2016.

Szeretett Testvéreim!

Gyakran mondják a környezetünkben, ha valami sikerül, hogy „jókor kell lenni, jó helyen”! Ismerős ez a mondat, azonban de sokszor felmerült már bennem is, kicsit viccesen: „De hát ez egyszerre jó időzítést ÉS egy jó helyszínt jelent! Én erre képtelen vagyok!”  Vagy az egyiket, vagy a másikat, de a kettő egyszerre már nem megy.

Amikor az Újszövetségben találkozunk gyógyításokkal, csodákkal, egytől egyig azt látjuk, hogy mind a betegek, mind pedig Jézus jókor van jó helyen! Gondoljunk csak a 38 éve beteg emberre, akinek nem volt embere, hogy a Betesda tavába bevigye. Jézus mégis megjelent, és egy szavára meggyógyult ez az ember.

Vagy jusson eszünkbe a vakon született ember, aki talán azt hihette, hogy rosszkor született és rossz helyre, hisz már a tanítványok is azon morfondíroznak: vajon ki vétkezett: ő, aki vakon született vagy a szülei? Jézus azonban odament hozzá, sarat csinált, megkente szemeit, és a Siloám-tavához küldte, hogy mosakodjon meg. Újra látott.

Sok példát lehetne sorolni, most Lázár jutott eszembe, aki Jézus barátja volt, és meghalt. Már négy napja halott volt, amikor Jézus megjelent. Mit mond Neki Mária is és Márta is? „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” Milyen keserves ez a mondat, Jézus azonban mégis jókor volt jó helyen: ott volt az élet és halál Ura az elhunyt sírjánál és ezzel egy időben, sőt, szinte folyamatosan ott van Jézussal mennyei Atyja, aki megújítja, erősíti, és megáldja Egyszülöttje tetteit.

Ma egy sokszorosan hátrányos helyzetű emberről hallhatunk. Tulajdonképpen egyetlen mondat tartalmaz minden fontos adatot róla: „sánta lábú”; „születésétől fogva sánta”; „sohasem tudott járni”. Nem valószínű, hogy lett volna Lisztrában zsidó zsinagóga, de Isten mégis megtalálta a módját, hogy az itt élőket is megszólítsa.

Hasonló gyógyítás már történt az Apostolok Cselekedeteiben. Az Ékes-kapunál is ült egy születésétől fogva sánta ember. Péter rátekintett, és kérte, hogy ő is nézzen rá és Jánosra. Ekkor hangzott el Péter szájából az ismert mondat: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (ApCsel 3, 6).

Számunkra ezek a történetek hihetetlenek és csodaszámba mennek. Kevés azt mondani, hogy „jókor, jó helyen”, hisz ez több jó időzítésnél! Miért hihetetlenek ezek a csodák a számunkra? Mert manapság nem találkozunk hasonló jelenséggel. Vajon mi teszi ezt a történetet különlegessé és hol fedezhető fel benne Isten ereje?

Mindenekelőtt egy olyan ember a főszereplője a történetnek, aki soha nem volt egészséges. Egy olyan emberről van szó, aki soha nem tudott magától boldogulni; aki soha nem tudott társaival együtt futni és testi hibája miatt nem is tekintették a társadalom legjavának… Ez az ember mind testileg, mind lelkileg kiszolgáltatott volt. Amikor Pál megjelent Lisztrában, ő hallgatta beszédeit. Nem tudjuk, hogy került oda. Csak annyit olvasunk róla, hogy hallgatta Pál beszédét.

Pál ekkor már óemberét levetve, újemberét felöltve indult el szerte a világon, és hirdette a Krisztust. Ilyen állomás volt az életében Lisztra is. Pált a damaszkuszi úton – még Saulként – maga az Úr Jézus szólította meg. Azóta tulajdonképpen folyamatos kommunikáció, állandó kapcsolat van köztük! Hogyan vannak ők kapcsolatban? Imádságon keresztül. Mióta Saulból Pál lett, azóta minden, amit tesz; minden, amit mond, az Isten akaratának a beteljesedése.

Ijesztő ilyet kimondani! Van olyan élet, ami valóban úgy tud funkcionálni, ahogyan Isten szeretné? Igen, van olyan élet! Az egyetlen titok az, hogy napi kapcsolatban legyünk Életünk Urával!

Azt gondolom, mindnyájan azzal küzdünk, hogy életünk minden része Istennek tetsző legyen. Küzdünk, mert az esetek nagy százalékában ez nem is olyan egyszerű. Most nem csak hétköznapi problémákra gondolok, úgymint kapcsolataink alakulása; viselkedésünk, szavaink, tetteink - hanem gondolok itt arra is, hogy észrevesszük-e mindig, hogy aktuálisan mit kell cselekednünk?!

Tudjuk-e, hogy mikor kell csendben maradnunk, és mikor kell felszólalnunk? Valamit elősegítenünk vagy meggátolnunk? Valamit elhallgatnunk vagy valamit szétkürtölnünk? Tudjuk-e, hogy mikor kell elindulni és mikor kell egy helyben állni és várni?

Egyedül nem tudjuk. Egyedül nem sikerülhet mindig jó döntéseket hoznunk! Ezért van szükségünk bölcsességre, még pedig az Istentől kapott bölcsességre! Ezért kell és szükséges imádkozni, és bízni abban, hogy megadja nekünk ezt a kegyelmet!

Mielőtt Jézus meghalt és feltámadt volna, beszélt az övéinek arról, hogy nem hagyja őket árván. Bár el kell mennie, de küld Valakit, az Igazság Lelkét, a másik Pártfogót, aki velük és így velünk is lesz mindörökké.

Mindennapos küzdelmeinkben ez egy hatalmas bíztatás! Szükségünk van Valakire:

o   Aki velünk van minden nap

o   Aki vigasztal és pártfogol

o   Aki megújít és megtisztít

o   Aki átformál

o   Aki bölcsességet ad.

Pál apostol imádságos szívvel végezte szolgálatait és a Szentháromság Isten megadta neki, hogy Szentlelke átjárja szívét és így hirdesse az evangéliumot!

Ebben a történetben is azt látjuk, hogy Pál jókor van jó helyen és azt teszi, azt mondja, amit jónak lát az Úr! Amikor ő Lisztrában prédikált és beszélt az élő Úrról, észrevette, hogy van egy beteg ember, aki figyeli minden egyes szavát. Pál rátekintett és így írja a Szentírás – „látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon.”

Honnan ez a mennyei látás? Honnan ez a bölcsesség? A Szentlélek Istentől. Eszembe jut a nagy reformátor mondata: „A  Szentlélek szól, és én beszélek.” – mondja ezt a prédikálás művészetére. Nos, ez történik itt is. A Szentlélek szól; a Szentlélek súg és az apostol az, aki cselekszik. Erről szól a keresztyén lét is: a Szentlélek szól és én vagyok, az, aki beszélek; aki kezdeményezek; aki teszek azért, hogy Isten evangéliuma minél több ember előtt ismert lehessen.

Pál nem csak mennyei látást kapott a Szentlélektől, hanem meg is szólította a rászorult embert: „Állj a lábaidra egyenesen!” Pál nem gondolkozott, nem húzta az időt, ahogy sokszor mi szoktuk. Annak volt az ideje, hogy cselekedjen és azáltal, hogy engedte a Lélek munkáját magában, Isten neve dicsőíttetett!

Manapság tele vannak a hírek ilyen-olyan csodatételekkel, természetgyógyászattal, különböző speciális kezelésekkel, amikről ódákat zengnek az emberek. Nem az a baj, hogy ma is vannak rendkívüli gyógyítások, a baj ott kezdődik, hogy minden ilyen csodagyógyítás öncélú. Az, aki ilyenekkel foglalkozik, saját sikerének örül és teljesen háttérbe szorul az az Isten, aki képes embereken keresztül; embereket felhasználva is csodákat tenni!

Pálban ott volt az indulat. Az az indulat, hogy ő minél több embernek bemutathassa a Feltámadott Úr Jézust! Ehhez az indulathoz társult az imádságos szív és alázat – a Szentlélek pedig átjárta őt teljesen!

A másik oldalt megvizsgálva, a sánta emberről sokat nem tudunk meg, de azt bizonyosan, hogy amint Pál utasította, hogy: „Állj a lábaidra egyenesen!”, ő talpra ugrott és járt! Mi ebben a feltűnő? Az, hogy csupán pár szó beszél, de az mind üzen! Ez az ember nem kérdezett semmit; nem ellenkezett; nem hitetlenkedett; a feljegyzések alapján még segítséget sem kért…Csak talpra ugrott és járt!

Miért? Mert elhitte, hogy sikerülhet! Nem állítom, hogy ez az ember már akkor átadott életű volt. Nem tudom, hogy miért hallgatta Pált: azért, mert valóban kíváncsi volt rá, vagy csak azért, mert nem tudott magától elmenni onnan… Nem tudom, hogy volt-e őszinte meggyőződése Isten létéről és hatalmáról, de azt tudom, hogy megbízott Pálban. Ha nem bízott volna benne, az apostol utasítása süket fülekre talált volna.

„Mire indít hát a Lélek minket?” – arra, hogy cselekedjünk. Hétköznapi szituációinkban nem biztos, hogy mindig az a megoldás, ha cselekszünk. Van, amikor meg kell tanulnunk csendben lenni, és várni, hogy a dolgok maguktól történjenek.

De akkor miért mondtam azt, hogy cselekvésre indít a Lélek? Azért, mert minden helyzetben egyet tudunk tenni: imádkozni! Imádkozzunk bölcsességért, türelemért, hitért; imádkozzunk Szentlélekért!

Ezen az istentiszteleten imádságos szívvel csendesedjünk el és adjunk hálát azért, mert a Szentlélek ma is szól és ma is tettekre ösztönöz! Adjunk hálát azért, mert Isten Szentlelke képes minket is megújítani, megtisztítani és átformálni, hogy olyan emberek lehessünk, akik nem önmagukért, hanem Isten nevének dicsőségéért munkálkodnak! Ámen.

Lovász Adrienn