2016.

Keresztény Testvérek, Adventet ünneplő drága Gyülekezet!

Látva és hallva gyermekeink szolgálatát, szinte már – már teljes a karácsonyi hangulat. A születés történetének felelevenítése után én egy hálaadó imádságot olvastam fel. Zakariás imáját, aki hallotta Isten angyalának szavát, de nem hitt neki, így 9 hónapig önmagában gyűjtötte a szavakat, és formálta meg azt az imádságot, melynek egy részét most hallottuk. Olyan, fontos dolgok hangzanak el imádságában, melyek a megváltó születését megelőző időszakban bizony, bizony nagyon fontos, említésre méltó gondolatok.

Zakariás még nem találkozott a megváltóval, mégis, szavaiban visszatükröződik, hogy mit gondol, milyen is lesz Ő. Ugyanakkor mi már tudjuk, hogy ki is valójában az, akire Zakariás is úgy várt. Mi már tudjuk, hogy miként fog kinézi mit fog mondani és tenni, hogyan fogja a megváltás művét véghezvinni. Nézzük hát meg, hogy mennyiben fedi egymást a kettő.

Arról beszél elsőként, hogy erős szabadító, aki megszabadít ellenségeink kezéből, és azoktól, akik gyűlölnek minket. Valóban, megtette-e ezt Jézus Krisztus? Ha felületesen olvassuk a Szentírást, akkor most bizony tiltakoznunk kellene. Hiszen a váradalmakkal ellentétben sem nem törölte el a földről a gonoszságot, sem nem juttatta világhatalomra a választott népet. Még csak az éhezést sem szüntette meg, vagy a betegségeket. Ugyanakkor, ha a felületesnél tovább indulunk, ha a látszat helyett a szíveket vizsgáljuk, más eredményre juthatunk. Jézus nem volt hadvezér. Még csak politikus sem. Sem pedig polgárjogi aktivista. Viszont földi működése során tanított. Megtanította az embereknek, hogy ha a szeretet minden cselekedet mozgatórugója, akkor lehet csak értéket teremteni. Megtanította az embereknek, hogy ha minden cselekedetet az önzőség motivál, az az életpályamodell könnyen elbukik.

Jó, jó, érhető, Jézus sokat tanított. De hol marad a szabadítás? Az maradt a legvégére. Halljuk sokszor a húsvéti történetet. Jézus, nem törődve azzal, hogy Ő Isten, hagyta, hogy elítéljék, hagyta, hogy megkínozzák, hagyta, hogy kivégezzék. Mert tudta, hogy csak így lesz képes minden addigi, és azóta elkövetett bűn és vétek miatt megbűnhődni. Szeretete hatalmas volt. Hatalmasabb, mint fájdalmai. Ebben az áldozatban pedig egyrészt megmutatta, milyen is, amikor a szeretet cselekszik, és megmutatta, hogy egyedül neki van hatalma legyőzni a bűnt. Mert a bűn büntetése a halál, de Jézus nem halott. Ez pedig már egy nagy szabadítóra hasonlít. már amennyire emberi fantáziával ezt el tudjuk képzelni.

Érdekes, nem? Jézustól elvártak valamit, amit Ő meg is tett, csak épp nem úgy, mint ahogy elvárták tőle. majd pedig azért nem hittek neki, mert nem úgy cselekedett, mint ahogy azt a többiek elképzelték.

No de térjünk vissza Zakariáshoz. A következő, amiről még szól a várakozás imája: irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak. Össze lehet hangolni Jézust, és az Ószövetséget? Sokan vannak, ma is, és régebben is voltak, akik nem értették, sőt nem helyeselték, és nem is fogadták el, hogy az Ó és az Újszövetségnek bármilyen kapcsolata lenne egymással. Hiszen a két szövetség Istenképe teljesen más. Az Ószövetség Istene nem lehet a szeretetről szóló Jézus Atyja. Mégis, mindkettő nagyon fontos a mi életünkben. Mert bár az Ószövetség világa sokszor durva és véres, és erőszakos, mégis Isten őrző védelme alatt áll. Ábrahámnak ígéretet tett Isten, hogy megáldja utódjait. Belőlük lett a választott nép. Ugyanakkor a választott nép egyre inkább eltávolodott attól, aki kiválasztotta Őket, és nem hallgattak a figyelmeztető, óvó szavakra. A parancsolatok helyett törvénykönyveket írtak, és a lényeges helyett körbevették magukat lényegtelen dolgokkal. Isten szeretete azonban mégsem tágított mellőlük. Bár a bűn és a gonoszság lassan teljesen eltöltötte a nép szívét, Isten mégsem mondott le róluk. Közéjük küldte el a bűneset után megígért szabadítót. Azonban a szabadító nem csupán az övék lett. Nem csupán Izrael népe számár ígért megoldást, és nem csak nekik hozott áldást. Az Ő munkája nyomán ma már szerte a világon, minden kontinensen vannak olyanok, akik ismerik Istent, és az Ő hatalmas szeretetét. Azok pedig, akik elfogadják a Jézus Krisztusban adott ajándékot, azok mind az Ő választott népébe tartozhatnak. Már nem származás szerint történik a kiválasztás, hanem szív szerint. Ez a legnagyobb különbség az Ó és Új szövetség között, ugyanakkor az Ó szövetség nélkül nem létezhetne az Új.

Ő betartja ígéretét, és áldásával nem távozik el választott népétől, melynek Jézus óta mi is tagjai vagyunk. Ez az Ő csodálatos ígérete, és ez az Ő csodálatos ajándéka.

Beszél Zakariás egy harmadik dologról is: megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. Megszabadulva ellenségeinktől. Mér beszéltem róla, hogy Jézus nem úgy szabadít meg, mint azt mindenki gondolta, ugyanakkor kérdés, hogy az ellenségeinkkel mi lesz? Az ember legnagyobb ellensége a bűn. Gondoljunk csak bele. Ha nem lenne bűn a világban, nem lennének gyűlölködések. Nem lennének gyilkosságok, hazugságok, megcsalások, veszekedések. A szabadító meg tud szabadítani az ellenségtől, a bűntől. Ő el tudja venni az indulatokat, el tudja venni a haragos gondolatokat. Valódi szabadságot tud adni. Nem azon kell majd rágódni, hogy jaj hát hogyan is vágjak vissza neki, vagy mivel is bosszuljam meg. Ha pedig a bűn nem uralkodik az életünkön, az igazi szabadság. Ezt hozza el, az a megváltó, az a szabadító, akit Zakariás várt.

Mi már ismerjük Őt. mi már tudjuk, hogy kicsoda is Jézus. Erről beszél János, az első levelében. Mi meg tudjuk ismerni a Szabadítót. Tudunk vele személyes kapcsolatban is lenni, és beépíthetjük az életünkbe.

Jézus a Krisztus. Egyedül Krisztus van feltüntetve a hit tárgyaként, mivel benne találjuk meg az igazságot, az életet és minden áldást, amikre csak vágyakozhatunk, valamint Istent mindenben, ami Ő. Ezért a hit egyetlen helyes módja, ha elméinket Őfelé fordítjuk. Emellett abban hinni, hogy Ő a Krisztus azt jelenti: Tőle várjuk mindazokat a dolgokat, melyek a Messiásnak lettek megígérve. A törvény alatt minden dolog teljes helyreállítása, az igazság és a boldogság, mind a Messiáson keresztül lettek megígérve. Ő az, aki ezeket el tudja hozni a mi életünkbe. Jézust tehát csak akkor lehet Krisztusként elfogadni, ha az üdvösséget Nála keressük, mert ebből a célból küldte Őt az Atya. Ezért jelenti ki az apostol, hogy mindazok, akik valóban hisznek, Istentől születtek. A hit ugyanis messze felette áll az emberi elme felfogóképességének. Ezért a mennyei Atyánknak kell minket Krisztushoz vonzani, hisz közülünk senki sem képes felemelkedniŐhozzá a maga erejéből. Az, hogy mi hihetünk a Krisztusban, az Ő ajándéka. Az Ő felénk kinyújtott keze.

Eddig arra tanított minket János levele, hogy soha nem szeretjük ténylegesen Istent, amíg nincs jelen a testvéri szeretet is. Most azonban azt tanítja, hogy az embereket helyesen és megfelelően szeretjük akkor, ha Istené az elsőség. A kölcsönös szeretetet oly módon kell művelni, melynek során Istent is tiszteljük. Isten szeretetéhez hozzákapcsolja a törvény megtartását, s teszi ezt joggal. Mert mikor úgy szeretjük Istent, mint Atyát és Urat, a tiszteletnek szükségszerűen össze kell kapcsolódnia a szeretettel. Isten szeretete tehát nem tétlen, vagy hatástalan.

Ebből az igeszakaszból azonban azt is megtanuljuk, mit jelent a törvény megtartása. Ha ugyanis csak a félelemtől kényszerítve engedelmeskedünk Istennek az Ő parancsolatainak megtartásával, akkor nagyon távol állunk a valódi engedelmességtől. Így tehát az első dolog az, hogy a szívünket szándékos engedelmességben szánjuk oda Istennek, majd utána életünket a törvény szabályainak megfelelően alakítsuk. Erre gondolt Mózes, mikor a törvény lényegét összefoglalva ezt mondta: „Ó Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy szeresd őt, és engedelmeskedj Neki”.

Kedves Testvérek!

Nekünk, ma, a második advent idején élő keresztény embereknek hatalmas ajándékok adattak. Megkaptunk annak az ajándékát, hogy tudhatunk a Megváltóról. Tudhatjuk, ki Ő, és mit tett értünk. Tudhatjuk, hogy megváltó munkájának milyen nagy ára volt, és hogy szeretete milyen hatalmas is irántunk. Az pedig, hogy mindezt ismerhetjük, hihetjük és elfogadhatjuk, szintén ajándék. Amikor majd a karácsonyfa alatt megpillantjuk a díszes csomagolópapírba burkolt, titokzatos és szép ajándékokat, akkor majd jusson eszünkbe. Vannak olyan ajándékok is az életünkben, melyek nem titkosak, vagy becsomagoltak. Nem díszesek, vagy luxusnak számítók. Viszont szabadságot, és örömöt adnak. Olyan örömöt, melyet nem vehet el tőlünk senki.

Adjunk hálát ezért a drága, oly rég óta elkészített ajándékért úgy, mint Zakariás, tudva, számunkra már nyilvánvalóvá vált Isten kegyelme és irgalma. Ámen

Szappanos Kitti