2015

A mai alkalommal, egy a feltámadással kapcsolatos ószövetségi igéről szeretnék bizonyságot tenni. Úgy érzem, hogy életünk minden napján, de különösen egy olyan időszakban, amely nem csak a katolikus, de a szekularizált világban is a halottak napját előzi meg, aktuálisak ezek a versek.

Feltámadás! Ebben az egy szóban összefoglalható az ember reménysége. Hiszen, ha nem hiszünk a feltámadásban, akkor az életünk nem több, mint a fejfánkra felvésett 2 évszám közt eltelő hosszabb, vagy rövidebb idő.

Ha nem hisszük el, hogy van a halál után tovább, akkor csak e földi életre koncentrálnánk, és hihetetlen félelmek közt élnénk le minden napunkat, rettegve a végtől.

Ha nem hinnénk el, hogy lesz feltámadás, és az minket is érint majd, akkor a halál mindent lezárna.

Ha nem hinnénk a feltámadásban, akkor Istenben sem hihetnénk, hiszen akkor a halál ereje nagyobb, mint Isten ereje, amely minket új életre támaszt.

Minden korok minden emberét foglalkoztatta, hogy mi van a halál után. Minden kultúrkörben foglalkozott az ember ezzel a kérdéssel.

Nem volt ez másként a zsidóságban sem. Az Ószövetség számos emberi gondolatot, vélekedést tartalmaz a halállal kapcsolatban, de csak ezen az egy ószövetségi helyen jelenik meg a feltámadásba vetett hit, egy próféta szájából. Mert hogy gondolkodott az ószövetségi ember a halállal kapcsolatban?

Kezdetben azt gondolták, hogy a halott a Seolba kerül, ahol vegetáló árnylényként él. A halállal mindennek vége van, és az a különösen tragikus a halálban, hogy még az Isten dícséretét sem tudja folytatni az ember. Néhány zsoltárban előjön ez a gondolat, van olyan, ahol a nagybeteg zsoltáros szinte alkudozik az Istennel. A 6. zsoltárban ezt olvashatjuk:: „ Fordulj hozzám Uram, mentsd meg életemet…mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban?”

Aztán, szép lassan, tapasztalások hatására – egyedi csodák miatt – Elizeus halottat támasztott fel, a holttestéhez hozzáérő halott életre kelt – változott a gondolkodás, és úgy gondolták, van visszatérés onnan.

Illés és Énókh története pedig a halál kikerüléséről szól: nem láttak halált. Mózest is ide sorolták, akinek sírját nem találták meg soha.

A zsoltárosok isteni kijelentésre arról kezdtek írni, hogy a halál nem választ el Istentől (73. és 49. zsoltár), majd Ezékiel kap kijelentést a babiloni fogságban a Lélek újjáteremtő munkájáról. De, mindezek még nem konkrétan, hanem több értelmet hordozva szólnak a feltámadásról.

Ezen az egy igehelyen azonban a feltámadás reménységével - hitével találkozhatunk. Mit tudhatunk meg e részből? Jók, és rosszak feltámadnak. És a feltámadást követi az ítélet. Ki hogyan élt, ki mit cselekedett, az lesz későbbi sorsa: némelyek örök életre, mások gyalázatra és örök utálatra. A másik, amire a figyelmes olvasó rábukkanhat, hogy nem mindenki támad fel, hanem a föld porában alvók közül csak sokan kelnek új életre. Nem érintene mindenkit a feltámadás? E bibliai hely fényében azt kell mondanunk, hogy nem. Csak Isten népét, annak igazait és gonoszait egyaránt. Isten választott népének minden tagját, de azon kívül senkit.

Ha ezen igerészt az újszövetségi feltámadáshit mellé állítjuk – ahol mindenki feltámadásáról beszél az ige, akaratlanul is felvetődik a kérdés, valamelyik igehelyen nem tévedett-e a szentíró? Kinek van igaza, az Ószövetségnek, vagy az Újszövetségnek?

Kicsit távolabbról elindulva keressük kérdésünkre a választ.

Menjünk vissza gondolatban az első húsvétra! Húsvét vasárnap reggelén Jézus sírját a tanítványok nyitva és üresen találták. Majd, több alkalommal és többen is találkoztak a feltámadott Jézussal, amely találkozások igazolták, hogy Jézus valóban él, hogy feltámadott. Ezeket a szép húsvéti bibliai szakaszokat ismeri hívő és hitetlen egyaránt. Azt azonban kevesen tudják, hogy Jézus feltámadásának következménye van a mi életünkre nézve is! Pál apostol így ír erről az első Korinthusi levél 15. részében:

Pál, ebben a részben Krisztus feltámadásából vezeti le az emberek feltámadásának tényét. Tulajdonképpen a halál utáni élet keresztyén reménységét látjuk itt megfogalmazva, azt, hogy az élet nem ér véget akkor a számunkra, amikor utoljára dobban a szívünk, amikor elszáll belőlünk az életerő, amikor lefogják a szemünket. Bármennyire is nehéz tudomásul venni, van folytatás. Nem pont a halál az élet végén, hogy itt és most mindennek vége van, hanem kettőspont, amely azt jelzi, hogy a lényeg még csak most következik. Nem végleg vettünk búcsút tehát elköltözött szeretteinktől, és a mi életünk is folytatódik, a feltámadás után.  A felolvasott néhány vers Krisztus feltámadásáról szól, Krisztusról, mint első zsengéről. És miért keveri bele Pál a mi feltámadásunk kérdésébe krisztus feltámadását? Azért mert Krisztus feltámadásának következménye, gyümölcse van a mi életünkre nézve is.

Egyik legfőbb hitvallási iratunk, a Heidelbergi Káté három pontban fogalmazza meg Krisztus feltámadását. Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?

„Először: Feltámadásával legyőzte a halált, másodszor: az Ő ereje most minket is új életre támaszt fel, harmadszor: Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunknak bizonyos záloga számunkra.”

Haladjunk most végig ezen a nagyon szépen, és logikusan felépített gondolatsoron, és felhasználva őseink hitvallását, keressük a felolvasott igeszakasz mondanivalóját a mi számunkra.

„Először: Feltámadásával legyőzte a halált,

Krisztus volt az első, és ez idáig egyetlen, aki legyőzte a halált, aki visszatért onnan. Legyőzte azt a hatalmat, ami a mi eszünkkel nézve, szeretteink elvesztésekor legyőzhetetlen hatalmasságnak tűnik. Felette áll, és a lába alá vettetett a halál is, mint utolsó ellenség. nem igaz tehát az az emberi álbölcsesség, hogy ne beszéljünk a túlvilágról, mert onnét még soha senki nem jött vissza. Igenis, van valaki, aki már visszatért onnan.

másodszor: az Ő ereje most minket is új életre támaszt fel,

Második hasznom személyesen nekem és nektek is, hogy Krisztus feltámadása nem öncélú feltámadás. Krisztus feltámadása értünk történt. Mivel vállalta a szenvedést, és a halált érettünk, elhordozta a bűn büntetését, amit nekünk kellett volna testünkben és lelkünkben elhordozni, és szenvedését megpecsételte a feltámadással, ezért feltámadása jelenti azt a mi számunkra, hogy az örök halál, a kárhozat ereje meg van törve. Ha elfogadjuk Őt, akkor mi is új életre támadunk fel, már e földi életben. Új életet kezdhetünk, és ezt, a mi számunkra, az ő kereszthalálával, és feltámadásával tette lehetővé.

, harmadszor: Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunknak bizonyos záloga számunkra.”

A harmadik hasznunk Krisztus feltámadásából, hogy mi is fel fogunk támadni. Évekkel ezelőtt egy temetésen az evangélium, a feltámadás örömhírének hirdetése után, a kis unokát a nagymama odavitte a nyitott sírhoz, ahol az édesanya feküdt, és ezt mondta neki: „Köszönj el anyától, mert most látod őt utoljára.” Hirdettetett a feltámadás evangéliuma, és utána történt meg mindez. Pedig az Ige másra tanít bennünket.

A Szentírás azt mondja, hogy Krisztus az első zsenge a halottak közül ( első zsenge: árpaaratást előzte meg, ha az megáldoztatott, akkor következhetett az aratás, az aratás után pedig az árpával való kereskedés. Addig nem.) Ha van első zsenge, az azt jelenti, hogy eljön az aratás, és lesz második-ezredik zsenge. ha Krisztus feltámadt, akkor mi is új életre fogunk támadni. Elrothad testünk, de kapunk új testet. Elpusztul az ég, elmúlik a föld, de új földet és eget alkot nekünk az Úr. Fel fogunk támadni, és Krisztus által nem a halálé az utolsó szó a mi életünkben. Krisztus feltámadásának harmadik nyeresége tehát az, hogy jó reménységgel lehetünk halottaink, és a saját jövőnk felől. Jó reménységgel lehettek elhunyt szeretteitek felől, hiszen akik Krisztusban éltek, Ők már Krisztusnál várják a feltámadás nagy és dicsőséges napját.

Ebben a reménységben lehet egyedül vigasztaló szavakat mondani, és elfogadni, a többi mind csak meddő próbálkozás, hazugság.

Ebben a reménységben lehet egyedül a halál megmásíthatatlan tényével szembenézni. Ahogy egy szép énekünk mondja: Jézus él, mi is élünk, a haláltól nem félünk.

Térjünk vissza végezetül a feltett kérdéshez. Kinek van igaza? Az Ószövetségnek, vagy az újszövetségnek? Mindkettőnek! Ami Dániel korában még csak Isten népének reménysége volt, az Jézus által minden ember reménységévé lett. Fel fogunk támadni! Így lesz! Ámen

Juhász András