2016.

Egyházunkban hagyományosan február első vasárnapja a szeretetszolgálat, a diakónia vasárnapja. A szeretetszolgálat, az igaz egyház ismertetőjegyei közül az egyik ismérv. Négy alappillért jelöl meg a reformátori teológia: az egyik, az ige tiszta és elegyítetlen hirdetése, a második, a sákramentumok kiszolgáltatása Krisztus rendelése szerint, a harmadik az egyházfegyelem gyakorlása, ugyancsak jézusi alapokon, és a negyedik a szeretetszolgálat megélése. Olyan jó tudnunk azt, hogy egyházunk, és hiszem, hogy benne gyülekezetünk is ezen alkotóelemekből épül fel, ahol Jézus az alap!

Az elmúlt hét szombatján, Szentesen vehettünk részt, a gyülekezetből több mint tíz testvérrel, a „Hirdesd az Igét” program záró alkalmán, ahol püspök úr, a református szeretetszolgálat elindulásáról beszélt. Elmondta, hogy mind Luther, mind Kálvin tiltották a koldulást, az olyan városokban is, ahol a szegények aránya akár a hetven százalékot is elérte. És, ezt nem embertelenségből tették, hanem biblikus indokkal. A középkori egyház egyik jellemzője volt, a bűnök bocsánatával való üzérkedés, az érdemszerző jócselekedetek szerzése. A korban elterjedt gondolat volt, hogy mintegy „bevásárolják magukat az üdvösségbe” azok, akik a rászorulókat támogatják. Megveszik az üdvösséget. Ez pedig gyökeresen és minden ponton ellenkezik a Szentírás tanításával! Egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által, Isten kegyelméből, és ingyen van üdvösségünk! Mi, a tetteinkkel ehhez nem tehetünk hozzá semmit, ám mégsem mondhatjuk, hogy nekünk semmit nem kell tennünk, mert igenis kellenek a jó cselekedetek, amelyek hitünket mutatják, Isten szeretetére adott válaszként! Nem érdemszerzők, hanem hálás válaszok! Reformátor atyáink megtiltották a koldulást, ám a nyomorult, a rászoruló embereket nem hagyták magukra! Szervezett módon gyűjtve az adományokat, kialakították Európa első szociális hálózatát, a szegényeket, a betegeket, az árvákat, az özvegyeket, az időseket nem hagyva magukra!

Jó volt megtudni, hogy az első kórházakat, ahogy akkor nevezték ispotályokat hitvalló eleink építették, és benne diakónusaink, diakonisszáink szolgáltak. Olyan jó, hogy egy olyan egyháznak lehetünk tagjai, amely ennyire komolyan vette, és komolyan veszi a szeretetszolgálatot, ahol intézményi szinten, és gyülekezeti szinten egyaránt észreveszik a rászoruló szükségét, és a lehetőségekhez képest igyekszenek megelégíteni azt!

A felolvasott történet, a mai napra kijelölt újszövetségi igeszakasz is elénk állít diakónusokat, szeretetszolgákat. Nézzük meg példájukat, és azt, hogy mire akar rajtuk keresztül rámutatni életünkben a mi Urunk!

Jézus, ahogy a Biblia elénk adja, hazatért, saját városába, ahol, amint a két paralel hely Lukács és Márk evangéliumában elénk adja tanított. Egy bénát vittek hozzá, aki ágyban fekvő beteg volt, ágyával együtt. A másik két evangélium beszámolója bőségesebb: arról is beszámolnak, hogy négy ember vitte Jézushoz társukat, úgy, hogy mivel nem tudtak eljutni hozzá a sokaság miatt, felmentek a tetőre, megbontották azt és úgy eresztették le kötélen, ágyában beteg tárukat Jézus elé. Mindez arra mutat rá, hogy a szeretet leleményes, és nem lehetnek előtte akadályok, ha valaki tényleg szeret!

A három evangélium beszámolója ettől kezdődően szinte szó szerint egyező. Ugyanis egy nagyon érdekes mondat hangzik el ekkor, ami teljesen más, mint amit a tömeg vár, és amit mi is várnánk. Emberi logika szerint Jézusnak meg kellene érintenie ezt a bénát, vagy szavával meggyógyítani Őt. Ám nem ez történik. Jézus ezt mondja: "Megbocsáttattak a te bűneid!" Ennek a mondatnak pedig nem sok köze van a testi egészséghez.

Vagy mégis van? Mert, mit jelent ez? Azt, hogy Jézus előbb a lelket gyógyítja meg. Nem végez félmunkát, nemcsak a testet akarja meggyógyítani, hanem a teljes embert, úgy ahogy van. Lelki egészség nélkül nincs testi egészség! A lélek gyógyítása az elsődleges, és ezért ezt végzi el először, és csak utána a test gyógyítását. A lélek gyógyítása pedig a bűnbocsánat közlésével történik. A bűnbocsánat közlése valamit helyretesz.  Amiről költőnk így ír: „valahol valami eltörött, valahol valami nincs a helyén”, az a valami most újra összeáll, és helyére kerül. A bűnbocsánat közlésével ugyanis Jézus helyreállítja a megromlott viszonyt Isten és ember között. Gyógyításai erről szólnak, és a teljes embert célozzák meg, nem választja szét az embert testre és lélekre, mert mindkettő fontos neki. Csak Ő képes így gyógyítani, senki más. A lélek gyógyulása után következhet a test gyógyulása.

Drága Testvérek! Ma is így van ez, gyógyítani akarja életünket a bűnbocsánat által! A bűnbocsánat látható helye az Úrnak megterített asztala! Így is hívogat bennünket ez az asztal, gyógyulásra, az Istennel való kapcsolatunk helyretételére!

Van még valami furcsa ebben a történetben. Jézus általában a betegek hitére, gyógyulás utáni vágyára tekintett, és ekkor történt meg a gyógyulás. Számtalan történet eszünkbe juthat, amely gyógyításoknak az a végkicsengése, hogy Jézus elküldi gyógyultan a beteget, miután közli vele, hogy a hite megtartotta őt.  Itt azonban erről szó sincs. Itt ugyanis nem a béna hitére tekint, hanem az őt hordozók hitére, az Ő hitükért könyörült rajta meg. Ez valami teljesen más dolog, mint az eddigi dolgok. Vajon miért teszi ezt Jézus? Mire akar rámutatni?

A helyettes hit fontosságára. Jézus azok hitéért könyörül a bénán, akik odavitték őt. Ugyanez tapasztalható meg a gyermekkeresztségben, és ez adja egyik létjogosultságát is, az Isteni kegyelem szuverén áradásán kívül. Hiszen a keresztség a szülők, hívő nagyszülők, keresztszülők hitére tekintettel történik meg és nem a kisgyermek hitére nézve. Remélve azt, hogy hordozni fogják azt a kisgyermeket, akinek keresztelése oly fontos volt számukra.

A másik ember helyett nem hihetünk, nem hozhatunk döntést, de emelhetjük őt Jézus felé! A hitoktatásban sok olyan példával találkozunk, amivel szépen lehet szemléltetni, hogy mit is jelent ez a „másik emelése”. Az egyik iskolában a gyermekek mesélték el nekem, hogy van egy testvérpár, akik nehéz anyagi körülmények közt élnek, és ráadásul most édesanyjuk is meghalt. Ha nem mondják el, soha nem tudok róla, mert nem volt velük közvetlen kapcsolatom, így azonban tudtuk az anyagi ínséget enyhíteni. Összekötők voltak, a rászorulók és köztünk, akik segíteni tudunk! Ez is diakónia! Szeretetszolgálat!

És, még valami:

Felelősségérzet a másik ember iránt! Felelős gondolkozás és felelősségtől áthatott cselekvés! Mindez hatalmas érték! Mert olyan társadalomban élünk, ahol az ilyen gondolkozás kezd kiveszni. Általában az emberek igyekeznek lerázni magukról a felelősséget. Semmiért nem vállalnak felelősséget, sokszor saját döntéseikért sem, nemhogy a másik emberért. A történet szereplői felelősséget vállaltak egy társukért.

Drága testvérek! Nekünk is ezt kellene tennünk, hiszen a kegyelmi időben élünk. És, nem csak a szeretetszolgálat, de a misszió területén is!  Ebben az időben van ugyanis lehetőségünk arra, hogy másokat hozzá vezessünk, hozzá emeljünk és vigyünk, mint tették a történetben szereplő férfiak. Egy szép énekünk, e felelősségünket így fogalmazza meg :"Egy lélekért sem érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt" Addig, amíg tart a ma, tart a lehetőség.

De hogyan emelhetünk ma valakit Krisztushoz, a misszióra tekintve? Hiszen Krisztus testben nincs mellettünk!

Több utat is ad elénk az Ige:

Az első mód, ahogy emelhetünk valakit Istenhez, az imádkozás módja. Vihetünk embereket könyörgéseinkben, hozzá, emelhetjük őket. Egyéni csendességeinkben és imaközösségben egyaránt.

A másik módszer kézzelfoghatóbb ennél: viszem magammal olyan helyekre a környezetemben élőket, amely helyekről tudom, hogy ott Krisztus jelen van. Hívogatom és kézen fogom. De talán a legjobb, ha e kettőt együtt gyakoroljuk: imádkozva emeljük szeretteinket, úgy, hogy közben kézen fogva is vezetjük Őket Jézushoz.

AMEN

Juhász András