2016.

A mai napra kijelölt újszövetségi igeszakasz alapján kívánom Istenünk üzenetét szólni ebben a neki szentelt órában. Napok óta, a Bibliaolvasó Kalauz vezetését követve Jézus földi életének utolsó hetébe pillanthatunk be.

Abba a hétbe, amelyről a Heidelbergi Káté így tanít, amikor azt kérdezi: „Mit jelent az, hogy Jézus szenvedett? Azt, hogy földi életének egész ideje alatt, különösképpen pedig annak végén, Istennek az egész emberi nemzetség bűne ellen való haragját testében és lelkében elhordozta.” Földi életének utolsó hetében, a passiótörténetben a szenvedés kicsúcsosodik.

Lelki és testi szenvedés, kimondhatatlan kín és fájdalom, amelyet ekkor él meg a mi Urunk. Jó, hogy nem csak húsvét környékén, a húsvéti ünnepkörhöz kötötten beszélünk erről, hanem akár egy csendes augusztusi vasárnapon!

Hogy miért jó erről bármikor beszélnünk?

Azért, mert megváltásunk titka, a kereszt és a nyitott sír csodájában van elrejtve! Erre pedig mindig emlékeznünk kell, hogy a mi urunk mennyire szenvedett azért, hogy nekünk ne kelljen az örök halál rettentésével szembenéznünk!

Olvasva a nagyhét eseményeit legyen hát szívünkben őszinte bűnbánat, és hála a mi Urunk egyszeri és tökéletes áldozatáért!

A felolvasott történet az Úri szent vacsora szereztetésének megszentelt légkörébe visz el bennünket, amely egyben Jézus földi életének utolsó vacsorája is.

Ha olvassuk a verseket, megrendít a történés mélysége, az, ahogy Jézus saját haláláról beszél, és a zsidó étkezés két alapvető cselekményéhez, a kenyér megtöréséhez és az áldás poharához kapcsolja saját halálát, új értelmet adva ezzel a vacsorának. Azt mondja tanítványainak: „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát!” Vágyva vágytam, azaz nagyon vágytam, szinte azt mondja a mi urunk, hogy egyik legfőbb vágyam a veletek való közösség megélése, még utoljára, itt e földi körülmények közt!

A tanítványok pedig ebben az élethelyzetben döbbenetes értetlenségről és érzéketlenségről adnak számot! A Mester testi szenvedésének árnyékában nem érdekli őket más, csak az, hogy ki a nagyobb közöttük! Oly sokszor ez számukra a központi kérdés! Oly gyakran nem érdekli őket más, csak ez!

Emlékezzünk vissza arra a történetre, amikor Jézus tanítványai az úton arról beszélgetnek, hogy melyikük a nagyobb közülük, sőt nem csak beszélgetnek, vitatkoznak, mert azt hiszik Jézus nem hallja!

Vagy arra, amikor Zebedeus fiai  azt kérik tőle, hogy eljövendő dicsőségében majd jobb és balkeze felől ülhessenek! Jézus minden alkalommal, amikor a „rangkórság” előveszi övéit, nagyon határozottan teszi őket helyre, és mutat rá számukra az alázat útjára! Ám, úgy tűnik, a tanítványok olyanok, mint a mesebeli kiselefánt, aki „lassan tanul, de gyorsan felejt” Az utolsó vacsorán, megszentelt helyen és időben is újra ez foglalkoztatja őket! Vajon miért van ez így? Miért tesznek így? Úgy vélem drága testvérek, hogy nem csak Krisztus akkori, de mai tanítványai is sokszor cselekszenek, gondolkodnak így! Több vagyok a másiknál, mert jobb vagyok nála, különb vagyok, mert nem terhelnek oly látványos bűnök, mint őt!

Több vagyok, mert többet szolgálok, mert többet imádkozok, olvasom a Szentírást!

És, a sort lehetne a végtelenségig folytatni, olyannyira megkísérthetőek vagyunk a többre vágyásunkban, magunk különbnek tartásában!

Jézus minket is helyre tesz, eligazít, újra és újra!

Más evangéliumokban e helyen, az utolsó vacsoránál van feljegyezve a lábmosás története, amikor Jézus a szolgák, sőt rabszolgák munkáját végzi el, és ezen keresztül mutat rá az alázat fontosságára!

Lukácsnál, „csak” szolgának nevezi magát. Görög szóval diakonosznak, akinek az asztalok körüli szolgálat volt a feladata, de jelentette a szolgálatnak többféle ágát. Szolga, és nem úr. Ő, az Uraknak Ura beszél így magáról, akinek minden hatalom adatott mennyen és földön, akinek nevére minden térd meghajol! Micsoda alázatra vall ez? Milyen kivételes alázatra! És, ennek az alázatnak a követésére hívta egykoron tanítványait, és hív ma bennünket, ma élő követőit is! Nem uralkodni, hanem szolgálni! Olyan szépen fogalmaz a mi Urunk: „a királyok uralkodnak…ti azonban ne így cselekedjetek!” Márk evangéliumának parallel helyén így olvashatjuk ugyanezt a mondatot: de nem így van közöttetek. Máténál ezt olvassuk: …de közöttetek ne így legyen!

Elgondolkoztam ezen a mondaton, ami tulajdonképpen azt jelentette és jelenti, hogy a világban ez a szokás, így járnak el, ti azonban más értékrendet kövessetek. Közöttetek ne így legyen! Úgy gondolom, hogy ez a mondat nem csak a az uralkodás és szolgálat viszonylatában értelmezhető, hanem minden élethelyzetben.

Mert a keresztyén ember más. Más értékrend szerint él, másként jár el, másként reagál történésekre, másként áll helyt!

Miből fakad ez? A Krisztushoz való különleges kapcsolatból, amely átjárja életünket, és kötelez bennünket egy más értékrend követésére!

És, abból az erőből, amit Ő ad! nem saját erőből várja el a pozitív értelemben „MÁS” életet tőlünk, hanem azért, mert megadja hozzá az erőt is, az akaratot is, hogy így éljünk! De, váltsuk egészen aprópénzre, hogy még jobban értsük, még inkább a miénk legyen az Ige üzenete!

A minket körülvevő világban az a divat, hogy szépen kozmetikázzák az adóbevallásokat, Jézus azt mondja: közöttetek ne így legyen, hanem adjátok meg a császárnak, ami a császáré!

A világban, amiben élünk, az a divat, hogy az emberek többsége, ha teheti, akkor alibimunkát végez, hogy a nagy klasszikust idézzem: „ a munka, az nem az én dolgom, az a becsület és tisztesség dolga”. Jézus azt mondja: ti azonban ne így cselekedjetek! A ti munkátok, istentisztelet! Mert rámutat arra, hogy az erőt, az egészséget, a jó képességeinket Istentől kaptuk, ezért hálából ez meglátszik munkánkon.

Egy olyan világban élünk, ahol minden a visszavágásról szól, a bosszúról, a megtorlásról. Jézus azt mondja: megmondatott a régieknek, szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is! És, gyakorold a megbocsátást, mert neked is megbocsátott Isten!

A világban, ami körülvesz, mindenki a maga hasznát keresi, önző módon él, mert ez a világszellem. Jézus azt mondja: köztetek másként legyen! Vedd észre a melletted levőt, szülődet, gyermekedet, unokádat, testvéredet, barátot, házastársad, értük is élj! Ne csak magadnak!

A minket körülvevő valóságban szinte mindenki a másikról rosszat mond, feketít, pletykál, lejárat másokat. Hangzik Jézus parancsa: ti azonban másként cselekedjetek! Ugyanazzal a szájjal, amivel Istent dicsérjük, áldjuk, magasztaljuk, nem mondhatunk az embertárs ellen valót, őt tönkretevő, akár igaz, akár valótlan dolgokat!

Ez a világ a szeretetlen türelmetlenségtől hangos, Jézus azt mondja, ne így legyen köztetek, hanem türelmes szeretettel forduljunk egymás felé.

Drága Testvéreim!

Nézzetek magatokba, de először én tekintek őszinte bűnbánattal magamba, hogy miben is más az életvitelünk, mint amit Krisztus elvár tőlünk. És, vegyük nagyon komolyan minden életterületen az ő figyelmeztetését: de közöttetek ez ne így legyen!

Ő erőt is ad az ilyen élethez, ne szégyelljük elkérni tőle!

Ámen

Juhász András