amit Ők is úgy kaptak szegényedni fognak. A világ törvényszerűségei szerint ez így is van. Azonban Isten országában mások a törvények. Hálaáldozatunk által még mi gazdagodunk! Adja meg Isten nekünk, hogy ezt beláthassuk, így pedig életünk kiteljesedhessék a hálaadásban. Ámen
Juhász András