2015

A mai napon folytatjuk a két héttel ezelőtt elkezdett sorozatunkat, az „ÉS” –ek sorozatát. Azaz, olyan emberek lelki arcának felvázolását, akik valamilyen okból összetartoznak, és akiket a Szentírás együtt említ. Két hete Máriáról és Mártáról szóltam. Ma, Pálról és Timótheusról szeretnék beszélni. Pál, az idősebb testvér, és Timótheus a fiatalabb. Pál, útmutatást ad e fiatal keresztyén embernek, aki Krisztusban nyert elhívásában fontos feladattal bízattatott meg. Különösen is fontos Pálról, mint a hitben jártas személyről, és Timótheusról, a fiatal, lelkes „kezdőről” szólnunk egy olyan alkalmon, mint ez a mai, ahol  felnőtt testvéreink hitvallásának lehettünk tanúi, ahol a gyülekezet többi tagja, a hitben régebben járók befogadnak  most titeket, drága konfirmált testvérek!

Timótheusnak szeretett fiamnak- írja Pál apostol. Nagyon érdekes ez a címzés: szeretett fiúnak. Érdekes kapcsolatra vall ez két ember között, akik közt nincs vérségi kötelék. Nincs vérségi, ám van valami más: kötelék, amely Krisztus által teremtetett. Kötelék, amely sokszor erősebb lehet a vérségi köteléknél. És, így Pál, akinek nem volt gyermeke, hitbeli gyermekének vallhatja Timótheust. Sok ember talált és talál ma is lelki családra egy-egy keresztyén közösségben: idős emberek, akiknek vérségileg lennének rokonaik, de azok nem nagyon vesznek róluk tudomást, így "szeretett fiúként" tudnak tekinteni gyülekezetük fiataljaira, akik pedig sokszor mást nem is tesznek, csak meghallgatják őket. Lelki nagyapákat és nagymamákat nyerhetünk gyülekezetünk bölcs idős embereivel kapcsolatot tartva, és mi magunk is szeretett fiakká válhatunk. Fiakká, akik fontosak, fiakká, akikért könyörögnek, akik támaszt jelentenek számukra, akik értelmet adhatnak-emberileg is életüknek. Bíztat tehát ez az Ige is a gyülekezet tagjainak elfogadására: a Krisztusban elnyert "rokonság" ápolására, építésére, vagy ha ez még nem létezik- és református egyházunk egyik nagy hibája az, hogy sok helyütt ez nem létezik-  akkor kialakítására. Merjünk bátran ismerkedni gyülekezeteinkben, ne csak üljünk egymás mellett, azt sem tudva sokszor, hogy ki a másik, hiszen lelki testvérekre, szülőkre, nagyszülőkre, sőt: ha valakit már min tudunk építeni lelki értelemben, akkor lelki gyermekekre is lelhetünk!

1. Timótheusról Pál csupa jó dolgot ír: beszél vele kapcsolatban egy nagymamáról, Lóiszról, és az édesanyáról: Eunikéről, akiket így jellemez: hívők voltak. Timótheus tehát egy olyan családba született bele, ahol előtte már két generációban is voltak olyan emberek, akik Istennek szolgáltak. Ideális alap arra, hogy valaki folytassa Isten szolgálatát, ideális alap ez arra, hogy az ember Isten mellett maradjon, hisz ilyen példákat lát maga előtt. Egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki hívő családból indulhat el, hívő szülők bíztatják, hívő nagyszülők őrzik lépéseit, imádságban hordozzák őt! Kívülről ez úgy tűnik, hogy ennél jobb háttérrel indulni sem lehet. Azonban ennek a létnek is megvannak a nehézségei. Én így indulhattam el, Isten kegyelméből, így pontosan tudom!

Jogosan vetődik fel azonban a kérdés, hogy mi van azokkal az emberekkel, akik nem ilyen háttérbe születnek bele, és ahogy a gyülekezetet egyre inkább ismerem, sokan vannak, akik nem hívő háttérből indult el, és mégis itt vannak. Ti vagytok az élő bizonyíték arra, hogy nem minden a keresztyén háttér! Nem minden az, ha valaki jó keresztyén alapokkal indul el. Lehet elindulni teljesen máshonnan is, teljesen másféle hitet valló családból, más alapokkal, és mégis ugyanoda megérkezni: Krisztushoz. Pál tisztában van ezzel. Tudja, hogy nem attól függ az ember élete - örök élete -, hogy honnan jön, de annál inkább függ egy másik kérdéstől, hogy hová tart az ember élete. Ezért írta le ezt a csodálatos mondatot: Hálát adok érted Istennek, amikor éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgésemben. Pál tudja, hogy nem minden a jó háttér, de nem minden a rosszabb háttér sem: egy dolog számít, és ez az isteni kegyelem. Az, hogy Isten hívását Jézus Krisztusban meghallja-e az ember, és ha meghallotta, akkor az élete vajon merre tart tovább. Nem az a döntő tehát Jézus szempontjából, hogy honnét jössz, hogy kik voltak a szüleid, a nagyszüleid, van-e presbiter, lelkész a családban, vagy a templompadban lógattad-e a lábaidat 3 éves korodtól, vagy esetleg éppen azok közt voltál, akik nem mentek templom közelébe sem. Mindez tökéletesen mindegy: Isten így is és úgy is el tud érni. A döntő: MERRE tart most életed?

2. Pál felvázolja Timótheus lelki arcát e szempontból is: eszembe jut a benned lévő képmutatás nélküli hit- szól az apostol szava. Képmutatás nélküli hit! Elgondolkoztató e kifejezés. Nem egyszerűen hitről beszél Pál, hanem egy kicsit többről. Mert mi is a képmutatás? Ki a képmutató? Ha elemezzük egy kicsit a szót, akkor a képmutató szót olyan emberekre szokták használni, akik nem őszinték környezetükkel, mást adnak elő, mint akik valójában, és ez az előadott kép róluk lényegesen kedvezőbb. A görög szöveg ismeretében még inkább érthetővé válik a fogalom: a görög nyelv ugyanis a színész szót használja a képmutatóra. Olyan valakit jelöl aki szerepet játszik. Nem magát adja, hanem mindig valaki mást alakít, és ezzel a célja az, hogy a nézőket elkápráztassa.

Mást ad, mint a mi lényege, és erre jó oka is van: a környezete ezt várja el tőle, vagy azt hiszi, hogy ezt várja el tőle. A képmutató ember nem őszinte.

Pál, Timótheussal kapcsolatban képmutatás nélküli, azaz őszinte és tiszta hitről beszél.

Olyan hitről, amely az ember tiszta belső énjéből fakad. Olyan hitről, amely nem játszik szerepeket, aszerint hogy éppen mit várnak el tőle.

Olyan hitről, amely éppen ezért a nehézségekkel is valóban képes megküzdeni.

Timótheus hite ilyen hit volt.

Már fiatalként így élt, és azt hiszem, hogy ebben is óriási példaként áll előttünk. Nem szerepet játszani hitünkben, hanem olyannak mutatni magunkat, amilyenek vagyunk, sem jobbnak, sem rosszabbnak. Hiszen mindkettő előfordulhat: egy nagyon hívő környezetben az ember úgy gondolhatja, jobb, ha ő is olyannak látszik. Egy hitetlenben pedig úgy érezheti: jobb, ha én is azonosulok a környezetemmel, legalábbis hallgatok, és nem képviselek semmit. A képmutatás nélküli hit az egyik oldalra való elhajlást sem engedi. Ilyen hittel áll előttünk Timótheus, és ilyen hitet kívánok magamnak, és e közösség minden tagjának is.

3. De hogy lehet a miénk a képmutatás nélküli, tiszta, őszinte hit? Pál erről is szól: gerjeszd fel az Istennek benned lévő kegyelmi ajándékát. Ez pedig azt jelenti, hogy már a miénk! Megkaptuk, csak élni kellene vele. Tudatosítani kellene magunkban, hogy a hit kegyelmi ajándéka a miénk, és ha ez így van, akkor azt a hitet fel lehet gerjeszteni magunkban, ahogy a tüzet is felgerjesztik, amikor már csak parázslik, de még szüksége van fényére-melegére. És mindezen túl pedig lehet könyörögni a mi mustármagnyi hitünk növekedéséért is. Azért, hogy Isten tanítson bennünket látni a láthatatlant, megtapasztalni  a tapasztalhatatlant. Ámen

Juhász András