2016.

Az elmúlt napokban, és a reánk következő néhány napban Bibliaolvasó kalauzunk vezetésével a Hegyi Beszédet olvashattuk, olvashatjuk. Ez az egység Máté evangéliuma 5-7. tartó részei. A Hegyi Beszédet Isten országa alkotmányának nevezik, igen találóan a Bibliamagyarázók.

Ebben az egységben találhatók a Boldogmondások, a helyes ima, adakozás és böjtgyakorlatra vonatkozó jézusi tanítások – azaz az igazi kegyesség megélésének gyakorlata, a helyes imádság modellje, a Miatyánk, a gondviselésről szóló tanítás, valamint Jézus törvényértelmezése, az úgynevezett antitézisek.

Ezen antitézisek közül vettem ma, bizonyságtételem alapigéit, a holnapra kijelölt újszövetségi igeszakaszt.

Jézus ezekben az egységes felépítésű parancsolatokban a Tízparancsolat második kőtáblájára, azaz az ember-ember közti kapcsolat alapjaira mutat rá. A parancsolatok felépítése a következő:

1. Megmondatott a régieknek, és következik ezután egy ószövetségi parancs – ez a tézis.

2. Majd Jézus így szól: „Én pedig ezt mondom nektek…”, és következik valami, ami pozitív módon felülmúlja az ószövetségi parancsot. Ez az antitézis. Jézus azonban nem ellene mond az Ószövetség törvényeinek, hanem az eredeti, Istentől jövő értelmezésre mutat rá.

Ez a parancs, tulajdonképp a hatodik parancsot adja elénk, jézusi megközelítésből, azaz a „Ne ölj!” parancsát, és hogy lássuk mennyire fontos dologról van szó, Jézus nem is egy, hanem egyenesen két antitézisben szól. Az első antitézis bevezetése: „Megmondatott a régieknek, ne ölj…” Ebben a magyarázatban Jézus a gyilkosságok indítékára mutat rá. Megmutatja, hogy aki haragszik, aki gyűlöl, az már csak egy lépésre van attól, hogy öljön. Lehet, hogy nem teszi meg soha ezt a lépést, de gondolatban megteheti. (Ugye ismerjük Szeretett Testvéreim azt a mondást, hogy ha szemekkel és gondolatokkal ölni lehetne…). Jézus tehát a gondolatok, az érzések, az indulat szintjére viszi a parancsolatot, de ezzel az értelmezéssel nem újat hoz, csak visszatér a Kain-Ábel konfliktus biblikus értelmezéséhez. Azaz, ahhoz a gondolathoz, hogy az első gyilkosság oka a harag volt, amelyből egyenesen következett az, hogy Kain agyonütötte testvérét. Összefoglalva tehát Jézus a gyilkosság mechanizmusára mutat rá, és a megelőzés lehetőségét villantja fel.

Ezen túl, Jézus az alapigeként felolvasott negyedik antitézisben is foglalkozik a gyilkosság kérdésével, mégpedig a szemet-szemért elvét vizsgálva.

Ez, egyben elvisz bennünket az emberiség jogrendjének egy jelentős állomására, amit Jézus korában intenzíven gyakoroltak, és az előzményekhez képest modernnek tartottak. Mert mi volt a kiindulási alap? A vérbosszú, amelynek családok, nemzetségek estek áldozatul, emberöltőkön keresztül ellenségeskedést támasztva ember és ember közt. Egy ember halálával indult a láncolat, ezt megtorolta az áldozat családja, a gyilkos megölésével. Ekkor, a gyilkos családja következett, és ez így ment az utolsó emberig. Ehhez képest, a mózesi jogrendben gyökerező szemet-szemért, fogat-fogért, zúzódást-zúzódásért elve valóban modern elv, hiszen a bűnnel arányos büntetést, visszacsapást tesz lehetővé, és leállítja a vérbosszú láncolatát, mielőtt az elkezdődne. Mi baja akkor Jézusnak ezzel a joggyakorlattal? Hiszen, szívünk szerint mi is ezt a megtorló jogrendet alkalmazzuk, és alkalmaztatnánk az állami joggyakorlatban is, azaz a bűnnel arányos mértékű büntetést. Hogyan, és főként miért írja ezt felül ezt Jézus?

Három konkrét gyakorlatra mutat rá Jézus e témával kapcsolatban, és valamire, ami látszólag nem kapcsolódik ide, ám mégis ide tartozik!

1. Aki arcul üt-tartsd oda a másik orcád is. Ez a parancs az akaraterő-önuralom parancsa. Képzeljük el a következő élethelyzetet, valaki kezet emel ránk, és mi nem emeljük ütésre a kezünk, nem toroljuk meg, nem mérünk megelőző csapást, hanem a másik orcánkat is odatartjuk. Mindezt képzeljük a szavak szintjén is, hiszen viszonylag ritkán fordul elő velünk, hogy valaki fizikai értelemben emel kezet ránk. De, a szavak szintjén, egy-egy vitában, veszekedésben, vajon hogy reagálunk? Válaszlépéseink az evangélium lelkiségét követik, vagy a világ diktálta tempó szerint élünk? Legyen fohászunk nagy költőnk verse: „Milyen jó lenne nem ütni vissza, se kézzel, se szóval…” Vagy menjünk még mélyebbre: a szavak szintjén is viszonylag sokszor odatartjuk másik arcunk, hiszen nem mindig szólunk vissza – ez is nagy dolog már, de vajon a gondolatok szintjén mi a helyzet? Ott is odatartjuk arcunk? vagy belülről fortyog bennünk a düh, de közben hallgatunk? Ez az indulat belülről mar, pusztít bennünket! És, Jézus szerint ugyanolyan helytelen, mint a visszavágás, akár a szavak, akár a tettek szintjén!

2. Pereskedésbe ne fogj! Ez a jézusi mondat a lemondás jogára világít rá. Lenne rá lehetőségem, esetleg nekem van igazam, mégis a békesség érdekében nem élek jogaimmal! Lemondok valamiről, és ezzel a békességet munkálom környezetemben. Nem egyszerű, az elsőhöz hasonlóan ez az út sem! Ám, a harmadik, ha lehet ilyet mondani még nehezebb!

3. Ha valaki egy mérföldre kényszerít, azzal menj el kettőre. Ez a jog, a római megszállók joga volt. A megszállt területen a római katonának joga volt a több 10 kg-os menetfelszerelését egy mérföldön keresztül cipeltetni egy arra járó lakossal. Jézus azt mondja, hogy ne egy mérföldet vállalj, hanem kettőt! Jaj, de sokan gyakorolják ezt, családban, a gyülekezetben, a barátokkal, szeretteikkel! Ezt nevezi úgy Ravasz László, hogy a „kötelesen felüli élettékozlás”. Olyan életterület ez, ahol oly sokszor nem érvényesek a jognak, a józan észnek a szabályai, mert ez az önfeláldozás világa! Jó, ha ezt tudjuk tenni azokkal, akik kedvesek szívünknek, de az ige arra tanít, hogy MINDENKIVEL ezt kell tennünk. A második mérföld, ugyanis nem a számunkra barátról, nem is a közömbösről, hanem egyenesen az ellenségről szól!

Mire való mindez? Miért gyakoroljuk ezt? Van értelme?

Van, hiszen gondoljunk bele a másik ember lehetséges reakcióiba! Az első gondolata talán az lesz, hogy élhetetlen elmeháborodottnak titulál minket, de a következő gondolata már az okokat kutatja! Honnan van erőnk erre? Mi motivál? És a jogunkról való lemondás útja, a második mérföld, a másik arc odatartása, hitelessé tesz bennünket a bizonyságtételben! Hitelessé, hisz nem csak beszélünk a krisztusi szeretetről, de meg is éljük azt! Az az indulat van ugyanis bennünk, amelyre a Filippibeli gyülekezethez írt csodálatos Krisztus-himnusz rávilágít: a szeretet indulata!

Mindháromnak lesz következménye az emberekkel való kapcsolatban, ha az ember ugyanis így tud élni, akkor hitelessé válik embertársai szemében, és még inkább hitelessé válik az az Isten, akiben hisz. És ez a CÉL!

4. A negyedik jézusi kiegészítés így szól: „Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól el ne fordulj!”. Hogy kerül e gondolatsor a ne ölj parancsához? Úgy, hogy Jézus továbbviszi a ne ölj értelmezését, és kiterjeszti arra is, ha az ember elmulaszt valamit, amivel esetlegesen embertársa halálát okozza. Ha valaki kér tőled, az valószínűleg hiányt szenved. Ha hiányt szenved, annak lehet az is a következménye, hogy belehal a hiányba (élelem, ruházat stb.). Itt van nagyon komoly feladata a gyülekezeti szeretetszolgálatnak, a diakóniának! észrevenni, a valós szükséget, és megelégíteni embertársaink, felebarátaink hiányát!

Jézus e formában ugyanis a pozitív felülmúlás álláspontjára helyezkedik. Jakab apostol viszi tovább levelében e gondolatot, amikor a hit és a cselekedetek viszonyáról beszél. Arról szól Jakab, hogy a hit, a jó cselekedek nélkül halott. Nem általában cselekedetek, hanem a hitből fakadó jó cselekedtek azok, amelyek mintegy láthatóvá teszik a hívő embert!

Luther Márton a Nagy Kátéjában pedig még keményebb formában szól róla: Nemcsak ott vétünk a ne ölj parancsa ellen, ahol gonoszul cselekszünk, hanem ott is, ahol a lehetséges és szükséges jót nem cselekesszük meg. „Ha egy meztelen embert elbocsátasz, nem adsz neki ruhát, akkor engedted megfagyni. Ha valakit éhezni látsz, és nem adsz neki enni, akkor hagytad éhenhalni. Vagy látsz valakit, egyéb szükségben halálra ítélve, és nem mented meg, noha tudnád az útját és a módját, akkor te ölted meg őt…Mert megtagadtad tőle a szeretetet, és megraboltad a jótettől, mely által életben maradhatott volna.”.

Kálvin is szól erről, az Institutióban: „Hűségesen mindent meg kell tennünk, ami a hatalmunkban áll, hogy a felebarátunk életét oltalmazzuk, és mindent fel kell használnunk, hogy az ő jólétét segítsük, s kárát elhárítsuk.”.

Isten országának alkotmánya ma e négyes lehetőségünkre, sőt kötelességünkre hívja fel a figyelmet! Akaraterő-önuralom, lemondás, alázat, és a gyakorlatban megnyilvánuló szeretet, az embertársért, az Úrra tekintve.

De, jó ha tudjuk, hogy mindez csak akkor működik, ha Isten szeretete hat át bennünket, saját erőből nem megy.

És, azt is jó, ha szemünk előtt tartjuk, hogy így, betűről-betűre a törvény igazi értelmét nem tudjuk betölteni, mindig, minden élethelyzetben!  Nem tudjuk betölteni, mert ha képesek lennénk rá, akkor ember feletti szuperemberek, angyalok lennénk. Ha magunkba nézünk, akkor tudjuk, hogy ez nem így van. Tudjuk, hogy olyan sokszor indulataink, érzéseink uralnak, és nem mi uraljuk azokat! Oly sokszor a bűn az ajtó előtt leselkedik, ránk vágyakozva, és mi ahelyett, hogy uralkodnánk rajta, alárendelt szerepbe jutunk. Mivel pedig ez így van, annál inkább tisztában kell lennünk azzal, hogy kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk! Isten kegyelmére szorulunk, amelyet Jézus áldozatának elfogadásával nyerünk el! Ezen áldozat tesz késszé arra, hogy Istenhez méltóbban, szebben, szentebben, elhívásunk szerint éljünk ebben a világban.

Imádkozzunk azért, hogy ez így legyen. Ámen

Juhász András