2015
Mindenszentek, halottak napja, lassan az év egyik legnagyobb üzletét lebonyolító ünnepfolyammá lesz, katolikus alapokon, de a szekularizált világban is erőteljesen elterjedve. Hogy miért? Meglátásom szerint két okból. Egyrészt, ez az ünnep a legtöbb ember számára a lelkiismeretfurdalás alkalma. Annak alkalma, amikor visszagondol arra, hogy mi mindent kellett volna még megtennie életében szerettéért. Szálanként kellett volna átadni az élőnek a virágot, nem pedig koszorúkban, halomba hordani.
Másrészt, a mai ember nem tud mit kezdeni a halállal. A halál, amely a földi életet lezárja, régebben sokkal közelebb volt az emberekhez, mert a családok együtt éltek, és az unoka látta azt, ahogy a drága nagyszülőt egyre jobban hagyja el az életerő, majd elmegy a mindenélők útján. Látta a folyamatokat, látta a születést, a halált, amely ma teljesen steril és lélektelen környezetben történik a legtöbb esetben, idegenek közt.
A hitetlen emberben emellett komoly félelmek is vannak. Mi lesz ezután? van-e egyáltalán valami a halál után, és ha van, akkor mi lesz az emberrel? Mert, olyan nehéz elfogadni azt, amit József attila megfogalmaz: „talán eltűnök hirtelen, mint erdőben a vadnyom…”
Lázár feltámasztásának története az Újszövetség egyik leghosszabb, részleteiben egyik leggazdagabban fennmaradt történése. Hogy miért? Mert annyira csodálatos, ami ebben a történetben elénk kerül. Annyira csodálatos, hogy minden érintettben, aki csak részese volt az eseményeknek, nagyon gazdagon megmaradtak a részletek.
Szeretném most a Márta és Jézus közti párbeszédre figyelmetek ráirányítani: Ez a különleges párbeszéd közel 2000 esztendővel ezelőtt, egy temetőben hangzott el. Márta, gyászolja testvérét, akit hirtelen veszített el, egy gyors lefolyású betegség következtében. A zsidóság számára, ugyanúgy mint minden ember számára a testvéri kapcsolat az egyik legszorosabb kötődést jelentette: arról tett ugyanis bizonyságot, hogy egy testből és vérből származnak, közös gyökerekkel, hittel rendelkeznek. Lázár ekkor már 4. napja halott, teste már az enyészet minden jelét mutatja. És, Mária ebben a helyzetben, a gyász fájdalma friss még szívében, nagyon szerette azt aki meghalt, ebben a helyzetben vallja meg hitét, a feltámadásba vetett győzedelmes hitet. Tudom, hogy feltámad az én testvérem, az utolsó napon!
Gondoljuk meg mekkora ellentét rejtőzik e képben: testvére halott, ő pedig a feltámadásba vetett hitéről tesz bizonyságot! Egy temetőben, ma úgy is mondhatnánk, egy ravatal, egy nyitott sír mellett! Hogy képes erre? Mi ad erőt neki? Mi teszi ennyire biztossá a jövőt tekintve? Egyetlen dolog, szeretett testvéreim: Jézus ott van. Csak Jézus jelenlétében tudja kimondani, e mondatot: Tudom, hogy feltámad az én testvérem!
Jézus jelenléte nélkül csak addig jut el, amíg a legtöbb ember, a vádaskodásig, a lelkiismeretfurdalásig, mit tehettem volna még meg? (szociális otthonban hunyt el, nem tettem meg mindent, alkoholista felesége, öngyilkos édesanyja)Jézus jelenlétében azonban szól a bizonyságtétel: Tudom, hogy a halál bár visszafordíthatatlan folyamatnak látszik, mégsem ér véget minden vele!
Szeretett Testvéreim! Ma is csak így lehet, a halottak napja környékén, elköltözött szeretteinkre emlékezve, friss vagy régi gyásszal szívünkben vígasztalást szerezni!
Biztos, hogy nehéz elengedni szeretteink kezét a földi valóságra nézve, de Jézus jelenléte lesz az, amely igazán vígasztal. Az emberi vigasztalások jók, de nem elégségesek-olyanok ezek, mint amikor az orvos csak a tüneti kezelést végzi el. Jézus a gyökerekig hatol! Jelenléte maga a vigasztalás! És, ha ő azt mondja, hogy lesz feltámadás, akkor bátran hihetünk neki! Reménykedhetünk abban, hogy testvérünk ama utolsó napon, amelyről Márta is beszél, a jó oldalon fog állni, azért pedig tehetünk- a kegyelmet elfogadva, hogy majd mi oda kerüljünk! Ámen
Juhász András