2015

Kedves testvéreim!

Két élményt szeretnék az Igével kapcsolatban megosztani veletek. Nem régen láttam egy videót az interneten, amely a Föld méretét hasonlította össze más égitestekkel. Azt mind jól tudjuk, hogy a Napunk mennyivel nagyobb a Földtől, de megdöbbentő volt látni, hogy a Napnál sokezerszer nagyobb csillagok is léteznek. Akkora roppant  égitestek, amelyek méretét nem is lehetett a videón a Földhöz hasonlítani, csak a Naphoz, mert egyszerűen nem látszik mellettük a bolygó, olyan picike hozzájuk viszonyítva. Az animáció végén az alkotók feliratokban mondják el, hogy sok milliárd  galaxis van a világegyetemben, azokban egyenként sokmilliárd ilyen hatalmas csillag és mindegyiknek lehetnek bolygói.

https://www.youtube.com/watch?v=HEheh1BH34Q
(Az említett videó internetes linkje)
    
A másik élményem kicsit személyesebb, de hasonló érzést váltott ki bennem. Múlt héten Debrecenből utaztam haza, és a vonat ablakából végignéztem a naplementét. Nem szokatlan jelenség, mindannyian láttunk már ilyet, de most mégis különös hatással volt rám. A városból már régen mozdultam ki, és a belváros házai között nem lehet a lemenő Napot látni. Ha mégis látható, sokszor az ember tesz-vesz, dolgozik: nem figyel oda. A vonaton ülve azonban nincsen más dolga az embernek, csak kibámulni a kocsi ablakán, és a tökéletesen lapos síkságon az utolsó pillanatig követni, amíg eltűnik a vörös korong a horizont alatt. Fenséges látvány.

Látva ezeket a dolgokat, az ember elcsodálkozik, hogy milyen kicsi, milyen elképesztő semmiség egyetlen ember a világegyetemben. Ezek az élmények egyszerre hátborzongatók és csodálatosak.

Hátborzongató belegondolni, hogy mennyire tudjuk mi befolyásolni, uralni az életünket? Mit ér a mi akaratunk, képességeink? Ha százalékban kellene megmondani, hány százalékát tudjuk irányítani a velünk történő dolgoknak? Minden bizonnyal nagyon keveset.

Mi a "világ," amiről Jézus az Igében beszél? Amiről azt mondja, hogy nyomorúságunk lesz benne?

 

Minden, amit mi nem tudunk uralni, legyőzni, ami fölötte áll a mi képességeinknek.

A világ az az ország, amelybe beleszületünk. Amit nem mi választunk ki, nem mi döntjük el. A világ az a család, az a rokonság, azok az emberek, akik között világra jövünk és felnövekedünk. Akik óhatatlanul is hatással vannak ránk, és nem mi döntjük el, hogy kívánunk-e velük vérségi kötelékben lenni. A világ az egészségi állapotunk, amelyért természetesen sokat tehetünk, ha egészségesen eszünk és sokat mozgunk, de amit bármikor összetörhet, meggyötörhet egy betegség, egy járvány vagy egy baleset, függetlenül attól, hogy milyen idősek vagyunk, vagy milyen egészségesen is élünk. A világ az a természet, amely néha megzabolázhatatlan, és katasztrófát idézhet elő: földrengést, árvizet, szökőárt, ami fölött az embernek nincsen hatalma. A világ tehát minden olyan élethelyzet, amelyben az ember eltörpül, amellyel szemben nem tudunk győzni, ami felett nincsen hatalmunk.

Mózes első könyvében azt mondja az Ige: Isten hűvös alkonyatkor az édenkertben járt (1Móz 3,8) Milyen végtelen harmóniát feltételez ez az egy mondat? Isten ott jár az általa teremtett világban, közvetlenül jelen van, együtt van a teremtésével és a teremtményeivel. Ez volt a paradicsom. A bűneset során azonban az ember hátat fordít az Istennek, és ez a kezdeti harmónia megtörik. Az ember engedetlenségével elutasítja Isten jelenlétét, és azóta is megpróbálja kizárni, kitaszítani az életéből. S ha nincs jelen az Isten, akkor mi marad? Marad a teremtett világ, és vele szemben a magára hagyott, erőtlen ember, kiszolgáltatva az előbbinek.

Ugyanakkor: a lemenő Nap látványa csodálatos és lenyűgöző is. Belegondolni abba, hogy forog a talpam alatt ez a roppant nagy tömeg, hogy járnak a saját rendjükben ezek a hatalmas égitestek, óramű pontossággal mindig ugyanannyi idő alatt. És az embert mégis eltölti egy jó reménység: tudhatom, hogy a Nap holnap is fel fog kelni, és azután is, mert van egy erő, amely mozgatja és irányítja eme óriási tömegeket. Van Isten, aki irányítása alatt tartja a fékezhetetlennek látszó erőket.

Bár a bűnbe esett ember megpróbálta kizárni Őt, Isten mégis eljött, visszatért a világába: testett öltött Jézus Krisztusban, ahogy ezt János az evangéliuma előszavában olyan szépen leírja. 

 

Jézus azt mondja az Igében: "Bízzatok, én legyőztem a világot." Mit is mondtunk? Micsoda a világ? A természeti katasztrófák, amelyek ellen az ember nem tehet semmit? Jézus szavára elhallgat a mennydörgés, és lecsendesednek a hullámok. Mi a világ? A betegségek, a törékeny egészség? Jézus szól, és semmivé lesznek, és meggyógyul a harmincnyolc éve beteg, a vakon született, a leprások és még hosszan sorolhatnánk. Mi a világ? Az anyagi korlátaink? Amikor valaki keményen küzdve sem tud egy tál ételt előteremteni? Jézus szavára megszaporodik a kenyér, és jóllakik az ötezer. Borrá lesz a víz és nem marad szomjas a násznép. És Jézus győz, és újra győz, és valóban az egész élete és minden munkája arról szól, hogy sorra legyőzi azokat a dolgokat, amik az embert fenyegetik.

Eszembe jut Jairus története, aki hittel jön és keresi Jézust, mert bízik abban, hogy a Mester meg tudja gyógyítani az ő egyetlen, haldokló kislányát. Azután jönnek a házától, és szomorúan mondják neki: "Ne fáraszd a Mestert, mert a lányod meghalt." (Mk 5,35) Bizony: a halál. Az utolsó ellenség, a legveszedelmesebb. 

Mert talán eljön majd az idő, amikor sikerül megoldani a világ szegénységének gondjait. Talán egyszer majd az ember feltalál egy gépet, amivel befolyásolni tudja az időjárást. Talán egyszer majd minden betegségre megtalálják az orvosok a megoldást. De a halállal mit lehet kezdeni? Aki egyszer elment, elpusztult, azon hogy lehet segíteni? A halál magasan tornyosul a "világ" minden ellenséges ereje fölé. De mit mond Jézus Jairusnak: "Ne félj, csak higgy!" (Mk 5,36) 

Első osztályos koromban ez az Ige volt a tantermünk jelmondata. Kartonpapírból kivágott betűkből volt az ajtó fölé kitűzve. És a kis elsős számára hihetetlen bíztató ereje volt ennek a mondatnak. Nem is maguknak a szavaknak, hiszen az egész mondat csupán négy rövid szó, és ezt a négy szót bárki kimondhatja és nincs semmilyen hatással. Kedves testvéreim: tudjátok miben állt az idézet ereje? Abban, hogy ott völt mögötte egy kis zárójel, és a zárójelben ott állt, hogy: Mk 5,36 -És ez azt jelentette, hogy ezeket a szavakat Jézus mondta ki, és ettől olyanná lett ez a mondat a falon, mintha Jézus személyesen a kis elsősnek mondaná, valahányszor csak rá pillantott az ember.

Jézus Krisztus legnagyobb győzelme: a halál fölött aratott győzelem, amit a kereszten szenvedve és magába a halálba alászállva vívott ki. Ez az evangélium, amire nemsokára emlékezni fogunk, ez ama győzelem, amelyet húsvétkor ünneplünk.

Jézus valóban legyőzte a világot. Mert a van még a világban egy nagyon makacs, nagyon ellenálló dolog, amely ellensége, s talán egyik legveszedelmesebb ellensége az embernek: Ez pedig maga az emberi természet. Sokszor az emberek nagyon makacsok, dacosak, nem hajlanak a jóra. De Jézus Krisztus az, aki a csökönyös emberi természetet is le tudja győzni, és megfordíthatja, megjavíthatja emberek életét.

Testvéreim, ha egy szóval kellene mondani, összefoglalni, hogy mi az üzenete, a mondanivalója ennek a versnek, akkor ez a szó lenne az: BÍZZATOK!!! Ha nyomorúság ér is ebben a világban, ne felejtsétek, hogy olyan ellenségről van szó, aki már le van győzve, S ahogy Jézus Krisztus szenvedése nem jelentett kudarcot, úgy a keresztyén emberé sem. 

"Minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot a mi hitünk." (1 Jn 5,4)

 

Dancs Imre